"Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr!" (Zsolt. 116,7)

Ujjongó lélekkel olvasom a mai Igét, mint aki tudja, hogy ma Reformáció emlékünnepe van október 31. Mintha a mai Ige is tükrözné azt a hangulatot, amely lélekben arra késztet, hogy belső önvizsgálatot tartsunk: hogy még mindig a legfontosabb életünkben az Isten iránti engedelmesség? És még mindig hűségesek vagyunk a bűnbocsájtó Istenhez és az Ő egyszülött Fiához az üdvözítő Jézus Krisztushoz? Avagy még mindig engedjük azt, hogy a Szentlélek Isten hassa át szívünk tiszta érzéseit? Mert bizony ezek fontos kérdések. És ezekre nekünk ezen a napon, Reformáció ünnepén, lélekben a mi jó Atyánk előtt felelnünk kell!

Boldog az a lélek, amely azonban ma úgy tud a felvetett kérdések kapcsán nyilatkozni, mint a napi ige szerinti zsoltáros: Légy újból nyugodt lelkem, mert jól bánt veled az Úr!

Boldog napot kívánok és áldott ünneplést adjon a mai napon számunkra az Úr! Ámen.

(Isten) "...nincs messze egyikünktől sem." (Ap.Csel. 17,27)

A tudomány és a technika még nem, de a pszichológia (lélektan) és az irodalom már rég jegyzi a lelki távolság létezését. Sorsokat formáló távolságokról beszélünk léte kapcsán, valamint életeket boldoggá tevő közelségről, általa ráérezve mérhetetlen segítségére. Összeköt minket az élő Istennel és bizonyos fokig tőlünk függ mértéke, azaz hogy mennyire engedjük közel avagy mennyire távolítjuk el magunkat jó Atyánktól. 

Pál apostol Athénben a sokistenhívő panteonban az istenek oltárai között, a görögök által csak az ismeretlen istennek szánt oltár mellett beszélt úgy az egy, igaz Istenről, hogy mindenkinek meg kell éreznie és tapasztalnia bizonyságtétele hallatán azt, hogy ez az Úr valóban nincs távol egyiküktől sem.

Gyermekkoromban hallottam azt egy bölcs idős vallásos embertől, hogy ha mi emberek csak egyetlen lépést is teszünk az Isten felé, akkor az Isten az ég elérhetetlen távolságából is mellénk ereszkedik a földre, hogy mi könnyen elérjük őt. Ma sincs távol! Nyújtsuk hát ki Felé lelki kezeinket, hogy erős és megtartó karjával ragadjon meg és emeljen ki bennünket az élet lelki mélységeiből az üdvösség könnyed hétköznapjaiba és ünnepeibe. Ámen.

Pál írja: "Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére." (Róm. 1,16)

Az apostoli büszkeség, amely hitvallássá emelkedett, lényegénél ragadja meg az Istenszolgálat értelmét. Ez tapasztalható a mai Páli levélből és személyes vallomásból. Viszont hadd ragadjuk ki most ebből a gondolatból a szégyen fogalmát, hiszen ez a mi "újkorunk" számára már lassan ismeretlen, másfelől pedig rég erkölcsileg lerombolt és sufniba dugott tabu csupán. Arról nem is beszélve, hogy a nyugat-európai keresztyénséget pedig lassan csak ezzel a fogalommal lehet mindössze emlegetni. Mert bizony most a nyugat keresztyénsége olyan, és úgy cselekszik, mintha szégyellné az evangéliumot és nem tudná felőle a legfontosabbat, hogy az bizony Istennek az a hatalma, amely minden - és nem bármely - hívőnek üdvösségét szolgálja! Éppen ezért ma elképesztő aktualitást kell kapnia életünkben ennek a személyes hitvallásnak! Ha hívőnek érezzük magunkat, akkor bizony nem szégyellhetjük az evangéliumot, sőt... nagyon büszkéknek kell lennünk arra, hogy az Úr az Ő ügyét a mában éppen ránk bízta! Nekünk pedig mindenki tudomására kell hoznunk azt, hogy az evangélium által köztünk van az Istennek áldott üdvözítő hatalma. Ámen.

"Íme, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izrael házával és a Júda házával." (Jer. 31,31)

Tudom, hogy mai reggel is sokak számára úgy kezdődik, akár a reggeli rohanás közepette egy kósza gondolatként, akár az emberre telepedő gondolatsorként, hogy új lehetőséget keresnek. Érzik, az élet bármelyik területéről is legyen szó, hogy változásra van szükség. Így ébredt ma egy-egy ember, egy-egy család, egy-egy gyülekezet... Izrael háza és Júda háza számára a régi szövetség, melyet Isten atyáikkal kötött, pusztulást kellene vonjon maga után, mert törvényszegésüknek ez lenne az ára. Mint a mi törvényszegéseinknek is. A reggeli világossággal együtt, áradjon mindnyájunkra a felismerés fénye, hogy a prófécia beteljesedett, hiszen Krisztus által eljöttek az új szövetség napjai. A mai nap is egy újabb kegyelmi nap, amikor Krisztusba vetett hittel, csakis a szeretet törvényét gyakorolva, felismerhetjük azokat az új lehetőségeket, melyeket Isten már elkészített számunkra. Ámen.

" (Jézus Krisztus) engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is. (1Ján 2,2)

Evangélium a világnak, evangélium nekünk, a szó nemes és valódi értelmében. A mi bűneinkért Jézus Krisztus az engesztelő áldozat és ezzel a tudattal az emberi lélek nagy teher alól mentesül. Olyanban, hogy ebben a nagy könnyedségben pedig ismét óvatlan lehet és sajnos lesz is újra a bűnnel szemben. Hát ez van...

Bizony furcsa balansza az életünknek az, hogy állandóan a bűn és bűnbocsánat között libegünk. De úgyszintén még inkább az a legfurább, hogy ebben a kérdéskörben az emberi nagy szabadság és találékonyság önállóan nem érvényesül. Mert a bűn tőréből egymaga nem, csak egyedül Jézus Krisztus által szabadul meg az ember! Átírja ez a csodálatos mennyei törvény a mindenkori, de főleg mai modernnek kikiáltott emberi szabadságeszmét is, ugyanis a vallástalan világ gátlástalanságainak égi határvonalat húz! Másként működik tehát a világ belső rendje mint a látható és könnyen rontható külső, mert ebben egyedül csak Isten egyszülött Fia Jézus Krisztus engesztelő áldozatának magasztos üdvössége számít. Köszönjük ezt meg Neki és a mi jó Atyánknak ma is és a holnapjainkban is. Ámen.

"Isten azonban látta nyomorúságomat és kezem munkáját." (1Móz. 31,42)

Az ember tudatát megnyugtatja az a tény, hogy Isten tisztában van helyzetével és képességeivel. Nyilván ez azonban nem jelentheti azt, hogy akkor már Isten számára nem is kell semmit sem bizonyítania. Ebből adódóan sajnos már számos emberi élet romlott el úgy, hogy tulajdonosaik azt várták, hogy tetteik és munkáik nélkül a sors azt kezdjen velük amit akar, hiszen azért sors gondolták, hogy azt tegye velük. Nos ez nem így van és nem így működik! Minden embernek fel kell használnia képességét avagy képességeit, amelyekkel őt Isten megáldotta a jónak fejlesztésében és kiaknázásában, hiszen ez által saját életét is a legjobb mederben tudhatja. Éppen ezért jó tudni az embernek azt, hogy Isten látja őt akár nyomorúságával együtt is, de látja az ő kezeinek munkáját is, tehát az ő elért eredményeit is. Felesleges tehát türelmetlenkedni, avagy értetlenkedni vele szemben, ugyanis Ő pontosan tudja és az szerint értékeli életünket. Ámen.

"Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében!" (Ézs. 50,10b)

Fény nélkül nem létezik magasabb rendű élet a Földön. Ha a növények nem kapnak elegendő fényt, akkor leáll az anyagcseréjük és megszűnik a klorofill-termelésük, de a sötétséget a legtöbb állat és az ember szervezete is megsínyli. A fény tehát a földi élethez alapvetően nélkülözhetetlen.

Mégis van egy megoldás amely a szójátékon túlmenően is felülírja ezt az előbb rögzített feltételt: ez pedig az Úr nevében való bizalom! Magasan mindennél fontosabb feltétele ezért az emberi életnek az Úr Isten nevében való bizalom, hiszen az az ember hite, Tőle kapott mennyei ajándéka. Néha azt érezzük, hogy már csupán csak ez maradt meg minden jóságunkból a tönkremenő élethelyzeteink romjain: az Istenbe vetett hitünk, a mi egyetlen bizodalmunk. Ezt el ne veszítsük soha és ezt ne vessük ki szíveinkből soha bármi is történjen velünk! Erre kérjük hát mindenkor a mi mennyei édes Atyánkat! Ámen.

"Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." (Jn.15,14)

     Egyre inkább teret hódító újszerű szóhasználatunk szerint hiányolhatunk egy betűt, egy határozott névelőt mai igénkből: "ti a barátaim vagytok...". Itt azonban gyökeresen megváltozna az ige üzenete, és talán megértjük, miért nem szabad egyetlen pontocskát sem változtatni a Szentírásban. Barátai lehetünk Jézusnak, ha azt tesszük, amit ő parancsol nekünk. De nem csak a barátai lehetünk ezáltal. Hiszen mielőtt megszülettünk volna, ő már testvéreivé fogadott bennünket. Mielőtt bármit tettünk volna, felebarátunkká lett, mindnyájunkat megmentett. Jézussal való kapcsolatunk kiteljesedése, ha azt tesszük, amit parancsol nekünk. Bizony jó, ha hiányérzet támad bennünk, és azt kérdezzük: vajon mindent megtettünk-e, amit ő parancsolt? Ámen.

"Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el." (Mt.24,35)

      Kettős üzenete van Jézus szavának. Az első, hogy bizony az ég és a föld elmúlik. Ez a teremtés, amit mi világnak ismerünk, egyszer véget ér. Nem azért, mert a tudomány táguló világegyetemmel, kihűlő nappal számol, hanem azért, mert a teremtésben így határozta meg Isten a szerepét. A másik üzenet, hogy nem minden múlik el abból, amit ismerünk. Jézus beszédei nem a teremtésben álltak elő. Hogy pedig el nem múlnak, nem csupán azt jelenti, hogy az eljövendő új teremtésben ugyanazok az igék szólnak majd, hanem azt is, hogy lesznek értő hallgatói ezeknek a beszédeknek, akik az első teremtésben is benne voltak, de azzal együtt el nem múltak. Jézus beszédei rólunk, és hozzánk szólnak. Legyünk hát el nem múló hordozói beszédeinek. Ámen.

"A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn." (Ézs.40,15)

     A képzőművészek tanulják, és tudják is, mennyire fontos a perspektíva, a nézőpont kiválasztása egy-egy szobor, vagy kép alkotásánál. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen magasságban, vagy távolságban lesz elhelyezve a tárgy. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy a Biblia sem mindenki számára, vagy minden nézőpontból  érthető. Mai igénk első látásra úgy tűnik, hogy megpróbál felröpíteni bennünket Isten trónusához, hogy onnan alátekintve lássuk önnön kicsinységünket. Pedig szó nincs erről. A próféta itt a földön állít Isten színe elé bennünket, hogy mi magunk érezzük át az ő hatalmasságához mért kicsiny voltunkat. Isten felől nézve mi kedves gyermekei vagyunk, innen nézve csupán vízcsepp és porszemek. Kérjünk Istentől mára is látó szemeket. Ámen.

"Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok." (Zsid.13,3)

     A börtön nem egy szalonképes hely. Nem szoktunk társaságban azzal dicsekedni, hogy éppen melyik ismerősünk ül. Ha kitudódik, hogy valakink oda került, pironkodva mentegetőzünk a véletlenek szerencsétlen összjátékára hivatkozva. A börtönökbe gyűjti a társadalom a bűnözőket. Ők tehát nem csak bűnösök, hanem bűnözők, akik tudatosan vétettek a társadalmi szabályok ellen. Hogy ezek mennyire fedik az Istentől kapott törvényeket, az egyáltalán nem számít. Ahogy az sem, hogy mindnyájan tudjuk, a börtönökben nem a bűnösök vannak, hanem azok, akikről nyilvánvaló lett, hogy bűnösök. Pontosabban akik nem elég ügyes bűnösök ahhoz, hogy elkerüljék a börtönt. Szóval ne feledkezzünk meg a foglyokról, mert hiszen mindnyájan bűnben fogantattunk és születtünk. Mintha fogolytársak volnánk, hiszen Isten nem a börtönben töltött éveinket tartja számon. Imádkozzunk hát a foglyokért, a bűnösökért, egymásért. Ámen.

"Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen." (1Tim.1,17)

     Egy kicsit csodálkozom, hogy ez az ige nem épült be a keresztyén egyház liturgiájába. Ott volna a helye az istentiszteleteinken, és ott a helye a mindennapjainkban is. Az elmúlt mintegy száz éveben leszoktunk a tiszteletadásról hatalmasságok és főségek előtt. Sőt: a mindenkori világi hatalmasságok inkább ellenségként épültek be tudatunkba. Mögöttük és fölöttük a láthatatlan Isten vigasztalást és  menedéket jelentett és jelent számunkra, de nem tanuljuk meg azt a feltétlen engedelmességet és alázatot, amivel a mindenkori alattvaló tartozik urának. Ezért fontos ez az ige: segít félretenni önzésünket, kételyeinket, megszokott gondolatainkat és szóhasználatunkat, és mintegy Isten trónja elé visz bennünket dicsőíteni őt. A legjobb hely az induláshoz... Ámen.

"Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és  Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól." (Jak.1,27)

     Bizony a hit magas iskolája mai igénk, aminek abszolválása csak keveseknek adatik meg. Intézményesedett világunkban a szerepkörök elkülönülnek egymástól, ezzel együtt sokan a felelősséget is elhárítják magukról.  Özvegyekről, árvákról gondoskodik az állam és szociális intézmények, a világtól megőrizni magunkat pedig eleve lehetetlen, hiszen még ha vastag falakkal körülkerített zárdákba vonulnánk is, a világ megtalálna ott is bennünket. De nem is kell zárdafalak határoljanak minket, hiszen így is magányossá és elszigeteltté válunk abban a pillanatban, ahogy a ránk bízottak gondját másokra hárítjuk, és a világot hagyjuk tudatosan mérgezni életünk. Soha ne érjük be kevesebbel, mint amit Isten kér tőlünk, vagy ígér nekünk, hiszen ha csak töredékének megfelelünk, már életet nyertünk. Ámen.

"A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által." (Róm. 15,13)

     Vannak igék, amelyek útmutatásnál, tanításnál, példánál, parancsnál többek: mintegy kézen fognak, és oda állítanak szemtől-szembe az igazság, vagy a tények elé, hogy semmiképpen meg ne kerülhessük azokat. Ennek ellenére vannak éppen elegen, akiknek "sikerül"... Ők továbbmennek vakon és szegényen, de mi álljunk meg egy percre legalább a felkínált lehetőség előtt.

     Istentől van a reménység. Mástól, máshonnan nyerni, szerezni, kapni nem lehet. A reménység hit által nyerhető, és önmagunktól képtelenek vagyunk élni vele: Szentlélek ereje kell segítsen bennünket. Ezért az ige formája: áldás. Mindazt, amit ígér, megkaphatjuk, ha kérjük és elfogadjuk. Imádkozzunk hát, hogy áldottak legyünk. Ámen.

"Akik bölcsnek mondják magukat, bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával." (Róm. 1,22-23) 

Ódákat lehet zengeni az ember találékonyságáról, alkalmazkodóképességéről, feladat megoldó készségéről. Manapság is sokszor állítják piedesztálra, sőt követendő példaként mutogatnak arra, aki ügyeskedéssel, furfanggal, ha kell alakoskodással tör előre és úgy tudja, hogy jövője attól függ, hogy jókor jó helyen kell legyen, alkalmas időben, alkalmas helyen kell kopogtasson. Valóban kecsegtető az ilyen bölcsesség. Akkor, de csak akkor, ha csupán e földi lét kényelmének elérése az ember törekvésének végcélja. Aki hite által tovább lát a földi horizonton és bár felfogni nem tudja az örökkévalóságot, de abban élni szeretne, az soha, de soha nem cseréli fel vagy le az Isten dicsőségét másra, az soha nem tágít a halhatatlan Isten gondviselő szárnyainak árnyékából. Inkább az emberek mondjanak bolondnak ezért minket, mintsem az Úr Isten. Ámen.

"Falaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam. Soha ne hallgassanak, se nappal, se éjjel!" (Ézs.62,6)

     Jeruzsálem falai leomlottak azzal egy időben, ahogy  az evangélium a világon terjedni kezdett. Sem a valóságban, sem pedig szimbolikusan nem helyhez kötött, falakkal védett azóta Isten lábainak nyugvóhelye, Ő ott van mindenhol a világon. Évszázadok teltek el azóta is, hogy városaink falai utoljára védték a lakókat. Nincs már szükség őrökre, sem ellenség, sem tűz ellen. Akkor most ki vigyáz ránk és helyettünk? A tudomány? A technika? A civilizáció? Lelkünkre is kamerát és riasztót szerelünk betolakodók ellen, vagy szögesdróttal kerítjük körbe, hogy kár ne érjen? Tudunk még odafigyelni, vigyázni egymásra? Merünk kiáltani, ha baj van? Aki úgy érzi, Isten őrállóul rendelte, hanyagnak ne találtasson ma sem. Ámen.

"Ki mondhatja: Tisztán tartottam szívemet, tiszta vagyok, nincs vétkem?" (Péld. 20,9)

A szőlőmunkásokról szóló példázatban olvashatjuk, hogy "hivalkodva" várták a napszámosok, hogy valaki megszólítsa őket. Benne van a kifejezésben, hogy igyekeztek kedvező benyomást kelteni annak érdekében, hogy munkához jussanak. Az ókori ragszolgapiacokon Közel-Keleten (és persze az Újvilágban még másfél százada is) az "árut", vagyis az eladásra kínált rabokat is igyekeztek minél kedvezőbb színben feltüntetni, lehetőleg elrejtve hibáikat. Lássuk be: nem maradt az ókor homályában az a szándék, hogy hibáinkat lehetőleg elrejtve, jó tulajdonságainkat kidomborítva mutatkozzunk be másoknak. Ahogy mondani szoktuk: ezért hazudnak a férfiak, és ezért festik magukat a nők. Így aztán, amikor az ige tükre elé kell állanunk, akkor bizony krákogás és fésülködés következik, míg nagy nehezen kibökjük: senki, talán még mi sem. Ma reggel tegyünk hozzá egy kicsi bűnbánatot is, de nem a látszat kedvéért... Ámen.

"Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!" (Jób  1,21b)

Ez a mondat számtalanszor elhangzott már mint idézett bibliai ige ajkamról. A legtöbbször temetési istentisztelet alapigéjeként,  de reszketek és rettegek még a gondolatától is annak, hogy egyszer is abban a helyzetben kellene elhangzania számomra ahogyan az Jób esetében történt. Azt hiszem és azt gondolom, hogy ott és akkor omlana össze bennem minden: a hitem, az emberségem, a szülői státuszom... a lényem. Ugyanis ezt az igét gyermekei halálhírére fogalmazta meg Jób az Isten embere. Elképeszt az ő hite, az ő mindenek fölé növekedett Istenbizalma és lelki tartása amellyel különleges példájává válik a legnagyobb megpróbáltatásban is Isten mellett kitartó emberi lénynek. Van kitől tehát tanulnunk és van kiről példát vennünk megpróbáltatásainkban. Isten adjon számunkra erőt, türelmet, kitartást és bölcsességet, hogy bármi történjen is életünkben azt higgyük és azt tudjuk mondani mint Jób. Isten oltalmazzon a bajtól bennünket. Ámen.

"Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek." (Mt. 5,6)

Akár helyesnek, akár helytelennek gondoljuk, de a virtuális közösség, például a facebook, a társadalmi együttélésünknek egyre népszerűbb színtere. Igen színes baráti, ismerősi csoportok osztják meg egymással életük történéseit. A bejegyzések, amelyek képekben, dalokban, idézetekben, saját szösszenetekben kerülnek terítékre, arról is tanúskodnak, hogy egyre többen keresik a boldogságot, amit vagy megtalálnak vagy nem. Voltak, vannak és mindig lesznek boldog emberek, azonban a boldogság lényegéről, összetevőiről sokan sokféleképpen vélekedünk. Jézus is sokféle összetevőt sorol fel a jól ismert hegyi beszédben, vagy mezei prédikációban, de a boldogság lényegét tekintve csak egy felé mutat: Isten felé. Családom, barátaim, munkatársaim, a munkám, a természet és sorolhatnám, boldoggá tesznek, mert velük, közöttük és bennük az igazságot, a Krisztust keresem és  meg is találom. Ámen.

"Amikor a fáraó látta, hogy megszűnt az eső, a jég és a mennydörgés, visszaesett vétkébe, és konok maradt a szíve." (2Móz. 9,34) 

A fáraó és az Úr kapcsolatát tekintve, akár parancsolat formájában is megfogalmazható a figyelmeztetés: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet! A fáraó, de a mindenkori ember, komoly hajlandóságot mutat arra nézve, hogy mégis megtegye. A jégeső, mint az Úr hatalmának jelzője, már a hetedik csapás, amelyet a fáraónak és népének el kell szenvednie, mégsem követi következetes engedelmesség. Ez a "húzd meg, ereszd meg" ember-Isten kapcsolat azonban nem vezet jóra. Az önszeretet helyét fel kell váltania az Isten-szeretetnek, amelyből az engedelmesség fakad, mert másként halál és kárhozat lehet csak a pont egy ilyen ember-Isten kapcsolat végén. A fáraó a tíz csapás után sem változik meg, ezért a Vörös tengernél Isten pontot tesz a kapcsolatukra. Örök figyelmeztetés ez mindannyiunk számára. Ámen.

"Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa." (Jn. 3,17)

A világban zajló események, akár a nagy társadalmi gondokra, akár a kis saját mikrovilágunk nehézségeire tekintünk,  oly annyira leterhelnek és elkeserítenek, hogy jogot formálunk magunknak arra nézve, hogy ítéletet mondjunk a világ felett. Önjelölt bírókként hajlamosak vagyunk arra, hogy ítéletet mondjunk, emberek, élethelyzetek, társadalmi változások, világi rendszerek felett. Aki pedig megtehetné, mert sajátja ez a világ, ez a világrend, amelynek mi magunk is részei, alkotó elemei vagyunk, nem ezt teszi. Istennek fontosabb a világ, mint nekünk. Sőt ő lehetőséget lát arra nézve, hogy megmeneküljön e világ. Persze nem önmagától és önmagában jó a világunk, de Krisztus által jóvá lehet, megmaradhat. Jó lenne, ha egyre inkább eltanulnánk ezt a látásmódot és a világ kárhoztatása helyett, megkeresnénk a helyünket és a feladatunkat a világ megmentését szem előtt tartó Isten-i tervben. Ámen.

„Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá?” (Lk.18,7a)

Ki ne ismerné a földi igazságszolgáltatást? Szolgáltatás van, keményen meg is kell fizetni. Az igazság pedig valahol máshol van. Eszembe jut egy reggeli interjú részlete, amelyben a kérdezett azt mondta a témáról, hogy ma a világban, általában a demokráciákban, létezik a jogszolgálat, de nincs igazságszolgáltatás. Ilyenkor adunk igazat a Szentírás szereplőinek, akik Isten előtt tárják ki lelküket, és tőle várják az igazságszolgáltatást. Valóban igaz az, hogy egy ártatlanul elítélt ember, a bürokrácia útvesztőiben, hajlandó lenne akár tíz évet is várni békességben addig, amíg az ártatlansága kiderül. Az igazság felszínre törése erőt adna neki a türelemhez, az állhatatossághoz, mert tudná azt, hogy eljön az igazság napja. Sajnos, rengeteg ártatlan ember szenved amiatt, hogy rosszkor volt rossz helyen.

Hadd legyen ma bíztatás mindenkinek: a földön „lezárt”, végleges ítéletek, akták mégsem véglegesek. Istennél van az igazság, és ez napvilágra fog jönni. Mert él a Jézus, aki maga az igazság. Az isteni igazságszolgáltatásban bízók sohasem csalódtak. Ez a lényeg! Ámen.

„Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet.” (Jóel 2,13b)

Isten szószólói, a próféták nehéz feladatot teljesítettek, amikor Isten szavát hirdették egy meghasonlott világban. Csak azokat a prófétákat szerette az emberiség, akik jót hirdettek. Még annak a kockázatát is fölvállalták, hogy esetleg tévednek. Persze, késő volt fölébredni akkor, amikor a veszedelem már meglepte őket. Létezik egy hasonló „visszatérés” a rossz példákhoz, ami az emberi viselkedés-mintákat illeti. Ma sem szeretjük, ha valaki veszélyről beszél. A „jóléti társadalom” vezetői hadd mondjanak jót, a gyógyszeripar hadd hirdessen „fájdalom nélküli” életet. Ne papoljanak megtérésről, mert nekünk nem kell... Ehhez hasonló vélekedések ma is fellelhetőek szép világunkban.

Van veszedelem, nincs fájdalom-mentes élet, nincs „vihar-mentes” övezet. Ezek nagy részét mi magunk idézzük elő. Eljuthatunk oda, hogy azt mondjuk: nincs tovább, ennek már így kell lenni. Na, ekkor fontos meghallani ezt az igét. Kell a megtérés, de nagyon. Isten pedig kegyelmes, nagy a szeretete, türelme hosszú, hatalmas, és vissza tudja fordítani azt, amit mi elrontottunk. Csak ne munkálnánk tovább a rosszat. Ámen.

„A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők.” (Róm.12,9-10)

Arra gondolok, hogy hová jutott volna az emberiség az ilyen és ehhez hasonló isteni tanítás nélkül. Egyébként látjuk az ultra liberális „mindenszabad”- generáció napi megnyilvánulásait. Szoktuk is mondani, hogy ezeknek semmi sem szent. Ebben az is benne van, hogy hála Istennek, vannak még szentnek tartott dolgok a világban. Ilyenek ezek az egyszerű, de csodálatos lelki gyümölcsök  is, amelyekről olvastunk.

A szeretet, a jóság, a kedvesség mind mind a Lélek gyümölcsei. Nincs annál szebb dolog, mint ezeket gyakorolni, és ezeket felfedezni magunk körül. Ezekben van elrejtve az ember igazi boldogsága és végsősoron az isteni kegyelem. A gonosszá vált és frusztrált ember csak rosszat lát maga körül. Ennek elsődleges oka az, hogy a változást kívülről várja: változzon meg a világ miattam, én nem változtatok. Ha ennek a jeleit felfedezzük magunkban, akkor ideje elgondolkodnunk. A Lélek gyümölcsei igenis ott vannak a világban, csak meg kell látnunk azokat, és nekünk is áldáshordozókká kell lenni. Az Úr segítségével. Ámen.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?”  (Róm.8,31b)

Minden komolyan hívő ember hitvallása ez. Örömben, szükségben, bánatban, harcokban és küzdelemben valóságos lelki erőt hordoz magában. Fejedelmek és királyok jelmondata. Mély hitet feltételez, mely látja Istennek erejét, hatalmát, mindenhatóságát. Letisztult hit, amely felismeri Isten szeretetét, és megszüntet mindenféle félelmet. Bárcsak a mi hitvallásunk is ez lenne!

Ezt a gyönyörű hitvallást megéri latinul is idézni. Si Deus pro nobis, quis contra nos? Ha egyenes fordításban látjuk, akkor így szólna: Ha Isten „értünk van”, mellettünk van, irányunkban cselekszik, akkor ki lehet ellenünk? Ámde félreértést okozhat az ilyen megfogalmazás, mert akkor arra gondolunk, hogy Isten van az emberért (muszáj neki az embernek segíteni..). Helyesebb úgy fordítani, hogy Isten a maga részéről az ember érdekében munkálkodik. Mégpedig az ember üdvössége érdekében. Végsősoron földi életünk minden útját az üdvösségre akarja irányítani. Legyen erős a hitünk: Isten mindenható, és minden lehetséges neki. Ugyanakkor ne akadályozzuk önmagunkban legszentebb munkáját, melyet üdvösségünk érdekében nap mint nap megtesz. Ámen.

„Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, ki az a Jézus.” (Lk.19,2-3a)

A történet körülményeit ismerjük. Titokban irigyelték azt az embert, mert jó pozícióban volt, befolyásos ember lett, és a közvélemény szerint mint ilyen, bármit el tudott intézni az életében. És milyen boldog lehet az ilyen ember, aki pénzzel, lám, mindent elérhet... Az irigységet csak az utálat nyomta el kissé, mert mégiscsak tisztességtelen, amit ez az ember tett. Másoknak a bőrén gazdagodott meg, és élősködik rajtuk.

Mi észrevettük azt, hogy mégis boldogtalan, mert a legfontosabb, a lelki békesség hiányzik neki, istenszüksége van. Ilyenek a szegény gazdagok. Hadd írjuk javára azt, hogy megvolt benne a vágy, hogy érdeklődjön Jézus iránt. Azért változhatott meg, mert annyira szerette volna látni, hogy ez valósággá vált. Az önelégült egyház azt gondolja, hogy birtokolja Jézust, és ezért sokszor kiveszik lelkéből a vágy, hogy valóban meglássa az Urat. Ebben csak tanulni tudunk Zákeustól. A másik tanítás pedig arra figyelmeztet, hogy ma is sok a szegény gazdag, akinek vágy születik a szívében, hogy lássa Jézust. Segítünk-e nekik abban, hogy megtalálják? Ámen.

„Istenünk áldásra fordította az átkot.” (Neh. 13,2)

Keresztyén hitünk és ismeretünk arra ösztönöz bennünket, hogy harcoljunk a hitetlen babonaság ellen, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a rajtunk kívül álló szellemi világ valóságos dolog. Mindez azonban Isten kezében van. Ha akarjuk, ha nem, létezik a keresztyén hittől idegen babonaság, sőt a keresztyénség körében is. Amióta az ember él, hitt abban, hogy a világ rossz vagy jó erői befoghatóak, és ráirányíthatóak a másik emberre.

A biblia valóban tud a rajtunk kívüli szellemi erőkről, és első perctől megtiltotta Izrael népének az igézést, és a varázslásnak, szellemidézésnek minden formáját (5Móz 18). A fogságból hazatért nép arra is emlékezett, hogy a pusztai vándorlás alatt hivatalosan felbérelték Bálámot, hogy átkozza meg a népet. Nem sikerült neki, mert Isten az átkot áldásra fordította (4Móz 22.). Van egy gyönyörű isteni ígéret, amely azt mondja el, hogy nem fog a varázslás Jákóbon, sem a jövendőmondás Izraelen (4Móz 23,23). Vessük el félelmeinket, mert Isten oltalma alatt vagyunk, ha valóban a hitnek gyermekei maradunk. Ámen.

„Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt. 7,7)

Automatizált világban természetes, hogy minden gombnyomásra működik. Szinte semmit nem kell kérni, csak gombot nyomni. Ezért ha néha olyan helyzetben vagyunk, hogy kérni kell, akkor kissé zavarban vagyunk, mert a kérésnek is megvannak a társadalmi, emberi normái. Ha ezeket nem ismerjük, akkor nevetségessé válhatunk. A büszke és önelégült ember sokszor kérni sem mer, mert kiderül, hogy ő is rászoruló, és nehogy tőle is kérjenek majd. Pedig sokszor hallottuk, hogy az emberek egymásra vannak utalva, és eszerint kellene viselkedjenek. Végül mindenkinek meg kell tapasztalnia, hogy az igazi ajándékok, az igazi segítség nem embereknél, hanem a Mennyei Atyánál vannak. A hegyi beszédben kicsit az is benne van, hogy azért vagyunk szükségben, azért van zárva előttünk sok ajtó, mert nem kérünk, nem keresünk és nem zörgetünk. A gombnyomás személytelen dolog. Az alázatos kérés pedig nagyon személyes valami. Minden jó és tökéletes ajándék onnan felülről adatik. Ezt személyesen kérni kell, ezekért zörgetni kell, ezekért imádkozni kell kitartóan. Ma is ezt tesszük Isten házában, és biztosan meghallgat bennünket az Úr. Ámen.

"Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk."(Róm. 14,8)

Jól eső érzéssel nyugtázzuk gondolatainkban ezt az igazságot, miközben lélekben bólogatunk és helyeseljük azt, hogy a heidelbergi hitvallás első és minden lényeget átfogó kérdésének válaszában is ez a fontos tanítás helyett kapott. Nincs is olyan konfirmált református atyafi, aki ezt a gondolatot ne hallotta volna, avagy ne ismerős gondolatként köszönne vissza számára az oktatás időszakából. Mert bizony időtlen idők legfontosabb alapigazságát fogalmazza meg ez a páli levélsor. Minden megkeresztelt atyánkfiának ezt tudnia kell, hogy egész életünkben, sőt még az után is az Úréi, azaz a mi jóságos Istenünkéi vagyunk. Az Ő szent Fia Jézus Krisztus saját életével fizetett értünk, hogy Övéi lehessünk. Ez a legvigasztalóbb üzenet számunkra életünk idejére. Nem vagyunk tehát "szélfútta levél" a nagyvilágban, hanem az Úr Isten tulajdon gyermekei, akiknek Istene gondoskodik rólunk, védelmez és megtart az örök életre. Biztasson hát ez a gondolat mindig és mindenhol bennünket. Ámen.

"Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?" (Róm. 10,14)

Nem minősíthetjük értelmetlennek a kérdést csupán csak azért mert nem tudjuk a választ - tanítja a keleti vallástudomány - de jó az, ha értelmes kérdést intéznek hozzánk, mert akkor az a tisztelet ér minket, hogy kinézik belőlünk az értelmes választ. Tehát ebben az értelemben a jó kérdés számunkra megtisztelő és ezért úgy kell hozzáállnunk és megválaszolnunk. Ma is két kérdés vonul át az évszázadokon a rómaiakhoz írott levélből hozzánk és e kérdések pedig számunkra megtisztelőek. Akár a mai kor emberei is hasonló kérdéseket tehetnek, tehetnének fel számunkra. Viszont a kérdések nem csupán logikáik szerint válaszolhatóak meg, ugyanis tiszta hit nélkül és keresztyéni szeretet nélkül könnyen háríthatóak volnának. Mert ebben a két kérdésben a hit és az igehirdető hogyanjára kell válaszolni. A két összefüggő kérdésre akár egy közös választ is adhatunk: Hogyan? Istenbe vetett feltétlen bizalommal, hiszen ez a mindenkori hogyanjainkra a válasz. Szívleljük meg ezt a választ és barátkozzunk meg vele, mint a legfontosabb gondolattal nap mint nap. Ámen.

"Az Úr elküldi majd angyalát előtted."(1Móz. 24,7)

Katolikus testvéreink miseközösségéből nem hiányozhat az Úr angyala imádság. Ez az az imádság, amely az Úr Jézus Krisztus földre születésének magasztalása és ugyanakkor a Szűzanya tisztelete is. A mi református világunk némileg ódzkodik az angyallal, angyalokkal való gondolat fogalmától, miközben pontosan tudjuk, hogy az angyalok Isten szolgálói, hírnökei, ügyvivői és harcosai a biblia alapján. Pedig Istennek szolgálni mi magunk is szeretünk és jól esik lelkünknek teljesíteni Urunk nemes és szent akaratát. Néha még meg is kapjuk érte egy-egy olyan különleges helyzetben, amikor embertársaink gondolatát Isten ösztönzésére megelőzzük, hogy olyanok vagyunk, mint egy angyal... Tehát nem ördögtől való annak örülni, hogy Isten angyala előttünk jár az Ő ügyében, ugyanis akkor megnyugodhatunk azon, hogy jó nyomon járunk és áldott út a mienk is. A mai Ige ezért nyugalmat áraszt számunkra: Isten angyala előttünk jár utunkon, félelemre semmi okunk. Ámen.