2015. február 28., szombat

"Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed szívemben van." (Zsolt.40,9)


     Előfordul, hogy éjszaka kell vezetnem. A főutak többnyire fel vannak festve, két oldalt fényvisszaverők mutatják jó előre a következő útszakaszt. Még ködben, esőben is jól lehet tájékozódni. Az alsóbbrendű  utakon viszont megtörténik, hogy lépésben haladva kell keresni a jelöletlen  úttestet, de még így is könnyen eltévedhetünk egy-egy kereszteződésben.
     Isten törvényét sokan gondolják koloncnak, akadálynak, fölösleges tehernek. A pusztában cél nélkül bolyongó ember számára valóban nem is több. De aki el akar érni valahová, annak számára Isten akarata az út, törvénye az útjelző. Fényes nappal is szükségünk van az útra, hogy el ne tévedjünk. Hát még éjszaka, viharban, ködben! Áldott legyen az Úr, aki utat készített számunkra! Ámen.

2015. február 27., péntek

"A hitben erőtlent pedig fogadjátok be, de ne azért, hogy nézeteit bírálgassátok."(Róm. 14,1)

Ha nevezhető így, akkor ez a tanítás a mindenkori vallási tolerancia meghirdetése.
Tolerancia. Ez a kifejezés mára divatos szólammá vált a szabadság csomagolásába burkolt szabadosság vezérelveként. A nyugati romlott világ folyamatosan ezt szajkózza a mindenkori elmaradottabbnak kikiáltott kelet társadalma felé, miközben a nyugat társadalmának éppen a tolerancia hibahegye lassan megbénítja és teljesen megfordítja - ha nem teljesen kifordítja értékrendjéből - az egész modern társadalmi létet. 
A hitben erőtlen befogadása ezért talán egy mélyebb és áthatóbb szeretetfeladatot jelent, egy olyan türelmet, odaadást és áldozatot, amely nemcsak elfogadást jelent, hanem jelenti a lélekben való közösségi integrálódást is azért, hogy őt magát is lehessen Krisztus szeretetközösségébe beépíteni, Krisztus ügyében hasznossá tenni.
Ezért nagy szeretettel nyissunk hát a hitben erőtelenek felé, mert egyre nagyobb és népesebb az ilyen embertársaink tábora. Ámen.



2015. február 26., csütörtök

(A megfeszített gonosztevők közül az egyik) így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba." (Lk. 23,42)

A böjti istenkereső közeledés szavai hasonlóan csengnek a mi ajkainkról is sokszor. Ami azonban különlegessé teszi e szavakat az nem más, mint a felismerés és ez által pedig az utolsó lehetőség megragadása. Mintha ez az Ige bizonyítaná a közhelyszerű nagy igazságot, hogy soha nincs késő megbánni a bűnöket, ha azokat az ember őszintén feltárja és megbánja az Úr Jézus előtt. Hogy ez mennyire fontos számunkra? Azt mindenkinek önmagának kell eldöntenie. A hit és a lehetőség megragadása egyéni döntés, amelyet jól jelez a lélek felnőttkorba érkezése, hiszen ez a felelősség és a bennünk működő lelkiismeret egyre több hangsúlyt kap életünk során. Próbáljuk meg tehát Krisztus számunkra nyújtott lehetőségeit megragadni, azért hogy könnyebb legyen a pillanatainkból összeálló életidőnk. Ámen.

2015. február 25., szerda

"Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé - de meddig?" (Hab 2,6)

Sajnos a kérdésre válaszolva: amíg a világ világ! Csúf rendje ez a világ gyermekeinek, hogy úgy mint a gazdag ifjú, nem tudnak megválni, azaz szabadulni felhalmozott vagyonuktól a lelki üdv megszerzésének érdekében, és ezért aztán mind  inkább eltávolodnak embertársaiktól és az Isten országától. Pedig az Ige egyértelműen fogalmaz: Jaj annak!... de a veszélyes figyelmeztetés nem igazán akar eljutni a milliárdos negyedekbe. Valójában a mai Igében azonban az a polgárpukkasztó gondolat, hogy a rakásra gyűjtött -akár harácsolt, akár csak úgy illegálisan szerzett- vagyon bizony nem azé aki azt felhalmozta! Nemcsak azért mert hamisan szerezte, avagy lopta, hanem azért mert harácsolta, felhalmozta és aránytalan igazságtalansággal nem gondolt arra, hogy nem vagyunk tulajdonosai a földi értékeknek, hanem csupán használói (azaz felhasználói avagy haszonélvezői) az élet eszközeinek amiket Istenünktől kaptunk. A tisztesség és annak Ura mindenek felett lehet a jelszavunk! Ámen

2015. február 24., kedd

"Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az én nevemért, nem pedig a ti gonosz életetek és romlott tetteitek szerint bánok így veletek!" (Ez. 20,44)

A kapitalizmus új fejezetet nyitott a társadalmi rétegek egymáshoz való viszonyában. Ugyanis megjelent egyik oldalon a cégtulajdonos, mint munkaadó és a másik oldalon pedig a kiszolgáltatott munkavállaló. Viszont a bánásmód a felek között a mindennapok feszültségének állandó forrása. Ebben a trendiségben azonban elképesztően sok tanulnivalója van mindkét félnek, hiszen a hatalommal való élés vagy visszaélés és az emberekkel való bánás nem könnyű feladat, mint ahogy beosztottként is alárendelt szerepkörben eléggé idegőrlő téblábolást jelent a napi ténykedés.
Ebben a bánásmódok közötti igazságtalansághegyek árnyékában ezért jó hallani Isten biztatását: ...majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Az Ő bánásmódja minden bizonnyal nevének örök jósága és igazságossága szerint az emberi bűnöket és vétkeket legyőző áldott nagyság. Magasztaltassék hát ez a név mindenkor. Ámen.

2015. február 23., hétfő

"A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall." (Mt. 13,16)

     Az emberi érzékszervek legfontosabbjai és egyben talán legalapvetőbbjei is, mint a látás és hallás, Jézus fenti kijelentése szerint boldogságunk pillérei. Mire értheti ezt? Örüljünk annak, hogy egyáltalán láthatunk és hallhatunk? Csak ennyi lenne a boldogságunk alappillére? Akkor egy elrugaszkodott gondolattal akár oda is érhet e kijelentés folytán az ember, hogy lassan az Üdvözítő szerint már annak is egyáltalán örülni kell, hogy élünk? Vagy talán még az sem lesz távol e gondolatfüzértől, hogy ha már fülem van, akkor örüljek, hogy nem vagyok szatyor... Nos: távol legyen tőlünk, hogy elvessük gondolatunk sulykát! Jézus fenti kijelentésével arra utal, hogy boldog az az emberi lélek, amely látja az Ő csodáit és hallja az Ő beszédeit, mert ez alapozza meg a hívő emberi létet. E gondolatot latolgassuk szívünkben a mai, hét kezdő reggelen, és vigyük magunkkal e krisztusi biztatást és bátorítást. Áldás jöjjön szent nevére! Ámen.

2015. február 22., vasárnap

"Gondoljatok a távolból is az Úrra, jusson eszetekbe Jeruzsálem!" (Jer. 51,50b)

Ha apró kis földgömbömmel játszom forgatva azt, akkor nem érzékelem parányi létem porszemnek is kevés lényegi voltát. Pedig a Föld hatalmas, jó magam pedig aprócska teremtmény vagyok rajta. Ami elképesztő és megdöbbentő számomra e játékban: az arányok és a belőlük fakadó távolságok és látszólagos anomáliáik. Ami kevésnek tűnik, az valójában elképesztően sok, ami pedig soknak tűnik, nos az pedig szokványosan elég ahhoz, hogy az ember visszavonhatatlanul konstatálja: atomjai vagyunk a Naprendszernek! Az ember azonban elképesztő sebességekkel száguld át a távolságok felett... De vajon így van ez a lelki távolságokkal is? Vajon a lelki távolságokban az Úr teret és időt kap-e tőlünk  a hozzá való közeledésre? Mert Jeruzsálem városa már múltjában követelte a hithű zsidótól a hozzá való lojalitást... Isten azonban mára csak a legalapvetőbbet ajánlja figyelmünkbe! Azt, hogy kudarc nélkül tekintsünk az áthidalhatatlan testi, szellemi és lelki áramlatainkra. Ha tehát minket Krisztus isteni csendes "nagy-szele" késztet keresésre, nos, akkor Istenünk utunkba sodorja akarata szerint majd a jövendő áldásait is. Erre biztassuk magunkat holnapjainkban is. Ámen.

2015. február 21., szombat

"Micsoda vagyok én, Uram Isten, és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire előre vittél?" (2Sám. 7,18b)


      Gyakran támad az az érzésem, hogy akarva-akaratlanul rendelkezni szeretnénk Istennel. Megmondjuk neki, hogy mikor, mit, hogyan tegyen. Elvárásokat fogalmazunk meg, és ezek mellé feltételeket szabunk. Hajlandók vagyunk alávetni magunkat Isten rendeléseinek, ha ő is hajlandó megtenni, amit elvárunk. Ha azután minden jól megy, esetleg hálásak vagyunk, ha viszont nem, akkor elégedetlenkedünk. Utolsó lépésre az úrasztalától legyen példa számunkra Dávid alázata, ahogyan rácsodálkozik Isten feltétel nélküli kegyelmére. Ugyanez a kegyelem tart meg minket is minden pillanatban, ezért ugyanezzel az alázattal boruljunk le Isten előtt. Ámen.

2015. február 20., péntek

"Dicsérje őt a nap és a hold, dicsérje minden fényes csillag! ... mert ő parancsolt, és azok létrejöttek. (Zsolt. 148,3.5)


     A hívő ember soha nincs egyedül. Elsősorban azért, mert tudja, Isten mindenkor vele van, de azért is, mert a teremtett mindenség tele van Istent dicsérő teremtményekkel.  Ismerjük azt a képet, hogy a lelkünk belülről záródik, és nekünk kell azt megnyitni. Az Istent dicsérő ember nem csak megnyitja lelke ajtaját, de mintegy ki is lép rajta, rácsodálkozik a körülötte lévő világra. A benne feszülő érzést nem tudja magában tartani, meg kell osztania másokkal, de még a kövekkel, fákkal, madarakkal is, sőt: napnak, holdnak, csillagoknak is visszhangozniuk kell a belőle fakadó istendicséretet. Töltsön el bennünket ma a túláradó istenszeretet! Ámen.

2015. február 19., csütörtök

"Nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (Ef. 2,19)


     Mint a történelemben már annyiszor, ismét felerősödött a migráció, a vándorlás országok és világrészek között. Emberek milliói indulnak útnak egy jobb élet reményében, vállalva a bizonytalanságot a biztos rosszal szemben. Mindnyájan megtapasztaltuk már, hogy az idegen környezet mennyire elbizonytalanít, az idegen emberekkel milyen nehéz megtalálni a közös hangot.  
     Isten országa sokak számára távoli, idegen hely. Kevés ismeretünk van róla, és csak bizonytalan feltételezéseink arról, hogy kik is lakják. De íme, világos képet kapunk az ott lakókról: polgártársaink és testvéreink. Otthonunk tehát az a hely, legalább annyira, mint ez az itteni. Van hát hová mennünk. Van, ahol várnak bennünket, ahol örülnek nekünk már most is. Ámen.

2015. február 18., szerda

"Akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján, azok is örülni fognak..." (Zak. 4,10)


     Bár az ige egy konkrét eseményhez kötődik, hadd tekintsünk túl annak konkrét üzenetén, hogy észrevegyük életünk néhány apró mozzanatát. Naponta megszámlálhatatlan dolog történik velünk és körülöttünk, amit észre sem veszünk, vagy nem foglalkozunk vele semeddig sem. Mint a háztartásban felgyűlő kacatot és szemetet, úgy kezeljük sok-sok  pillanatát az életünknek. Isten teremtett világában pedig mindennek oka, helye és rendje van. A keresztyén teológia ezt nem hangsúlyozza túl, ellenben a keleti filozófiákban nagyon is fontos szerepet kap. Mi hajlamosak vagyunk Istenre hárítani, vagy Istenre bízni az odafigyelést. Pedig mi leszünk pillanatról-pillanatra szegényebbek minden elveszett részlettel, minden elszalasztott kicsiny kezdettel. Nyissuk ki ma szemünket-fülünket, szívünket. Ámen.

2015. február 17., kedd

"Arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek." (1Pt. 3,9)


     Sokféle megfogalmazását ismerjük a keresztyén életnek, elhivatottságnak. Ezek nagyobb része cselekvést kifejező, aktív életformára rendelő, elsősorban Krisztustól származó kijelentés. Az apostoli levelekben már azt is megtaláljuk, hogy mit kezdjünk a krisztusi örökséggel. Először is, mi ez az örökség? Áldás. Ha Krisztus örökösei vagyunk, tarsolyunkban, kamránkban, pincénkben, padlásunkon, mindenhol áldással bírunk. Ahhoz nyúlunk, abból gazdálkodunk, abból adunk másoknak. Nem gonoszságot, nem irigységet, vagy bármi hasonlót, mert az egészen más fajta örökség része. A Krisztusba oltott ember a Mennyei Atya tárházának teljes jogú örökösévé válik. Amikor ma bárkinek bármit adunk, nézzük meg jól a markunkat, nehogy szemét, kár, baj, bűn legyen benne, annál inkább áldás bőséggel. Ámen.

2015. február 16., hétfő

"Könyörüljetek azokon, akik kételkednek." (Júd. 22)


     Igazán különleges feladatot kapunk ma reggel az igétől. Felsoroltam magamban, mi mindenre lennék hajlandó a kételkedőkkel szemben - elég hosszú lett a lista, de a könyörületet bevallom, ízlelgetnem kellett. A kételkedő embert ugyanis ellenfélnek tekintjük. Mégpedig nem a legyőzött, hanem az ádáz állapotában, aki ellen a meggyőzés fegyvereivel kell harcolni legalább olyan ádázul, ahogyan ő védekezik. Az ige viszont könyörületet parancsol. Ugyanis a kételkedő ember eleve vesztett pozícióban van. Nincs kapaszkodója, nincs célja semmiféle, kiút számára a tagadás, a nincs, a semmi állapotából. Valamiről lemaradt, valamit nem tud, vagy nem ért. Segítenünk kell neki türelemmel, elnézéssel, alázattal, hogy hit által boldog legyen. Ámen.

2015. február 15., vasárnap

"Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát." (Mt.7,24)

     Korunk sokféle "biztos alapot" kínál a jövőnk építésére. Ezek természetesen egytől-egyig pénzügyi, anyagi vonatkozásúak, ahogy azt már megszoktuk. Mert ugye az a biztos, amit megfog az ember. Közben pedig életünk minden területén szavakra, ígéretekre, tervekre támaszkodunk, amikhez legfeljebb halvány háttérként társulnak anyagiak. Ha pedig belegondolunk, hogy a pénz mennyit változott, romlott, cserélődött az elmúlt évtizedekben, hogy hányan mentek tönkre emiatt, hát igazán elgondolkozhatunk a biztos alapok felől. Ha pedig józan belátásunk van, akkor világos számunkra, hogy Jézus beszéde nem valami homályos példázat, amit értelmezni és alkalmazni kell a mai kor viszonyai szerint, hanem az egyetlen biztos alapja mindannyiunk életének. Építsünk rá teljes hittel ma is. Ámen.

2015. február 14., szombat

"Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangélium hitéért." (Fil. 1,27)

A királyok kora letűnt, és az emberi méltóság kora is mélyrepülésben van. Társadalmunk emberei úgy vetik le és dobják el Istentől kapott méltóságukat, mint egy megunt felöltőt. Vajon hiába szólnak a vészharangok, hogy keresztyénségünk is elvesztette a Krisztus evangéliumának méltóságát? A filippiek felé szólnia kellett a figyelmeztetésnek. Gondolom nekünk sem árt, ha az Ige szirénája felbúg és óvatosságra int. Tudom, érzem és átélem jómagam is, hogy egyre nehezebb megélni a lélekben való egységet és egyre nagyobb erőfeszítést igényel az a közös érzés, mely egyedül az evangélium hitéért való küzdelemre szólít. A mi méltóságunk ugyanis nem épületekben, nem rendezvényekben, nem konferenciákban és ehhez hasonló dolgokban mérhető, hanem egyedül abban, hogy mindannyiunk közös ügye az örömhír megélése és továbbadása. Isten Lelke segítsen abban minket, hogy most és egykor majd Krisztus evangéliumához méltónak találtassunk. Ámen.

2015. február 13., péntek

"Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik!" (1Krón. 16,31)

Tudom, hogy emberségünkből kifolyólag mindnyájan számtalan okot tudunk felsorolni, amiért jogossá szilárdul a kesergésünk, bánkódásunk, sírásunk, félelmünk. Bele nyugszunk, sőt mintha bele is akarnánk nyugodni abba, hogy nincs okunk az örvendezésre. Ezen a reggelen azonban parancsoló módban szól reánk Isten és azt várja el, hogy földi és mennyei teremtett világa összekapcsolódjon az örvendezésben. Angyalok és emberek együtt örüljenek! Minek? Hát annak, hogy az Úr uralkodik! Ha ezt meglátjuk és elfogadjuk, akkor örömre ad okot, hogy az Úr a bánatosnak vigasztalást, a reménytelennek reménységet, a nincstelennek megelégítést, a hitetlennek hitet, az egyedül lévőnek felebarátot, a haldoklónak örök életet tud és akar adni. Legyünk hát az ő alattvalói, akik ma is meglátjuk az okot az örvendezésre! Ámen. 

2015. február 12., csütörtök

"Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten." (Zsolt. 100,3a)

A tudás megszerzése mindig része volt az emberi életnek. Minden reggel új tudásra szomjazunk. Gondolom mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor úgy megszomjazunk, hogy nem tudunk betelni a vízzel. Csak isszuk és isszuk, pedig tudnunk kellene, hogy a jóból is megárt a sok. Valahogy a tudással is így vagyunk. Aztán néha rá kell döbbenünk, hogy a "soktudás" sem elég a bölcs életvitelhez. A ma reggeli Szó más irányba mutat. Arra az ismeretre kell csak eljutnunk, hogy az Úr az Isten! Na nem a történet szerinti vadgalamb módjára, aki a fészeképítés tanítása közben mind azt hajtogatta a szarkának, hogy tudom, tudom, de nem tanulta meg, miként kell fészket rakni. Ha lelkemben és gondolataimban kitörölhetetlenül megszületik az igei felismerés, akkor érezni fogom a Szentlélek Isten munkája által, hogy nincs mitől félnem, hiszen Isten viseli gondomat, ő vezet és mindenhez bölcsességet ad. Ámen.

2015. február 11., szerda

"A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk." (Gal. 6,9)

Lehetséges, hogy sokan azt gondolják, csak ez a mai társadalom olyan, hogy semmi más nem számít neki csak a haszon. Nem csak a ma emberét kísérti meg ez a gondolkodás, hiszen már első szüleink is azért szakítottak, a tiltott fáról, hogy magukénak tudják a jó és gonosz ismeretét. Valamiből meg kell élni - sompolyog bennünk is a Kísértő. A jó cselekedetek pedig sajnos nem kifizetődőek, sőt egyenesen ráfizetés, hiszen javainkból, időnkből, tehetségünkből, szeretetünkből kell adni.  Számolgatunk, számítgatunk, inkább szoroznánk, mintsem osztanánk. Lesz-e eredménye az odaadott két fillérnek, annak az öt-tíz percnek, melyet rászántunk a másik ember meghallgatására? Mit látok én abból, ha szeretem még az ellenségemet is? Amikor mindezek hasznát nem látja az ember: megrestülhet. Ne így legyen minálunk, mert eljön az idő, amikor cselekedeteink gyümölcsét learathatjuk. Nem én mondom, hanem Isten ígéri. Ámen.

 

2015. február 10., kedd

"Tudom, hogy az Úr felkarolja a nincstelenek ügyét, a szegények jogát." (Zsolt. 140,13) 

Körülnézek a szobában, gondolatban gyorsan felleltározom mindazt, amit sajátomnak mondhatok. Nemcsak, hogy mindenem megvan, ami szükséges, hanem azon felül még oly sok minden. Hálát érzek. Közben eszembe jutnak többek, akiknek hiányzik valami. Egyiknek egészsége nincs, másiknak társa, harmadiknak békessége, negyediknek a tető hiányzik a feje fölül. Mi lesz velük? - fogalmazódik meg az első emberi gondolat, melyet rögtön átír bennem az Isten szava. Tudom, hogy felkarolja őket az Úr. Ez a kar néha láthatatlanul emeli fel a nincstelent, a szegényt, néha pedig éppen minket akar használni, hogy egymásba karolva, összefonódva, közösséggé formálódva Istenünk felemelő karja legyünk a rászorulók számára. Kérjük Istent, hogy ma is tudjuk mi a dolgunk! Ámen.

2015. február 9., hétfő

"Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?" (Jób 17,3) 

Minden kornak megvan a maga rabszolgatartó rendszere, akár halmozottan is. Ez az új nap is úgy virradt reánk, hogy bank-rabszolgák, munkahely-rabszolgák, reklám-rabszolgák, drog-rabszolgák, alkohol-rabszolgák milliói indulnak neki egy kínkeserves napnak, hétnek. Sok áldozatot is követel e modern kor. Ha azonban mindezektől mentes is vagy, akkor sem vagy szabad. A bűn-rabszolgaság hálójában mindannyian benne vagyunk. Jób bár már sejt valamit, nekünk azonban biztos ismeretünk van. Ő még megkérdezi, hogy ki más kezeskedne érte, mint Isten? Neki kérdése van, nekünk azonban már biztos válaszunk. Krisztus a mi kezesünk. Ezzel a megnyugtató, felszabadító hittel tegyük meg e hét első lépéseit és hálából vegyük magunkra a Jézus parancsát, melyet a házasságtörő nőnek adott: Eredj el és többé ne vétkezzél. Ámen.

2015. február 8., vasárnap

"A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató." (Jak. 3,17)

Bölcsesség. Ezzel az ember által létrehozott szóval adunk nevet annak az ismeretnek, ami befolyásolja életünket, irányítja gondolatainkat és mozgatórugója cselekedeteinknek. Sok bölcsesség van. Van, aki az újságot kinyitva legelőször a horoszkópot olvassa el. Van, aki az interneten keresgéli bölcs emberek bölcsességeit. Van aki a görög filozófiából kinövő nyugati bölcsességet tartja mérvadónak, s van aki a keleti bölcsességirodalom remekeit részesíti előnybe. Van, aki saját bölcsességében bízik. És vagyunk mi is, akik a felülről jövő bölcsességet semmi kincsért el nem adnánk. Olyan ez a bölcsesség, mint a tiszta forrásvíz, aminél semmi nem oltja jobban szomjadat. Mert igen is szomjazzuk a békességet, méltányosságot, irgalmasságot. Elegünk van képmutató modern társadalomból. Az Úr ma is kínálja ezt a bölcsességet. Menjünk és vegyük, ingyen. Ámen.

2015. február 7., szombat

„A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel.” (Kol. 3,16)

Ha a poharat vízzel töltjük meg, akkor biztos hogy szomjasak vagyunk, és vizet iszunk. Ha a lelkünket aggodalommal töltjük meg, akkor biztos hogy szomorúak vagyunk, és boldogtalanok. Nem tudnánk egyebet tölteni a lelkünkbe? Ha nem lenne semmi akkor azt mondjuk, hogy ez van. Olyan sokszor mondjuk. Ám lenne  valami más lehetőség is. Az Isten igéje. A szó, ami éppen erre a napra hozzánk jött. Közel jött. Keres bennünket. Megtalál. Azt engedjük közel.
Létezik egy rajtunk túlmutató feladat és szolgálat. A világ nem értem van, én vagyok a világért. Fontos, hogy  tudjam ezt. Ha én befogadom a Krisztus beszédét, akkor elnyerem azt a bölcsességet, amellyel másokat is irányíthatok, erősíthetek, vigasztalhatok. Próbáljam meg azt, hogy az Ő nevében járjak. Ő mit tenne helyettem? Legyen ma ez a kihívás. Az Ő dicsőségére. Ámen.

2015. február 6., péntek

„Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet.” (1Krón. 29,17)

Amióta a látszatokra épülő világ megszülte az első sikeres embereket, azóta azon igyekszünk, hogy ilyenszerű sikeres emberekké váljunk. Az „image”, az imázs a fontos. Egyéb nem. Annyira, hogy lefordítottuk saját nyelvünkre. Így lesz belőle országimázs, városimázs stb. Éppen ebből a filozófiából kiindulva lehetséges az, hogy a mai világban el lehet rejteni az igazi valónkat, és kifele meg lehet jeleníteni az éppen trendi „imázst”. A kérdés csupán az, hogy boldogok vagyunk-e? Mert ha nem, akkor ezért van. Nincs összhangban igazi énünk azzal, akiknek mutatjuk magunkat.
Embereknek, vagy Istennek akarok tetszeni? Mert az igaz Isten megvizsgálja a szívünket, és nagyon jól tudja, hogy kik vagyunk: gyarló, kegyelemre szoruló bűnösök. Mégis abban leli gyönyörűségét, hogy ezt mi képesek vagyunk bevallani, és szívünk őszinteségét követve a Lélek által képesek vagyunk „Isten képére” visszaalakulni. Ez az igazi reformáció! Ez pedig az igazi előrelépés. Ámen.

2015. február 5., csütörtök


„Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem!” (Zsolt. 57,2a)
Van egy kevésbé ismert mondás, miszerint a nehezebb harcokat az Úr a legjobb harcosaira bízza. Sokszor érezhetjük azt, hogy a saját határainkat súrolja mindaz, ami velünk történik. Könyörülj, Istenem, ezt nem bírom elviselni! Aztán hirtelen kiderül, hogy megsokszorozott erővel éppen önmagunkat sikerült fölülmúlnunk egy-egy próbában.  Mégiscsak többre vagyunk képesek? Általa igen.
Dávid az üldözői elől menekül. Nincs hová elrejtőznie, érzi, hogy ez egy nagyon komoly vészhelyzet. Ott van egy barlang, de hát a vak is láthatja, hogy nincsen más menedékhely, és könnyen megtalálhatják.  Könyörülj, Istenem! Jézus nagycsütörtöki imádságából van ebben valami: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt... (Lk. 22,42). Nagyon lényeges ilyenkor a letisztult, szilárd hit. Benned bízik az én lelkem! Nálad keres oltalmat az én lelkem! Szárnyai árnyékában oltalom és menedék van. Boldog, aki tudja ezt. Ámen.

2015. február 4., szerda

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” (Róm.8,1)

Az előző versekben a bűneiért bánkódó, elkeseredett ember vallomását olvashatjuk: nyomorult az ember, és vajon ki fogja megszabadítani a kárhozattól?  Pontosan olyan a helyzete, mint annak az elítéltnek, aki most még előzetes letartóztatásban van, de várja a súlyos ítélet kimondását. Ezek lennénk mi, hogyha Isten nem küldött volna szabadítót. Hiszen a bűnbe esett embert a bűnei kárhoztatják. Elszakadt Istentől, külön utakon bolyong, boldogtalan és beteg. Bűnbánatra van szüksége, hogy meggyógyuljon. Alázatra van szüksége, hogy Istenre tekintsen. 
Ha ez az istengyermeki ösztön felébred bennünk, akkor láthatjuk meg az Ő szeretetét, amely a Krisztus áldozatában felmentett bennünket. Akkor tudunk örülni és hálásak lenni. Az ítéletet fölötte mondták ki, mi pedig az ő sebeivel gyógyulunk meg. A bűnösnek mondta Jézus: Én sem kárhoztatlak, eredj el, és többé ne vétkezzél! Ámen.

2015. február 3., kedd

„Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll.” (Mt. 3,16)

Saját keresztségünkről képeket, emlékeket őrzünk. Szüleink hite, a tradíció parancsa, a megszokás vezetett oda, hogy mikor még semmit sem tudtunk az isteni szeretetről, már elpecsételt minket. Megjelölt minket, és az utat is kijelölte a számunkra. Az úton jelentkező próbákhoz, akadályokhoz, mélységekhez és magasságokhoz kellő erőt, belátást, hitet és reménységet csatolt. Személyesen ismer. Ha megszólíthatók vagyunk, akkor alkalmas időben eligazít, védelmez, oltalmaz bennünket. Azért, hogy a vízzel való keresztség után immár a Szentlélek keresztségét elnyerhessük. Az újjászületés csodáját. Annak felismerését, hogy abba az örök hazába tartunk.
Jézus születése, gyermekkora, szolgálata, keresztsége, engedelmessége, szenvedése, megdicsőülése világosan megmutatja, hogy a fiúság mit jelent. Az Ő élete, az Ő áldozata megváltói élet és áldozat. Azért, hogy hit által megértsük Isten akaratát, és megérezzük azt, hogy mit jelent Isten gyermekeivé lenni. Azért, hogy boldogan felismerjük hívogató és megtartó szeretetét. Boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy mindvégig Ő hordozott, és semmi sem szakíthat el az Ő szeretetétől. Ámen.

2015. február 2., hétfő


„Az Úrra tekintek szüntelen.” (Zsolt. 16,8a)

Bizony sokat lehet tanulni a zsoltárok kegyes embereitől. Valóságos párbeszéd, vívódás, perlekedés, de magasztalás, dicsőítés, rácsodálkozás van a zsoltárokban. Szegények maradtunk volna, ha a Gondviselés nem őrzi meg számunkra. Somindent újra kell tanulnunk abból, amit az emberiség elveszített, átértelmezett az elmúlt évszázadokban. A történelem lapjai is ezt mutatják: most az észre nézünk, most a hatalomra nézünk, az elnyomásra, most gazdagságra nézünk, a tudományra, az élvezetekre, a sikerre, a divatra. A telefonra, számítógépre, tévére ...szüntelen. És nincs áldott élet.
Az igazi normalitás, az élet természetes rendje az lenne, hogyha a Teremtő első helyre kerülne a szívünkben. Ahogy alszom, ahogy kelek, járok, beszélek, szórakozok Őt viszem magammal, hogy megfékezze indulataimat, hogy jó helyre vezéreljen, hogy áldás lehessek mások számára. Életünknek a felfele való irányultságát nem veszíthetjük el. Mert csak így kapunk állandó eligazítást, erőt, hitet, reménységet. Tekints az Úrra szüntelen! Ámen.

2015. február 1., vasárnap


„Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” (Dán. 9,18)



Kétségtelenül fölmerül a cselekedetek és az emberi érdemek kérdése. Ennyit fáradoztam, ennyit áldoztam, ennyi süteményt készítettem, ennyiszer templomba mentem.  A jó cselekedet vajon ki tudja-e váltani az isteni odafigyelést? Mindannyiunk kérdése. A káténk, hitvallásunk eligazít ebben is: Annak az igazságnak, mely Isten előtt megállhat, vétek nélkül valónak, tökéletesnek, és Isten törvényével mindenben egyezőnek kell lennie. Ámde a mi legjobb cselekedeteink is ebben az életben mind tökéletlenek, és bűnökkel fertőzöttek. ( H.K. 62).  Gyakorlatilag nincs önmegváltási lehetőség. Ahogy Jézus mondja: mit adhat az ember az ő lelkéért?

Mindennek a kulcsa a hálaadás. Azért vagyok boldog, azért van békességem, mert a megváltás megtörtént rám nézve is. Azért vagyok lelkes, azért vagyok adakozó, azért örvendek, mert Jézus Krisztus érettem is áldozta magát. Ezért tudok imádkozni is, mert nem a magam érdemeire kell hivatkoznom, hanem az Isten megbocsátó irgalmára. Aki ismer engem, és aki vezetni akar az örökkévalóság útján. Ma arra kell készülnöm, hogy így vigyem elébe könyörgésemet a gyülekezet közösségében. Ámen.