"Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket." (Ez. 34,23a)

Az esztendő utolsó napjának reggelére ébredtünk. Semmiben sem különbözhet ez a reggel más reggelektől, miközben azért egy picit igen. Sokan gondolunk arra, hogy elmúlt ez az esztendő és még nem tudjuk azt, hogy hogyan is könyveljük el szívünkben. Ha történt olyan esemény számunkra, amely napjával bevéste magát életünk naptárába, akkor nyilván a megítélés annak függvénye, de ha nem akkor csak lapozgatunk agyunkban, hogy mik is történtek velünk és azok pedig mennyire voltak fontosak, vagy kedvesek számunkra. Sokan már az esti mulatozásra gondolnak, mások talán szorongnak, hogy magányosan töltik ezt a napot és estét is, de talán mindenek felett jó volna szívünkben az iránt is kutakodni, hogy Isten mennyire tudott életünkben érvényre jutni. Pedig ma sokan mondhatjuk el, hogy ezt az esztendőt is Neki köszönhetjük, hogy vigyázott ránk, mint jó pásztor az övéire. Mielőtt még tehát átlépnénk az új esztendő kapuján, íme Isten igei ígérete: Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket. Ez a pásztor pedig a mi Urunk Jézus Krisztus. Vele bátran indulunk és bátran járunk. Köszönünk jó Atyánk mindent és továbbra se hagyj el minket, hanem maradj velünk. Ámen.

"De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket." (Tit. 3,4-5)

Ezt a nagy igazságot és örömhírt mindig, mindenhol és mindenkinek elmagyarázni felemelő szolgálat. Ennek a különleges keresztyén tantételnek tartalma a sajátosan e világi gondolkozással és múltbarekedt ösztönösséggel küzdő embereket meglepi. Gondoljunk csak arra, hogy a legtöbben ma is úgy gondolkoznak: Ha én adok, akkor a másik embernek is adnia kell nekem, avagy a törzsi vallások emberének tétele köszön ebben a gondolatban vissza: Do ut des, azaz adok azért, hogy te is adjál nekem, és ezzel az ember értékes ajándékokkal kezdte el kezdetleges hitének urát vagy urait, isteneit lekenyerezni. Nem kell keresni sokat a Szentírásban sem ezt a primitívnek értékelhető emberi próbálkozást, hiszen megtalálható az áldozatok bemutatásának ószövetségi gondolatvilágában mindvégig. De az Újszövetség Ura Jézus Krisztus ezt teljesen megváltoztatta. Nem azért szeret az Úr minket embereket, mert az ember jót tett és nem is azért üdvözít, mert a magunk erejéből ezt kiérdemeltük, hanem egyedül a szabadító Jézus Krisztus értünk hozott áldozatának hitéért és az Ő belé vetett bizalomért jár számunkra az üdvösség. Ez olyan örömhír, amely messze kiemelkedik minden más vallás tanítása és próbálkozása közül. Ez biztasson minket mindig a Krisztushoz való ragaszkodáshoz. Ámen.

"A bölcsek kinyitották kincsesládáikat és ajándékokat adtak a gyermeknek: aranyat, tömjént és mirhát." (Mt. 2,11b)

...és mégsem ez a szép emberi gesztus alapozta meg illetve teremtette meg a karácsonyi ajándékozás mindenkori szokását. Nem, hanem az, hogy Isten adta, azaz ajándékozta nekünk az Ő Szent Fiát és általa pedig felkínálta az üdvösséget jó Atyánk.

Szép dolog az ajándékozás és nagyszerű dolog is, hiszen egyszerre örvendeztet meg ajándékozót és ajándékozottat. De a keleti bölcsek ajándékai saját értékeiken túl, jelképes üzenettel is bírtak, ugyanis a király, a főpap és a Messiás elismerését jelentette az arany, a tömjén és a mirha ajándékozása. Ma egy bölcs és múltbeli titkok megfejtésére szakosodott világban élünk. De ennek a világnak is megvan a saját hiányossága és ez pedig olyan, ami a múltban még jelen volt az emberi magatartásokban: a feltétlen és önfeláldozó, bölcs és mégis alázatos Krisztus-keresés képessége, az ami mindenek felettivé teszi az emberi értékrendben a Krisztus-hit örömét. Ezt pedig vagy visszaszerezzük a múlt levetett avagy elhagyott kincsei közül, vagy pedig újraírjuk a jelen eszköztárán keresztül szíveinkben, életünkben. Erre figyeljünk a jelenben és a jövendőnkben. Ámen.

"Megfontoltan járj, amikor Isten házába mégy! (...) Hallgatva járulj oda!" (Préd. 4,17)

Lényegre tapintó üzenet fogalmazódik meg számunkra a mai reggelen. Olyan, amely meghatározza a lelki viselkedéskultúra kultikus habitusát. Megfontoltan járva tudatosan és komolyan menjünk el, azaz jussunk el Isten házába. Gyermekkorom kitörölhetetlen emléke a szilágysági vasárnapi felvonulás a templomba. Tele volt az utca ünneplőbe öltözött emberekkel, akik határozott módon, komoly arccal vonultak csendben és méltósággal a jó Isten hajlékába. Olyan volt ez az élmény, mintha maga az istentisztelet elkezdődött volna már az utcán és az emberek magukkal hozták volna az alázatos és vágyó lelküket a templomba. Végül is nem történt más, csak az, aminek valójában történnie kellett és kellene ma is: a hétköznapi élet istentisztelete az emberek szívéből belefolyt volna a vasárnapi ünnepi istentiszteletbe. Talán mi magunk is érezzük, hogy erre a megújuló csodára ismét szüksége volna az Istent keresők társadalmának. Adja meg hát Istenünk azt, hogy megfontoltan járó és érkező, komoly, csendes, Igére szomjazó emberi tömeg legyen Isten hajlékaiban ma is. Ámen.

"Fogj munkához, az Úr legyen veled!" (2Krón.22,16b)

     Bár vannak vidékek, ahol még tart az ünnep, lám az ige máris arra figyelmeztet, hogy a megérdemelt pihenés, az ünnepi feltöltődés nem öncélú. Mindaz, amit áldásként veszünk testünk-lelkünk épülésére, nem készleteink gyarapítására, vagy lelkünk ékesítésére adatott, hanem azért, hogy legyen mivel nekifognunk a munkának. József még magához sem térhetett a Gyermek születését körülvevő megannyi esemény hatásából, már kapta a parancsot: menni kell Egyiptomba a halálos fenyegetettség elől. Bennünket is halálos fenyegetettség kell munkára kényszerítsen: a bűn. A sötétséget még csak alig törte át a mennyei fényesség. A betlehemi jászolnál gyújtott gyertyáinkkal indulnunk kell világosságot vinni a világba. Ámen.

"Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen." (Jel. 21,6)

     Hol van az élet forrása? És mi maga az élet? Ma sem tudunk többet erről, mint évezredekkel ezelőtt tudtak eleink. Istennek legelső ismert neve az "Él". Így szólította őt Jézus is a kereszten. Az élet tehát elválaszthatatlanul Istenhez kötődik. Nincs más, külső forrása sem Üveghegyen, sem Óperenciás tengeren túl. Egyszer történt, hogy láthatóvá lett világunkban: az első Karácsonykor. A halált érdemlő ember számára elérhetővé tette Isten az életet. És azóta is mindenki számára adott a lehetőség, ismert az út az élet vizének forrásához. Szomjazó lelkek, jöjjetek! Ünnep van, vár az Úr ingyen kegyelemmel! Ámen. 

"Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn. 1,14)

     Minden lelkipásztornak, aki Kolozsváron végzett, a szemébe és a lelkébe ég ez az egyszerű mondat, amelyben mégis benne van az egész üdvtörténet: "Az Ige testté lett." 

Az Ige testté lett, hogy testi létünkben az Ige hordozói legyünk.

Az Ige testté lett, hogy a testi létnek értelmet adjon.

Az Ige testté lett, hogy az úrvacsorában magunkhoz vegyük.

Az Ige testté lett, hogy  ne féljünk a testet felvenni és letenni.

Láttuk és látjuk az ő dicsőségét. Vágytuk és vágyjuk, hogy részesei legyünk kegyelem és igazság által. Kegyetlenségeink és igazságtalanságaink sokszor távol tartanak, de ma igazán jó alkalmat szerzett az Úr, hogy a testté lett Igét szájunkkal magunkhoz vegyük. Ámen.

"Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lk. 2,10-11)

     Isten Fiának érkezését nem hirdették, vagy övezték csodák, mindössze a pásztorok láthatták az angyalt és mennyei seregek sokaságát. A jászolban fekvő csecsemő, a zsúfolt városka, a születés hírén felháborodó Heródes és udvarnépe mind-mind nagyon is hétköznapi és emberi. Nem kellenek csodák a születés körül, mert az maga a csoda: a megismerhetetlen, kifürkészhetetlen, földi szemnek láthatatlan mintegy harminc esztendőre teljesen hétköznapi emberi voltot ölt magára. Isten valóban és egészen emberré lett, hogy mi ne féljünk embernek lenni, sőt igyekezzünk megpróbálni a lehetetlent: hasonlóvá lenni az Istenhez. Ma este könnyebben sikerülhet, hiszen egyakarattal vagyunk mindnyájan: várjuk az Urat. Félelem nélkül, örömmel adjuk át magunkat az Ünnepnek. Ámen.

Istentől áldott, békés, boldog Karácsonyt kívánunk!

Bancea Gábor

Képíró Gyula

Simon Attila

Szatmári Elemér

  

"Isten meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki, hogy félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján." (Lk. 1,68.74-75)

     Tudom, hogy a világon nagyon sokan vannak, akik nem készülnek az ünnepre. Vagy mert eleve kívülállók hitük, kultúrájuk miatt, vagy mert kívülállókká váltak hitetlenségük miatt. Ők úgy néznek most bennünket, ahogy mi nézünk az utcán mellettünk hirtelen, és látszólag ok nélkül felkacagó idegen emberre: nem értjük, nem érthetjük vidámsága okát. Istennek legyen hála, hogy nem kívülállóként közeledünk a Karácsony felé. Minden család, minden otthon arra készül, hogy befogadhassa az érkező Urat. Már csak arra kell ügyelnünk, hogy ez a tisztaság, ez a szentség megmaradjon életünk minden napjára. Ámen. 

"Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd, te tetted helyükre a csillagokat s a napot." (Zsolt. 74,16)

     A gazdag ember szétnéz, és egyrészt örül, hogy mennyi minden az övé, másrészt tervezi, hogy mennyi mindene legyen még. A zsarnok szétnéz, és kutatja, van-e bármi, ami nem az övé? A szegény sóhajt, hogy minden a másé. A szerelmes boldog, mert egy valaki az övé... A birtoklás, és annak vágya megannyi érzést, indulatot, cselekedetet vált ki az emberből. A hívő ember szétnéz, és Istent látja mindenekben. A nappali nyüzsgésben, minden megnyilvánulásban Isten van jelen. Az éjszaka csendjében ő visel gondot ránk. Nincs rajtunk a Nap, Hold, csillagok felügyeletének terhe. De még csak egy hajszálunk miatt sem kell aggódnunk. Elég hálaadással kezdenünk ezt az áldott, új hetet. Ámen.

"Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt." (Zsolt. 103,11)

     Egyszerre félelmetes és megnyugtató ez a zsoltárvers. Először rányitja szemünk a teremtett világ hatalmas voltára, benne a magunk kicsinységére. Bár űrszondák járják a naprendszert, az ég határait nem ismerjük. Csak mérhetetlen távolságokat tud megnevezni a tudomány, amik emberi élet léptékével leküzdhetetlenek. Isten számára azonban ez a távolság nem egyéb, mint szeretetének igazolása. Megmérni nem tudjuk, ahogy másféle szeretetnek sincs mértékegysége, de affelől biztosak lehetünk, hogy Isten szeretete irántunk akkora, hogy ezt az ég-föld távolságot áthidalja, hogy mi színről-színre láthassuk őt. Adjuk hát ma is jelét istenfélelmünknek. Ámen.

"Te uralkodsz a dühöngő tengeren; ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket." (Zsolt. 89,10)

      Sokszor ültem már alkonyatkor vízparton, és megfigyeltem, hogy amint a nap lemegy, elcsendesedik a folyó. Nem tudom a magyarázatát, de páratlan nyugalom és békesség veszi át a zsibongás, locsogás helyét. Önkéntelenül elcsendesedik ott az egyébként sem hangoskodó horgászember. Nem lehet nem észrevenni, hogy a tenger hullámai ebben az igeversben személyes névmást kapnak. Többről van itt szó messzi tengerek dühöngő hullámainál: a körülöttünk lévő, cseppjeinkből alkotott ember-tenger felett is uralkodó Mindenhatóhoz szól a zsoltáros vallomás. Isten akaratának engedelmes minden teremtmény. Boldog ember az, aki Betlehem felé tekintve lelkében szelíd-békéssé csendesül, és áhítattal várja az Úr érkezését. Ámen.

Az Úr angyala ezt mondta Józsefnek: "Mária fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből". (Mt. 1,21)

A modern kor hajnalának egyik vívmánya az ultrahang használata az áldott állapotban levő kismamák vizsgálatában. Tulajdonképpen az ultrahangnak köszönhetően az orvos már elég hamar szinte teljes bizonyossággal meg tudja állapítani a születendő gyermek nemét. Ám a mennyei ultrahang megelőzte a mindenkori modern kort, mert Isten angyala teljes bizonyossággal jelentette be az emberiség születendő Megváltójának nemét és nevét. A nevet, mely azóta is egyet és ugyanazt jelenti és jelöli: a szabadító Jézus Krisztust. Ezt a nevet azóta megismerte a világ és egyet is jelent az emberiség egyetlen esélyével. Szívünkből kedvesen buzgó énekünk tehát ez: Óh mily drága név ez Jézus...  Dalolja hát lelkünk most is ezt örömmel. Ámen.

"Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget." (Zsolt. 127,2)

A "leghosszabbik éjszakán" történt esemény felé haladva, reggel még sötétben, este már sötétben emberek milliói dolgoznak. Meg akarnak élni valamiből, egyről a kettőre akarnak jutni vagy éppen a telhetetlenség szorítókötele húzza őket, hogy minél többet gyűjtsenek. Megdöbbentő, hogy sötétségben tapogatózva azt gondolják, hogy a maguk erejéből érik el, amit elérnek. Szomorú, hogy egyre többen azt gondolják, csak magukra számíthatnak. Isten nélkül lenni hiábavaló. Ezért kell, egy ifjúsági ének parafrázisa szerint, a leghosszabbik éjszakán elindulni a fény után. Miért? ...hogy Karácsony legyen egész éven át! Az Isten Fia az ő szerelmeseinek mindent megad, amire szükségük van. Ha akarja, akkor anélkül, hogy tennénk érte valamit! Ámen.

"Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt." (2Tim. 1,8)

Efézus. A körülbelül harminc éves Timóteus görög édesapja családjánál vacsorázik. Az asztaltársaság egy része a lakomázás közben éppen Zeusz főisten incselkedésein nevetgél. Ketten Platón, ókori görög filozófus idea tanát vitatják. Egy férfi az asztal végén büszkén állítja, hogy nincs azzal semmi gond, ha az egyneműek egymást szeretik. Egyszer csak egy korosabb nő Timóteushoz fordul és megkérdezi, hogy igaz-e, hogy valami Krisztus követője lett és úgynevezett keresztyének gyülekezetébe jár. Vajon mit tesz egy ilyen családban, egy ilyen közösségben a fiatal Timóteus? Mit tesz ma az ember egy ilyen helyzetben? Gondolom ma is szükség van arra, hogy Isten Pál általi figyelmeztetése eszünkbe juttassa keresztyén kötelességünket. Meg kell erősödnünk a hitben, hogy tudjuk, nincs mit szégyellnünk az evangéliumon. Isten ígéretei mindig beteljesednek. Azzal teszünk jót e világnak, ha ezt ma is bátran, megalkuvás nélkül hirdetjük! Ámen.

"Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja." (2Tim. 2,19b)

A machiavellizmus követői számára a jezsuiták jelmondata volt a fő szempont. Az emberi kapcsolataikban, céljaik elérésében a "cél szentesíti az eszközöket" elvet vallották. Döntéseiket hideg fejjel hozták meg, érzelmeknek nem volt helye a döntéshozás folyamatában. Van-e nyoma ma a machiavellizmusnak a keresztyénség életében? Lennie kell, mert nem szólna így Isten szava. Nem kellene lennie, mert a krisztusi életmódban nincs megalkuvás, kompromisszum a bűnnel. Nem kell nekünk a világgal alkudoznunk, hogy a látható egyház megmaradjon, mert van annak megtartó Ura. A krisztusi embereknek el kell különülniük, hogy világosság gyúljon a sötétben és az emberek meg tudják különböztetni a hamisságot az igazságtól. Hadd tükröződjön a Világ világossága ma is rajtunk keresztül. Ámen.

"Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket." (Zsid. 13,7)

Krisztusi jövővárásunk nem telhet úgy, hogy nincs ott a gondolkodásunkban az emlékezés. Biztosan szükséges, hiszen akkor Isten szava nem szólna figyelmeztetésképpen. Azokat az élethelyzeteket kell megkeresnünk a múlt emlékképei között, amelyek minket is segíthetnek abban, hogy milyen legyen az életmódunk. Mert minden fajta életmódnak lesz kimenetele, eredménye. Feleségem anyai nagyapja jut eszembe. Beszédével, viselkedésével, de sokszor még tekintetével is hirdette az Igét. Özvegységében is csendes, derűs, békés megnyugvással várta az élete végét. Virágot ültetett a járda mellé, kitakarította az udvart, még a koszorúknak is elkészítette az akasztókat a kerítésen. Végezte napi teendőit, s mikor eljött az ideje, lefeküdt az ágyra, lassan és engedelmesen várta meg, míg Atyja magához vette a lelkét. Emlékezzünk és kövessük az előttünk járó igehirdetők életmódját és kövessük hitüket. Ámen.

"Csak igen vigyázzatok, hogy teljesítsétek a parancsolatot és a törvényt, a melyet parancsolt néktek Mózes, az Úrnak szolgája, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és járjatok minden ő útján, és tartsátok meg az ő parancsolatait, és ragaszkodjatok hozzá, és szolgáljatok néki teljes szívetekből és teljes lelketekből." (Józs. 22,5)

Nagyon sokszor az az érzésem, hogy a szisztematikusan "lelketlenítő" világi offenzíva lassan, de biztosan elsodor és megsemmisít minket. Ha a keresztyén templomos népesség számát összekapcsoljuk a média minden formájában felénk áramló felhívásait komolyan vevő és elfogadó emberek számával, akkor rádöbbenünk arra, hogy a testi lét fontossága elnyomja a lelki életet. Naponta jön a figyelmeztetés: nagyon vigyázzunk az érrendszerünkre, a cukorszintünkre, méregtelenítsük szervezetünket. Vásároljunk szebbnél-szebb és jobbnál-jobb ruházatot, hogy megvédjük testünket. Járjunk különböző testedzésre, hogy testi kondíciónk javuljon. Mi a célunk? Mit akarunk túlélni? Hova akarunk így eljutni? Adventünkben, most éppen a médián keresztül, eljut hozzánk egy másfajta felhívás. Ezt a felhívást komolyan véve testünk s lelkünk egyaránt biztonságban lesz. Nem csak e földi létre nézve, hanem az örökkévalóság tekintetében is. Ámen.

"Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem." (Jel. 3,20)

Nagyon ismert adventi textus ez. Nagyon félő, hogy megszoktuk, és rutinból elmondjuk, mint a többit. Ennyi. Nehogy úgy járjunk, mint a Malakiás korabeliek, akik belefáradtak a várakozásba, és azt mondták, hogy felesleges az Úrnak szolgálata (Mal. 3,14). Nehogy azok közé tartozzunk, akik Péter apostol szerint azt kérdezték, hogy hol van az ő eljövetelének ígérete (2Pét. 3,4). Fontos annak tudatosítása, hogy a második advent népe vagyunk. Krisztust várjuk, aki eljön dicsőségben.

A kegyes protestáns családoknál szokás volt, hogy az asztalnál mindig egy terítékkel több volt. Egy az Úr Jézusnak. Így értelmet nyert az imádság: Jövel Jézus, légy vendégünk. Akkor pedig, olyan volt az imádság, olyan volt az evés, a beszéd, a családi hangulat, hogy mindenki ott érezte a házban az Úr Jézust. Oda beköltözött az áldás, az öröm és a békesség. Csak azért, mert komolyan vették, és a zörgető Jézusnak ajtót nyitottak. Először a saját szívükben. Ámen.

"Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Fil. 4,7)

Rögtön feltűnik, hogy a szívünk és a gondolataink olyan adottságok és olyan ajándékok, melyeket őrizni kell. A Példabeszédek könyvében olvashatjuk az ismert verset: Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet. Valóban igaz, ha arra gondolunk, hogy sokminden pályázik a szívünkre az életünk során. A kérdés az, hogy kinek adjuk. Alárendeljük bizony sokmindennek.

Napokban olvastam, hogy a több évezredes tudás a szívvel kapcsolatosan megállja a helyét a modern tudományos világképben. Bebizonyosodott ugyanis, hogy olyan energiamező veszi körül szívünket, mely hamarabb küld impulzusokat a sejtjeink fele, mint az agy. Hoppá! Mégis igaz a nyelvünkben fennmaradt tudás: szívvel adom, szívesen, szívből szeretem, szívem szerint, hallgass a szívedre stb. Több mint érzelmi központ. Miért ne lehetne a szeretet élő dobogó köve?

Isten békessége őrizheti meg szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Kérjük imában, hogy a Békesség Fejedelme jöjjön most közel. Adj békét, Uram! Ámen.

"Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük, éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton." (Mt.15,32)

A megkísértés alkalmával éppen az éhség gyötörte Jézust, tudta miről beszél. Akkor a kísértőnek azt mondta, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istentől származik. Nem tudhatjuk, hogy mikor fogyott el az eledelük, azt viszont tudjuk, hogy együtt voltak Jézussal, aki azt mondta magáról, hogy ő az igazi mennyei kenyér. Valószínű, hogy alapos éhség után érthették meg igazán a kenyérszaporítás csodáját. A tanítványok is sokat tanultak ebből. Tele hassal könnyű hallgatni a beszédet, így meg az hallgatja, akinek az ételnél is fontosabb Jézus.

Látni kell azt is, hogy Jézusnak nem mellékes a szükséges testi eledel kérdése. Foglalkozik ezzel. Biztosak lehetünk abban, hogy gondja van neki a mi mindennapi kenyerünkre is. Tudja jól, hogy úton vagyunk, és az Ő erejével támogat ma is. Az ígérettel, hogy velünk van minden napon. Ámen.

"Így szól az Úr...: Meghallgattam imádságodat, láttam a te könnyhullatásidat, íme én meggyógyítlak téged." (2Kir. 20,5)

Az ószövetségi nép életében is meghatározó egy motívum: Én vagyok a te gyógyítód! Milyen tragédia, hogy miközben Ezékiás király rendbe teszi az országot, és győzelemre vezeti a népet, éppen ő betegszik meg halálosan. Fontos látni, hogy nem adja fel. Keserves sírással keresi a gyógyító Istent. És megtalálja.

Az Újszövetség népe sem lehet reménység nélkül. Jézus így szól: Én vagyok, ne féljetek. A gyógyulásunk titka éppen a nagypénteki kereszt. Filep az etióp idegennek magyarázza azt, amit rég megírtak: az Ő sebeivel gyógyultunk meg.

Adventi imádság és adventi könnyek. Fentről érkezik a szabadítás. Hallja az imádságodat, és bízhatsz benne, mert ismeri könnyeidet. Gyógyulj meg az Ő szeretete által. Ámen.

"Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen." (Jer. 31,3b)

Sok anyuka elmondja, hogy amikor megszületik gyermeke és meglátja, azonnal azt érzi, hogy nagyon ismerős a kép. Mintha régóta ismerné gyermekét. Az első pillantás pedig egy életre a szívébe íródik. Valahogy így van a Teremtővel is: mielőtt megszülettél, már ismertelek. Éppen ezt mondta Jeremiásnak. Aztán az első pillantás örökre a Teremtő szívében marad. Szeret, mint saját gyermekét.

Ez az örök pillantás és szeretet, ez kísér a mi életutunkon. Ez a titokzatos kapcsolódás teszi értékessé az életet. Ettől elszakadni azt jelenti, hogy életünk forrásától szakadunk el. Elfordulni a legnagyobb fájdalom a Teremtő számára. Az örök szeretet mindig a helyes úton akar megtartani. A Teremtőnek is van adventje: várja, hogy a tékozló fiak visszatérjenek. Találjuk meg újra az örök szeretet forrását. Ámen.

"Ha keresitek az Urat, megtaláljátok."(2Krón. 15,2)

Nagyon bonyolult világban élünk. Tanácsadók sokaságára van szükség ahhoz, hogy vezető emberek elláthassák feladataikat. A magiszterek saját szakterületükről sokat tudnak. A kérdés az, hogy van-e elegendő ember, aki látja az összefüggéseket is? Van-e szintetizálás? Hol vannak az egyszerű szavak emberei? A fizikai és szellemi termékek piacán van-e esélye annak az "árunak", amit nem írtak körül bonyolult magyarázattal?

Nekünk látni kell, és érezni kell, hogy a nagy igazságokat csak egyszerű, rövid és egyértelmű mondatokban lehet kifejezni. Ne csaljon meg a világ. Létezik nagyon egyszerű teológia, amely üdvösséget terem. Azért van ez így, hogy minden ember művelhesse, és minden ember eljusson az igazság megismerésére. Íme, egy nagyon egyszerű igazság: Ha keresitek az Urat, megtaláljátok! Megtaláltad-e? Ha nem találtad meg, kerested-e igazán? Vajon nem mást keresel?  Keressed igazán, és meg fogod találni Őt! Ámen.

"Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok."  (Lk. 21,28)

Adventi ember az, aki a mélységben és sötétségben rádöbben az emberi tehetetlenségre, és végső megoldást keres. Elege van már a kísérletezésből, elege van már abból, hogy az emberi ravaszság és okosság segítségével próbálja a határokat. Elege van abból, hogy ezerszer kikerülte a Teremtőt, és büszkesége nem engedte, hogy végre engedelmes legyen. Elege van, mert meggörbült, élete derékba tört, és csak onnan felülről jöhet a szabadítás.

Valahogyan csak azt a felfele irányultságot nem kellene elveszíteni. Annyi minden kényszerít arra, hogy lefele nézzünk, lefele csússzunk. Advent az az idő, amikor először ugyan félve, de felpillanthatunk. Orcánk pirulásával, de szembenézhetünk az egyedül szabadító Istennel. Őt keressük ma a testvérek közösségében a közös imádsággal. Ő küldi a Szabadítót! Óh, jöjj Immánuel! Ámen.

Jézus mondta: "A pokol kapui sem fognak diadalmaskodni egyházamon." (Mt. 16,18)

A keresztyén egyház sok mai ostoba statisztikából jövendölt jövőképe ellenére mindörökre megmarad és állni fog, mert nem emberi alkotás. Létrejöttét nem emberi munka, nem humán bölcsesség és nem is egy mennyből rendelt akadémiai tudás hozta létre, hanem Krisztus diadala. Az, hogy az egyház Ura Jézus Krisztus halálából való feltámadásával legyőzte a gonoszt, ez által diadalmaskodott a Sátán felett és él és uralkodik örökre. Ez a dicsőség hozta létre az egyházat a Krisztusban bízók szívében és ez által tartja fenn ezt a diadalt a mi Urunk Jézus Krisztus mindaddig, amíg Ő maga vissza nem jön ítélni élőket és már elhunytakat. Ez a mi jövőképünk. Pontosabban a mi jövőképünk Krisztus-kép. Tehát erről beszélt Krisztus akkor, amikor a pokol kapuit alárendelte a mindenkoron Általa diadalmaskodó egyházának. Ez a mi büszkeségünk és ez a mi örömünk. Ne féljünk tehát a jövőtől, mert a jövő a hívő ember számára Krisztus. Ámen.

"József ezt mondta testvéreinek: Ne civakodjatok az úton!" (1Móz. 45,24)

Elég jól ismerhette József az ő testvéreit, ha ezzel az intelemmel bocsátotta őket útjukra. Kitörölhetetlenül lelkébe vésődött az álmodozónak testvérei egykori szívtelensége: a kiszáradt kútba való bedobása, majd pedig a kereskedőkaravánnak való eladása. Mégis ma lényeges és fontos intelme túlmutat az ő sajátos történetén. A testvérek civakodása ma is a társadalmak betegsége. Hogy mit szül a civakodás? Például gyűlöletet, haragot, elidegenedést, romlást, elhanyagolást, önzést, brutalitást, erőszakot, kiábrándulást..., hogy csak a legismertebb következményeit soroljuk. Gondolataim végén engedtessék meg, hogy idézzem nagyapám bölcsességét: A testvérek csak marakodják ki magukat gyermekkorban, azért hogy aztán felnőttként annál jobban szerethessék egymást! Ámen.

"Békesség Neked! Köszöntenek barátaid. Köszöntsd te is barátaidat név szerint." (3Jn. 15)

No...ezt nem lesz nehéz teljesíteni - gondoltam ma reggel olvasva az igét. Nekem is jól esik a köszöntés, mert érzem belőle a törődést és a barátságot, ergo tehát, jól eshet minden jó érzésű embernek, akit a barátai szeretnek, tisztelnek és becsülnek. De mégis elgondolkodtat picit mélyebben is ez az ige: köszöntsd név szerint is a barátaid... Tesztel a bibliai levélíró? Arra kíváncsi, hogy mennyire mély barátságokat ápolok? Valójában megteheti, hiszen jómagam élő példája vagyok annak, hogy gyermekkori legjobb barátomat, akihez úgy éreztem, hogy a legszorosabb barátság fűz, nos őt ifjúságunk idején elvesztettem, mert távol költöztünk egymástól és 20 évnyi nem találkozás után pedig újratalálkozva döbbenten tapasztaltam azt, hogy kihűlt a barátságunk. Már nem volt közös témánk, már nem működött bennünk belőle semmi. Akkor jöttem rá a nagy igazságra: a barátságot ápolni kell, az emberi kapcsolaton, kapcsolatokon dolgozni kell nap, mint nap... Ma is abban segít Isten, hogy ezt felismerjem és dolgozzak rajta, ápoljam barátságaimat és kapcsolataimat. Kezdhetem éppen vele... Ámen.

"Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát." (Zsolt. 28,7)

Anélkül, hogy mindenféle átvitt értelmezéseket fejtegetnénk mai Igénkből, most egy pillanatra az ember lélekben belemarkol a lelki erőforrásba, aki nem más, mint az Úr és közben arra gondol, hogy lám csak: Általa lehetek erős én is! Kell ez az érzés, mert a gyengék és legyőzöttek világába nem szeretnénk tartozni! Aztán eszünkbe jut néhány sorshelyzet, olyan,  amely alátámasztja azt, hogy mégsem vagyunk elesettségben  (persze közben az ellenkezője is eszünkbe jut... sőt talán könnyebben és több is lenne ez utóbbiból). De a hitélet, ne feledjük: lelki kérdés, de ugyanakkor szemlélet kérdése is! Különösen az, főleg amikor az embernek meg kell látnia Istenben az ő bizalmának forrását. Ettől pedig lelki öröme felbuzog, szíve felvidul és ugyanakkor hálássá válik az Úr iránt. Ebből az érzésből jusson nagyon sok az életünkbe. Ámen.

"Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket." (1Thessz. 2,8)

Gyermekkoromban hallottam a Szilágyságban, úgyszintén a szívélyes vendégszeretet kapcsán, állandóan a szüleimtől, nagyszüleimtől és még az ismerőseimtől is egyaránt azt, hogy: úgy szerették a vendégeket, hogy szívüket-lelküket odaadták volna nekik. Ehhez azonban nagyapám halkan és tréfásan hozzátette: Én meg csak attól féltem, hogy azt is el ne vigyék magukkal, mikor mennek... Ámde félre téve a tréfát, igénkben a szeretet belső emberi mélysége tárul fel Pál levelének személyes hangvételéből. Talán ma is gyakran ez az őszinte, személyes, ugyanakkor feltárulkozó, ragaszkodó szeretet hiányzik az emberi kapcsolatokból. Pedig ebben az evangélium megélése komoly és nagy segítségre lehet mindannyiunknak. Kérjük hát az evangélium Urát, hogy áldja meg az emberi kapcsolatokat őszinte barátsággal, tiszta szeretettel és odaadó ragaszkodással. Ámen.

"Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked." (Ézs. 30,19)

Számos emberi sors félszegsége abból adódik, hogy hiányzik belőle a bátorítás, a biztatás.Pedig abban a pillanatban amikor az ember élete megbicsaklik, avagy kisiklani látszik, netalán elesettségbe jut, akkor nagyon sokat jelenthet a bátorítás, a biztatás, az emberi szó, urambocsá` az atyai tanács. Különösen áldásos segítség az, amikor a segítő baráti szó egyszerre felmutat a jóságos Istenre, akitől sorskérdéseinkben a legmegnyugtatóbb tanács, gondjainkban és bajainkban a lélek gordiuszi csomóinak megoldása, valamint betegségeinkben és gyászainkban az enyhülés és gyógyulás érkezik. Ő valóban a hozzá forduló és hozzá kiáltónak megkegyelmez és válaszol. Ezt az igei biztatást pedig állandóan hordozzuk magunkban szíveinkben, hiszen ebben rejlik a keresztyén ember belső lelki harmóniájának titka. Ámen.