"(Isten) nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből, hiszen ő ad mindenkinek életet, lehelletet és mindent." (ApCsel. 17,25)

Apai nagyszüleim egy különleges tanyán éltek. Mindössze 20 ház volt egy kedves hegy-övezte völgy közepében, a szilágyság álomvilágában. Majd két órás gyalogút és egy nagy kaland volt tisztáson, völgyön és nagy dombon eljutni oda, de mindenképpen egy élmény. A nagy hegy oldalában, szinte eldugott helyen volt egy kőkereszt Krisztus. Talán 8 éves lehettem, amikor felfedeztem. Földbe gyökerezett a lábam amikor először rátaláltam és szembesültem vele. Szépen és gondosan körbe volt kerítve kovácsoltvas kerítéssel, és a talapzatánál, bárhányszor arra jártunk, láttuk, hogy friss gyümölcs, friss virág, egy alkalommal pedig egy kissebb méretű házi kenyér volt oda helyezve. Megkérdeztem édesapámat, hogy ki teszi ezeket az ajándékokat oda. Apám elmondta, hogy a hegy másik oldalán él egy remete-életformát élő idős ember és ő minden nap megoszt valamit a "drága Jézussal". Én mondtam apámnak, hogy szerintem Jézusnak nincs szüksége a mi ajándékunkra, mert szerintem nem szenved ő biztosan hiányt semmiből. De apám azt válaszolta, hogy igaz, igazam van, mert kenyérre, virágra vagy gyümölcsre valóban nincs szüksége, de a hálából neki adni akaró szívünkre viszont igen. Valóban mindent neki köszönhetünk, és hálás szívünk mindig örömmel fogadott ajándék a Menny Ura számára. Ámen