"Ezt mondja az Úr: Mert Ábrahámot választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően." (1Móz.18,19)

Gyakran vásárolunk háztartási gépet. Jótállási idő csekélyke két év. Ugyanaz a helyzet a gépjárművekkel, esetleg pár évvel hosszabb az idő. Újabban meg az a lényeg, hogy a műanyag fogaskerék csatlakozó kopjon el hamar, hiszen már készen van az olcsó alkatrész. Épületek állnak szerencsére több évszázadig. Egy nemzet ezer évben határozza meg önmagát.  Az emberi élet gyorsan tovaszáll. De az mégiscsak sikertörténet, hogy Ábrahám alakja, és az általa képviselt újhit évezredek után is frissen tartja magát. Négy (világ)vallás tiszteli az ősatyát a hite miatt, és ez nem is fog változni. Mert az Úr választotta ki arra, hogy új életstílust és új embertípust képviseljen.

Olyat, aki még a Korán szerint sem hajlandó olyasmiben bízni ami mulandó. Olyanban bízik, ami (aki) örökkévaló, és ő ezt felismerte. Bárcsak felismerné a mai nemzedék ugyanazt: hogy szükség van arra, hogy felelős szülők parancsolják meg gyermekeiknek, hogy őrizzék meg az Úrnak útját. Hát nem nyilvánvaló történelmi lecke, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni? Nem nyilvánvaló, hogy ez az egyedüli igazi kincse a mindenkori embernek? Gondolkodjunk! Imádkozzunk! Ámen.

"Bizony, a ti Istenetek, az Úr az Isten fönn a mennyben és lenn a földön. (Józs. 2,11b)

Tudja Isten, hogy kettős életet él közülünk mindenki. Csak az arányok különböznek a jó és a rossz hajlandóság tekintetében. Káténk úgy fogalmaz, hogy legjobb cselekedeteink is bűnökkel fertőzöttek. Sokat beszélünk a vasárnapos életünk és a hétköznapi életünk különbözőségeiről. Pedig egész életünket Istennek szentelve kellene élni. Istené a vasárnapom, rendben van, de hétköznap hagyjon elbújni a fák mögé .. valahogy így. Isten a mennyben Úr, a földön valami más az úr. Újabban a pénz és a hatalom. Tényleg?

A nagypénteki emberi hamis győzelem csillan meg Kányádi versében: megölték az Örököst, a Fiút. Ilyen érzések fakadnak ebből: „Ültem az Isten sírján, megkönnyebülten: enyém a lelkem s irhám, megmenekültem.” Végre enyém minden. Egy élet kell, (tényleg kell?) hogy megtanuljam: tévedtem. Nem harcolhatok Isten ellen. A húsvét reggele átírta a történetet. A költő így folytatja: „Fölálltam, s visszarogytam, nem volt hová mennem, erőm se volt, a harcban megöregedtem.” Az Úr az Isten mennyben és a földön! Én kegyelmet találtam nála – ennyi. Hála legyen! Ámen.

"Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók." (Zsolt. 126,1)

     A bajban lévő ember hajlamos azt gondolni, hogy állapota örökké tartó. A pillanatnyi szenvedés súlyát mérhetetlenül képes megnövelni a tudat, hogy azt hosszú távon kell hordozni. Egy nehéz zsákot gondolkozás nélkül felkap az ember, ha csak néhány métert kell odább mozdítani, de kétszer is meggondoljuk, hogy vállaljuk-e messzebb vinni. A rákot a megfázással emlegetnénk, ha egy hét alatt ki lehetne belőle gyógyulni. Bármennyire tudatában van az ember annak, hogy a mi szenvedésünk pillanatnyi, a kételkedés, a csüggedés óhatatlanul belopja magát a gondolatainkba. Ne restelljünk ilyenkor Istentől segítséget kérni, hogy minél előbb megéljük az álomszerű szabadulást. Ámen.

"Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt." (1Thessz. 15,5)

     Akciófilmek visszatérő jelenete, hogy a hős a pisztolyához kap, és gondolkozás nélkül leteríti a gonoszt. Aligha szoktunk elgondolkozni tettének erkölcsi megítélésén, a cselekmények sodra  magával ragad bennünket. Egyébként is, a rossz el kell nyerje méltó büntetését.

     Egyetlen gond van csupán: sehol nem olvassuk azt Jézus parancsaként, hogy "büntessetek!", "ítéljetek!", "megfizessetek!". Annál inkább biztat, hogy a rosszért is jóval fizessünk. Előtte pedig ott van a figyelmeztetés: vigyázzatok! Tudja jól, hogy ösztönösen,  a bennünk lévő gonosz tudás szerint pisztolyunkhoz kapunk és gondolkozás nélkül lövünk, ha nem vigyázunk magunkra és egymásra. De ma odafigyelünk. Ámen.

"De az Úr így szólt Kainhoz: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről." (1Móz. 4,10)

     Egyre többet lehet hallani a gyógyításban a  prevenció (megelőzés) fontosságáról. Hogy egyénnek, államnak egyaránt kevesebbe kerül, nem beszélve a fájdalmakról, szenvedésről, kövekezményekről. Van egy-egy kifejezés, aminek a hallatán is görcsbe rándul az ember gyomra...

    Az egyház, amióta csak létezik bármilyen formában, a megelőzés fontosságát hirdeti. Minden betegség legsúlyosabbikának, a bűnnek elkerülésére. Hogy ne kelljen ráfizetni, fájdalmat, szenvedést, következményeket hordozni. Van annál súlyosabb állapot, mint amikor az Úr megszólít: Mit tettél? Nézzük meg a folytatást az igében: nem kiált, nem vádol: kijelent. Nincs helye vitának. Az ítélet következik. Sose kerüljünk ebbe a helyzetbe! Ámen.

"Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!" (Jel. 14,7)

     Imádlak! - mondja az elragadtatott szerelmes kedvesének, és ez esetben nem is vesszük túlzásnak a kijelentést, már amennyiben volt szerencsénk megélni azt az állapotot, amikor valóban szinte minden gondolatunkat kitölti, és bármire képes rávenni a szerelem. 

     Rendben. Akkor az milyen lelkiállapot, amiben Istent imádjuk? Mennyire kell kitöltse gondolatainkat? Mi mindenre tud rávenni bennünket? Naponta úgy egy percre összefonjuk az ujjainkat, és elmondunk egy szöveget? Nos, aligha van az a szerelmünk tárgya, aki ennyivel megelégednék. Vagy abszurd gondolat Istent szerelmesünkhöz hasonlítani? Azt hiszem, feltétlenül bele kell szeretnünk és imádnunk kell Őt! Ámen.

"Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg." (Péld. 19,21)

     A református ember magától értetődőnek veszi, hogy az egész teremtésben Isten akarata nyilvánul meg. Vagy mégsem? A predestináció alaptétele hitünknek, és mégis átszövi gondolkodásunkat a mindenféle sötét hatalmakba, ártó szándékokba vetett hit. A "nem én voltam!" és "nem én vagyok a hibás" gondolata talán már a beszédkészségünk kifejlődése előtt bennünk van. Látszólag nagyon nehéz ellenérvet találni a "de Isten nem akarhat háborút" - féle kijelentések ellen. Ma reggeli igénk viszont nem enged kiutat: csak az Úr tanácsa valósul meg. Ennek pedig nagyon komoly oka van: azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra kell történjen. Ámen.

"De ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem." (Róm 5,20b)

     A "Brian élete" című filmben van egy jelenet, amiben egy szakasz római katona berobog egy csöpp kis szobába átkutatni azt, ellenállókat keresve, de nem találják meg az ott "elrejtőzött" tucatnyi embert. Ilyennek látom magunkat, akik egyre nagyobb iramban robogunk keresztül az életünkön, hol Istent, hol bűneinket keresve, de igazából egyiket sem lelve. Nem véletlen, hogy Jézus urunk annyi vakot gyógyított meg: a látásunkkal, szemléletmódunkkal bizony súlyos bajok vannak. Nagybőjt idején fordítsunk különös figyelmet bűneinkre. Nem önostorozást vár tőlünk Isten, csak őszinteséget. Hiszen kegyelme bőséges... Ámen.

"Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk." (ApCsel. 3,39)

     Előfordul, hogy az életünket mintegy kívűlről nézzük, nem engedjük, hogy a történések túlságosan befolyásuk alá vonjanak bennünket. Így védekezünk az érzelmi megrázkódtatások, viharok ellen. Nincs ezzel semmi gond, amíg rendszeressé nem tesszük a "kilépést" alkohollal, droggal, bármi mással.

     Próbálkozunk azzal is, hogy csak bizonyos dolgokat zárunk ki az életünkből: ami kellemetlen, vagy érdektelennek tűnő. Nagyon sokan a harangszót zárják ki, természetesen mindazzal, ami mögötte van. Isten igéjét érdektelennek, vagy éppen kényelmetlennek tartják. Pedig annak minden szava ígéret. Mindannyiunk életének szerves része, ami nélkül élőhalottak vagyunk. Éljük meg hát életünk minden pillanatát, mert minket hívott el magának az Úr, a mi Istenünk! Ámen.

"Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt." (Préd. 3,1)

Amikor még nem tudtam azt, hogy ez a bölcsesség a bibliából származik, már akkor számtalan alkalommal hallottam nagyapámtól, mint aki gyakorta használta ezt az igét, mint bölcsességet a termőföld megmunkálásával kapcsolatosan. Majd később, ahogy ő maga korosodott - én pedig cseperedtem és növekedtem,- akkor pedig az elerőtlenedése időszakában a fájdalmas lemondások belenyugvó bölcsességeként hangzott úgyszintén ajkáról ez az ige. Végül is elmondhatom, hogy amíg ismertem őt, addig ez az ige az ő életének bölcs mennyei tartozéka volt. Mindig csodáltam nagyapám bölcsességét... ő pedig többször elárulta nekem titkát: "Nekem a legjobb Gazdám az égben van, és Ő ügyeli mindig minden lépésem...". 

Ez a Gazda pedig az idő gazdája, olyan aki bölcsen rendelkezik az emberi élet ideje és annak valamennyi dolgai felett. Igaz nagyapám ma már nincs, de az égi Gazda viszont, aki az idő bölcsességét nekünk adhatja, nos Ő egyre inkább az én Gazdámmá is vált. Legyen áldott az Ő háromszor szent neve. Ámen.

"Nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala."(1Kor. 8,6)

Olvasva a mai igét az jutott eszembe, hogy olyan ez a bizonyságtétel, mint egy csodaszép keresztyén himnusz. Szinte megemeli az emberi lelket a hétköznap csupasz szürkeségéből és magával ragadja a hitvallás büszke világába, oda ahol a lélek boldog biztonságban magasztalja a mindenség Urát. 

Pedig ez a mai ige a maga himnikus bizonyságtétele és büszke hitvallása mellett, akár egy tudatos vita kétségtelen mondata is lehetne, egy olyan vita, ahol a hitetlenség képviselője folytatna szócsörtét a meggyőződés büszke apostolával. Bármint legyen, nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya... és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus... és ez lehet és ez kell legyen a legfontosabb a mi számunkra immáron mindörökre. Ámen.

"Félelmet keltve, de igazságosan válaszolsz nekünk, szabadító Istenünk!" (Zsolt. 65,6a)

Nagyapám mesélte azt, hogyha régen valami természeti csapás érte az emberek világát, akkor az után még inkább megnövekedett az emberek Istenfélelme. Ugyanis az emberek ilyenkor arra gondoltak, hogy biztos valami kegyetlen emberi bűntettet vagy esetleg az összegyűlt emberi rosszaságokat volt kénytelen Isten a csapással megtorolni. Gyermekkorom erre vonatkozó emléke az, hogy egy éjszaka hatalmas vihar tombolt esővel, dörgéssel, villámlással. Azon az éjszakán a múlt rendszer kegyeltjének, azaz a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet munkafelügyelőjének kertjében lecsapott a villám és porrá égette a melléképületeket - csupán a lakóház és a benne élők menekültek meg. Az emberek másnap szörnyülködve nézték az üszkös romokat csóválva fejüket, de közben megjegyezték: ...az Isten igazságos, aki nem fél Tőle, annak pedig megmutatja hogy ki Ő! 

Gyermekként ráéreztem arra, hogy Isten félelmet keltve igazságosan válaszol, mert Ő az emberek szabadító Istene. Azóta sem csalódtam ebben az érzésben. Ámen.

"Jézus Krisztus önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik."(Tit. 2,14)

Egy modern szleng kifejezést használva: nos senki sem panaszkodhat közülünk, mert nem egy "olcsó kis" életünk van, hanem drága áron megfizetett ajándék számunkra ez az élet, az Úr Jézus Krisztus jóvoltából. Nyilván sokan ezt nem így értelmezik, mert a bűn elhomályosítja elméjükben és szívükben ezt az evangéliumi lényeget, de hogy ez a megmásíthatatlan szép mennyei igazság, az viszont abszolút kétségtelen.

A keresztyén embernek pedig nagyon jó ezt hallani, olvasni, ebből erőt meríteni, ebben pedig oltalmat találni, vigasztalást avagy biztatást, hiszen az élete állandó próbatételektől és kísértésektől gyötrelmes. De íme az Úr Jézus az Ő megváltottjait egy nép közösségévé tette a Róla elnevezett Anyaszentegyházban és ennek pedig szolgálata van... olyan, amely bizony csupa jó cselekedetre törekszik. Ámen.

"Krisztus testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért."(Zsid. 5,7)

Nem éppen a mai civilizációs mércével nézve tekinthető Krisztus emberi imádsága modernnek, de kiderül az, hogy ebben azonban a lényeg az istenfélelem. Érthető ez, hiszen kérni hittel lehet és "aki kér az mind kap", de rendkívül fontos megértenünk azt, hogy a hívő élet és az istenfélelem között fokozati különbség van. Mert valóban a hit alapfeltétele az Istenhez tartozásnak, de az istenfélelem ezen túl megy, hiszen ez már meg is határozza az emberi magatartásformát. Ez ugyanis együtt jár az Isten iránti feltétlen engedelmességgel, régi szóhasználattal élve jámborsággal és fegyelmezettséggel, amely mai értelemben véve is egy példás életforma. Jó tehát megértenünk és elfogadnunk, sőt követnünk ebben is a mi Urunk Jézus Krisztust, ugyanis Őt követve célállomásunk és végállomásunk a mennyei honba lehet. Ámen.

"Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok!"(Jer. 7,3)

Nem elég az (élet)utakat és a tetteket csupán megjavítani, hiszen az a minimális alapkövetelménye az Istent követő emberi életnek. Jobbá kell tenni azt! Mihez képest?- tesszük fel a kérdést. Nos, ahhoz képest, hogy már meg van javítva. Ugyanis nem elég csupán javítva, helyrehozva a hibát letenni és félretenni, mint a már hátrahagyott múltat, tulajdonképpen letéve róla a gondot, hanem jobbá kell tenni azt, mert ezt követeli meg Isten tőlünk a mai napi ige szerint! Ugyanis részéről ez egy feltétel. Feltétele annak, hogy megengedje Istenünk azt, hogy "ezen a helyen" tartózkodjunk. Pontosabban, hogy elé állhassunk a megszentelt helyen, azaz ott tartózkodhassunk. Ne feledjük: Isten elé érve az életünk révbe ért! Tehát megjobbítani... és nem csupán megjavítani!.... ez a mi Krisztusunk tanítása szerint a második mérföldünk! Ámen.

"Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek."(Ézs. 65,1a)

A prófétai korszak sajátossága az, amikor Isten népéhez szóló üzenete sajátos emberi hangon, sajátos emberi habitussal felruházva szólal meg. Az emberi sértett önérzet ugyanolyan hangsúlyt kap benne, mint bármi más, ami meghatározó, ám annál érzékletesebben módon fejezi ki a nép megveszekedett sorsát és annak előzményét. 

Mindenkor tudni kell azt, hogy nem Istennek nemtörődömsége miatt került népe büntetett sorsra, hanem éppen ellenkezőleg: népe lett hűtlen Hozzá, fordult el Tőle, hagyta el szövetségét és annak pedig komoly ára lett a babiloni generáció számára.

Ez a gondolat pedig ma is üzen számunkra: Isten komoly figyelemmel kíséri Vele való kapcsolatunk alakulását hiszen Ő állandóan nyitott a "párbeszédre" és lényegesen többet ajánl a minimális kontaktus jellegtelen léténél, ugyanis Ő szent Fiában az örök élet evangéliumát helyezte a benne bízók számára elérhetővé. Ámen.

"Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk." (Lk. 15,22-23)

Egy emlékkép, egy döntés, egy út, ami a gyermeket egyik végletből a másikba juttatja.  A moslékos vályú melletti éhhalál helyett, a bőséges jólét és biztonság az, amit választ. A barátok árulása és közönye, az emberek érdektelensége, hogy élni vagy halni fog, az elveszett állapot az, ami ráébreszti: az atyai házhoz, az atyához kell visszamennie. Megteszi. Az atya pedig visszafogadja a tékozló gyermeket. Egy elveszett embernek, egy zilált életű családnak vagy éppen szétszóratásban tengődő népünknek, éppen ma, ez a gyermeki felismerés szükséges. Az Atya mellett, az Ő közelségében, ahová a krisztusi út vezet, és ahová alázattal és megbánással kell megérkezni, bőséges jólét és biztonság várja gyermekét, gyermekeit. Ma ne csak emlékezzünk, hanem az emlékképek erre a döntésre és erre az útra irányítsanak. Legyen az ajkunkon a megbánás és reménység szava: 

"Atyám, ölelj hát, csókold orcám,
édes, akár bocsánatod.
Kit visszavártál, bűne harcán,
fiad meghalt s feltámadott.
Óh, hív a ház! - add a sarut:
Ki elveszett, ma hazajut." Ámen.

"Ti az Úrnak, a ti Isteneteknek fiai vagytok." (1Móz. 14,1a)

Néhány napja fiaim nagyon megbosszantottak, mert szófogadatlanok voltak. Kilátásba helyeztem, hogy komoly büntetésre számíthatnak, ha nem hagynak fel engedetlen viselkedésükkel. Mérlegelve a büntetés súlyosságát és következményeit, azzal álltak elő, hogy ők hajlandók jó gyermekhez illően viselkedni és megkérdezték, hogy lehetséges-e, hogy változtassak a döntésemen. Látva ijedelmüket és szemeikből tükröződő őszinteséget, azt válaszoltam, hogy természetesen, hiszen ők a fiaim. Hiszem, hogy mi is ilyen Atyai hozzáállásra számíthatunk, ha komolyan vesszük, hogy nekünk is gyermekekként kell viselkednünk. A mai nap is egy drága lehetőség, hogy Isten elé állva őszinte szívvel megtapasztaljuk ennek az igének varázslatos igazságát és az Úrnak, a mi Istenünknek jóságát és szeretetét. Ámen.

"És monda Isten: Legyen világosság: és lett világosság." (1Móz. 1,3)

Nekünk embereknek az akaratunk, a tervünk megvalósítása  számtalan akadályba ütközik. Vannak elhatározásaink, amelyeket képesek vagyunk véghezvinni, de vannak olyan elképzeléseink, elgondolásaink is, amelyek minden erőfeszítésünk ellenére megvalósulatlanok maradnak. Ennyire vagyunk képesek, ezek vagyunk mi, Isten teremtményei.

Csodálatos azonban az, hogy Isten amit mond, az megvalósul, létrejön: lesz! Őt nem köti az idő és tér, sem semmilyen emberi hatalom. Világosságot, azaz életet, tisztaságot, örömöt, fényt adott nekünk, amelyben élhet ez a teremtett mindenség. Kérjük tőle, hogy adjon nekünk lelki világosságot is, hogy láthassuk tisztán magunk körül az életet. Azt, hogy az Élet, a Krisztus velünk van és így minden, amit hittel kérünk az Atyától, a Teremtőtől, az lesz! Ámen.

"Ő pedig monda: Sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt." (Lk. 11,28)

Igazi örömérzetet, sőt egyfajta boldogságot ébreszt az emberben egy-egy csodálatosan szép művészeti alkotás megismerése. Ezeken kívül pedig számtalan élethelyzet ajándékozhat boldogító érzést számunkra napjaink és esztendeink során. Nem egyszer, magának az Isten szavának az olvasása és hallgatása is felemelő és lélekmelengető. Pillanatnyi lelkiállapotok ezek, melyek megbabonáznak és az ehhez hasonló  leheletnyi boldogságok keresésére ösztönöznek. Jézus azonban felhívja a figyelmet arra, hogy hogyan lehetséges megragadni a folytonosan átélhető boldogságot. Az Istennek beszédét nem csak hallgatni kell és ha kellemesen érint, akkor élvezni annak varázslatosan megnyugtató és boldogító hatását, hanem a szerint kell élni. Akár kedvemre való, akár nem. Ne elégedjünk meg pillanatnyi boldogsággal, hanem használjuk azt az ösvényt, amelyre Krisztus rámutat e szavak által, mert csak így tapasztalhatjuk meg annak igazságát. Legyünk mindig boldogok. Ámen.

 

"Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan." (Lk. 18,7-8a) 

Nem tudom, hogy van-e olyan ember, akinek ne lenne szüksége arra, hogy Isten igazságot szolgáltasson az életében. Ha van, adjon hálát érte! Régóta emésztő vagy éppen most kísértő igazságtalanságról is legyen szó, van megoldás rá. Sokféleképpen lehet próbálkozni, hogy véget vessünk a feszült, bántó, elkeserítő és lélekemésztő élethelyzetnek. Próbálkozunk is, de belátjuk, hogy emberi erőfeszítéseink hatástalanok. A legjobb, ha az igazságszolgáltatást Istenre bízzuk. Nem lemondóan, hanem szüntelen könyörgéssel kérve tőle a segítséget. Várakoztat? Valamennyit biztosan, de soha nem annyit, hogy azt ne bírhatnánk ki. Imádkozzunk, legyünk türelmesek, használjuk a hit ajándékát és hamarosan megtapasztalhatjuk az Úr győzedelmes munkáját. Ámen.

"Életünk felől is kétségben voltunk: Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat." (2Kor. 1,8-9)

Akaratlanul is eszembe jutnak azok az emberek, akik Isten szolgálatában járva életveszélyben voltak, mert nem hagytak fel a vállalt feladataik végzésével. Próféták, apostolok, az első századi keresztyének, gályarabok, a kommunista rezsim alatt Bibliát csempésző lelkipásztorok, a mindenkori mártírok. Nem hétköznapi az a kitartás, amellyel  a cél felé tartottak. Mert volt céljuk, s ez az örök élet. Csak ezzel  a céllal szemünk előtt lehet ma is nyomdokaikba lépni. Ha ez nincs, akkor lesz megalkuvás, kompromisszumkötés, árulás, dezertálás. Bizakodjunk Istenben mi is, ma is és végezzük el azt a feladatot, melyet Isten éppen ránk bízott. Ámen.

"Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én." (1Tim. 1,15)

Az újszövetség üzenetének summázása talál ránk böjtfő reggelén. Örömhír hirdetés és bűnvallás az, amivel az idősebb apostol a fiatal szolgát fel akarja készíteni a krisztus-szolgálatra. Szeretünk elsők lenni, de sajnos sokszor nem ebben az értelemben. Pedig, ha végig gondoljuk mennyivel másabbak lennének a mindennapjaink, az embertársainkkal, szeretteinkkel való kapcsolataink, ha egy-egy élethelyzetben mi lennénk az elsők, akik bevallanánk, hogy hibáztunk, tévedtünk, bűnt követtünk el. Ráadásul, azt is elmondanánk, hogy hiszünk abban, hogy bűneinkért Krisztus az életét adta, hogy megtartson az örök életre. Ha pedig a szavaink mögött, ott van a hiteles keresztyén életünk, akkor az apostolhoz csatlakozva azt a hírt vihetjük mindenkor mindenüvé, hogy igaz ez a beszéd és teljes elfogadásra méltó. Ámen.

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”  (Jak. 5,16a)

Minden bibliaolvasó ember számára feltűnik a gondolat gyakorisága: a bűneink szoros kapcsolatban vannak a betegségeinkkel. A lelki sérelem testi betegséggé alakul. Nem a modern lélektan találta föl ezt a kapcsolatot, mint ahogyan sokan vélik. Esetleg tételesen megfogalmazták, és jól mediatizálták. Már rég kiderült, hogy a spanyol viaszt nem mi találtuk föl. Csupán rá kellene hangolódni az evangéliumok finom üzenetére, és észre kellene venni azt, hogy a bölcsesség nem a tudomány fejlődésével állt elő. Az viszont igaz  lehet, hogy a felszínes álbölcsesség a tudomány köpenyében jelenik meg. Az Úr félelme kezdetektől magában hordozta a bölcsesség megismerését.

Nem az a lényeges, hogy a mai gyógyszeriparról értekezzünk, hanem az, hogy Isten gondviselését ebben a nagyon egyszerű, emberi megközelítésben meglássuk: beszéld el a te bűneidet, tedd le annak terhét, mondd ki, mi bánt, oszd meg terhedet, és megszabadulsz. Az imádság azért szükséges, mert kicsíszolja, és elsimítja a lélek dúrva felületeit. Amíg teljesen síma nem lesz, mint a tükör, és amíg meg nem gyógyul a lélek. Isten ígérte ezt. Elhiheted. Ámen.

 „A nagy sokaság szívesen hallgatta Jézust.” (Mk.12,37b)

Igen, milyen szép volt a történelmi fordulónál, éppen negyedszázada, amikor az egész nép összegyűlt városonként a főtereken gyertyákkal a kezében, és örömmel hallgatta Isten igéjét, és együtt mondta az Úr imádságát. Most is visszhangzik szívemben a főterek imádsága. Szívesen hallgatták Jézust, mert akkor mindenki érezte, hogy nem ember cselekedte ezt. A nagy sokaság akkor közösséggé vált. Aztán önjelölt messiások vették át a helyüket, és a modernitásra hivatkozva kivezették a népet valami bizonytalan pusztaságba, ahol már nem kell hit, nem kell szeretet, nem kell imádság, csak a hatalom illúziója. Azóta vagyunk szomorúak, és azóta hiányzik az a belső öröm, amely valamikor felsejlett, és megéreztette velünk igazi hovatartozásunkat.

Van-e még ember, aki örömmel, szívesen hallgatja Jézust? Ez akkor történt, amikor a Messiás készült a nagy áldozatra. Nézzünk körül, és gyűjtsük egy közösségbe azokat, akik még örömmel hallgatják Jézust. Mert a nagy sokaság immár a bálványok felé kacsintgat. Óvjunk mindenkit a csalódástól! Ámen.

„Jézus ezt mondta a vaknak:” Láss! A hited megtartott!” És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve az Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent.”  (Lk. 18,42-43)

Borongós napokon megesik, hogy megtesszük az utat a lakástól a munkahelyig, és nem emlékszünk semmi részletre. Rutinosan közlekedtünk, de vakok voltunk mégis. Pedig ott voltak számunkra a reggel reményteljes üzenetei, a fény, a fák, az égbolt, a színes világ, az emberek tekintete.  Miért nem észleltük? A vak pedig csak egyet kérhet: hogy lásson. Amit eddig csak elbeszélésből hallott, amit csak a szavak erejével meséltek neki, ő látni akarja saját szemével. Mi miért nem figyelünk ezekre?

Volt már eset, hogy a vak ember hívta fel a „látók” figyelmét olyan részletekre, amiket a rutinos ember elfelejtett. Jó lenne gyógyítani magunkat e gondolatokkal. Többet ér egy új reggel minden minket lehúzó gondolatnál. Mert a Jóisten új üzenete van benne. Újrakezdés, új öröm, új lehetőség, új reménység. Nyisd meg szemeimet, Uram, hogy láthassam, amit eddig nem láttam meg, hogy ma is dicsőíthesselek téged! Ámen.

"Harcolnak ellened, de nem bírnak veled, mert én veled leszek, és megmentelek!- így szól az Úr". (Jer. 1,19)

 

A prófétai megbízatás egy lehetetlennek tűnő dolgot jelent: hogy gyenge emberként hordozzam az erős Isten üzenetét, és őt képviseljem egy olyan világban, ahol sokszor ellenségesen fogadják az Igét. Megszoktuk, hogy templomainkban ilyen értelemben rend van, aki jön, az imádkozni jön. Azért, hogy hallgassa Isten Igéjét.

Isten végigkíséri a próféta életét, soha nincs egyedül, ha engedelmesen az Úr akaratát cselekszi. Nincs egyedül a családja körében, a munkahelyen, az utcán. Nincs egyedül, ha igaz ügyet képvisel bárhol a világon. Akkor is igaz ez, ha ifjúnak, tapasztalatlannak képzeli valaki önmagát. Lesz harc, de nem győznek ellenségeid, mert az Úr ígéri: Én veled leszek! Az Ő nevével a szívünkben bátran képviseljük a ránkbízottakat. Ámen.

„Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól.”  (1Sám. 30,6b)

Az ellenség elfoglal egy várost, és mindenkit fogságba hurcol. A választott vezetők szó szerint kiáltanak, és sírnak. Nincs megoldás emberileg nézve. Sőt, Dávid attól tart, hogy a kudarc miatt saját népe fogja megkövezni. Akkor pedig bizonyságát kell adnia annak, hogy őt nemcsak a nép, de elsősorban Isten választotta. Nála kell megoldást keresni.

De jó volna alkalmazni ezt az Igét napjainkban. Meglátni azt, hogy a fogsághelyzet próbatétel. A próba azért van, hogy bebizonyosodjon, van-e  elég hitünk. A vezetők pedig ma is tudjanak kiáltani Istenhez. A vezetők ne féljenek a nép haragjától, hogyha tisztességesek. Legyenek olyan vezetőink, hogy az elveszettnek tűnő helyzetekben is tudják idézni a bibliai igét, mely mélyhitű  fejedelmünknek, Bethlen Gábornak kedvence volt:  Si Deus pro nobis, quis contra nos? Ha Isten velünk, kicsoda  ellenünk?

„Azonban” – ez a szó fordulatot jelent mindig. Mindenek ellenére, minden körülmény ellenére azonban Dávid erőt kapott az Úrtól. Ez ma is így van. Kérj erőt az Úrtól, és megadja. Ámen.

"Így fognak visszatérni az Úr megváltottai is ... Boldog örömben lesz részük, a gyötrelmes sóhajtozás pedig elmúlik."  (Ézs. 51,11)

Velencében létezik egy híd, a sóhajok hídja, amely arról kapta nevét, hogy egyik épületből a másikba azon szállították át a halálra ítélt rabokat. Éjszakánként hallani lehetett az ő halálfélelmeik miatti  kiáltásaikat, sóhajaikat. Az ilyen kiáltásban legalább két dolog van: ez egyfelől a félelem hangja, de a szabadulásért megfogalmazott keserves kiáltás is. A fogságban élők ismerik ezt az érzést, sőt mi magunk is megéljük kicsiben, amikor naponta érzékeljük a bűnnek szorítását, a betegségnek és szenvedésnek fogságát.

A megváltás gondolata, az Istentől jövő szabadítás hite olyan régi, mint az ember. Az ún. ősevangéliumban, a bűneset után elhangzik az, hogy az asszony magva a kígyó fejére fog taposni. (1Móz. 3,15) A szabadítás többszörösen megvalósult a választott nép életében. Így volt ez az Egyiptomból való szabadulás esetében, így volt ez a babiloni fogság és szabadulás esetében. Az örömet így fejezi ki a 126. zsoltár: "Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók, megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással". Nagyobb szabadítás adatott nekünk a Krisztus által. Ezért adjunk ma hálát! Ámen.

"Nem szomjaznak, amíg az Úr a pusztán át vezeti őket. A kősziklából vizet fakaszt nekik." (Ézs. 48,21)

"Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell" - visszhangzik Zorán egyik kedves slágerében. Mi, akik borvízek és termálfürdők környezetében élünk el sem tudjuk képzelni talán, hogy mit jelent az igazi szomjúság vagy vízhiány. Azt is nehéz elképzelni, hogy egyes országokban nagyobb becsben van a víz, mint az üzemanyag. Mert az az igazi üzemanyag. Viccek is születtek ennek margójára. Spurgeont borral kínálták, és azt mondta, hogy csak vizet iszik, mert a két legerősebb állat, az oroszlán és a lokomotív vizet fogyasztanak. A másik meg azt mondta, sok vizet ne igyanak, mert lám, miyen erős, azokat a hatalmas hajókat hátán hordozza. :) Egy szó, mint száz: a választott nép sohasem felejtette el a Gondviselő Isten csodáját, aki a pusztában a sziklából is vizet fakasztott.

Ez pedig arra tanít bennünket, hogy elsősorban hálát adjunk a mindennapi gondviselésért. Arra is tanít, hogy lelki síkon, a sivatag körülményei között, a lelki kiszáradás idején, a kiégések idején egyetlen menedékünk lehet: az Úr. Amilyen lehetetlennek tűnik az, hogy a sziklából víz fakad, éppen olyan lehetetlennek tűnik az is, hogy száraz lelkünk egyszer felvidulhat, életre törhet. Higgyük el, hogy ma, amikor árad a Lélek templomainkban, megöntözi az Úr kiszáradt kertjeinket. Úgy legyen! Ámen.

"Így szól az Úr. Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt." (Zsolt. 91,14)

Nehéz lehet abban a hitben élni, amely szerint az ember az egész általa megismert világ ura. Gondolatait ezért csak a tudományos elméletekre és a konkrét ismereteinek tényeire alapozza és minden mást, ami a materiális világon kívül lehet, azt pedig ridegen elutasítja, mondván, hogy az csak hum-bukk.

Ezzel szemben ott kell lennie annak az emberi magatartásnak, amely bármely avagy minden körülmények között Istent látja mindennek középpontjában és belőle kiindulva bárhol járjanak is gondolatai, végül mégis Istenhez térjenek azok.

Bár a két embertípus homlokegyenest ellentétei egymásnak, egyben azonban tökéletes hasonlítanak, ...éspedig abban, hogy mindkettőjükre érvényes Isten feltétele: aki ragaszkodik hozzá, azt megmenti. Ámen.