2016. február 29., hétfő



"Fenyíts minket, Uram, de mértékkel, ne haragodban, hogy semmivé ne tégy! (Jer. 10,24)"

      Rögös út vezet odáig, amíg az ember belátja, hogy szüksége van a fenyítésre. Ha egyáltalán eljut oda, hogy ráébredjen bűneire, és belássa, hogy azok nem lehetnek következmény nélküliek. Legszívesebben azt képzeljük, hogy a bűnök olyanok, mint a szemét: csúfak, zavarók, de előbb-utóbb lebomlanak, vagy eltakarja a fű. Amíg túlságosan el nem borítanak bennünket, nincs nagy baj. Vagy olyanok, mint a seb: ha nem halálos, akkor úgyis begyógyul.  Jeremiást éppen az készteti könyörgésre, hogy tudja, milyen következményekkel jár, ha valaki meggondolatlan: Isten haragjában semmivé tehet. Az emberi meggondolatlanság fölött ott van az ő bölcsessége. Ha fenyít, nem pusztítani akar, hanem rendre szoktat, hogy ne csak sóhajtsuk a tiszta életet, de tegyünk is érte ma is. Ámen.

2016. február 27., szombat

"Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz." (1Krón. 17,27b)

Nátán prófétán keresztül Isten áldását adja Dávid házára, nemzettségére. Az Úr ígérete szerint az áldás, a mindenható és mindenütt jelenvaló Isten örökre oltalmazó és védelmező jelenléte, biztosítva van. Dávid imádságában pedig kifejezi azt a hitét, hogy ő ezt az ígéretet komolyan veszi. Dávid bűnökkel teli, de Istenhez ragaszkodó életére, ez az Úr felelete. Ha a jövőre gondolunk, gyermekeink, unokáink, utódaink életére, vajon mit szeretnénk biztosítva tudni  számukra? Házat, autót, gyarapodó bankszámlát? Vagy egy olyan életet, amelyben mindent megkapnak, amire szükségük van, ha Isten áldása az övék? Én hiszem, hogy Istenhez ragaszkodó és egyedül az ő törvényét szem előtt tartó életünk eredményeként, a mienk is Isten áldása. Imánkban valljuk meg neki, hogy mi ezt komolyan vesszük, vagyis csak ezt vesszük komolyan. Nekünk, Isten gyermekeinek, csak így szabad előre tekintenünk! Ámen.

 

2016. február 26., péntek

"És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok." (1Kor. 13,2) 

Bár kegyetlen gondolat fogalmazódott meg a szentíróban, amikor kimondta, hogy ez a világ romlandóság alá vettetett, mégis Isten igazságaként fénylik. Ennek a világnak önmagában nincs létjogosultsága. Az első emberpár engedetlensége, az özönvíz előtti társadalom gonoszsága, a választott nép évszázadokon át tartó elpártolása, a Krisztus korabeli nép vaksága és gyávasága, az inkvizíció, a "szent" háborúk, az egyházszakadások, Isten népének manapság is tapasztalható közömbössége - mind a pusztulást kellett volna maga után vonja. A "legyen" szót követnie kellett volna a "ne legyen" kijelentésnek. Mégsem ez történt, mert az Isten szeretete összetartotta a világot, mint egy "kötőanyag". Krisztus követőiként, a szeretet mindennapi gyakorlata által, mi magunk is ilyen "kötőanyag" kell legyünk. Ne valakikké akarjunk válni, hanem ilyen valamivé Isten kezében. Ebben találjuk meg életcélunkat, hogy semmivé ne legyünk! Ámen.

2016. február 25., csütörtök

"Mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle." (Mt. 6,7-8)

Első olvasatra, mintha egy feszültség lenne Krisztus tanításában. Ha tudja a mi Atyánk, hogy mire van szükségünk, akkor miért is kell kérni Tőle? Hiszen szeret minket, gondunkat akarja viselni, akkor logikánk szerint kérés nélkül is járna nekünk a segítség. Gyermekeinknek is megadjuk, amire szükségük van, hiszen jól tudjuk, mire van szükségük, mégis megtanítjuk őket kérni. A rend kedvéért. Imádkozni is a rend kedvéért kell! Azért, hogy el ne felejtsük honnan van minden jó a mi életünkben. Mindent megad nekünk a mi Istenünk, ha hittel kérjük. Ezért hiábavaló próbálkozás szóvirágok, cirkalmatos mondatfüzérek alá temetnie az embernek a maga hitetlenségét. Néhány egyszerű szó, egyetlen szürke mondat is elég, ha hitünk emeli a magasba. Mint eleink, amikor munkájuk közepette a déli harangszókor a templom felé fordulva csak ennyit kértek: Jó Istenünk áldj meg kérlek! Ámen.

2016. február 24., szerda

"Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem." (Zsolt. 51,13)

Gyermekkoromból egy kép és egy érzés kavarog bennem e zsoltárverset olvasva. Az a kép, jelenet pereg le szemem előtt, amikor súlyos hibám miatt édesapám azt mondta: Menj a szemem elől, ne is lássalak! Nem is szólt többet, sem nem tanácsolt, sem nem korholt, csak szomorúan hallgatott. Valami rettenetes bizonytalanság lett úrrá rajtam. Ettől az érzéstől minden jobb - gondoltam. Isten gyermekeiként éljük napjainkat, hol neki tetszően, hol makacs, lázadó, engedetlen módon viselkedünk. Megdicsér vagy korhol, tanácsol vagy ítéletet mond - de látjuk gondviselésének munkáját naponta, halljuk Szentlelkének tanítását visszhangozni lelkünkben. Milyen jó, hogy színe előtt élhetünk, milyen csodálatos, hogy szól hozzánk! Milyen kimondhatatlan bizonytalanság lenne számunkra, ha elküldene színe elől és mély hallgatásba vonulna! Adjunk hálát jelenlétéért és igyekezzünk, hogy ne adjunk okot arra, hogy orcáját elrejtse előlünk és Szentlelkét elvegye tőlünk! Ámen.

2016. február 23., kedd

"Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt." (Ézs. 61,11)
A természet közelében élő emberek, a földművelést, növénytermesztést gyakorlók, könnyebben értik e képes beszédet, mint azok, akik a föld termését áruházakból, piacokról ismerik. Utóbbiak közül sokan magától értetődőnek gondolják, hogy van gyümölcs, van zöldség, van kenyér. A földműves azonban tudja, hogy a termésért dolgozni kell és türelemmel kell várni arra, hogy az Úr áldása által megízlelhesse. A keresztyén ember "Föld művelő" kell legyen. Isten eszközeként, fel kell lazítania, gyomtalanítania kell, szóval elő kell készítenie az emberi szíveket, hogy az Ige magvaiból az igazság gyümölcsei teremjenek. Az igazság nem egy tőlünk független valami, hanem bennünk van. Krisztus az igazság, s ha Ő bennünk van, ha ő szabja meg gondolatainkat, szavainkat, cselekedeteinket, akkor igazság fog sarjadni, Isten kegyelme által. Ne áhítozzuk vagy követeljük az igazságot, hanem tegyünk érte és kérjük az Úr áldását megfeszített munkánkra. Aztán várjuk, mert biztos kisarjad! Ámen.

2016. február 22., hétfő

"Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, a mint a mi atyáink is egyenként; a mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen." (1Krón. 19,25)

Tudomásom szerint az emberiség történelme során mindig volt alá- és fölérendeltség az emberek között. Egy jó gazda, úr, földbirtokos vezetése alatt jó volt zsellérnek lenni, mert otthont, eledelt, biztonságot biztosított alárendeltjeinek. Hát még mekkora lehetőség volt jövevényként átélni a befogadás érzését. Bár a felvilágosult gondolkodás az egyenlőség ábrándját kergeti. Egyenlőek azonban csak Isten előtt vagyunk. Mind zsellérek és jövevények, akik egy kegyelmes, szerető, megbocsátó Úr jóvoltából - ha nem is egyenlően - de ellátásban, otthonban, biztonságban, s még mennyi áldásban részesülünk. Ha ezt belátjuk, akkor elégedetlenségünk feloldódik az Istentől kapott javak és felebarátok feletti örömben. Milyen jó, hogy a mi Urunk, nem e földi életre terjesztette ki az állandóságot, hanem mulandóság alá vetette, hogy majd az örök életben, az örök istendicséret állandóságában egyenlően részt vegyünk. Ámen.

2016. február 21., vasárnap

"A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által." (Ef. 2,22)

Évszázadokon át emelkedett a magasba a szászveresmarti erődtemplom tornya, messzire jelezve, hogy Isten hajléka a megmaradás, a biztonság, a nyugalom helye. Azért építtetett, hogy akár a középkor véres küzdelmei között, akár az utána következő századok harcaiban elfáradtak, nyugalmat, biztonságot találjanak. Néhány napja dőlt le a torony. A kövek, melyből épült szanaszét, s hasznavehetetlenül hevernek. Intő jel, felrázó esemény, mert a történtek súlya reánk nehezedik. Évszázadokkal ezelőtt, gyülekezeti közösségeink lelki házzá, Isten hajlékává építtetek a Lélek által, a biztos alapra Krisztus Jézusra. E krisztusi közösségekben találtak lelki békére, biztonságra, megnyugvásra őseink, akik az évszázadok küzdelmei során elfáradtak, sebeket szereztek, magukra maradtak. Még "állnak" közösségeink, sokszor rogyadozva ugyan, de még megvannak. Vajon meddig bírják a vészterhes idők megpróbáltatásait? Kérjük Szentlelket, hogy javítsa ki a repedezéseket, támassza meg a megrogyott szerkezetet, hogy így megerősítve, gyülekezeteink még sokáig töltsék be rendeltetésüket! Ámen.

2016. február 20., szombat

"Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz." (Józs.1,9b)


Félünk az ismeretlentől. Sokszor a tudatlanság miatt, az ismeret hiánya miatt, de sokszor éppen a hitetlenség miatt. A megszokott kis négyszögletünkben, pontosan úgy mint börtöncellában, lejárjuk lábainkat, álmodozunk új világokról, de sokszor csak álom marad. Még jó, hogy mindig súroljuk határainkat, gyakran átlépünk, megégetjük kezeinket, aztán visszahúzódunk. Nem megy. Pontosan úgy, mint a kémek, akiket kiküldtek Kánaán földjére: tetszik, amit láttak, minden klassz, de felejtsük el, mert ez csak egy álom, nem fog sikerülni. Lemondások emberei lettünk személyes-, családi- és közösségi szinten egyaránt. A keresztre feszített Jézus körül az emberek csak álltak, és néztek. És meghalt az igazság.
A Józsué típusú emberek először is meghallották, hogy Isten bíztatja, erősíti őket. Ez az elsődleges dolog. Aztán le tudták fordítani saját életükre: ez a te küldetésed, nem leszel egyedül, veled van az Úr. Ne félj, és ne rettegj! Ha jót gondoltál el, akkor nincs ok a félelemre. Indulj bátran, és legyen hited, mert veled van az Úr, a te Istened mindenütt, amerre csak jársz! Ámen.

2016. február 19., péntek

"Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat, kihozza a foglyokat boldog életre." (Zsolt.68,6-7)


A bibliaóra keretében ma a Ruth könyvének üzenetét kutattuk. Felfedeztük, hogy távol a Mózes idejétől, de mégis elevenen élt a törvény tisztelete. Amikor Ruth megjelent a helyszínen, a föld tulajdonosa a mózesi törvényt alkalmazva intette munkásait, hogy hagyjanak gabonát a szérűn, hagyogassanak kalászokat, hogy más is nyerjen belőlük. Mai napig lenyűgöz a több ezer éves történet. Leben, und leben lassen - élni, és élni hagyni. Milyen nagyszerű ősrégi tanítás. Aztán motivációt is találunk erre: ne felejtsd el, hogy szolga voltál Egyiptomben, én vagyok az Úr! És mindenki boldog a megnyert lehetőségekkel.
"Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!" - nagyon aktuális üzenet. Újgazdag testvérek szégyenlik fölvállani szüleiket. Jól férjhezment lányok megszakítják kapcsolatukat az édesanyával a családi békesség miatt. Milyen békesség az? Jól mondta a tinédzser: ha vagány, új kocsival száguldasz, állítsd be a visszapillantó tükröt, hogy lássad honnan jöttél. Azt kell látni, hogy pár ezer évvel ezelőtt az özvegyek és árvák több figyelmet kaptak, mint manapság. Elgondolkodtató. Ezer évek óta semmit sem változott. Hiába az okleveles emberiség. Ma is így van: özvegy és árva, fogoly és megkötözött számára csak Isten az egyedüli szabadító. És néhány hívő ember, akik ebben segítenek, hit által. Ámen.

2016. február 18., csütörtök

"Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!" (Zsolt. 96,3)


Az Ószövetség tele van a hit aranykorának történeteivel, amikor nagyon komolyan vették a bizonyságtételt. Mindenkinek el kellett mondani, hogy az Úr az Isten. Mózes napjaiban látja a nép Isten szabadítását, Józsué korában érzi az Isten vezetését, a bírák bátrak, mert az Úrért cselekszenek. Illés korában csodák mutatják Isten jelenlétét. Naámán csak akkor gyógyul meg, amikor a kis fogolylány bizonyságot tesz erről: van próféta Izraelben, van Isten, aki meggyógyít. A babiloni király be kell ismerje, hogy nincs más Úr, csak az Isten. A pogány százados felkiált a kereszt mellett: Bizony ez Isten Fia volt.
Meglankadt a bizonyságtétel. Levesszük keresztyén szimbólumainkat, hogy nehogy megsértődjön valaki. Elfelejtjük, hogy a történelmünkben Isten volt a mi menedékünk. Mások jönnek, hogy más istenekről papoljanak. Nem a jóakarat és békesség istenéről. Nem az Istenről, aki egyszülött Fiát adta értünk. Feladtuk az élő vizek forrását, és repedezett kutakat építünk, melyek nem tartják a vizet. Szégyen, hogy elhagytuk gyülekezeteinket, nem kell többé. Szabadulásunk abban van, hogyha sarkunkra állva ma is elbeszéljük Isten csodáit és tetteit. Különben elveszünk. Ámen.

2016. február 17., szerda


"Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus." (Lk. 19,2-3)


Ismerős történetek becsukhatják füleinket, mielőtt újból olvasnánk őket. Pedig az igékre igaz az, amit Péter mondott: emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkozásotokat (2Pét. 3). Mert feledékenyek vagyunk, ezért soha ne restüljünk meg az ige olvasásában. Mindig ad valami újat.
Tudjuk, hogy a jobb érvényesülés érdekében emberek beállnak a sorba, az éppen aktuális hatalom kiszolgálásába, előnyökhöz jutnak, átgázolnak embertársaikon.  Lelkükben azonban kárt vallanak, mert bár sokat nyertek, elveszítették életük igazi lényegét. Ez pedig mindannyiuknak nagyon fáj, bár "keménységükben" nem mutatják. Ha mégis közeledni akarnak a Jézust követők társaságához, akkor gyakran megvetésben részesülnek, a Jézusért rajongók eltakarják az Urat. Örülni kellene, ha minimum a kíváncsiság elhozza az embereket. Még jó, hogy vannak "fára mászók" közöttük.
Jézus látja a Zákeusok lelkét, és mint annyiszor, nem a rajongókat szólítja meg, hanem a bűnös, de bűnbánó lelket keresi. Emberek megvetették, Jézus nem mondott le róla. Üdvössége lett annak a háznak azon az estén. Imádkozzunk megtérő lelkekért, és mindenkit Jézus megváltó szeretetével nézzünk. Ámen.

2016. február 16., kedd


"Az Úr Jézus vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: E pohár amaz új szövetség az én vérem által." (1Kor. 11,25)


Általában elfelejtjük, hogy Isten sokszor kötött szövetséget az emberrel. Volt úgy, hogy a Teremtő az emberiség fennmaradása érdekében adta a nevét az élhető élethez, amikor Nóé idejében arról biztosított minket, hogy a Gondviselés részéről minden OK, rendben van. Aztán az egyének kiválasztása, majd Izrael kiválasztása következett, és mindenütt beleütközünk a formális szerződésbe, szövetségbe. Igen, mert netán holnap elfelejti az ember, hogy ígéretet tett az Istennek. Ma is elfelejtjük ígéreteinket. Mégis azt fedezzük föl, hogy az ember méltatlanságára Isten könyörülő, hosszantűrő jósága és szeretete válaszolt. De, meddig?
Hosszan tűr az Isten, hogy sokan jussanak megtérésre (1Pét. 3). Elegendő motivációm van-e arra, hogy végre komolyan  vegyem Isten figyelmeztetését? Van-e időm megtérni, vagy hivatkozom arra, hogy nincs időm? Mire várok? Kire várok még? Talán arra, ami előhozta az igében leírt szituációt, hogy Isten Fia a saját testét és vérét kell hogy adja az üdvösségem érdekében? Mert amikor bűnt követek el, bizony megtöretik teste és kiontatik az ő vére. Igen, ennyire szeret az Isten. Eljutott erre a pontra, hogy egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Akkor pedig higgyünk ebben, hogy megszabaduljunk. Ámen.  

2016. február 15., hétfő


"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." (Jób 2,10b)


A szenvedés az egyik örökös rejtély az ember életében. Mindig rákérdezünk arra, hogy miként egyeztethető össze Isten szeretetével. A hitetlen ember önigazolást fedez föl a dologban, és mindig visszakérdez: ha van Isten, akkor miért engedi meg a szenvedést? Persze, ebben a pillanatban nem tudunk válaszolni a kérdésre, mert a kérdés személyre szabott és változó. Jób fölött egy időre bezárult az ég, és Isten engedi, hogy különböző nehéz próbákban kiderüljön, hogy mennyire valóságos az ő hite. "Emberi mértékkel durvának" tartjuk a próbákat és a veszteséget. Az is, de ha meggondoljuk, hogy a világok Teremtője döntött így, aki szuverén Úr, akkor elnémulunk, akár Jób. Itt a hatalmas Isten dönt életről és halálról.
Isten nem kísért gonosszal, rosszal, ezt tudjuk az Újszövetségből, így gondolati síkon helyesebb lenne elválasztani a mellékmondatokat. Jót ad az Isten. Van rossz a világban, mert ez a bűnnek következménye. Ha rossz következik, akkor csak Isten erejével győzhetünk fölötte, aki a kísértéssel együtt elkészíti a szabadulás útját is (1Kor. 10). Tarts ki hűségesen a próbákban, mert Isten szeretete nem vész el. Ámen.

2016. február 14., vasárnap

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil.4,13)


Valami csodálatos dolog történik a böjtben, az önmegtartóztatásban. Hatalmas erőforrások szabadulnak föl, amelyeket onnan fentről kap az ember. Kissé szégyelljük is magunkat, hogy protestánsokként, a nagy többség, háttérbe szorítottuk a böjt szent gyakorlatát. Pedig ez egy egyetemes lelki parancs és lehetőség. Ezt látjuk a Biblia szent embereinél: Ezékiásnál, Esdrásnál, Jézusnál, Pál apostolnál. Ezt hangsúlyozza Jézus, amikor a keresztyén élet három tartóoszlopára utal: alamizsna, imádság, böjt. Jó dolog tudni, hogy a II. Helvét hitvallás előírja a böjtöt: Böjtöt kell hirdetni az egyház komor körülményei között ... amikor a lélek süllyedez, erőgyűjtés végett. Kálvin pedig szent gyakorlatnak nevezi.
Mi a titka ennek? Valaki egyszer csak elkezd felvállalni valamit a közös terhekből. A Krisztus elindul, és magára vállal sok dolgot. Bűnhődik mások bűneiért. Tehermentesíti, gyógyítja a világot. És akkor lélegzethez jut a mindenség. A böjtben nehéz a lemondás, valaminek a felvállalása, önmagam megtagadása, terheknek az átvállalása. De gyönyörű az eredmény. Nos, nehéz lépni, viszont ha Krisztus szenvedéseire, áldozatára nézünk, akkor mindenre van erőnk. Ajánld föl Istennek életedet, és krisztusivá válsz, aki képes áldozatot hozni a világ gyógyulásáért. Ámen.

2016. február 13., szombat

"Mert diadalra jut még a jog, és azt követi minden tiszta szívű ember." (Zsolt. 94,15)

Biztosra vehető, hogy a XIX. században még nem jutott diadalra a jog, hiszen akkor még Petőfi Sándor nemzeti költőnk ezt írta: "Ha majd a bőség kosarából/Mindenki egyaránt vehet,/Ha majd a jognak asztalánál/Mind egyaránt foglal helyet,/Ha majd a szellem napvilága/Ragyog minden ház ablakán:/Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,/Mert itt van már a Kánaán!" (A XIX. század költői).
A huszadik és a huszonegyedik században is a népek jogasztala még csak a Júdások számára volt laktató büféasztal. De a téma túlságosan érzékeny napjainkban is.  Ma ugyanis rosszul osztogatják a jogot, mert a legtöbb esetben kifordítva alkalmazzák. Például jogot adnak a gyermeknek a szülő ellen, a nevelő pedagógussal, azaz a tanárral szemben, a civil társadalommal szemben. Jogot adnak a homoszexuálisoknak a többségi társadalommal szemben, a leleplezett és elfogott bűnözőnek az igazságszolgáltatókkal szemben. Lassan érthetetlen már a mai világ jogszolgáltatása. 
A keresztyén ember számára az egyedüli igazságos jogszolgáltató, maga a jó Isten. Ő szolgáltatja egyedül igazságosan a jogot. Hiszen általa jogunk van élni, még örök életet is nyerni. Őt kövesse hát minden tiszta szívű ember. Ámen.

2016. február 12., péntek

"Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek." (Jn. 1,12a)

Egy sarkalatos lelki cselekedet szükséges csupán ahhoz, hogy Isten gyermekévé válhasson az ember. Ez pedig nem más, mint befogadni az Úr Jézus Krisztust. A karácsonyi történet egyik legdrámaibb és legemberibb lelki mulasztása, amiért a Megváltónak a Betlehem város végi istállóban kellett megszületnie az volt, hogy "nem akadt nékik helyük a vendégfogadó háznál". Azóta is klasszikus lelkiismeret furdalással küzd a keresztyén társadalom.
Most pedig azt olvashatjuk, hogy csupán csak annyi választhat el bárkit attól, hogy Isten gyermekévé válhasson, hogy Őt befogadja. Befogadni Krisztust egy személyes döntés kérdése. Mi pedig nap mint nap hozunk meg fontos döntéseket. Ez pedig egy fontos döntés, nagyon fontos: a legfontosabb! Befogadni Őt a szívünkbe, az életünkbe, a jelenünkbe, mindörökre. Remélhetőleg ez a legfontosabb történésünk ami velünk történhet. Ámen.