„Tiszteld az Urat vagyonodból.” (Péld.3,9a)

A régi nagy kultúrák emberei és közösségei számára természetes volt az Isten számára való hálaáldozat. Kié a mindenség? Kié a Nap? Ki alkotta a világot? Ki ajándékozott meg annak javaival? Kitől van az életem? Milyen szép dolog megköszönni az ajándékokat. Feltekintek az égre, és hálát adok Istennek. Köszönöm, Uram a te ajándékaidat! Ez abban is segített, hogy a megnyert javakat szentül megbecsülte az ember. Annak zsengéjéből, legjavából adakozott. Amikor a szent sátrat építették a pusztában a nép többet adakozott, mint amennyire szükség lett volna (2Móz.36,4). Amikor a jeruzsálemi templomra adakoztak, Dávid király ezt mondta imádságban: Tőled van minden, és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most neked (1Krón. 29,14). Hálaadó élet, mert tudja, hogy mindent Istennek köszönhet.

Az egyházfenntartást adónak nevezzük. A perselypénz gyakran a legapróbb, legkisebb pénznem. Az alamizsna sokszor csak ötven bani. Ám, vannak, akik ma is tized szerint adományoznak.  Az is rendjén van, hogy gyülekezeteink az adományoknak a nagyobb részét kellene visszafordítsák szeretetszolgálatra. Ugyanakkor intézményeinknek is működniük kell. Ha van lélek, akkor nincs anyagi csődhelyzet. Ha válság van, akkor a lélekkel van nagy baj. Találjuk meg a személyes hálaáldozat helyes módját. Mert Istennek köszönhetünk mindent. A megváltásunkat és üdvösségünket is. Ámen.