„Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát.”  (Zsolt. 40,5)

Létezik felelőtlen vak bizalom, amit istenkísértésnek is nevezhetnénk. Amikor például lyukas csónakkal vágunk neki a tengernek, mert az Úr úgyis megsegít. Nem fog megsegíteni az emberi hülyeség ellenére. A háborúban a gyors kiképzésen az ejtőernyősöket megtanították egy lényeges dologra. Ugrás után ők maguk kellett összeszedjék az ejtőernyőt, és lelkükre kötötték, hogy ezt a műveletet ne bízzák senki másra. Mert hamarosan megint ugrani kell. Az emberi felelősséget nem iktatja ki semmiféle hamis dogma, amelyik a feltétel nélküli, olcsó isteni Gondviselésről szól. Ne dőljünk be ezeknek.

Bár tudományosan nem nevezhető teljesen elfogadottnak, valakik a fejezetek és versek alapján megjelölték a Biblia középpontját. Központi üzenet? Ez nem máshol van, mint a legrövidebb 117. zsoltár és a leghosszabb 119. zsoltár között, éppen a 118. zsoltár 8. versénél. Az pedig így szól: Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni. A számításokról privát üzenetváltásban hajlandó vagyok beszélgetni. Itt egy a lényeg: teljes bizalmunk kell legyen Istenben, de hozzá kell tennünk személyesen e bizalomból fakadó kötelezettségeink parancsát. Akkor leszünk boldogok, egyedül Istentől függők. Ámen.

"Mert megpróbáltál minket, Istenünk, megtisztítottál, mint az ezüstöt." (Zsolt. 66,10)

A megpróbáltatást tisztításnak nevezi a zsoltáros. Milyen különös, hogy csak a hívő ember gondolja így. Mindenki más panaszkodik, hogy a sors csapása, összeesküvés, ármány, előre eltervezett dolog esett meg rajta. Nem volt elég szerencsés. A modern pszihológia kimutatta a "krízis" pozitív lehetőségeit. Íme, egy kihívás, amely romba döntheti az életet, de amely ugyanakkor hatalmas kihívás az embernek, válaszút. Képes-e jót kihozni abból? Ézsaiás tolmácsolásában, a beteg, de utólag meggyógyult Ezékiás kimondja: Javamra vált a nagy keserűség... Igen, mert Istenre talált, mert a lelke végleg megszabadult. Már nem lényeges,  hogy mennyi időt fog élni a földön. Az üdvösséget találta meg.

A nemes fémeket  hatalmas hőfokon tisztítják. Másképpen nem válik ki belőlük  a salak, a szennyeződés. A "krízis" valami lehetetlen összetételű konglomerátumból szabadítja fel őket, hogy meglegyen értékük, nemességük és csillogó fényük. Ne ijedjünk meg a megpróbáltatás idején. Hogyha Isten kezéből fogadjuk azt, lelkünk üdvösségét szolgálja. Más emberekké válhatunk. Ámen.

„De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén.” (Zsolt. 27,13)

Minden körülmények között, feltétel nélküli bizalom Istenben – ez lenne ennek a bizonyságtételnek az üzenete. Milyen jó, hogy egymás hite által is épülhetünk. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy a közvetlen emberi kapcsolatainkban, a közlésben egyre inkább túlsúlyban van a panasz, az elégedetlenség, a reménytelenség, és ez bennünket is lefele húz. Eltanuljuk egymástól ezt a nyelvezetet, és mi is gyakoroljuk.

Ilyenkor jussanak eszünkbe az áldott életű zsoltáros imádkozó emberek, a mai hitvallók, a mai bizonyságtevők, akik a külső ellenséges körülmények ellenére is tudnak jót mondani, tudnak áldást mondani, tudnak biztatni és Isten iránti bizalomra tanítani. Gyógyulásunk egyik titka ez, hogy ilyen emberek  társaságát keressük. Hogy mi is ilyen emberekké váljunk. Emeljen föl bennünket ez a mai üzenet, és mi is higgyük, hogy meglátjuk még az Úr jóságát, csak bízzunk benne. Ámen. 

"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért." (Fil. 3,13-14)

Nem vitás, hogy az ókori olimpia izgalmas tapasztalatai vannak besűrítve e versbe. Pál az, aki szintetizál, aki látja a lényeget. Ha hasonlatokról van szó, akkor nagyon bátran alkalmazza a valós élet történéseit a keresztyén hit gyakorlati bemutatására. Hiszen erről van szó - semmit sem ér az elméleti teológiai tudás, hogyha abból nem származik élet.

A versenyzőnek a cél számít, nem néz hátra, mert ez lemaradást eredményez. Maga Jézus is mondta, hogy aki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas Isten országára. Látod-e a nagy célt, az üdvösséget és az örök életet? Ha igen, akkor tekints előre, és nekifeszülve, azaz nagy erőbedobással küzdjél is érte. Nincs olyan üdvösség, amit karba tett kézzel, akaratunkon kívül megkapunk. Csak olyan van, amit megad a Jóisten annak, aki ezt kéri is tőle, és harcol is érte. Ámen. 

"Örvendj, egész föld, az Istennek!"  (Zsolt. 66,1)

Húsvét utáni harmadik vasárnap jubilate ünnepe. Örvendj! Ez lenne a parancs. Persze parancsra nem lehet szívből tenni semmit, így azt vizsgálhatjuk, hogy van-e okunk az örvendezésre. Hát, ha jól megnézzük, ugyan minek örüljünk? Van baj elég, van szorongás, van stressz, van megnemértés, van betegség. Minden van, ami a hiányt jelzi. Valaminek a hiányát. Hiányzik a lélek békessége. Ezt kellene behajtani...

Csodálatos a tavasz. Éppen arra tanít, hogy a hóréteget, a hideget legyőzte a kis csíra, mert élni szeretne. Hatalmas akadályokat győz le a természet. Nála nem az azonnali szenzációs eredmény a lényeg, hanem a "kicsit, de naponta" isteni parancsa. Valahol mélyen tudja, hogy lesz majd kikelet, lesz virág és lesz gyümölcs. Bárcsak ebből is tanulhatnánk. Így örül a természet mindig - éppen a küzdelemben és a folyamatos harcban - sohasem feledve álmait. Mert azok kitartással és áldozattal mindig megvalósulnak. Ámen.

"Bizony igazságos volt az Úr, a mi Istenünk, bármit is cselekedett." (Dán. 9,14b)

Jézus Krisztus áldozatát és diadalát senki sem sajátíthatja ki, hiszen az mindnyájunk számára úgy közösségileg, mint egyénileg, bűnbocsánatot, kegyelmet jelent. Ez az igazság pedig elvitathatatlan, kisajátíthatatlan és igazságos is mindnyájunk számára. Erről juthat eszünkbe a léleknek az a jelképes közös tálja, amelyből mindenki egyaránt "márthat", azaz vehet és amelyből senki sem vehet ki többet vagy kevesebbet, mert nincs kis adag kegyelem és nagy adag kegyelem, hanem csak egyedül Istenünk kegyelme van. Ennél igazságosabb mivoltában nem is szemlélhetjük az Urat, aki bölcsességével, jóságával és szeretetének áldásaival állandóan megajándékoz bennünket. A mai napra is ez a kegyelem rendelte ki számunkra az igazságos Isten bizalmát hogy felébredjünk és tetteinkkel, beszédünkkel, életünkkel Őt magasztalhassuk. Ámen.

"Tudok cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról." (Jel. 2,2)

Az elismerés a teljesítmény fontos fokozatmérője. A siker avagy kudarc ennek tükrében tud relevánssá válni. Nagyon jó érzés azonban keresztyénként hallani azt, hogy Krisztusnak elismerő szavai vannak az egyén vagy pedig a közösség tettei, igyekezete és hűsége vonatkozásában. Kellenek tehát az elismerő szavak, a bátorítás és a biztatás, hiszen olyan mennyei energiabevitelhez juthat ez által az egyén és közösség, amely megsokszorozza hatékonyságát és örömét. 

A mi mennyei Urunk oda figyel tehát igyekezetünkre, szorgalmunkra és elért eredményeinkre és igazságos realitással osztja igéjében számunkra az Ő dicséretét. Emelje a mai napon testi és lelki fáradalmaink közben is ez a Krisztusi jóság szívünk és lelkünk ügyvitelét a könnyedség felé, hogy érezzük áldását, eredményességét és örömét az Ő támogatásának. Ámen.

"Letelnek a gyászod napjai."(Ézs. 60,20c)

Minden jó elmúlik egyszer és minden rossz majd megszűnik örökre. Ezt a közmondást gyermekként hallottam szülőfalum idős embereitől talán nem véletlenül. Értelmezni akkor még nem tudtam, aztán lassan hol egyik, hol másik felét a jó Isten előttem igazolta. Ma már tudom azt, hogy a rossznak is meg kell szűnnie, mert a gyász bármennyire is a lélek gyógyulásának tekintendő, az bizony az élő ember számára igen rossz és fájdalmas időszak. A feltámadt Úr Jézus Krisztus azonban lelki erőforrás a töredelmes emberi lélek számára, hiszen a halált megjárt Úr azt a bizonyságot hirdeti, hogy hatalma élet és halál felett egyaránt érvényesül. Tehát aki az élet Urára tekint, az lassan Krisztus által visszatalál ismét a gyász fájdalmai és keserűségei közül élete vigasztalásban bővelkedő medrébe. Ámen.

"Krisztus szabadságra szabadított meg minket." (Gal. 5,1a)

Szabadok vagyunk. Ez azt jelenti, hogy szabad nekünk a jót cselekednünk, Istent és embertársainkat szeretnünk. Szabad nekünk békességben és egyetértések között Krisztus tanítványainak maradnunk. Szabad nekünk boldogoknak lennünk és nem utolsó sorban szabad nekünk a bűn ellen ellenkeznünk. Nos ezek a szabadságértékek valóban Isten országát szolgálják bennünk és köztünk, de vigyáznunk kell, mert a mai szabadságot már más csomagolásban árusítják a modern társadalmi értékek piacán. A mai szabadságcsomag reklámja az, hogy mindenkinek mindent szabad. Szabad a szólás, szabad a szerelem, szabad a válás, szabad az alkohol, a drog és az emberkereskedelem... és végső soron mi ne volna szabad a szabad embernek? Pedig ez nem szabadság, nagyon nem az, ez inkább rabság, azaz a bűn rabsága, az Isten ellenesség rabsága... tulajdonképpen a szabadság megcsúfolása, vagy ahogy ezt neveznünk kell: ez a szabadosság átka. Ne feledjük: míg a szabadság Krisztus ajándéka, addig a szabadosság azonban a bűn átka. Mi viszont az első mellett döntsünk szabadon bármikor és bárhol. Ámen.

"Jób ekkor megszólalt és így felelt az Úrnak: Bizony könnyelmű voltam! Mit felelhetnék neked? Kezemet a számra teszem." (Jób. 40,3-4)

A gyermekkor érzelmi szélsőségeit csupán felnőttként látja és érti helyesen az ember. Gyermekként sokat voltam édesanyám társaságában, amíg apám munkahelyén értünk dolgozott. Anyámnak állandóan akadt tennivalója, én pedig a közelében igyekeztem valami játékkal elfoglalni magam. Közben anyám sokat beszélt hozzám, kérdezgetett és én pedig válaszoltam. Egyik kérdése így hangzott: Kit szeretsz a világon a legjobban? Én kevés hezitálás után válaszoltam: ...hát téged! Anyám felállt az asztal mellől és kezében ott volt kedvenc könyvecském a Jézus élete. Ránéztem és a kezében lévő könyvre és azonnal tudtam, hogy könnyelmű választ adtam. Ma már felnőttként sokszor tudom, hogy felelőtlenségemért Isten előtt sokszor kell kezemet szám elé tennem a kimondott válaszom után. Adja Isten azt, hogy sokan ismerjük fel kimondott szavaink súlyát Isten előtt. Ámen.

"Mert aki kér, mind kap, aki keres talál és a zörgetőnek megnyittatik."(Mt. 7,8)

Sokat idézett szakasz ez, mert szívesen idézett vers is. A legtöbbször lelkipásztorok idézik az imádság erejével, áldásával, nagyságával és hasznával kapcsolatosan, amivel nincs is semmi baj. Azzal viszont már igen, hogy sokakban ez jogot formál a kérés helyett a követelésre. Mivel ezt vagy azt akarom, ezért számomra azt meg kell adnia. Ha nem adja meg, akkor pedig meghasonlok és nem hiszek Isten jóságában... szóval fura vakvágánya ez az emberi léleknek.

Jézus Krisztus azonban nem félre kíván bennünket vezetni ma sem fenti szavaival, hanem sokkal inkább bátorítani kíván bennünket és biztatni arra, hogy imádkozzunk hittel és kérjük mennyei jó Atyánkat. Biztasson hát a mai reggelen is az, hogy a hét kezdetén az Úr Jézus Krisztus bátorít ismét csak imádságra, olyanra amely előtt a legfontosabb ajtó megnyittatik. Ámen.

"...azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké." (Fil. 2,9-10)

A név ami kötelez, avagy a név, amely találó, vagy pedig a név, amelyet mindenki ismer és mindenki számára ugyanazt jelenti a földtekén. A név, amely saját korában hétköznapinak tüntette fel hordozóját és mégis különleges hangzása van bármikor-bárhol kiejtik. Lehetett belőle sok száz avagy sok ezer, de mégis kimondásakor mindenki arra az egyetlen egyre gondol csupán. Ő Jézus, mert Krisztus. Nevét Gábriel angyal jelentette ki égi üzenetként és ez az üzenet mindmáig ugyanazt jelenti az egész világon: Isten Fia az Üdvözítő. Aki ezt a nevet megjegyezte avagy hordozza (mint keresztyén) annak megoldódott sorsa és élete gordiuszi csomója. Ne feledjük: ez a név bennünket is kötelez... Isten iránti engedelmességre. Ámen.

"Az Úr ezt mondta Mózesnek: Most azért menj: majd én segítségedre leszek a beszédben és megtanítlak arra, hogy mit beszélj." (2Móz. 4,12)

     Mózestől kezdve csak a próféták közül is jó páran kerestek kibúvót a rájuk mért feladat alól azzal az ürüggyel, hogy nincs tehetségük a beszédhez. Valóban vannak született, vagy tanult szónokok, akik mesterien képesek fűzni a szavakat, meggyőzve a hallgatóságot akár hihetetlen dolgok felől is. Hozzájuk mérve az átlagember ügyetlennek, alkalmatlannak érezheti magát bármilyen beszédet igénylő hivatásra. De ugyanígy a tehetetlenség és védtelenség érzése foghat el, amikor az ajtónkon bekopogó ügynök ránk zúdítja betanult, jól felépített, meggyőző szövegét. Pedig mindannyian tapasztaltuk már, hogy adott helyzetben váratlanul épp a megfelelő szavak jöttek a szánkra. Senkitől és semmitől nem kell tartanunk, ha Isten Lelkére bízzuk magunkat: ő mindenkor tanít, segít. Ámen.

"Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?" (Jak.4,12)

      Ezeregy lehetősége van az embernek kétségbe vonni, semmibe venni Isten mindenhatóságát. Onnantól kezdve, hogy az éden valamennyi fája között éppen a tiltott volt a legkívánatosabb, folyamatosan vágyik az ember isteni jogok megszerzésére. Úgy a Szentírás, mint a történelem és a mondavilág tele van nagyra vágyó emberek bukásának történetével. De mindig vannak, akik megpróbálják mégis, a biztos bukás tudatában is. De vannak olyanok is, akik értik Isten szavát: messzire jutni nem Isten ellen, hanem Istennel lehet. A keresztyén ember az igazi bíró akaratának veti alá magát. Ő ítél felettem és felebarátom felett. Én pedig szolgálok, segítek, ahol csak lehet. Ámen.

"Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened." (Lk.15,18)

     Hosszú út vezet vezet a bűnbánatig. Kezdődik az elszakadással, folytatódik a bűnbeeséssel, akár tobzódással, aztán a csömörrel, a felébredéssel. Majd jöhet a dac, a szégyen,  a bujkálás, a lemondás, a minden mindegy, és végül, nagyon nehezen, a szembenézés, vállalás. Mindeközben megannyi fájdalom, sérülés, végzetesen elvesztegetett idő... És milyen kevesen jutnak el az utolsó pontig! Nyilván emiatt van oly nagy öröm egyetlen megtérő bűnösért a mennyek országában! Magányos út a bűnbe jutó, majd visszatérő ember útja? Vagy meg lehet fogni a kezét, segíteni lehet hazatérni neki? Keressünk választ ma erre. Ámen.

"Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének!" (Bír. 5,3)

      Vannak kivételes tehetségű emberek, akik bátran kiállhatnak királyok, fejedelmek, tömegek elé, sőt: szinte kötelességük művészetüket megosztani másokkal. De ők nagyon kevesen vannak. A nagy többség velük szemben méltatlannak gondolja magát bármilyen figyelemre. Könnyen lehet, hogy Deborah és Bárák, akik ezeket a fent idézett szavakat mondták, kivételes tehetségek voltak. De azt már nem gondolom, hogy a próféták és apostolok is mindnyájan. Különlegessé az tette őket, hogy az Úrnak zengtek zsoltárt. Bizony ma sem érhetjük be kevesebbel, mint ezzel a magabiztossággal mondani országnak-világnak: Halljátok, királyok! Én most az Úrnak mondok éneket! Feszítse szét az evangélium a szívünket és a szánkat, és osszuk meg mindenkivel! Ámen.

"Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya." (Zsid.6,19)

     A Szentírásban  kevés kép kapcsolódik a hajózáshoz. A zsidók nem voltak tengerjárók, mint szomszédaik, a főníciaiak. Ha egy-egy történetben mégis megjelenik a tenger, akkor inkább viharos, ellenséges: özönvíz, Jónás esete, Jézus lecsendesíti a vihart, Pál hajótörést szenved... Mi, magyarok sem vagyunk hajózó nép, és mégis bekerült egy jelkép vallásos rendszerünkbe: templomaink alaprajza hajó alakú, és templomhajónak is mondjuk a belteret. Ez a jelkép pedig szintén a viharos tengerhez kapcsolódik, hiszen azon át csak erős és biztos hajón, az anyaszentegyház hajóján juthatunk a túlpartra, az örök életre. Ahhoz pedig, hogy ott kiköthessünk, biztos és erős horgonyra van szükségünk. Ez az Istenbe vetett reménység, mely az embert soha nem csalja meg. Ámen.

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil. 2,3)

Az élet dolgairól mindig az tudott többet, aki tudatosan mindig előbb köszönt a közeledő embernek. Hogyha tanult a közeledő, és igyekezett előbb köszönni, akkor még hamarabb köszönt. Legtöbbször ő győzött. Igen, vannak olyan emberek, akiknek nem lehet előre köszönni, mert meglepnek. Az alázat együtt jár az igazi tudással, bölcsességgel.
A szelíd, alázatos embert gyakran kinevetik, gúny tárgyává teszik a mostani világban. És milyen érdekes, hogy az egyszerű ember önzetlenül segít: ha éhes vagy enned ad, ha szomjas vagy vizet ad, ha beteg vagy egyszerűen meglátogat. Mert onnan felülről tanulta. Az onnan származó etikett pedig mindennél többet ér. Szerezzünk tudást onnan felülről. Ámen.

"Ti vagytok a föld sója" (Mt. 5,13)

     Ennél szebben, kifejezőbben nem lehet megfogalmazni a keresztyén ember földi hivatását. A "ti vagytok a világ világossága" megmutatja, mit kell tennünk a világon. Ez az ige pedig azt mutatja, hogyan? A keresztyénség nem egy lehetőség a sok közül. Nem egy választható, cserélhető, alkalmanként felvehető magatartás. Nem csak az egyén életének ad ízt, értelmet, de nélkülözhetetlen a világ számára is. Nincs olyan, hogy sótlan, lagymatag, kedvetlen keresztyén, mert az nem keresztyén. A keresztyén emberben koncentrálódik az életnek minden íze, lényege. Rajtunk keresztül tapasztalja meg a világ Isten szeretetét. Merjük vállalni, hogy töményen, koncentráltan magunkban hordjuk a Krisztust, és áldás kíséri életünket! Ámen.

"Mikor jóakarattal van az Úr valakinek utaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi." (Péld. 16,7) 

Mennyi bosszankodás, rossz ideg- és lelkiállapot, sőt nem egyszer fájdalom volt a következménye annak, amikor utunkon álló és utunkat álló, ellenünk beszélő és ellenünk cselt szövő emberek elérték kitűzött céljukat. Le akarták lassítani vagy meg akarták állítani haladásunkat, nagyon sokszor sikeresen. Nem elég az, hogy a mi erőnk kevés, nem elég az, hogy képességeink nem mindig megfelelőek az előrehaladáshoz, a terepviszonyokhoz, hanem ellenségeink is titkon vagy nyíltan akadályoznak. Pedig milyen jó is az az út, amelyet választottunk. Meggyőződésünk, hogy jó az irány, a módszer. Azonban jó lenne felül vizsgálni naponta, hogy Isten szerint is a jó úton vagyunk? Ha nem, akkor korrigáljuk,igazítsuk útvonaltervünket az Úrhoz, hogy erőnk felett való utunkhoz erőt adjon, képességeinket gyarapítsa és ellenségeinket is jóakaróinkká tegye. Ez a jó azonban már a szerinte való jó, és így mindenki javát és Isten dicsőségét szolgálhatjuk. Ámen.

"Ha megtérsz Istenedhez, az Úrhoz..., akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Úr, megkönyörül rajtad." (5Móz. 30,2-3) 

Néhány nappal ezelőtt egy film egyik jelenetében hangzott el az a kijelentés, hogy "mindenki valakinek szolgál." Mindenki alá van rendelve valakinek, ami azt jelenti, hogy nincs olyan, aki szabadon tehet, amit akar, nincs olyan, akit ne befolyásolna valaki vagy valami. Olyan jó azzal a hittel élni, ébredni, hogy ez alól,  a földi viszonyok között ugyan helytálló, kijelentés alól, van Valaki, aki kivétel. Isten, aki mindenek felett áll és minden neki szolgál. A sok minden között a sors is. Így hát, ha sorsfordulásra vár az ember, akkor jó tudnia, hogy kihez kell fordulnia és mit kell tennie. Nézzünk körül. Minden ismerős, az út, amin járunk, az a bizonyos keskeny út? Nem tévedtünk el? Ha nem, akkor hálaadással, ha igen, akkor megtéréssel tartozunk Istennek! Ámen.

"Szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, a mint megígérted..." (Zsolt. 119,41)

Az Isten mindenkié és senkié. Amikor kijelentette önmagáról: "vagyok, aki vagyok", érthetővé tette számunkra, hogy Ő bár mindig van, de megfoghatatlan, befolyásolhatatlan, senki nem birtokolhatja. Amikor Krisztusban azt ígérte "veletek vagyok minden napon a világ végezetéig", világossá tette, hogy Ő kész mindenkié lenni. Amikor pedig beteljesedett Jézus ígérete és elküldte a világra a Szentlélek Istent, akkor bár senki nem érdemelte, de hit által mindazoké lett, akik megérezték az Isten kegyelmének, szabadításának szükségességét. Ez azonban nem jelent egy bizonyos időbeliséget, mintha csak a világidő egy-egy bizonyos pontján valósult volna meg. Isten mindenkor kész volt segítségét az embernek adni. Tudta ezt a zsoltáros is és tudjuk ezt mi is. Ne feledjük el ma sem, kérni kegyelmét és szabadítását, mert megígérte. Az Ő ígéreteit pedig mindig beteljesíti. Ámen.

"És az ő fiaik is, a kik nem tudják még, hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt." (5Móz. 31,13)

Demokráciának nevezzük azt az államformát, amelyben élünk. A nép uralmának eszményét jelenti, amelyben mindenkinek joga van beleszólni, valamilyen formában, a közös jövőnk alakításába. Azt, hogy ez a fajta gondolkodás hova vezet mindannyian érezzük és tapasztaljuk. Ma reggel egy másfajta államformáról hallunk, arról, amelyben Isten az Úr, és egyedül neki van joga beleszólni, meghatározni, hogy milyen legyen a jövendőnk. Az Isten uralma, a teokrácia, azonban csak akkor valósulhatna meg, ha mi és gyermekeink, Isten szavának meghallása és megtanulása által, megtudnánk, megtapasztalnánk, hogy ez az egyetlen olyan lehetőség, ami minden ember számára, földi és mennyei távlatok szerint egyaránt a legjobb. Egyelőre utópiának tűnő gondolat az emberi társadalmat tekintve, de vannak már szigetek, családok, közösségek, ahol ezt gyakorolják, gyakoroljuk. Mutassunk példát, beszéljünk róla, hogy hallják és megtanulják egyre többen az Istent félni. Ámen.

"Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!" (Zsolt. 116,3-4)

Olyan reggel is van, amikor hiába kel fel a nap, mert attól még nem lesz fény és melegség az ember életében.  Az az állapot, amelyet  a zsoltárt először megéneklő ember körülír, azóta oly sokak számára valósággá vált. Valami olyan fonja körül az embert, gondolatait, érzéseit, amit a halál és pokol szavak által tud a legjobban megfogalmazni. Nem mentes ettől az Isten gyermeke sem. Ebben is része kell legyen, hiszen Krisztus ezt világosan megmondta: e világon nyomorúságotok lesz.... Majd folytatta: de bízzatok, mert én meggyőztem a világot. Na, ez az ami eszünkbe kell jusson, hogy tudjuk mi a teendőnk. Oly sokak számára légvár, de a hívő embernek a legnagyobb erőssége: az imádság, amelyben teljesen és őszintén átadom magam az Úrnak, hogy rá bízva magam testestől-lelkestől, megszabadítson. Ámen.

"Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?" (Lk. 24,26)

A tanítványok közül ketten úton vannak, hogy visszatérjenek a mindennapi életük megszokott rendjébe. Emlékeket visznek magukkal arról a Krisztusról, aki élt, szenvedett, meghalt és feltámadott. Ennyi volt, jó volt, vége van. Térjünk napirendre, mert az élet megy tovább. Szegények. Gondolhatja ma az ünnep felfokozott hangulatában egyik vagy másik keresztyén ember. Pedig ma is vannak, akik az emmausi útra fognak lépni, ünnepi emlékekkel ugyan, de rezignáltan veszik fel a mindennapi élet ütemét. Ennyi volt, jó volt, vége van. Éppen az ilyeneknek van szükségük arra, hogy legyenek a feltámadás hitében erősek, akik a krisztusi ígéreteket eszükbe juttatják. Krisztusnak szenvednie kellett, meg kellett halnia e világért, az emberért, de feltámadt, él és azt ígérte velünk lesz minden napon a világ végezetéig. Juttassuk eszükbe másoknak és jusson eszünkbe nekünk is, beszéljünk egymáshoz a krisztusi nyelven, a szeretet nyelvén, hogy a régi megszokott életrendet felváltsa a Krisztus rendje. Ámen.

"Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő; pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai." (Jel. 1,17b-18)

Voltak hírek a történelem folyamán, amelyek alapjaiban rengették meg ezt a világot. Amíg azonban csak híradások voltak sokan nem vették komolyan. Hányan vesztek már el azért, mert a hozzájuk érkező információt nem hitték el, közömbösen fogadták vagy halogatták a cselekvést. Az Krisztus üzenete, amely ma reggel ismételten eljut az emberekhez, hozzánk is, egy olyan hír, ami a szó legszorosabb értelmében, kifordítja a sarkából a földi világot. Isten Fia megoldotta az emberi élet legnagyobb gondját, a lét gordiuszi csomóját. Meghalt ugyan, de előjött a halálból. Sőt, átvette a hatalmat a halál felett, hiszen nála van a halálból való menekülés kulcsa. A kulcs pedig az, hogy "aki hisz énbennem, ha meghal is él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal." (Jn. 11,25-26) Egy-egy információ életet menthet - tartjuk. Ez a hír az örök életre akar átmenteni minket! Ámen.

A feltámadás hitében gazdag Ünnepet kívánunk!

Bancea Gábor

Képíró Gyula

Simon Attila

Szatmári Elemér

„Hallgasd meg, Uram, imádságomat, jusson el hozzád kiáltásom!” (Zsolt. 102,2)

Jézus halál-értelmezése megengedi nekünk, hogy Jónás prófétával keressük az ige üzenetét. Amikor a hitetlen nemzetség jelt kért Jézustól, akkor egyértelműen elmondta, hogy most sincs más jel: ahogy Jónás három napig volt a cethal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld gyomrában. (Mt.12,40) Nagyon sok olyan imádságot olvasunk a zsoltárokban, ahol a hívő ember hatalmas lelki mélységekből kiált az Úrhoz. Ehhez hasonló Jónás imája is: Elvettettem a te szemeid elől, vajha láthatnám még szentséged templomát! (Jón. 2,5) Hiszen ő egy halott ember, vagy nem? Aztán a nyolcadik versben azt olvassuk: bejutott az én könyörgésem te hozzád. A cethal kivetette Jónást a szárazra. Új fejezet kezdődött.
A nagycsütörtöki „múljék el tőlem e pohár” talán az egyetlen imádság, ami nem talált meghallgatásra Jézussal kapcsolatosan. A nagyszombat, látszólag eseménynélküli halálcsendjét azonban a mélységben is állandóan felhangzó imádságok teszik hangossá: A mélységből kiáltok hozzád, Uram, Istenem! Sok ilyen van. És sok meghallgatott imádság van. Ezt bizonyítja a húsvét reggele! Talán el kellene gondolkodnunk a sziklaszilárd dogmatikánk fölött?  Ámen.

„Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” (Mt. 27,39-40)

Az örök gyász napjának tartjuk ezt a napot, mert ott a Golgotán látszólag meghalt az Igazság. A szőlőművesek gyilkos szándéka örökös ösztön: Öljük meg az örököst, és miénk lesz az örökség! Visszhangzik Józsefnek testvérei fele mondott bizonyságtétele : Ti gonoszt gondoltatok ellenem... Meg is cselekedték. Isten viszont másképp gondolta, mert a legnagyobb vereség lett a győzelem: a világ megváltása.

Elgondolkodtató, hogy azok, akik nem ismerik őt, csak úgy elmennek mellette. Ma is így van ez. De még akkor sem könyörülnek a szenvedőn. Ilyenek vagyunk. A pogány százados kényszerű szolgálatát végzi, és mégis felismeri benne Isten Fiát. Tanuljuk meg nagypénteken, hogy az Igazság soha nem hal meg. A vele együtt szenvedőknek és imádkozóknak felvirradt a dicsőséges húsvét napja. Felépült a templom. Ámen.   

„Jöjjetek, mert már minden készen van.” (Lk. 14,17)

Érdekes hangsúlyt kapnak Jézus példázatai, tanításai, hogyha a nagycsütörtök kontextusában szemléljük azokat. Ebből is látszik, hogy mennyire tudatosan készítette elő a mi Urunk ezt a napot is. Minden erről szól: nagycsütörtökön nyerjük el az úrvacsora ajándékát, ez az úrvacsora földi körülmények között emlékeztet az utolsó vacsorára, emlékeztet a helyettes áldozatra, de ugyanakkor emlékeztet az üdvösségre, az örökéletre. A példázatban a nagy vacsora ilyen ajándékok képét hordozza. Az is benne van, hogy nincs létjogosultsága avagy sikere az önmegváltási kísérleteknek. Isten cselekszik, kegyelme és irgalma szerint. Jöjjetek - így hív bennünket arra, hogy elfogadjuk a meghívást, és részesüljünk ebben az ajándékban. Minden készen van. Tőlünk a bűnbánat könnyeit, az elfogadás hitét kéri, hogy megtapasztalhassuk a visszafogadás, a bűnbocsánat örömét és az örök életet. Hála legyen. Ámen.

„Halleluja, az üdvösség, a dicsőség és a hatalom a mi Istenünké!” (Jel. 19,1)

A keresztyén-üldözés évszázadaiban valóságos gyógyírként hatott ez a bizonyságtétel. Noha úgy tűnik, hogy a hatalmasok uralkodnak, mégis Istené a végső szó. Hiszen ezt naponta többször megvalljuk az Úr imádságának doxológiájában, amikor azt mondjuk: Tied az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké! A kérdés az, hogy meggyőződésből tudjuk-e mondani?

Áldjátok az Urat, mert az üdvösség, ami nem földi kategória, csakis általa lehetséges. A hívők élni fognak előtte örökké. Áldjátok Őt, mert a dicsősége nem fogható földi nagysághoz. Áldjátok őt, mert hatalma nem gazdasági és nem politikai erők függvénye. Nem egy-egy választási ciklusig tart. Nem trend és divat függvénye. Hatalmáról beszél a teremtett világ, a mindenség, az élet csodája. Az ember létezése, a szeretet lehetősége. Ő a mi Istenünk. Boldogok, akik benne bíznak! Ámen.