"Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Zsolt. 62,9) 

Időnként betelik a pohár. Lelkünk pohara. Naponként, cseppenként annyi rossz hull életünkbe, szívünkbe. Amikor megtelik túlcsordul. Ilyenkor ellenőrizhetetlenül löttyen másokra türelmetlenségünk, gorombaságunk, élcelődésünk, cinizmusuk, haragunk. Jó, ha észrevesszük, hogy ki kell önteni belőle minden nem oda valót. Kinek, hogyan? Mert lassan az egoizmus útját követve, oda jutunk, mint a bethesdai beteg: nincs emberem! Akinek van társa, barátja, aki felé bizalommal lehet, az adjon hálát érte, értékelje a lehetőséget, ragadja meg az alkalmat és öntse ki szívét. Így szűnhet meg a feszültség, a nyomás az életében, szívében. Mindnyájunknak ott van azonban a lehetőség, hogy kinyissuk szívünket Istenünk előtt, hogy megtisztítsa. Lehet, hogy embered nincs, de Istened van! Hát itt van ma is a nagy lehetőség, mint minden nap, hogy bizalommal elé állva, felismerve Benne az oltalmat, kiöntsük szívünket előtte. Ámen.