"Sokan hallgatták Jézust, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa? Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia?" (Mk.6,2-3)

     Az akkori emberek álmélkodását értem, a maiakét viszont már nem. Sokféle történet kering ugyanis a világon arról, hogy Jézus honnan szerezhette a tudását: Qumrántól Indiáig és ki tudja még meddig sok helyszínt vélnek Jézus iskolájaként. Ez az ige nagyon egyszerű választ ad: Jézus ott tartózkodik, ahol felnőtt, és ott őt ácsmesterként ismerik. Nincs szó arról, hogy hosszú időre elhagyta volna otthonát, ő és családjának minden tagja ismert a közösség előtt. Jézus tudása, bölcsessége, hatalma nem e világból és nem földi tanítóktól való. Gondolkodjunk el egy kicsit: Isten Fiának emberektől szerzett tudásra lett volna szüksége? Ő emberi formában is tökéletes Isten volt, aki közel jött hozzánk, hogy közelében lehessünk ma is. Ámen.

"...türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen." (2Pét. 3,9b)

     Mindannyiunkban él egy kialakult Isten-kép, mely meghatározza viszonyunkat vele és embertársainkkal is. Minél fontosabb helyen van bennünk ez a kép, annál inkább meghatározó életünkben a hit. Az Isten-kép mellett ott van az én-képünk, mely nem csak befolyásolja gondolkodásunkat, de alkalmanként átrajzolja Isten-képünket (fordítva sokkal nehezebben megy: az Isten-képnek ritkán engedjük meg, hogy én-képünkön változtasson). Elvárásaink vannak Istennel szemben aszerint, amit mi gondolunk róla. Ezért gyakran nem értjük, mi miért történik, vagy éppen nem történik velünk és körülöttünk. Leginkább persze az a baj, hogy szerintünk túl türelmes másokkal. Ma jusson eszünkbe, hogy velünk is türelmes, és adjunk hálát érte! Ámen.

"Ne vígy minket a kísértésbe." (Mt. 6,13a)

...odatalálunk mi magunktól is! - szoktuk mondani, sajnos nem kevés igazságtartalom nélkül. Nem hiába foglalta ezért a mi Urunk Jézus Krisztus legfőbb imádságunk lényeges imakéréseként emberi gyengeségünk problematikáját. Ő ugyanis tisztába van a mi emberi énünkkel, hibáinkkal és bűneinkkel, bár ő maga viszont egyiknek sem hódolt és ebben pedig így autentikus tanítója lehet örökre útmutatásának, tanításának.

Hiába... be kell látnunk: jól ismer minket a mi Urunk Jézus Krisztus... 

Az emberi esendőség könnyű prédája az Istenellenes hatalomnak, azaz a Sátánnak. Csak úgy lasszózza zsákmányait közülünk a sötét erő, de az Úr Jézus megtanít minket védekezésünk első lényeges fogására: arra, hogy mi imádkozzunk (...imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! ) a mi jó Atyánkhoz ! Ebben van a mi segítségünk és ebben van ami valódi erőnk! Aki imádkozik, az szépen és eredményesen küzd a bűn ellen. És aki hittel kér a jó Atyától, ...nos az mind kap! Ámen.

"Akkor az úr ezt mondja szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam." (Lk. 14,23)

Ez egy olyan példázat, amely könnyen félreérthető. Olyannak tűnik mintha a gazda végső elkeseredettségében drasztikus módszert alkalmazna, pedig csupán arról van szó, hogy a hivatalosak nem hajlandóak elfogadni az ő meghívását. Bárhogy nézzük és olvassuk a mai Igét, bizony ez nem mást sugall, mint a mindenkori egyházhoz közel állók kritikával illetését, valamint azt, hogy a gazdának van megoldása a nemleges válaszokra is. 

Érzékeljük, hogy új világrend erőlködik körülöttünk. Lassan számos "hivatalos" lélekben is teret hódít a maga nemtelenségeivel. Pedig Isten meghívása továbbra érvényes és jó szándékú mindannyiunk felé. Ennél jobb már nem is lehet... Meg kell értenünk és meg kell értetnünk embertársainkkal azt, hogy a mi gazdánknál jóságosabb és ellenállhatatlanabb meghívónk nincs. Ő amit ígért azt betartotta és teszi azt a jövendőben is. Számára továbbra is a legfontosabbak vagyunk. Ámen.

"Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját." (Péld. 14,31a)

Fényessé koptatott témává vált mára a nincstelenek pártfogása. Amúgy mindig is időszerű témaként hol meleg, hol langyos, hol pedig égetően forró kérdésként égette az emberiség száját, de legtöbbször csak azt, hiszen beszélt róla az ember, csak hogy eredménytelenül. A nincstelenek pedig továbbra is voltak, vannak és lesznek a történelem futószalagján...

Ám a mai igénkben a hangsúly viszont az elnyomáson van. Ez az a gyalázatos embertelenség, amely méltatlan és szégyenletes bűne a mindenkori emberi társadalomnak. Kénytelenek vagyunk belátni azt, hogy néha nem is értjük az elnyomás kérdését, hiszen minél inkább a modern kor eszközeivel történik az, annál inkább életünk részévé válik. Vissza kell tehát állítani életünkbe a tisztelet és méltányosság elvét, ugyanis akkor érzékelhetővé és láthatóvá válik a minőségi életkülönbség. Ez pedig mindannyiunk ügye a jelen és a jövő érdekében. Ámen.

"Kérdezd meg előbb az Úr igéjét!" (2Krón. 18,4)

A tanácstalanság első számú megoldása megkérdezni, érdeklődni. Az Ószövetségi idők embere folyamatosan élt ezzel az opcióval: megkérdezte az Urat saját döntései előtt. Így a döntést követően biztos lehetett abban, hogy az nem csupán halandó döntése, hanem egyben az égben meghozott döntés. Viszont sokkal több van ebben a magatartásban, mint csupán egy fontos avagy lényeges döntés, ugyanis benne található az a gazdagság, amely nem kizárja, hanem egyenesen keresi az emberi esendőségek világában az istennel való összhangot és annak pedig hűségesen, szívesen engedelmeskedik.

A jelen világának embere is élhet a mindenkori lehetőséggel. Tehát a modern kor embere számára is ezért különleges felhívás a mai Ige: Kérdezd meg az Úr Igéjét! és bizalommal fordulj Hozzá. Hidd el, hogy válaszol neked!... csak tudnod kell, hogy hittel kérd...

Csak hogy tudd a lényeget: sokan élnek ma is az Úr Igéjének tanácsai szerint. Csatlakozz hozzájuk! Ámen.

"Így szól népéhez az Úr: Most már adok nektek gabonát, mustot, olajat, hogy jóllakjatok vele." (Jóel 2,19)

Szívesen emlékezem vissza gyermekkorom élményei közül a vallásórák nagy énekléseire. Számomra már akkor leírhatatlan rajongással betöltő örömmámor volt az, hogy alkalmanként 35-40 gyerek együtt spirituálézott egy parányi templomi portikusban ütemesen, szinte versengve hangjaikkal az ég földi sátrában. Akkortájt a templomban a gyülekezet lassított, vontatott énekléséhez viszonyítva a gyermeki szívekből csak úgy röppentek és felpördültek a Hallelújás könyv ropogós dallamai: "Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel! Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel! Dicső Király, az ég a föld Ura! Szívem Tiéd, légy annak is Ura!"...

Ma visszaköszön a gondolat az Igéből: rád gondot ő visel! ...azaz Neki köszönhető minden földi jó adomány ami számunkra adatik. Tudnia kell ezt ma minden felnőttnek, gyermeknek, aggastyánnak és ifjúnak egyaránt, hogy az Istennek köszönhető minden földi áldás, ami a mi jólétünket biztosítja. Hála és köszönet illesse ezért hát Őt magát, a mindenség örök és felséges Urát. Ámen.

"Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba."(Jn. 1,9)

Fény, árnyék és sötétség kellékei az árnyjátéknak, de központi szereplője maga az ember vagy pedig az ember által mozgatott tárgy. Ez egy olyan műfaj amelynek üzenete egyértelmű: ember nélkül ez a játék nem különösen érdekes...

A földi élet is némiképp ezt az üzenetet hordozza a humánum számára. Küzdelem és játék a világosság, a belső fény és a sötétsége erőinek törésvonalán. Fény nélkül, azaz világosság nélkül ez a játék, ami tulajdonképpen maga az élet, nem érdekes. És most nevezzük nevén a szereplőket: a világosság maga az Üdvözítő Jézus Krisztus, az árnyék az örök Ádám, azaz az ember és a sötétség pedig a mindenkori istenellenes hatalom, a gonoszság, a Sátán. 

Az emberrel tudatosítani kell szerepkörének lényegét: Fény nélkül láthatatlan marad és a sötétség benyeli, elveszti. A világosság által tud játszani, megmutatkozni, megmaradni. Ebben egyedül Krisztusra támaszkodhat, mert Jézus Krisztus hozta a fényt, gyújtott világosságot a szívekbe, a szellemekbe, mert Ő maga a világ világossága. Ennek a fénynek pedig ragyognia kell minden emberi szívben és tudatban, hiszen addig tart a játék, amíg Ő itt van és diadalmaskodik a nagy sötétség felett. Ámen.

"Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős." (2Kor. 12,10)

A próbatételek skálája igen széles a keresztyén ember számára. De az, hogy ki miben leli illetve találja meg örömét manapság, még mai szemmel nézve is szinte mazohizmusként hat Pál apostol fenti kijelentéséből. Nem csalás és nem ámítás: az apostol hiteles megpróbáltként számol be arról, hogy miket élt meg és miket állt ki Krisztusért. Ehhez képest a mai hitpróbák szinte együgyű  játéknak tűnnek, de azért még sem bagatellizálhatóak el.

A világ újra és újra bepróbálkozik az emberek lelki üdvének kérdésében, és újra és újra arra késztetnek, hogy sokszori erőtlenségeinkben is a Krisztus erejével védekezzünk. Pál apostol pedig éppen erre utal saját példájában. Számunkra viszont ez kellő útmutatás és megfelelő igei támpont, mint lehetőség a bizonyítottan győztes küzdelem vonatkozásában. Mert csak azt győzhetik le közülünk hitében, aki nem Krisztus erőtlenségéből tud erőt meríteni, és csak az tudják eltántorítani közülünk szilárd meggyőződéséből, akinek törékenysége a világ szilárdságára épült. 

Teljen ezért hát örömünk Krisztusunkban és a neki köszönhető erőnkért ma is. Ámen.

"Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt." (JSir. 3,25)

Az Úr Isten jóságával kapcsolatosan az embernek megvannak a maga meglátásai, melyeket hol istenkísértő kérdésekben, hol istentagadó kijelentésekben fogalmazza meg. Egy kiránduló csoport erdőjárás közben meglátott egy férfit, aki lovával egy hatalmas rönköt húzatott le a meredek hegyoldalon. A ló megfeszült izmokkal, szinte letérdelve, a verejtéktől habosan húzta a rönköt, gazdája pedig ostorával nógatta a munkára. Odamentek hozzá és elmondták, hogy milyen kegyetlen embernek tartják, amiért szerencsétlen jószággal így bánik. A férfi meglepődött, és csak annyit mondott, hogy ez hozzátartozik a ló életéhez, majd tovább folytatta a munkát. Később látták, amint az erdőszélen a férfi betakarja egy pokróccal a lovat és friss vizet ad neki, majd kipányvázta, hogy pihenjen. A mi emberi életünkhöz hozzátartoznak a próbatételek. Azonban az Istenben bízó ember tudja, hogy ezek között ott van vele a jó Gazda, aki letörli könnyeit, felüdíti lelkét és pihenést ad a testileg-lelkileg megfáradottnak. A Jeremiás Siralmaiban található gyászének hitvallója tudta ezt. Mi se felejtsük el. Ámen.

"Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a sötétségben, és világosság lakozik vele!" (Dán. 2,22)

Egy kezdő fotográfus is hamar rájön, hogy mesterséges fényviszonyok között lehetetlenség olyan tiszta, minden részletre kiterjedő fényképet készíteni, mint természetes fényben. A tapasztalt autóvezető pedig megtanulta, hogy ha kedvezőtlenek a fényviszonyok, akkor nagyon óvatosan kell vezetnie, mert nem tudni honnan, milyen veszély fenyegeti az autóban ülők biztonságát. Ennek ellenére akár kezdő, akár tapasztalt krisztuskövető az ember sokszor elfelejti, hogy saját tudása nem elég ahhoz, hogy tisztán lássa a körülötte lévő világot. Ha csak részleteket látunk, vagy ha nem vesszük észre a bárhonnan, bármikor ránk és a reánk bízottakra leselkedő veszélyt, annak komoly következményei voltak, vannak és lesznek. Ahogy a minden reggel felkelő Napra szükségünk van, úgy van szükségünk naponta Világ Világosságára. Kérjük hittel ma is Istenünk megvilágosító hatalmát. Ámen.

"És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Íme felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak. Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik, és megostorozván, megölik őt, és harmadnapon feltámad. Ők pedig ezekből semmit nem értének; és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat." (Lk. 18,31-34)

Ma reggel a felhők közül sejtelmesen előbukkanó napfény a fecskék rendezetlen táncát világítja meg. Pedig nem rendezetlenség ez, hanem gyülekezés az indulásra. Az időszámítást nem ismerik, mégis, amikor annak ideje van indulásra készek, hogy a tél beállta előtt elmenjenek. Nincs tudatos gondolkodásuk, mégis tudják, hogy menniük kell. Mi emberek azonban a tudatos gondolkodás révén, fel tudjuk idézni a múlt eseményeit, a múltban hallottakat, sőt azt is, amit régebben gondoltunk. A tanítványok még nem értik, amit hallottak, mert még nem jött el a megértés ideje, de hallaniuk kell Jézus szavait, hogy majd a Szentlélek eszükbe juttassa, amikor eljön annak ideje. A mennyei összefüggések ma még talán érthetetlenek számunkra, de nekünk is hallanunk kell az Úr szavait, hogy majd időben tudjuk, hogy mikor, mit kell tennünk. Ámen.

"Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jöjjön szomorúságomra." (Fil. 2,27)

Külsőleg és pillanatnyilag tűnhet úgy, hogy egy-egy embernek minden rendben van az életében. De az igazság az, hogy mindenkinek megvannak a tövisei, amelyek hordozása testi vagy lelki, sőt sokszor testi és lelki megpróbáltatást jelent, a kényelmetlenségtől az elviselhetetlen fájdalomig terjedő skálán. Ezekben az állapotokban hajlamosak vagyunk megadni magunkat helyzetünknek és belesüppedni az elkeseredés ingoványába. Úgysem lesz változás, ez van, ezt kell megszokni - járnak körbe-körbe bennünk a gondolatok. Pedig, ahogy halljuk, nekünk könyörülő Istenünk van, aki a maga idejében változást hoz az övéi életében. A betegségből van gyógyulás, a szomorúságra öröm következik, mint  ahogyan a szárazságban esőt adott most is nekünk. Áldjuk ezért az Urat! Ámen.

"Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük." (Ez. 11,19a) 

Nehéz felfogni, sőt szinte elképzelhetetlen számunkra, hogy a Föld mozdulatlannak tűnő szárazföldjei mozgásban vannak. Idővel, különböző hatások révén azonban a szélek töredeznek, előbb félszigetek, majd azok leválása után szigetek alakulnak ki. Sokszor ugyanilyen kételkedő a hozzáállásunk emberi kapcsolataink, családjaink, közösségeink, gyülekezeteink tekintetében is. Ennek ellenére mégis azt tapasztaljuk, hogy számtalan ok miatt mégis elszigetesedik az emberi társadalom. Megbonthatatlannak, sziklaszilárdnak, elválaszthatatlannak tűnő emberi kötődések, kapcsolatok, összefonódások bomlanak fel. Ezért jó nekünk tudni és továbbadni, hogy az egység, a közösség, a házastársi kapcsolat, a családi kötelék, az egyház közössége egyedül Isten által szavatolt. Csak ő adhat egyszerre és egyként dobbanó szívet és olyan megújult lelket, lelki életet, amely által képesek lehetünk felépülni lelki házzá, megvalósítani az Istennel és egymással való egységet. Ámen.

"A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; a ki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes." (Péld. 10,19) 

Egyre többször és egyre több mindennel kapcsolatosan halljuk a figyelmeztetést: mértékletesen kell használni, élni vele. Csak mértékkel fogyasszunk bizonyos ételeket, mértékkel igyunk alkoholt, vigyáznunk kell mennyit tartózkodunk a napon, mennyi sugárzás ér minket a mobiltelefonok használatakor stb. Isten szava pedig ma arra hívja fel a figyelmünket, hogy a beszéd mennyiségére is vigyáznunk kell. A mai, Istentől eltávolodott embernél, aki a demokrácia és szólásszabadság zászlaja alatt fennhéjázva masíroz, ez a megszorítás biztosan kiveri a biztosítékot. Manapság igen nagy divatja van a sok beszédnek. Bibliás eleink tudták, hogy sok beszédnek sok az alja. Ma már nem sokan ismerik ezt a közmondást. Éppen ezért a sok beszéd alja, szennye, mocska beszennyezi egy-egy ember életét, megrontja egy-egy közösség békéjét, egymás ellen fordítja a testvéreket. Sok kárt okoz. Vigyázzunk hát magunkra, hogy értelmes emberekként éljünk a beszédképességünk adományával. Ámen.

"Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is? Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is." (Mt. 18,21-22)

A gyermekekre nézve a felnőttek sokszor mondják, hogy feszegetik a határokat. Azonban ez a szándék, ez a vágy nem múlik el a gyermekkor éveivel, hanem később is megmarad. A könnyű, kellemes dolgok tekintetében szeretnénk a határt kitolni, míg a nehezek esetében minél közelebb tudni. Ha bántás, sérelem ér minket, Istenünk szava szerint következnie kell a megbocsátásnak, ami nem egyszerű és könnyű feladat. Ösztönös reakciónk ugyanis a visszafizetés a minket ért kárért, nem az adósság elengedése. De meddig lehet a megbocsátásban elmenni, hol van a határ? Mikor következhet végre az elszámolás? A megbocsátás a szeretet cselekedete, aminek nem szabad határt szabni. A szerető Isten képmásaiként a szeretetben kell járnunk, a megfizetést pedig ott kell hagyni az Úr kezében, akinek jogkörébe tartozik. Ámen.

“Te, Uram, az igazságot nézed.” (Jer. 5,3)

Egy meghasonlott és képmutató közösségnek hirdette Jeremiás Isten beszédét, akik az igazságos fenyítés és ítélet ellenére sem tértek meg gonoszságaikból. De csak az Úr látta így, mert a világ szeme előtt igazak voltak. Esetleg marta őket belülről az igazság, de kifele minden rendben volt. Egyedül az Úr ismer bennünket igazán. Mielőtt Sámuel kiválasztotta Dávidot,  a testvére külsejét látva, a “királynakvalót” vélte felfedezni benne, és akkor hangzott el Isten beszéde, hogy az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sám.16,7)

Látszatokra épülő hamis világban élünk, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik. Ezért kell sokszor csalódnunk sok mindenben. Van egy módja a helyes ismeret megszerzésének: hogyha világos látást kérünk az Úrtól. Talán látni fogunk a szerinte való látással, legalábbis közelebb kerülünk az igazsághoz, aki maga a mi Urunk Krisztus. Ámen.

"Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj." (Zsolt. 91,9-10a)

      Mindannyiunkban ott van a vágy, hogy biztonságban legyünk valahol. Férfi és nő másképpen éli ezt meg, de az évezredek alatt csak a külső körülmények változtak. Tény, hogy a mai körülmények már olyan biztonságérzetet keltenek az emberben, hogy a hagyományos modellek megdőlni látszanak. Nagyon sok férfi és nő számára nem elsődleges már az összetartozás, otthonteremtés, családalapítás. Ahogy nem az Úr az oltalom és nem a Felséges a hajlék a nagy többség számára. Lássuk be: kívülálló számára megmosolyogtató a hívő ember idézett reménysége. Ahogy nagy a kísértés a hívő számára, hogy neki is tele buksza, biztos állás, pontra tett lakás legyen a mérce. De így, e néhány másodpercben, míg az ige mellett Istennel vagyunk, bízzuk magunkat rá egészen. Ámen.

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál". (Róm. 8,28a)

     A tudás hatalom, tartja a szólás, a keresztyén ember pedig azt is tudja, hogy a hatalom nem csak bíborban, fegyverben, pénzben nyilvánulhat meg. Az ismert emberi történelemben nem egy világi hatalmasság próbálta kijátszani a halandóságot magát halhatatlannak kiáltatva ki, de végül mindnek látványos síremlék készült. A keresztyén ember tehát tudja, hogy az igazi hatalom nem a mások felett való uralkodás, hanem a szolgálat másoknak. Aki ugyanis Istent szereti, az embertársait is szereti, méghozzá annyira, hogy önmagánál mindenki mást többre tart. Ezzel pedig nem kiüresedést, vagy önfeláldozást  ér el, hanem gazdagodást, javainak gyarapodását, ami ugyan nem mérhető aranyban-ezüstben, annál inkább sok-sok mosolyban, hálaadásban, szeretetben. Ámen.

"Szeretném, ha bölcsek lennétek a jóra, és képtelenek a rosszra." (Róm. 16,19c)

     Csodálatos tömörséggel  irányítja figyelmünket ez az ige mindennapi korlátainkra és lehetőségeinkre. A jó és gonosz tudás birtokában lévő ember nem egy biztos egyensúlyi állapotban éli napjait, hanem nagyon is veszélyesen hajlik a rossz oldal felé. Hogy mit jelent a rossz, hadd szemléltessem (a hozzávalók ízlés szerint cserélhetők): egy gyümölcstortát késhegynyi csípős paprikával tönkre lehet tenni, egy tortányi csípős paprikát viszont semmivel sem lehet édessé tenni. Ezért van, hogy szüntelenül támogatást kell nyernünk ahhoz, hogy jót cselekedhessünk. Egyik oldalról mennyei bölcsesség, másik oldalról emberfeletti akarat kell segítsen bennünket. Ne legyünk restek ma sem Istentől kérni a segítséget. Ámen.

"Ezt mondta az Úr Mózesnek: Gyűjtsd ide hozzám a népet, hogy meghallgassa igéimet, és megtanuljanak félni engem mindenkor, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre fiaikat is." (5Móz. 4,10)

     Néha jó elvegyülni a tömegben. Jó érezni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy egy a célunk, hogy együvé tartozunk. Jó tudni azt, hogy mi vagyunk Isten népe, akiket arra választott, hogy igéjét megismerve őt féljük mindenkor. És jó tudni azt is, hogy többek vagyunk, mint egy arc a tömegből. Többek, mint másokkal együtt cselekedni képes részecskék. Isten Fia azért jött, hogy megkeresse az elveszettet. Az egyet, aki éppen olyan értékes, mint a kilencvenkilenc együtt. Mert a száz csak vele együtt kerek, egész. Vagyis veled és velem... Lám, ma reggel is megkeresett minket az Úr, hogy meghallgassuk, hogy megtanuljuk, hogy másokat is megtanítsunk. Ámen.

"Az Úr előtt nincs akadály: akár sok, akár kevés ember által szerezhet szabadulást." (1Sám.14,6)

     A hadba induló ember szájából hangzik el ez a hitvallás. Egy olyan korból, amikor a csatározások mindennaposak voltak, a férfiak életéhez elválaszthatatlanul hozzátartozott a kardforgatás. Már akkor létezett hadi tudomány: a seregek és fegyverek számítása,  stratégia felállítása. És létezett pár emberben a hit, hogy Isten megsegít. 

      A mi korunkban nem része a fegyverforgatás a mindennapokban. Isten segítségét nem ellenséges seregek ellen kell kérnünk. A háborúkat tőlünk többnyire távol, hivatásos katonák vívják. Mindennapjaink akadályai másban nyilvánulnak meg. De az évszázadok alatt nem lettek kevesebbek. Isten segítségére épp úgy rászorulunk, mint  eleink. Mi már tudjuk, hogy a mi Urunk egy ember által mindenki számára szabadulást szerzett. Nem kell hát ma sem megtorpannunk az akadályok előtt, Isten biztosan megsegít! Ámen.    

"Megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden szándékot és indulatot." (1Krón. 28,9)

      Nem is olyan rég az információ még szájról-szájra terjedt. Napok teltek el, míg egy-egy hír bejárta a vidéket. Pár éve volt csak, hogy megvettem az első komolyabb merevlemezt a számítógépemhez, és emlékszem, el sem tudtam képzelni, hogy mivel töltöm majd meg a kétszáz megabyte-ot. Gyermekeink már elképesztő mennyiségű információval találkoznak nap, mint nap. Egyre könnyebb felfogni, megérteni, hogy Isten minden szándékot és indulatot megismer. Csak még nem tanultuk meg kezelni azt a sok információt. Töredékét tudjuk csupán megtartani, hasznosítani. Istennél nincs egyetlen elveszett adatmorzsa sem. Mindent megismer, és mindent felhasznál. Úgy használja, hogy javunkra legyen. Adjunk érte hálát ma is. Ámen.

"A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk! " (Jer.2,27b)

Íme, az emberek! Hát, ilyenek vagyunk. Hálátlanok. Pedig, ahogy mondja a több ezer éves bölcsesség: annyi istenünk van, ahány városunk. Az pedig sok van. Nos, milyen segítséget kapunk az isteneinktől? Ha jól megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy sohasem kaptunk semmi lényeget, csak szép ígéretet. Abból pedig rengeteg van, és az ember, mivel számító  természetű, mindig elfogadja az olcsó ajánlatot. Nem kell semmit sem tenned, a tied lesz! A minap a telefon bérletemet szerették volna megújítani: kiderült, hogy ingyen kapok tablettet és új telefont, méghogy korlátlan percet minden hálózatban stb. A végén megkérdeztem, s akkor havonta mennyit kell fizetnem, és a hölgy dupláját mondta annak, amit addig fizettem. Nincsen ingyen semmi. Azt csak a szeretet tudja.

Jó lenne, ha jó napjainkban kérnénk az Úr segítségét, és megnyernénk őt! A rossz napokban pedig bizalmat és türelmet kérjünk, mert nem csal meg a féltőn szerető, hűséges Isten. Minden más ígéret kamu. Ne a saját bőrünkön tapasztaljuk meg. Van nekünk Gondviselő Istenünk, aki megsegít minden körülmények között! Van valaki, akire a pogány is azt mondta: Íme, az ember! Rá kell hasonlítani. Ámen.

"Ezt mondta Sámuel Saulnak: ...Te pedig most állj meg, hadd mondjam el neked az Isten igéjét." (1Sám. 9,27c)

A kiválasztás titokzatos dolog. Miközben folyton  "elveszett szamarainkat" keressük, Isten mást gondol felőlünk. Saulnak éppen azt a feladatot szánta, hogy ő legyen Izrael első királya. Nos, mondja a világ, mit keres Saul a próféták között? A magyar országgyűlésben történt, hogy egy alkalommal egy képviselő  átigazolt egy másik frakcióba. Amikor ezt a bibliai kérdést feltette valaki, akkor az volt a válasz, hogy otthagyta a szamarait, és végre jó társaságban van.

Humorban nem ismerünk tréfát. Szóval engem megragadott ez az összefüggés a megállj és az Úr beszéde között. Nem tudunk megállni! Nem tudunk elcsendesedni. Szaladni kell. Pedig hányszor meg kell állni: a szüléskor nem lehet elfutni, az esküvőkor meg kell hallgatni az Úr beszédét, a templomban meg kell állni, hogy szóljon az ige, a betegség megállít, a baleset megállít, a halál megállít. Éjszaka az utcák csendesebbek, a város békésebbnek tűnik. Pihen az ember. Regenerálódik az élet. Álljunk meg egy percre, hogy a lelkünk utolérhessen bennünket. Ezért kell eljönni, és "megállni" a templomban is. Ki tudja, milyen felbecsülhetetlen feladatot kapunk Istentől. Mert a kiválasztás titokzatos dolog! Ámen.

"(Jézus Krisztus) megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé." (Fil. 2,8-9a)

Megalázni valakit mások előtt az egyik legsúlyosabb bűn. Pedig hányszor megtörténik szülő-gyerek kapcsolatban vagy pedig főnök-beosztott kapcsolatban. Egyházi hivatalban is (sic) lehetséges, hogy megalázzanak a kollegák előtt. Megtörténhet Presbitériumban. Ne tedd! A tőr, amit barátod szívébe szúrsz, először a tieden megy keresztül! Nem árt egy kis tisztulás és önvizsgálat. Azt hiszed, hogy attól fényesebb leszel, pedig éppen az ellenkezője az igaz. Csak a bölcsesség hiánya mutatkozik meg rajtad.

Az alázat, mint erény, teljesen más dolog. Minél alázatosabb vagy, annál inkább hasonlítasz a Krisztusra. Isteni ajándék. Titok, amit kevesen ismernek, és kevesen élnek meg. A keskeny út titka. Az alázat nem gyengeség, hanem maga az igazi  hatalom. Az alázat bölcsesség. Annak elismerése, hogy a Hatalmas Isten a Teremtő, és ő uralkodik. Annak elismerése, hogy a másik ember különb lehet, mint én. A hosszútávú győzelem titka. Alázatos és engedelmes lenni Istennek mindhalálig, ez a krisztusi út. Ő pedig azt mondta: Kövess engem! Aki alázatos, annak szívében biztosan munkálkodik a Szentlélek!  Ámen.

„Ne félj, csak higgy!” (Mk. 5,36b)

Jairus leánya halálán van. Amíg beteg, van még egy kis remény. Talán az orvosok, talán a tudomány... Meg azért is, mert Jairus hallott Jézusról, és ezt az „utolsó” lehetőséget is kipróbálja. Aztán szinte a szeme előtt játszódik le, hogy milyen is a hitnek a természete. A hit teljesen meggyógyít. Hiszen a vérfolyásos asszonynak nem volt teológiai műveltsége, nem azért szabadult meg, mert elmondott száz Miatyánkot. Hanem az a „primitívnek” nevezett egyszerű hit gyógyította meg. Képes volt elhinni, hogyha megérinti Jézust, meggyógyul. És az ő hite megtartotta őt. Ezt végignézve, nőtt a reménység Jairusban. Aki olvassa Márkot, szintén ezt érzi. Márk bemutatja a mindenek fölött hatalmas Jézust. Igen ám, de ez a reménység csak addig tartott, amíg elhangzott a kiábrándító igazság: a kislány meghalt, ne fáraszd a Mestert! Mit tennénk ilyen helyzetben? Nem könnyű téma.

Tulajdonképpen a feltámadás reménysége csendül meg ebben a textusban. A halál nem ellenség Jézus hatalma előtt. A kislány alszik. Éppen úgy, mint Lázár. Bizony számít, hogy kinek milyen hosszú élet adatott, de igazából az számít, hogy van-e hite a halál fölött is győzelmes Úrban! Mert akkor ki van zárva a félelem.

Urunk! Félelmek helyett adj nekünk erős hitet! Te vagy a feltámadás és az élet, és aki hisz benned, ha meghal is él! Ámen.

„Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.” (Ézs. 40,28)

Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen biztosító ismeretünk és milyen szívbéli bizodalmunk van. Félelmetes dolog abban a tudatban élni, hogy minden az életben a véletlenszerű történések sorozata, és hogy a fátum, a személytelen sors dönt az ember fölött. Így nem lehet békessége az embernek, végsősoron sohasem lehet boldog. A hálaadás napjaiban is fontos ez az igei ismeret, mert tudni fogjuk, hogy kinek köszönhetjük az életet és annak ajándékait. De annál inkább szükség van a biztos hitre, amikor szorult helyzetben, reménytelenségben, kilátástalanságban vagyunk.

Hadd fürdessük meg lelkünket ma reggel ebben a csodálatos igazságban: Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Kérjed buzgón az ő segítségét, mert alkalmas időben megnyered a szabadítását. Milyen jó tudni azt, hogy bár „vakációs idő” van, Ő nem megy szabadságra  :) . Mi képtelenek vagyunk az állandó vigyázásra, a Gondviselés pedig folyamatos, és szeretettel teljes.  Az Ő kezében vagyunk, és ott vagyunk a legjobb helyen. Hála legyen! Ámen.

"Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig." (Péld.4,18)

     Lássuk, mit jelent az igazság útján járni. Nagyon szemléletes képet kapunk ma reggel az igében segítségül.

     Az igazaknak ösvényük van. Keskeny, nyilván kanyargós, kevesen járnak rajta. Olyan helyeken kell utat törnie az igazságnak, ahol azelőtt más még nem járt. Az ösvény pedig ösvény marad akkor is, ha milliók tudnak róla, mert az igazság útján egyedül jár az ember.

     Az igazság ösvénye nem titkos út. Mindenki számára látható, sőt szembeötlő. Akár bánthatja is az ember szemét, mint mikor a napba néz. Egyértelmű, hogy az az igazság útja. És mégis ösvény marad, amin időnként elindul valaki, mások pedig hunyorogva nézik messziről, elraktározzák az információt, hogy létezik ez az út is, és mennek tovább a semmibe futó sztrádákon.

     Az igazság ösvénye egyre világosabb délig. Onnantól már halványul a fénye. Nem fog mindig szembeötlőn jelezni nekünk. Ha meglátjuk, jobb azonnal rátérni. Ámen.

"Az én tulajdonommá lesznek... Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt." (Mal.3,17)

     Olyan természetes, hogy a régen látott családtagot, barátot megöleljük találkozáskor. Ha valakivel nincs szoros kapcsolatunk, de okunk sincs a távolságtartásra, akkor kezet fogunk vele. Akit szeretünk, tisztelünk, annak jólesik a közelsége, keressük a társaságát. Nem úgy azokkal, akik ellenszenvesek, akikre haragszunk, akik idegenek. Ha egy idegen meg akarna ölelni az utcán, nyilván tiltakoznánk. Ha egy haragosunk keresné a társaságunkat, gyanakodnánk. A kapcsolatok kétoldalúak. Mai igénk Isten akaratát jelenti ki arra nézve, hogy választottaival a lehető legszorosabb kapcsolata legyen. Ezt az apa-fia képpel ábrázoltatja számunkra, ahol az apai szerep nyilvánvalóan az övé. Mi pedig legyünk azok a fiak, akik tisztelik atyjukat, hiszen ígéretünk van: Isten könyörül rajtunk. Ámen. 

"Mindenható Úr Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid." (Jel. 16,7)

Talán ez az a mondat, amely kétely és kétség mögé bújhat nagyon sokszor az emberi szívben, mert miközben valljuk azt, hogy ez így van, addig másfelől meg vagyunk győződve arról, hogy nincs igazság a földön. Az emberi léleknek ezen demenciája teszi azt, hogy igazából ezzel a gondolattal foglalkozzunk. 

Adott pillanatban a Jelenések könyvének ez a mondata mégis egyféle letisztult bölcsesség, másfelől pedig az emberi történelem által tökéletesen alátámasztott tény. Az egykori elnyomó római birodalom elvesztette hatalmát, a zsidóságot is keményen végveszélybe sodró holokauszt is megtörtént és az emberiségnek pedig ma már a múltat, jelent és jövőt kezében tartó Úr Istenét lehet szemlélnie akiről meggyőződhet, hogy mindenek ellenére kegyelmes és igazságos. 

Aki ezzel a nyugalommal és bizalommal tekint már nem csak a múltba, avagy szemléli a jelent és gondol a jövőre, hanem az,  az Istenhit alázatos bölcsességével látja az élet értékes összefüggését.

Legyünk hát ezzel a bölcsességgel gazdagabbak Őbenne bízva szüntelen. Ámen.