"Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással!" (Zak. 7,9)
A kedves anyuka el volt keseredve,
mert tíz éves gyermeke otthon sokszor „rossz
fát tett a tűzre”. Próbálta mindenképpen, de nem ment a nevelés. Volt
sírás, volt hiszti, sőt még füllentés is. Egy szülőértekezleten meglepődve
hallotta, hogy mennyire helyes kisfiú az övé, és hogy milyen kedves. Amikor
beszélgetésre került a sor, akkor a gyermek annyit mondott: Tudok én viselkedni, ha kell!
Van egy ilyen emberi szabály: Tessék viselkedni! Ezzel csak az a baj,
hogy képmutató módon is lehet ezt tenni, ha a helyzet úgy kívánja. Más a
helyzet az „éles bevetéssel”, amikor
spontán, a mindennapokban kell ezt gyakorolni. Ott mutatkozik meg az ember igazi valója.
Milyen empátia, együttérzés van a szívében az emberek irányában? Vannak arcok,
amelyek első kézből árulkodnak egy emberi sorsról. De vannak „sikeresen
rejtőzködő” lelkek, és nem mindig tudunk helyesen ítélni felőlük. Ezért jobb
hogyha megszívleled a következőt: az ember, akivel találkozol, akit hamar
elítélsz, akivel veszekszel, akit megbántasz, akit megcsalsz, akit elsőre nem
szeretsz – sajátos problémáival áll előtted. Hordozza a maga keresztjét.
Először becsüld meg ezért, aztán segíts neki, szeressed! Mert ember ő, mint te
magad. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése