"Nézz nyitott szemmel erre a házra éjjel és nappal, arra a helyre, amelyről azt mondtad: Ott lesz az én nevem!" (1Kir. 8,29)

Természetes igényünk, hogy lakhelyünk, hajlékunk az Úr oltalma alatt álljon. A régiek tisztes szokása volt az, ha új lakóházba költöztek, hogy a lelkipásztor megszentelje és hálaimát mondjon az új hajlékukban. Ezt követően megjelent a mindennapok életterében is, mint a család kis templomában a házi áldás a falon. Ezzel együtt jámbor hitélet, szeretet és nyugalom, de természetesen úgy érezték, hogy ezzel Isten is beköltözött közéjük és vált a hely valóban családi hajlékká, otthonná.

A templomok is ugyanígy váltak a családok és az egész gyülekezet Istennel való találkozásának lelki hajlékává. A székelyföldi erődtemplomok pedig igazi oltalmakká is váltak az ellenség támadása idején... Valahogy a legtermészetesebb életérzéssé vált számunkra, hogy a templomunkban ott lakik a mi Urunk! Ott az Ő neve... ott az Ő Lelke. 

Bármi legyen, a legfontosabb, hogy érezzük közelségét, jelenlétét, oltalmát és kérjük mi is őt arra, hogy vigyázzon nyitott szemmel ránk, hajlékainkra és templomainkra. Ámen.