2015. november 30., hétfő

"Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka." (Ef.2,8)

     Otthonunkban minden bizonnyal vannak tárgyak, amiket ajándékba kaptunk. Lehetnek szépek és hasznosak, de akár ízlésünk ellenére való vacakságok is.  Egyikről pontosan tudjuk, hogy kitől, mikor, miért kaptuk, a másikról meg legfeljebb homályos emlékeink vannak. Az is megtörtént már biztosan velünk, hogy rácsodálkoztunk egy ismerősnél, hogy egy értéktelen, jelentéktelen tárgyat milyen nagy becsben tart. Mindenki más számára semmiség, de neki érzelmei, emlékei kötődnek hozzá. Mai igénk Isten két ajándékát nevezi meg: a kegyelmet és az üdvösséget. Nekünk pedig el kell gondolkodnunk, hogy mit jelent ez a két ajándék számunkra. El vannak téve valahova az "egyszer majd jó lesz valamire" dolgok közé? Ott vannak a padláson egy régi bőröndben, mert ugyan semmire sem valók, de még lehet, hogy valaki számon kéri rajtunk? Ott vannak díszhelyen a nappaliban, hogy minden betérő lássa, hogy nekünk van, és ugyan használni nem tudjuk, de büszkék vagyunk rá? Ott vannak elrejtve a szívünk fölött kicsi medálban és naponta többször megtapogatjuk, megnézzük, mert kell az erő, ami belőlük árad? Isten előtt állva kell ma számot adnunk ajándékairól. Ámen.

2015. november 29., vasárnap

"Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk." (1Jn.3,1a)

     Advent első vasárnapján nem kerülhetjük meg a kérdést: Isten gyermekeinek neveznek minket valóban? Így ismer, így tart számon bennünket szűkebb-tágabb környezetünk? Szülőnk, gyermekünk, barátunk, rokonunk, ismerősünk gondol úgy ránk, mint Isten gyermekeire?  A pogányok is tisztelik szüleiket, szeretik gyermekeiket, barátkoznak, ápolják a rokoni kapcsolatokat, ismerkednek... Mi az a többlet tehát, ami keresztyénekként meghatároz bennünket? Nem egy mozdulat, de mégis benne van a mozdulatainkban. Nem egy gondolat, de meghatározza gondolkodásunkat. Nem egy szó, de megválogatja kimondott és kimondatlan szavainkat. Isten gyermekének lenni leírhatatlan, és mégis mindannyiunk által jól ismert állapot. Hiszen szoktunk egymásra gondolni, mint Isten gyermekére. Én pedig most úgy vélem, hogy az is, aki gondolja, és az is, akiről gondolja, Isten gyermeke. Hadd legyünk ma, és ha lehet mától kezdve minél többen, akik látjuk az Atya nagy szeretetét. Ámen.

2015. november 28., szombat


„Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.” (ApCsel. 20,32)


Pál apostol három esztendeig éjjel és nappal intette az efézusi fiatal gyülekezetet. Hirdette nekik Istennek teljes akaratát. A kegyelem és ítélet krisztusi igéi voltak ezek. Munkáját elvégezte, és tiszta lelkiismerettel és hittel rábízta az egész közösséget Istenre és a kegyelem igéjére. Annak tudatában, hogy Isten az őriző pásztora minden embernek. A kegyelem igéje mindenkit bölccsé tehet az üdvösségre. Íme, két olyan hitbeli valóság, ami elegendő az igazi épüléshez, és az örökélethez. Kire bízzuk mi az életünket?

Sokminden bizalomra tanít az életben, mert rábízzuk életünket az orvosra, autóbusz vezetőre és sok másra. Szükség van az ilyen bizalomra is. Közben nem szabad megfeledkeznünk Istenről, aki rajtuk keresztül is vigyázza életünket.  Vagy megfeledkezünk Istenről és befolyásos emberekre, a hatalomra, a pénzre bízzuk magunkat? Hosszú a sor.  Legyünk őszinték, és találjuk meg az igazi megtartó erőt, találjuk meg a Gondviselő Istent. Bízzuk rá életünket, és adjunk hálákat neki! Ámen.

2015. november 27., péntek


„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” (Jak. 5,13)


Mélység és magasság, hideg és meleg, bánat és öröm váltogatják egymást az ember életében. Szeretjük a jót, kedveljük az örömet, de kevésbé tudjuk megbecsülni. Reméljük a jó napokat, de kevésbé tudunk hálát adni azokért. Nem szeretjük a szenvedést, a betegséget, a szomorúságot, mert tehetetlenek vagyunk előttük, és kicsinységünket juttatják eszünkbe. Aki hálaadással éli jó napjait, talán lelkileg felkészültebb arra, hogy elfogadja a rossz napokat is, mint próbatételt, mint lelki megerősödés lehetőségét.

Jakab apostol ezt szeretné újból megtanítani nekünk. A szenvedés az egész emberiségre elhatott a bűnök következtében. Nincs kivétel, talán csak a szenvedés milyensége, mértéke a különbség. Alázzuk meg önmagunkat, és igaz bűnbánattal, bűnvallással kérjük Istent, hogy könyörüljön rajtunk. Imádkozzunk. A megszabadult ember, az örömet tapasztaló ember pedig legyen hálás, mert ez nem éppen természetes állapot. Ez kegyelem. Hogy örömünk is lehet a sok rossz dolog mellett. Énekeljünk az Úrnak igaz hálaadással. Köszönjük, Urunk! Ámen.

2015. november 26., csütörtök


„Krisztus Jézust tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá.” (1Kor.1,30)

Ezek mind olyan fogalmak, amelyek az úgynevezett kultuszi nyelvhez tartoznak. Sokszor megtörténik, hogy az ezekben járatlan ember mellett párhuzamosan elbeszélünk, mert nem érti azok mélyebb jelentését. Ezért nagyobb a felelőssége azoknak, akik bizonyságot tesznek a hitről, Istenről. Az emberek nagy többsége a világban keres bölcsességet, igazságot. Emberi kapcsolatokban a hiedelmek és babonák is elegendőnek bizonyulnak. Társas életünkben pedig a farkastörvény érvényes: az erősebb legyőzi a gyengét. A szemet szemért régi törvénye adja az igazságosság mércéjét. A megváltás és a szentség sok embert nem is érdekel.

Milyen nagy dolog, hogy Isten kijelentette magát Krisztusban. Hogy tudunk a megváltásról, megújult életről, megszentelődésről. Tudhatunk a szeretet és igazság győzelméről. Rendezetlen ügyeinket az Úrra hagyhatjuk, az igazságosan ítélőre. Ezeket próbáljuk meg elmagyarázni azoknak, akik nem hallottak róla. Az Úr megtanítja nektek, hogy mit kell szólnotok. Ámen.

2015. november 25., szerda


„Tiszteld az Urat vagyonodból.” (Péld.3,9a)


A régi nagy kultúrák emberei és közösségei számára természetes volt az Isten számára való hálaáldozat. Kié a mindenség? Kié a Nap? Ki alkotta a világot? Ki ajándékozott meg annak javaival? Kitől van az életem? Milyen szép dolog megköszönni az ajándékokat. Feltekintek az égre, és hálát adok Istennek. Köszönöm, Uram a te ajándékaidat! Ez abban is segített, hogy a megnyert javakat szentül megbecsülte az ember. Annak zsengéjéből, legjavából adakozott. Amikor a szent sátrat építették a pusztában a nép többet adakozott, mint amennyire szükség lett volna (2Móz.36,4). Amikor a jeruzsálemi templomra adakoztak, Dávid király ezt mondta imádságban: Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most neked (1Krón. 29,14). Hálaadó élet, mert tudja, hogy mindent Istennek köszönhet.

Az egyházfenntartást adónak nevezzük. A perselypénz gyakran a legapróbb, legkisebb pénznem. Az alamizsna sokszor csak ötven bani. Ám, vannak, akik ma is tized szerint adományoznak.  Az is rendjén van, hogy gyülekezeteink az adományoknak a nagyobb részét kellene visszafordítsák szeretetszolgálatra. Ugyanakkor intézményeinknek is működniük kell. Ha van lélek, akkor nincs anyagi csődhelyzet. Ha válság van, akkor a lélekkel van nagy baj. Találjuk meg a személyes hálaáldozat helyes módját. Mert Istennek köszönhetünk mindent. A megváltásunkat és üdvösségünket is. Ámen.

2015. november 24., kedd


„Mindnyájan elfordultak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem.” (Zsoltár 14,3)


Eszünkbe jut a római levél tanítása a bűnről és megigazulásról (Róm.3). Sőt, az is eszünkbe jut, amit a nagyszerű ember, Pál apostol mondott önmagáról: Krisztus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én (1Tim. 1,15). Valahogy mégis felkavar bennünket a zsoltárvers, mivel egész életünkben a megfelelés kényszere alatt állva, azon munkálkodunk, hogy a látszat erejéig bár, de önmagunkat igaznak mutassuk. Én rendes ember vagyok, én jó egyháztag vagyok, én jó ember vagyok, én igaz ember vagyok... Nem baj, hogyha megvan bennünk a jóra, rendesre, igazra való törekvés. A Biblia jóság- és igazság értelmezése különbözik a mienktől. Mert látja azt, hogy az eredendő bűn senkit sem kímélt meg.

Legyen meg bennünk a jóra való törekvés, de ne csapjuk be önmagunkat: egyedül kegyelemből, hit által, Krisztus által igazulhatunk meg. Az önigazult ember esete reménytelen. Az Isten előtti és önmagunk előtti őszinteség a lelki élet fejlődése szempontjából elengedhetetlen. Dolgozzunk ezen. Ámen.

2015. november 23., hétfő


„Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít.” (Péld.16,32)


Jól tudjuk, hogy az emberiség történelme során olyan élet-tapasztalatok születtek, amelyek a későbbi nemzedékek életére nézve nagy hatással voltak. Minden generáció hozzátette ehhez a maga tudását és bölcsességét. Azért maradandóak. A legértékesebb bölcsesség a hit és istenfélelem életfáján terem. Mert akkor maga a Szentlélek beszél. Igen, nagyobb bölcsessége van az istenfélő, hívő embernek. Mert Istennel együtt látja az élet dolgait.

Jézus a bűn gyökerére mutat, amikor arra tanít, hogy az indulat és harag belülről jön, és képes romlásba, gyilkosságba, önpusztításba sodorni az embert. Ott kell felismerni, belül. Mert a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reánk van vágyódása. De nem vagyunk szolgái a bűnnek. Jézus erejével ellenállhatunk a gonosznak. Imádkozzál ellenségedért, és jobban megérted az ő lelkét. Ez idő alatt önmagadat is jobban megismered. És magától fog megteremni benned a türelem és állhatatosság lelki gyümölcse. Ámen.

2015. november 22., vasárnap

„Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.” (Lk.12,35)

Az egyházi év utolsó vasárnapját örökélet vasárnapjának nevezték elődeink. Egyházi naptárainkban Diakónia vasárnapnak is nevezik. Természetesen megtalálható a kapcsolópont a két fogalom között, hiszen Jézus figyelmeztet, hogy az örökéletre nézve gyűjtsünk olyan kincseket, amelyek maradandóak. A szeretetszolgálat pedig az örökélet idesugárzó fényétől válik mindig aktuálissá, és szép szolgálattá.
A készenlét és éberség a keresztyén ember szép jellemvonásai. Aki tudatosan odafigyel a Gondviselő Isten szavára és az Úr Jézus tanítására, az tudja, hogy mindig készen kell állnia elszámolni a rábízott javakkal. A derekak felövezése a korabeli ruházattal magyarázható meg. Ahhoz, hogy ne akadályozzon a járásban, a köpenyszerű hosszú ruhát meg kellett kötni derék tájon. Így indulni lehetett bármikor. A lámpást a külső sötétben körülményesebb lenne meggyújtani. Ez arra is utal, hogy nappal vagy éjszaka, mindig készen kell álljunk. Az efézusi levél (6.rész) a lelki fegyverzetről beszél. Igazlelküséggel kell felövezni derekainkat. A hazugság, hamisság gátol a járásban. Legyünk készen. Az Úr közel! Ámen.

2015. november 21., szombat

"Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak". (Ef 5,19)

A kolozsvári Egyetemi fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézet - az egyszerűség kedvéért - lelkipásztor képző Intézet egyik fontos felvételi tananyaga az egyházi ének. Kezeiket tördelő, sápadt arcú legények és leányok mint papnövendék jelöltek sétáltak fel s alá az énekvizsga előtt. A folyosóról innen-onnan, egy-egy üres tanteremből és a vizsgateremből kihallatszottak a jelöltek dúdolásai vagy halk éneklései. Jómagam is ott álltam a várakozók, a sétálgatók és a fülelgetők között amikor egy szenvtelenül rám néző fiatalemberre lettem figyelmes. Egyszer csak megszólított, hogy izgulok-e, amire én jeleztem hogy meglehetősen, és én is visszakérdeztem hogy és ő ? Ő viszont azt válaszolta, hogy nem izgul, ugyanis ő egyáltalán nem tud énekelni, mert nincs hallása és én ezen nagyon elcsodálkoztam. Ő elmagyarázta hogy majd elmondja a zsoltárokat, dicséreteket, a lelki énekeket. Kérdeztem elszavalja? Mondta hogy nem, hanem mondja, hiszen a bibliában is ez található és idézte a mai igeverset. Mindketten tudtuk hogy eleve 2 jeggyel kevesebbet kaphat a felvételin ha csupán elmondja az éneket, de láss csodát az őszi beiratkozásunkkor ismét találkoztunk, mert bejutott. Lám, aki énekel az kétszeresen imádkozik, de az igaz bírónak azaz Istennek a mennyei Atyának elég az is ha valaki egyszer, de igazán és teljes szívből teszi. Így mondjunk hát dicséreteket szívünkből az Úrnak. Ámen. 

2015. november 20., péntek

"Mert én mellettetek vagyok, és felétek fordulok: megművelnek és bevetnek titeket." (Ez 36,9)

Általános iskolába jártam kisfaluról kisvárosba a szilágyságban. Még jócskán az átkosnak nevezett korszakot éltük és a magyar irodalomóra kötelező tananyagában ott szerepelt Ady Endre: A magyar Ugaron című verse. Irodalomtanárunk érzékletesen mesélte a vers jelképeit hangsúlyozva azt, hogy mekkora jelentősége van a magyar ugar feltörésének, megművelésének, a haladó szellem térhódításának. Falusi gyerekekként ültünk a tanteremben, hallgattuk és jegyeztük a szép gondolatokat, miközben az oktatás és tanítás által egyszer csak ráébredtem, hogy ott és akkor éppen mi magunk voltunk a megművelendő magyar ugar. 
Istenünk munkája tökéletesen szimbolizálja a lelkünk megművelésének szükségességét. Erre Ő maga elkötelezett, hiszen a legtisztább Ige magjával vetette el szívünk anyaföldét. Miközben mellettünk van, jelen van a bennünk történő növekedés idején is. Gondos és szorgos gazdaként felügyeli bennünk üdvözítő munkájának áldásait. Legyen érte köszönet és hála örökkön-örökké. Ámen.

2015. november 19., csütörtök

"Mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak." (Mt 5,45)

Gyermekkorom idején szülőfalumban volt egy szép, csengő hangú öreg ember. Ha úton járt dúdolt, ha a mezőn dolgozott akkor pedig hangosan dalolt. Sokan szerették hangját és nótáit, mert azok szép, meghitt és megható nóták voltak az ő sajátos mély-csengő hangján. Sok szép dalt énekelt az árvaságról és olyankor annyira őszintén panaszkodott a hangja, hogy én az érdeklődő gyermek meg is kérdeztem nagyanyámat, hogy ugyan biza miért is énekel olyan szomorú nótákat az az ember. Nagyanyám elmesélte, hogy ennek az embernek a sorsa éppen olyan mint Petőfi Sándor Kukorica Jancsijának sorsa, mert a háború idején a mezőn találta őt egy idős öregasszony. Az nevelte fel, de apja még mostoha sem volt, mert az öregasszony férje is odamaradt Doberdónál - elesett - az első   világháborúban.
Egyszer ez az ember beszélgetett az én szüleimmel és jelen lévén hallottam amint azt mondta: Nekem földi apám sohse volt csak mennyei Atyám, de ő mindig vigyázott rám, sohse bántott, mert ő felhozta  napját igazra-hamisra egyaránt, de sohse feledkezett meg az ő földi árváiról sem... Tudtam, hogy igaza van, ezért azt is tudom, hogy a mai ige minden szava igaz, azaz Istenünk a mi gondviselő mennyei Atyánk. Ámen.

2015. november 18., szerda

"Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek, örök szövetség az." (Ez. 37,26)

Az első szövetséget, a régi, azaz ószövetséget Isten a Sinai hegynél kötötte választott népével Mózes által, melynek látható és kézzel fogható jele a törvénykönyv, azaz Isten törvénye volt. Ezt a szövetséget azonban az a nép állandóan megszegte, hűtlenül elhagyta és semmibe vette, ezért a mindenség Ura harag és bosszú, azaz a teljes megsemmisítés helyett, szeretetének elvitathatatlan csodájával újította meg egyszülött Fia által az Ő örök szövetségét azokkal, akik hisznek benne. Az újszövetség Ura tehát Jézus Krisztus és népe pedig az, aki hisz benne, az ő nevét vallja és életét pedig neki szenteli. Benne és általa békét talál az Ő népe. Szövetsége pedig örök és megmásíthatatlan, mert az Ő szeretetének törvényén alapszik. 
Az emberi érdekszövetségek ( Antant, ENSZ, NATO ) mind csupán ideig-óráig tartóak és a békesség ígéretével jöttek létre, de sohasem fogják betölteni azt a szerepet, amelyet a szeretet Urával való örök szövetségünk biztosít. Ez a szövetség valóban örök időkre szól és teljes békességet áraszt, melyért köszönet és hála az Úr Jézus Krisztusnak. Ámen.

2015. november 17., kedd

"Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam."(Jn. 14,6)

Ezt a kijelentését sokan ismerjük Krisztusnak. Frappáns válasznak tűnik Tamás kérdésére, annál azonban sokkal többet tartalmaz. Lényegében arról beszél, hogy Ő maga megkerülhetetlen mind az élet, mind pedig az örök élet keresésében. Krisztus nélkül tévelygés az út, igazságtalan az élet és kudarc az Istenkeresés. Mégis sokan próbálkoznak úgy is mindezek ellenére.
Két hangsúlyos momentumot emelnék ki Krisztus fenti mondatából, amelyek egyértelműen össze is kapcsolódnak: "Én vagyok" tehát a mindenkori jelenben beszél és "csak énáltalam", azaz a kizárólagosság egyértelmű kijelentése olvasható ki e szavából.  Krisztuson kívül nincs más út és lehetőség Istenhez. Aki számára pedig nem világos és nem egyértelmű az Isten Fiának kijelentése, az valószínűleg nem is akarja érteni Őt. Ámen.

2015. november 16., hétfő

"Szemedet rajta tartod az emberek minden útján." (Jer. 32,19a)

A hitben járó ember számára soha nincs magányos utazás, járatlan ösvény, úttalan út avagy értelmetlen bolyongás, ugyanis utazása során állandó társra talált Istenben. Ő maga mindennapos rutinnal kebelében hordozhatja Krisztust és ezért az elé gördülő akadályokat is Általa győzi le.  Mégis fontos a hitben kissé feledékenyebb emberek számára is az a tudat, hogy Isten minden utat végig pásztáz. Az emberi úttörés pedig csupán halvány koppintása a mennyeinek, amely gondolat mégsem félelemre ad okot, hanem éppen ellenkezőleg: bátorítja a kezdeményezőt.
A leginkább mégis abban ragadható meg a mai ige gondolata, hogy Isten az egész emberi életúton rajta tartja a szemét. Mert ez a mindenek felett megnyugtató és bátorító lelki támasz. Ezt pedig az embernek állandóan tudnia kell és ez által pedig igyekeznie és törekednie kell arra, hogy Istenével közös útja az örök életbe vezető dicsőséges diadal út legyen! Ámen.

2015. november 15., vasárnap

"Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé." (2Kor. 5,10)

Életünknek avagy halálunknak e bibliai tétele ambivalens érzést támaszt bennünk. Nem várjuk, félünk tőle, de közben azt is tudjuk: kikerülhetetlen. Az Isten előtt előbb utóbb meg kell állnunk. Elé kerülünk egyen-egyenként, döntése pedig egyéni sorsra szabott. Egy neves humorista nyilatkozata jut eszembe, aki ezt mondta: Két dologtól félek nagyon: az injekciótól és attól, hogy meg kell állnom az Isten színe előtt. De a borzasztó az, hogy az Isten színe előtt nem az injekció fájdalma miatt fogok könnyezni...
Az embert a félelem gyáva tettekre sarkallja. Ennek eklatáns példája, hogy bűnét leplezni kívánja, úgy mint a paradicsomkertben, ahol elbújt Ádám és Éva az Úr színe elől. De akkor, amikor Isten elé kell állnunk, akkor ezt önként, leplezetlenül kell megtennünk. Nem rejtegethetünk előle semmit. Különösen valódi énünket nem. Bízzunk Krisztusban és az ő szeretetében. Ő az egyetlen lehetőségünk! Ámen.

2015. november 14., szombat

"Szolgáljatok az Úrnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé!" (Zsolt.100,2)

     Van két álmom, melyek úgy érzem, hogy ha beteljesülnek, emberibb környezetben élhetünk. Az egyik: felszállok az autóbuszra idehaza, és az elegáns sofőr mosolyog, és előre köszön. Ahhoz, hogy ez meglegyen, még sok mindennek változnia kell a társadalomban. A másik: bemegyek a templomba, és mindenki jókedvűen mosolyog. Ha valaki szomorúan, vagy kedvetlenül jön be, pár perc múlva már felszabadultan és önfeledten mosolyog velünk. Ezzel szemben, mintha így szólna a felhívás gyülekezeteinkhez: "Szolgáljatok az Úrnak súlyos méltósággal, panaszkodva járuljatok színe elé!"... És ez a szelídebb változata az átírásnak. Attól tartok, hogy valahányszor Szentlélek meglátja lehajtott, komor fejeinket, kétszer is meggondolja, érdemes-e próbálkoznia velünk, hogy jobb kedvre derítsen, hiszen mintegy kötelességünknek érezzük a komolyságot Isten előtt. Legalább ma, ha Istenre gondolunk, tegyük örömmel, mosolygós hálaadással! Ámen.

2015. november 13., péntek

"Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek eléje minden népet." (Mt.25,31-32a)

     Olyan jelenet próbál kibontakozni előttünk, ami egyrészt monumentális, másrészt pedig a földi viszonyok között épp úgy értelmezhetetlen, mint Nóé bárkája. Számtalan apró részletkérdést lehet megfogalmazni a felrajzolt kép kapcsán, és ugye korunk embere különösen hajlamos elveszni a részletekben. Az iménti párhuzamnál maradva: napjainkban Nóé évekig rohangálhatna csak a szükséges engedélyek beszerzéséért... Próbáljunk meg hát elvonatkoztatni jelenünktől, és egyszerűen elfogadni azt a jövőbeni tényt, hogy minden nép Krisztus elé gyűjtetik. Nincs kirekesztés, előítélet, de liberális választási lehetőség sem.  Nem kérdés a vallás, nyelv, és bármi egyéb szempont,  kivéve egyet: segítettél-e a rászorulón? Vallásnak,  népnek, emberségnek ez a mértéke. Krisztusi mérték. Mi ebben nőttünk fel, ez kell legyen minden napunk meghatározója, hogy akkor és ott azt hallhassuk: "Jertek, én Atyámnak áldottai..." Ámen.

2015. november 12., csütörtök

"Aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát." (Róm.12,7)

     A Károli-fordítás  sokkal egyszerűbben adja elénk ezt az igét (tessék utánanézni...). Elsőre talán túl banálisnak tűnik még így is az üzenete, hiszen nyilvánvaló, hogy mindenkinek azt kell csinálni, ami a dolga. Főképp, hogyha ajándék képen kapta a lehetőséget a szolgálatra. Mielőtt azonban továbblépnénk (mert indulni kell, csengettek, lejárt a szünet, más dolgunk van...), gondoljunk egy pillanatra bele, hogy mennyi esélye van egy mai gyermeknek, fiatalnak, vagy akár felnőttnek megtalálni a maga szolgálati helyét, amiben önmagát adva kiteljesedhet? Nem, nem az a jó válasz, hogy "rengeteg". Nem az ezernyi álláskínálat, tanulási lehetőség, nyugatra tárt kapuk adnak választ a kérdésre. Ha valaki nem kimondottan egyházi szolgálatot vállal, az ezernyi szempont között felmerülhet egyáltalán az az egy is, hogy Istentől kapott ajándék legyen? Hogy legyen erő, kedv, türelem a mindennapokban. Ámen.

2015. november 11., szerda

"Az Úr mellém állt, és megerősített." (2Tim.4,17a)

     Szinte naponta találkozom egy-egy történettel, videóval az interneten, amik azt mondják el, milyen jó is a jókor jött segítség. Ezek jól felépített, megható epizódok, de mindannyiunk életében vannak banális apróságok, amikor jól jött egy segítő kéz, vagy mi magunk nyújtottunk segítő kezet. Persze, azt is megtapasztaltuk már nyilván, milyen bosszantó az, amikor csak egy pici hiányzik a kivitelezéshez, a befejezéshez, a megoldáshoz, de nincs sehol senki, aki segítene. Vagy mégis van, de szégyellünk segítséget kérni tőle. Vagy nem bízunk benne, hogy segíthet. Legyen szó akár Istenről is. Igénk most nem az időnkénti, vagy folyamatos segélykérésre biztat, hanem mintegy belopja az egyébként nyilvánvaló, de mégis újra elfelejtett gondolatot az agyunkba: az Úr mellénk áll, és megerősít. Ki-ki döntse el, hogy kérve, vagy kéretlenül szeretné inkább a segítségét. Ámen.

2015. november 10., kedd

"Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja." (1Jn.3,8b)

     Ki az közülünk, aki ne gyönyörködne egy szépen gondozott, rendben tartott virágoskertben? Ki az, akit ne zavarna egy-egy oda nem illő gyom? Kinek ne fájna, ha azt látnánk, hogy egy ilyen kert gondozás nélkül marad, elvadul, és minden, amit szépnek láttunk addig benne, eltűnik? Tudjuk, mennyi munkát, mennyi odafigyelést igényel egy ilyen kert. És tudjuk, hogy virágaink nem képesek önmagukat megvédeni, mert a gyom mindig erősebb. Kertész nélkül minden virágoskert az enyészeté. Az Édenből kiűzött ember nem képes önmagát az ördög munkái ellen megvédeni. Orcájának verítéke is csak a gyomoknak teremt életteret. Isten Fia nélkül ez a világ elvadult dzsungel, de vele Isten virágoskertje. Áldott az Isten, aki nem szűnt meg értünk fáradozni, hogy Jézus által életünk legyen! Ámen.

2015. november 9., hétfő

"Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. Ne féljetek tehát." (Mt.10,30-31a)

     Isten mindenhatósága és mindenütt jelenvalósága nem egy általános fogalmi meghatározás, vagy egy kitüntető királyi cím. Isten gondviselő kegyelme nem esetleges, vagy alkalmi. Nem angyalok, vagy éppen ördögök végzik helyette a tengernyi munkát, akik aztán - teremtmények lévén - hibáznak, jó nagy felfordulást okozva az égi trónus körül, ami neki magának személyesen kell lehajolni alattvalóihoz. Ugyan az emberi értelem nem képes megbirkózni a gondolattal, de Isten mégis mindannyiunk minden egyes hajszálát is számon tartja. Nincs rendszerzavar, nincs tévedés, botlás a mindenségben, hanem gondviselő szeretet van. Akkor is, ha éppen fáj, vagy nagyon egyedül érezzük magunkat. Soha nincs okunk félni, mert Isten mindig itt van velünk. Legyen hát vele bátor hetünk! Ámen.  

2015. november 8., vasárnap

"Valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg." (Mt.25,40)

     A mennyei matematika megállásra késztet a mennyiség, minőség, teljesítmény bűvöletében önmagát hajszoló világunkban. Lám, nem azt szabja meg Mesterünk, hogy kinek-kinek hányszor kell jót cselekedni. Az sem előírás, hogy ételben, italban, gondozásban, látogatásban mikor, mit és mennyit kell a keresztyén embernek adni a magáéból. Nem mondja, hogy naponta-hetente-évente hány rászoruló megsegítését kell teljesítenünk. De azt mondja, hogy azzal az eggyel meg kell tennünk. Éppen azzal, aki ott van, aki utunkba került, aki jelentéktelennek, elhanyagolhatónak tűnhet, hiszen a legkisebbek közül való, de testvére Jézusnak. Nem a többi kilencvenkilenc, vagy ezer és millió számít, aki éppen éhezik, szomjazik, menekül, beteg, vagy fogoly, hanem csak az az egyetlen egy. Ott és akkor rajta kell segítenünk. Figyeljünk hát, nehogy egyetlen egyet is elutasítsunk. Ámen.

2015. november 7., szombat


"Szeressétek a jövevényt, mint magatokat." (3Móz. 19,34b)

Hát ez az ige derékban talált minket, mert van nekünk egyfajta jövevény-politikánk, és nem tágítunk attól. Mindenki a saját hazájában keresse a boldogulást! Persze, meg is tudjuk magyarázni ezt, és nem vagyunk hajlandók csapdát állítani magunk elé. Érdekes viszont a Biblia véleménye erről a kérdésről. A jövevény-kérdést a választott nép történelméhez köti. Ahogy veled történt, úgy történik mással. Te mit reméltél akkor, és mit nyertél? Te is jövevény voltál. Szerettél volna emberi bánásmódot? Igen. Az más kérdés, hogy a kiszolgáltatottak természetesen kihasználják a befogadók jóindulatát. Mert mindig így volt. Mégis, nekem szeretnem kell őket. Jézus mondja: szeressétek ellenségeiteket is. De, hogy lehet ezt, Uram?
Manapság azt látjuk, hogy a bevándorlók éppen erre a keresztyéni magatartásra építenek. Keresik az igazi keresztyén Európát? Lehet.  Ez dicséret... lenne.  Ez, persze idealizálás, de van benne valami. Mert akkor biztosak abban, hogy befogadják őket. Hogy van az, hogy éppen ez az erény válik gyengeséggé, amikor a nemzeti érdeket, a kontinens érdekeit védjük? Én azt mondom, hogy jó jel, hogyha okoz egy kis lelkiismereti problémát, mert ez nem árt.  Kihasználják, számonkérik saját vallásunk, hitünk erősségeit. Na, tessék bizonyítani, hogy itt van a szeretet. A nagy rendező többet lát, mint mi. Jó lenne, ha elgondolkodnánk ezeken a dolgokon. Mi van, hogyha a jövevények befogadása, és ápolása a mi életünk Istentől rendelt célja? Ámen. 

2015. november 6., péntek

"Te vagy a látás Istene." (1Móz. 16,13a)

Ábrahám szolgálója Hágár, gyermekével menekül. A pusztában elfogy ereje és reménysége. Nincs helye a kiválasztott családjában. Mégis érdekes és egyben ijesztő a megjelent angyal szava, aki Ismáel felől jövendől: Vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene, és minden testvére ellenébe felüti sátorát (Gen. 16,12). Egyébként őt tartják az iszlám világ ősatyjának Ábrahám atyjával együtt. Ilyenkor talán aktuálisabbnak találjuk a több ezer éves próféciát. Ebben viszont az is benne van, hogy aki látja, az tudja, hogy az üdv a föld végéig kell terjedjen (Ézsa). Isten pedig tudja, és látja ezt. Biztosan nagy feladata van az igazi keresztyénségnek még.
Manapság, amikor szükség van mennyei látásra, milyen vigasztaló az, hogy Isten a látás Istene (Él Rói), aki meglátta Hágárt a pusztában, és forrás mellé vezette őt. Bartimeus módjára keressük , tapogatjuk e világ sötét falait (Mk. 1o). Hátha eljön a Mester, Dávid Fia, és könyörül rajtunk. Mindnyájunknak szüksége van a mennyei látásra. Ezt csak a látás Istene adhatja meg nekünk. Bárcsak ma megkérdezne: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Mert mi boldogan válaszolnánk: Mester, hogy lássunk! Ámen.

2015. november 5., csütörtök

"Mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!" (1Thessz. 4,17-18)

Mielőtt Pál elmondaná a vigasztaló igéket, megfogalmazza a feltámadás evangéliumának célját: Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak ....hogy ne bánkódjatok, mint azok, akiknek nincsen reménységük (4,13). Ismét az evangélium világosságával kívánja felszámolni a tudatlanságot, hitetlenséget és reménytelenséget. Ezek sokféle vonatkozásban mérgezik az emberek lelkét. Íme, az Ige alkalmas arra, hogy harcoljon ezek ellen. Ha ezt látjuk a környezetünben, akkor bátran mondjunk vigasztaló igéket, mert az Isten beszéde élő és ható.
Az ősállapotunk tudata bennünk van, az az idő, amikor szüntelen Istennel voltunk. Most pedig "rejtőzködő Istenről" és magányos, boldogtalan emberről beszélünk. A vigasztaló ige azt is sugallja, hogy aki vele van most szívével, gondolatával, hitével, az mindenkor vele lesz ez élet után. Ez az igazi beteljesedés, ami egyedül Isten szeretetével magyarázható. Túl szép, hogy igaz legyen? Pedig így van. Ezzel vigasztaljátok egymást! Ámen.

2015. november 4., szerda

"Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról." (5Móz.6,6-7)


Nem szabad feledésbe merüljön a tény, hogy Isten megszólította az embert. "Sok rendben és sokféleképpen szólt az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott Fia által, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot is teremtette." (Zsid.1,1-2) A bűneset a lényeg felejtését is magával hozta, így  megszólítás nélkül méginkább eltévedt volna az ember. Kőtáblára, majd szívbe írta mindazt, amit el akar mondani nekünk: hogy Ő a szeretet Istene.
Halld Izrael! Ez az egyik legfontosabb tanítása a választott népnek. A mai ige is onnan van. Nem szabad elhallgatni Isten kijelentését. A lángot is őrizni kell, mert csak így adhat fényt és meleget. Isten szavát meg kell őrizni a szívben, aztán ismételve meg kell tanítani a következő nemzedéknek. Beszélni kell Isten szabadításáról ennek a világnak. Azért, mert nincs más reménysége az embernek csak az Isten.  Ne szakadjon el nálad a bizonyságtétel fonala. Érezd át azt, hogy mit jelent a Magasságos Isten követeként szolgálni. Ámen. 

2015. november 3., kedd


"Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged." (Ézs.58,11a)

Sokszor kiderült, hogy hasznos a napi igének a környezetét is megvizsgálni. Ugyanis tele van a Biblia bátorító igékkel, amelyek kiragadva, szinte arra tanítanak, hogy mindez a gyönyörű ígéret feltételek nélkül megadatik a hívőnek. Valóban ki lehet mutatni azt, hogy az isteni kegyelem sokmindent elfedez, és a mi kis "hozzájárulásunk" a megváltáshoz, üdvösséghez, az inkább csak jóillatú fűszer a kész ételhez. Mégsem feledhetjük, hogy a szövetség terminusában léteznek előjogok, de léteznek kemény kötelességek.
Az álszenteskedés, a képmutató ceremónia, az őszinteség hiánya összevegyítve Istennek szentelt nagy körmenetes ünnepekkel bizony nem tetszenek a mi Istenünknek. Nem az elsősorban külsőleg korrekt istentiszteleti forma az üdvözítő, hanem a belsőleg korrekt, őszinte személyes istentisztelet. Mert csak ebből fakad az igazi alázat, istenfélelem, és csak ennek nyomában terem a könyörületesség, a szeretetszolgálat gyümölcse. Ha ezt elérjük, na akkor olyan nagyszerű ígéretünk van, hogy megnyerjük az Úr vezetését, és teljes oltalmat, biztonságot élvezhetünk. Márpedig ez nagyon kellene. Akkor hát lépjünk ennek érdekében. Ismerve az Úr kegyelmét tegyük, ami a kötelességünk. Ámen.

2015. november 2., hétfő

"Jézus mondta: Ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám." (Mt. 18,19)

Azt gondoljuk erről a jézusi kijelentésről, hogy elhamarkodott és meggondolatlan alku. Valóban igaz, hogy így sokmindent meg lehetne oldani nemcsak a magunk házatáján, hanem az egész emberiséget illetően. Milyen egyszerű: értsünk egyet egy dologban, és az megvalósul. Hogy sokminden nem valósulhat meg, ez annak tudható be, hogy kimondott, aláírt, megpecsételt szerződéseink nem igazán tükrözik azt, ami a szívben van. Tehát nem igazán őszinték emberi egyezségeink. Ezeket ugyanis személyes, közösségi vagy hatalmi érdekek vezérlik. Ha mégis elértünk valamit, akkor nem Istennek adunk hálát, hanem azt személyes csillogásra használjuk föl. Mert így még pozíciót is nyerünk. Ennek azonban későbbi hanyatlás és csalódás a vége.
Van-e két ember, aki egyetért abban, amit kérni kellene? Legyen! A családban a férj és feleség között, szülő és gyermek között, főnök és beosztott között, fiatal és idős között. Igaz, hogy saját önmagunkat kell legyőzzük ennek érdekében. De akkor legalább jó eredmény születik, mégpedig olyan, amiért Istennek adhatunk hálát. Mert ő igazat beszél. Mindig. Ámen. 

2015. november 1., vasárnap

„Jézus megkérdezte a tanítványoktól: Miről vitatkoztatok útközben? Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak egymás között az úton, hogy ki a legnagyobb.” (Mk. 9,33-34)

A keresztyén ember útja Jézussal való út. Ő maga ígérte, hogy velünk marad minden napon a világ végezetéig. A tanítványoknak kellő biztonságot nyújt a tény, hogy ott lehetnek a nyomdokában. Még arra is futja, hogy vitatkozzanak. Az úton lévők néha beszélgetnek. A nehezebb szakaszon talán ösztönösen tartalékolják az energiájukat. Mégis megtörténik, hogy képtelenek hallgatni, fölösleges dolgokon vitatkoznak, ez pedig elrabolja maradék erejüket.
Azt hiszem, hogy Jézus rámutat a fölöslegesen elpazarolt energiákra és a szeretet hiányára, amikor megkérdezi a tanítványokat, hogy miről vitatkoztak. Immár szégyenlik, mert mindig is tudták, hogy Jézus ismeri a szívüket. Az az igazán  fontos, hogy Jézus velük van, nem szűkölködnek. A jó Pásztor füves legelőkön nyugtatja őket, csendes vizekhez tereli őket, és az igazság ösvényein vezeti őket (Zsolt.23). Így van ez ma is. Ebben erősödjünk meg, és ne pazaroljuk energiánkat a szeretet nélküli dolgokra. Ámen.