2016. február 11., csütörtök

"Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem." (Zsolt. 13,6b)

A dallamok könnyedén ragadnak az ember szívéhez. Ha pedig a szavak és ütemek is ügyesen illeszkednek hozzá, akkor az emberi szív könnyedén használja kifejező eszközként az éneklést. Az öröm és a hála kifejezéseként kifejezetten javallott a zenei játékosság, hiszen amplitúdói megfelelő módon képesek a teljességet közvetíteni. 
Az emberek -kivéve ha némák-  szeretnek énekelni. Még akkor is ha elégedetlenek saját hangi adottságukkal, akkor is dúdolgatnak, azaz valamiképpen kötődnek a zeneiséghez. A mai fiatalok pedig szinte állandóan füleikben telefonjaik füldugóival élik mindennapjaikat. A zene és az éneklés az élet szerves részévé vált.
A keresztyén ember éneklő ember. Istentiszteletén, magányában és lelki pillanataiban sokszor énekel az Úrnak. Élete telve van az Úrtól megtapasztalt kegyelmi pillanatokkal. Ezeket a nagy pillanatokat pedig örömének és hálájának magasztosságában énekléssel fejezi ki. Hát... sokat énekeljen így az ember és sok örömet osszon meg Istenével az éneklése által egész életében. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése