"Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az szükséges az építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják." (Ef. 4, 29)

A hallgatni arany, egy más értelemben való bibliai szabálya a mai igénk. Nyilván a közösség építés, közösség bomlasztás vonatkozásában óriási szerepe van a beszédnek. Isten népének, azaz az Anyaszentegyház népének vonatkozásában pedig különösképpen, "mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket."(1Kor. 1,21) Ettől kezdve pedig a beszéd szerepe elvitathatatlan. 

Még inkább fokozza a mai tanítást az is, hogy a beszéd nem mindig és nem feltétlenül kell, hanem csak akkor "ha az szükséges az építésre", mert akkor az áldás eszközévé kell válnia. Talán ilyenkor döbbenünk rá valójában beszédünk valódi értékére, a szavak áldás avagy átok mivoltára. Ezért ennek ismeretében beszéljünk tehát a jövendőben. Ámen.

"Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el és királyokat támaszt." (Dán. 2,21a)

Kétségtelenül valljuk azt, hogy Istenünk az időnek is Ura. Persze ezzel együtt le is ragadunk gondolatban az idő fogalmánál, mert egyféle folyamatos vesződség és csábítás vonz mindnyájunkat e témával kapcsolatban. Nagy játék ez az emberi agy és szív korlátai között, mi pedig szeretünk játszani.

Ma azonban Isten tudatosítja velünk az idővel való játékunk szabályát, mert ezt a játékot Ő maga alkotta, felügyeli és engedélyezi számunkra. Ez a szabály pedig rém egyszerű: fogadd el Őt minden döntésével együtt, még akkor is ha úgy érzed, hogy az a döntés akkor és ott számodra kedvezőtlennek tűnik. Mert ez a játék a te hasznodat szolgálja. Ámen.

"A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy." (Jel. 2,8-9a)

Az irodalom jól ismeri a fiktív levelezés fogalmát. A magyar irodalom is büszkélkedhet ilyenekkel, a jól ismert Mikes Kelemen Törökországi levelei által. Néhányan műfajában valami hasonlóhoz viszonyítják a Jelenések könyvének gyülekezeti angyalokhoz címzett leveleit. Pedig ezek nem irodalmi avagy irodalomtörténeti jelentőségűek, hanem minden vonatkozásában az örök Élet Urának levelei, üzenetei. Üzenet Tőle azaz attól, aki az első és utolsó, aki halott volt és életre kelt. Ő üzeni azt a mindenkori jelenben, hogy tudja és ismeri életünket teljes valóságában, mert Ő az örök élet átfogó teljességének ismeretében tekint ránk. Ennek az ismeretnek birtokában pedig, a látszólagos nyomorúság és szegénység átértékelődik. Amit Ő tud, azt majd nekünk is meg kell tapasztalnunk. Ez az Ő vigasztaló üzenete ma is felénk. Ámen.

"Amikor pedig Jézus már nem volt messze a háztól, a százados eléje küldte barátait és ezt üzente neki: Uram ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy a hajlékomba jöjj. De magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj és meggyógyul a szolgám." (Lk. 7,6b-7)

Egy-egy betegség alkalmas arra, hogy megméresse velünk szívünkben tárolt hitünk mértékét. Valójában, minden testi-lelki próbatétel tulajdonképpen a hit próbája s nekünk pedig számtalanszor az a tapasztalatunk, hogy arcunk pirulása és a szégyen Istenünk előtt megszokott jutalmunkká válik. Nem úgy viszont a bibliai római százados, aki beosztása és pozíciója ellenére ember maradt, hiszen aggódott és együtt érzett alárendelt szolgájával és mégis rendkívüli mértékű hitről és alázatról tett tanúbizonyságot Krisztus előtt. Óhatatlanul Pál szavai csengnek vissza e gondolat kapcsán: "Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtelenség által végeztetik el!" Sokszor talán bennünk is éppen ilyen széppé válik és duzzad a Krisztusba vetett bizalom:...hanem csak szólj és én pedig meggyógyulok... Hát így legyen. Ámen.

"Jó az Úr mindenkihez, irgalmas  minden teremtményéhez."(Zsolt. 145,9)

Ami nem öl meg, az megerősít...szoktuk mondani és kellően közel is járunk egy nagy igazság bölcs tételéhez. S ehhez pedig nem kell más csak tapasztalat és máris kész az élet bölcsességének forrása.

Pedig egyetlen és legfontosabb lényege minden jónak az emberi életben: a teremtő-megváltó Isten irgalma. Nélküle nincs semmi, nélküle nincs lét...  

A mai reggelen Isten azzal indít útnak bennünket, egy új hét első reggelén, hogy mindnyájunkat biztosít irgalmáról és hozzánk való jóságáról. Jó ezt tudni és jó ezt szívünkben hordozni, hiszen ez a belső lelki kohézió bennünk megalapozza életkedvünket és könnyed vidámságunkat. Ámen.

"Így szól az Úr: Ti láttátok... hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon és hogyan hoztalak ide benneteket."(2Móz. 19,4)

Történelmünk és kultúránk ázsiai és európaiságának gyökereire emlékeztet minket magyarokat ez az ige. Visszaköszön bennünk a honfoglalás történelmi kora, eleink sebes vágtái lovaikon, vadászsólymaik megszelídítése és a Kárpát medencében való otthonra találásunk... Természetesen hozzá csatoljuk gondolatban, mint a legfontosabb pillanatot  - a ma még így tanított - (1000 éves?)  keresztyénség felvételét... Nemcsak az összehasonlítás biblikusságában, hanem sokkal inkább az Istenhez való tartozás elkötelezettségében is megelevenednek a jelenben számunkra az ószövetségi néphez intézett Atyai szavak. Nem kétséges viszont az sem, mert hiszen sokszor éreztük és érezhetjük ma is: Istennek még mindig különleges tervei vannak velünk. Velünk magyarokkal! Engedjük tehát, hogy Isten hordozzon minket sólyomszárnyakon... Ámen.

"Akkor megtudják a népek, amelyek körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr, építettem újjá a romba dőlt városokat, és én ültettem be a pusztává lett földet." (Ez. 36,36a)

     Gyermekkoromban az iskolában tanultuk "a haza szépségeit". Emlékszem, mennyire zavart már akkor, hogy azt, amit Isten alkotott, úgy adták elő, mintha emberi érdem lenne azok léte. Most meg hallgathatjuk naponta, az anyaországi választásokra készülve, hogy mi mindent tett a kormány és az ellenzék. Még véletlenül sem hangzott el eddig annyi sem, hogy "hála Istennek". Nyilván, mert azt gondolja a nagy többség, hogy vannak dolgok, amik nem tartoznak Istenre. A városokat - poliszokat -  emberek építik, azok irányítása - a politika - is csak az emberre tartozik. Már pedig "ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradnak az építők..." A városokért, építőikért is mondjunk egy-egy imát. Ámen.

"A tanítványok azonban megteltek örömmel és Szentlélekkel." (ApCsel. 13,52)

     Napi szükséglet feltölteni energiánkat táplálékkal, pótolni az elvesztett folyadékot itallal. Tudjuk jól, hogy nem mindegy, mit eszünk vagy mit iszunk,  rövidebb-hosszabb távon a felelőtlen evés-ivás súlyos következményekkel járhat. Az sem mindegy, hogy az autóba benzint, vagy gázolajat teszünk: ha tévedünk, azonnali következménye van.

     Az evangélium hirdetése nyomán a zsidók irígységgel teltek meg, a tanítványok pedig örömmel és Szentlélekkel. Egyik is, másik is nagyon komoly hajtóerő. Csak a cselekedetek eredménye lesz merőben más. Nagyon nem mindegy, mivel töltjük fel a lelkünk. Adja Isten, hogy örömmel és Szentlélekkel teljes napunk legyen! Ámen.

"Országod örökkévaló ország, uralkodásod nemzedékről nemzedékre tart." (Zsolt. 145,13)

     A napokban temettük a falu legidősebb emberét. 1920-ban született, amikor a román uralom kezdődött. A két háború között úgy félévente váltották egymást a kormányok. Azután megélte a visszacsatolást, majd szovjet fogságot, Duna-csatornát és mindent, amivel  a múlt rendszer járt. Bizony többször kellett újratanulnia, hogy itt a földön "mi a törvény, és kinél az igazság". De a közel 94 év alatt Isten törvénye, beszéde, ígérete semmit sem változott. Kormányok, uralkodók válthatják egymást. Lehet szeretni, vagy nem a politikát. De az Örökkévaló elé járuljunk alázattal és leborulva imádjuk őt. Ámen. 

Jézus mondta: "Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!" (Lk. 12,32)

     Amellett, hogy sokszor reményvesztetten, lázongva, azért mégis csak vállalta a negyven évig tartó vándorlást az Ószövetség népe az országért, melyet Isten nekik ígért. Az is tény, hogy oda csak azok érkezhettek meg, akik nem vettek részt az aranyborjú imádásában. Elnézve korunk ide-oda csapongó emberáradatát kérdezem: ki lehet az a kicsiny nyáj, aki a mennyek országát örökli? Ugyanakkor félve kérdezem magamtól: mit vállalok azért, hogy én is a kicsiny nyáj tagja legyek? Akik akkor régen elindultak Kánaán felé, nem fordulhattak vissza. Ebben reménykedem, hogy engem, minket is elindított Urunk a keskeny úton, és bár magunk akaratából ezerszer eltévelyedünk, mégsem térhetünk semerre, mert szeretete ellenállhatatlanul von magához. Ámen.

"Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsid. 4,16)

     Van-e online megközelítése a kegyelem trónusának? Majdnem paradox - vagy tán egészen az - kérdésfelvetés egy kizárólag világszőttesen elérhető igemagyarázatban. Működhet a kegyelem számítógépen keresztül? Miért éppen itt ne működne? Hiszen ez sem Isten háta mögötti hely. Nekem nem fényes palota, díszőrség, harsonaszó társul a képhez, hanem inkább az égő csipkebokor jelenetét idézi: saruimat levetve, alázattal borulok le Isten számomra elérhető földi képe előtt. Tehetem e korai órában csendes magányban, de hozhatom családom, barátaim, a gyülekezetet is bármikor. Milyen egyszerűen, tisztán, érthetően szól az ige: most járuljunk a trónushoz, hogy majd, amikor szükségünk lesz, ne kelljen rohanjunk kegyelemért. Ámen.

"Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, a ki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok." (Mk. 10,42-43)

     Különös, hogy éppen az egyház révén került a tudatunkba a "hierarchia" kifejezés, ami eredetileg "szent uralmat", a papok egymás alá-fölé rendelését jelentette. Ma pedig már a mindenhol jelen lévő, megkérdőjelezhetetlen uralmi viszonyt jelenti, ahol az egyénnek komoly küzdelem árán lehet a rendszer lépcsőin felfele lépni. Ez pedig egyértelműen a pogányok világa, hiszen a keresztyének számára Jézus egyetlen "hatalmi" rendszert enged: a szolgálatét. Sajnos egyik keresztyén felekezetnél sem jellemző, hogy a nagyságot a szolgálat mértékével hirdetné. Van mit lebontani kétezer év megkövesedett rendszeréből. De mielőtt bárki csákányért nyúl, nézzünk a szivünkbe: mi hogy akarunk naggyá lenni? A választ elméletileg tudjuk, már csak gyakorolnunk kell. Ámen.

Jézus így imádkozott: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn. 17,15)

A főpap, az egyedüli közbenjáró imádkozik itt önmagáért, tanítványaiért és egyházáért. Amikor bekapcsolódunk az imádságba,  és amikor a tanítványságért, az egyházért és annak egységéért imádkozunk, akkor Jézussal vagyunk imaközösségben. Ma alkalmunk van gyakorolni ezt a testvéri közösségben.

Ez a nap alkalmas arra, hogy kilépjek világomból, közeledjek Istenhez, és azokhoz, akik az Ő nevét segítségül hívják. Ez az erőfelvétel napja, amikor tiszta forrásból merítek. Úgy közeledjek, úgy figyeljek és úgy merítsek, hogy közben tudatában legyek annak, hogy vissza kell térnem a világba. Isten általam is munkálja odakint a megszentelődést. A zsoltáros bíztat: "Az Úr megőríz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet mostantól fogva mindörökké." (Zsolt. 121). Ámen.

"Maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék." (Jn. 15,9b;11)

Megmaradás. Igen sokszor találkozunk ezzel a gondolattal, melyet kisebbségi sorsunk céljaként hangoztatnak körülöttünk. Mi magunk is érezzük ennek súlyát és szükségszerűségét. Amiről azonban Krisztus beszél, az több, más és időszerűbb, de kisebbségi kérdés is. Megmaradni. Megmaradni abban a szeretetben, abban a krisztusi életformában, amelyet gyönyörűen elénk élt rövid földi élete során. Önfeladás, feltétel nélküli segítőkészség, alázat, türelem, megbocsátás, egyenlőség, megingathatatlan hűség ember, de legfőképpen az Atya iránt. Mindezekről beszélt és életével példázta, mert az Isten szava cselekedet is egyben. Ennek a szeretet-életvitelnek eredménye krisztusi öröm. Nem vegyül bele és nem határozza meg az aggodalmaskodás és félelem. Itt e földi életben számunkra egyre kevésbé, s majd beteljesedve az Isten országában egyáltalán. Na ez a megmaradásunk örömünk záloga. Ámen.

"A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába." (Kol. 1,13)

Pál apostol azt az üzenetet küldi földi élete végén Rómából Timóteusnak, hogy "futásomat elvégeztem". (2Tim. 4,7) Az ige szerint ekkor még a pályán van és az élen fut. A közerlmúltban láttam egy rövid filmet, amelyben az élen futó sportoló látja elesni sporttársát, visszafordul érte, majd segít neki átjutni a célvonalon. Ez a kép az, ami az ige alapján előttem van. Az apostol nem azt mondja, hogy majd megszabadít, majd átvisz, hanem arról beszél, hogy ez már megtörtént. Nem csak ismeret, hanem szívbéli bizodalom az igaz hit, ami által feloszlanak a térnek és időnek keretei. Itt látom megvalósulni Krisztus szavát: "Nem azt mondják: Íme itt, vagy: Íme amott van; mert íme az Isten országa ti bennetek van." (Lk. 17,21)  Az apostol e bizonyságtétellel visszafordul, hogy azokat, akiknek még nincs ilyen igaz hite, megtámogassa és célba juttassa. Ámen.

"Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is." (1Jn. 2,2)

"Az élet szent, szép és hatalmas valami. A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is. Mert mélység és magasság az élet." - írja Ady egyik versében. Ez azért jutott ma reggel eszembe, mert a tegnap a magasság felé fordította Isten szava a gondolatainkat, ma pedig a mélység felé. A lelki mélység felé. Keresnünk kell benne azt a bánatot, amely Krisztus engesztelő áldozatáért kell ott legyen.

Valahol olvastam, hogy egy férfi arról beszélt feleségének, hogy évek óta nem telik el úgy a reggel és a nap, hogy ne jutna eszébe testvére, aki elé ugrott az építkezésen, hogy a lezuhanó gerendától megvédje. Belehalt sérüléseibe. Nekünk sem telhetne úgy el új reggel és új nap, hogy eszünkbe ne jutna Krisztusunk értünk való áldozata. Ettől nyer értelmet minden igeolvasásunk, minden imádságunk, minden keresztyén mozdulatunk. Ezt el ne felejtsük. Ámen.

"Tekints reám és könyörülj rajtam! Add a te erődet a te szolgádnak." (Zsolt. 86,16a)

Megvallom, hogy ma reggel éppen olyan sötét volt bennem, mint kint, amikor kiléptem a lakásunk ajtaján. Tennivalóimat sehogy nem láttam elhelyezkedni az időkeretemben, és nem tudtam, miként oldódhat meg az, amit emberi ésszel megoldhatatlannak gondoltam. Kattintottam a kapcsolót és világítani kezdett az izzó. Már láttam mi vesz körül. Kinyitottam a Szentírást, elolvastam az igét, s már láttam Ki van mellettem. Tanulónak a vizsgák sűrűjében, munkásnak a munka útvesztőiben, betegnek a nyomorúság és fájdalom ködében, elveszettnek az úttalanság eszeveszettségében van egy nagy lehetősége: Istenhez fohászkodni, aki körülölel és kiemel a sötétségből, erőt tud adni feladataink elvégzéséhez. Na így kell indulni nekünk ma reggel is! Ámen.

"...minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja." (Dán. 4,34b)

A rúdugrók mindig is csodálatot váltottak ki bennem. Erő, összpontosítás és rengeteg gyakorlás szükséges ahhoz, hogy megugorják a győzelemhez szükséges szintet. Isten versenypályáján ma magasra van téve a léc és bizony nem egyszer rezeg is ez a léc, amikor meg akarjuk ugrani ezt a magasságot, ami viszont elengedhetetlen a hervadhatatlan koszorú elnyeréséhez. Vigyázzunk, mert nem némely cselekedete igaz, helyes, hanem mindenik. Az ő útja nem mindig leányálom, hanem bizony van, hogy ítélet is szegélyezi. A kevélyeket meg tudja alázni. Jobb nekünk, ha nem önhitten, önelégülten, nagyképűen, elbizakodottan, fölényeskedően, büszkén, lekezelően, hatalmaskodóan járunk, hanem alázatosan, az emberek között és Isten színe előtt. Ámen.

"Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre, azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által." (Róm. 1,11-12)

Pál egy üzenetet juttat el a Rómában élő keresztyéneknek. Ebben az üzenetben a kapcsolat iránya a másik ember felé mutat. Mi is kapcsolatokban élünk és üzenetek jutnak el tőlünk a mellettünk, körülöttünk élőkhöz. Egy tekintetben, szóban, akár írásban üzenetek indulnak útra. Milyen ezeknek az iránya? Ha az életszolgálatom iránya a másik ember, azaz másokért élünk, akkor mi az, amit adni szeretnénk nekik? A földi élethez szükséges ajándékainkon kívül, tudunk-e, akarunk-e, szeretnénk-e lelki ajándékokat is adni másoknak? 

Nem csak kenyérrel, hanem Isten igéjével is élnünk kell, hogy teremhessünk lelki gyümölcsöket másoknak: szeretetet, örömöt, békességet, béketűrést, szívességet, jóságot, hűséget, szelídséget, mértékletességet. Ámen.

"És többé el nem rejtem orcámat tőlük, mivelhogy kiöntöttem lelkemet Izrael házára, ezt mondja az Úr Isten." (Ez. 39,29)

A prófécia nem más, mint jövendölés. Egy ígéret, ami azonban nem az emberi ígéret jegyeit hordja magán, hanem isteni jellemvonásai vannak. Tudhatom mi vár rám. Nem csak az az Úr kegyelmi ajándéka, amit megígér, hanem az is, hogy ezt előre tudhatom.

Az emberi riadt lélek kérdésére: "Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?" (Zsolt. 10,1) megérkezik a válasz. Itt vagyok, mindig itt voltam és ezután is veled leszek. Megmutatom arcomat, látni fogsz engem az életed eseményei között. Ámen.

"Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?" (Zsolt. 10,1)

Ha a hívő emberek által megfogalmazott kérdéseket összegyűjtenénk, akkor ez a kérdés nagyon előkelő helyet foglalna el a rangsorolásban. Pontosan azért, mert racionálisan fel nem fogható tényről van szó: a hívő éppen a bajban tapasztalja meg, hogy egyedül van. Vagy mégsem? Inkább igaz az, hogy előtte nem volt teljes a hite, és Istent csak amolyan bodyguard szerepben használta. Akit csak úgy meg lehet idézni, akinek éppen ugornia kell, akit a szükség idején elő lehet teremteni. Ez pedig arról mesél, hogy az illető nem veszi komolyan azt, amit Isten a bűnnel és a bűn következményeivel kapcsolatosan mondott. Ha a testnek vetsz, testedből aratsz veszedelmet, ha pedig a Léleknek, akkor a Lélekből életet nyersz. Attól még igaz lehet, hogy egy időre (felügyelet mellett) magunkra hagy, hadd lássuk mit tanulunk belőle.

Pál apostolnak az athéni beszéde jut eszembe (ApCsel 17), amikor azt mondja, hogy Isten nincs távol egyikünktől sem, mert benne élünk, mozgunk és vagyunk. A lét egyáltalán nem magyarázható Isten közelsége nélkül. Fordítva is meg kellene fogalmazni a kérdést: Uram, vajon miért távolodtam el tőled? Most már csak az a kérdés, hogy ki kinek kell feleljen? Ámen.

"Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz." (Zsolt. 103,13)

 A bűneset után az első emberpár elrejtőzött Isten elől, mert félt a bűntetéstől. Azóta is megismétlődik a történet. Sokszor félünk csendben maradni, csakhogy ne szólítson meg Isten. Egyesek egyenesen azt mondják, hogy a zajba, hangos zenébe menekül az emberek egy része, hogy ne kelljen meghallani a belső hangot. A zsoltáros tudja, hogy nem lehet elrejtőzni Isten elől (Zsolt. 139). Most csak az a kérdés, hogy van-e bennünk elég bizalom Isten iránt. A tékozló  fiú esetét ismerjük. Remélte az atya, hogy a fia visszatér. Várta a fiú megérkezését. Amikor pedig messziről meglátta elébe szaladt, és megölelte, visszafogadta. Tartsunk ma őszinte önvizsgálatot, valljuk meg bűneinket. Hagyjuk, hogy Ő könyörüljön rajtunk, hogy megszabaduljunk. Ámen.

"A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők." (Róm. 12,10)

Mintha édes szüleink hangja szólalna meg ebben a mondatban, hiszen apró gyerek korunktól kezdve tanítottak minden jóra. A féltő szeretet hangján először, és szigorúbban, hogyha nem értettük meg. Tulajdonképpen egész életünk a fokozatos újragondolása annak, amit rég megtanultunk. Sokunknak életében igaz az, hogy gyerekkorunkból három lényeges dolog maradt meg bennünk: szüleink féltő szeretete, tanítóink bíztatása és templomunk csodás légköre. Nem meglepő, hogy mindezekben a szeretet elsajátítása volt a közös elem.

Gondoljuk át ma újra kapcsolatainkat édestestvéreinkkel, gyülekezeti testvéreinkkel. Legyünk elsők a tiszteletadásban, köszöntésben. Elsők a szeretetben, mert a szeretet képes egyedül győzni minden gonosz fölött. Ámen.

"Énekeljetek az Úrnak új éneket,

dicséretet a föld széléig!" (Ézs. 42,10a)

Gyönyörűséges dolog madárdalra ébredni reggel. Talán nem adatik meg mindenkinek minden nap, de hiszem, hogy mindannyian tudjuk mit jelent. Mintha azért énekelne pirkadatkor, mert nélküle nem jönne el a reggel. És milyen szépen tudja kérni az új napot. Valami ilyesmit érezhetett a zsoltáros: Serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt (Zsolt. 108,3). Új reggel, új nap, új ajándék. Mennyi mindent jelent nekünk valóban. Illik szánkba víg ének.

De jó lenne együtt lélegezni a mindenséggel, és együtt dicsérni a teremtő és szabadító Istent mindenért. Most éppen az új kezdet lehetőségéért. Új éneket énekelni azt is jelenti, hogy ezt a kezdetet is neki ajánljuk föl. Vezérelje lépteinket, és adjon bölcs belátást mindenekben. Halleluja, dicsérjétek az Urat! Ámen.

"Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef. 6,14-15)

A keresztyén ember hírnök, nem tétlenségre hivatott. A megállás állhatatosságra utal (valaki állja a sarat, kitart a küzdelemben). Megállni legfeljebb azért kell, hogy hasonlóan a katonához ellenőrizze a harcba indulás előtt, hogy minden rendjén van-e. A bő köpenyt övvel át kellett kötni, mert különben akadályozta a harcost a járásban. Aki nem igazsággal köti át derekát, azt a hazugság akadályozni fogja a haladásban. A páncél a felső testet, a szívet védte a gyilkos nyilakkal szemben. A rágalom, a kísértés, a gyűlölet nyilai állandóan veszélyeztetnek bennünket. Milyen nagyszerű páncél a tudat, hogy megigazulásunk van Krisztus által (Kicsoda kárhoztat tehát? - Róm. 8). A saru a gyors mozgást segítette elő. Gyorsan el kellett jutni oda, ahol a háborúság miatt veszély fenyegette az emberek, a világ biztonságát. Akiben megvan a békesség késztetése és készsége, az maga körül sok háborúságot le tud csendesíteni. Ma is harcolni kell a gonosz ellen. A békesség Fejedelme erőt ad a győzelemhez. 'Föl, barátim drága Jézus zászlaja alatt!" Ámen.   

"Jézus mondta:Én  vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." (Jn. 8,12)

Visszhangzik még lelkünkben a Karácsony üzenete: megjelent Isten üdvözítő kegyelme a Krisztusban  minden embernek, mely megvilágosít. A mai nap üzenete is ez a keresztyén világban (vízkereszt, háromkirályok, epifánia napján): Krisztus a világ világossága. Elsősorban azt jelenti, hogy Krisztus az én világosságom, tehát vele világosságban járhatok. Értelmi világosság, hogy megértsem őt. Világosság, melyben nem lehet elrejtőzni Isten elől, melyben vállalom leleplező munkáját. A bűnös a fényre haragszik, aki  pedig világosságot nyert, az a bűnére haragszik, és áldja a Mindenható Istent a szabadításért. A három napkeleti bölcs szolgálata figyelmeztet arra, hogyha megtaláltam a világosságot, akkor tovább kell vinnem. Azért, hogy fénylő életem által mindenki dicsőítse az Istent. Legyen világosság minden ember lelkében! Ámen.

"Isten megsegít engem, az Úr megtartja életemet." (Zsolt. 54,6)

     

     "Segíts magadon, Isten is megsegít" - ki ne ismerné ferde világunk ferde üzenetét, mely úgy van tálalva, mintha mély, bibliai bölcsesség szólalna meg benne, pedig csak a magára maradt ember  istentelen próbálkozásait hivatott igazolni. Mintha Münchausen báró és Háry János lennének követendő példaképei az emberiségnek. "Isten megsegít engem". Nincs előfeltétele ennek a kijelentésnek. Nem kell uniós szabvány szerint x% önrészt előteremteni az áldás lehívásához. Nem azért segít Isten, mert már felmutattam valamit. Nem azért, mintha bárki és bármi lennék, mert szép vagyok, vagy erős vagyok, hanem mert ő így akarja. Mert szeret. Számomra értelmetlenül és érthetetlenül. Legyen áldott érte! Ámen.

"Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele." (Ézs. 53,3b)

Minden nap otthonunk előtt vánszorgott el naptól koptatott ócska öltözetében. Rőt kalapja alatt égéstől undorító arcát szürkés szakálla fedte el, és tette ijesztővé számunkra akkor még a gyermek és tinédzserkor határán. Öcsémmel nagyon féltünk tőle és soha nem köszöntünk neki, sőt háta mögött kinevettük és a többi gyermek előtt is megvetettnek, számkivetettnek tűnt. Ő volt a határ- és erdőkerülő. Egy napon a megdöbbentő balesetet szenvedett két gyermek hangját csak egyedül ő hallotta meg, amint egy hatalmas siló mélyén segítségért kiáltoztak. Nem késlekedett (nem szaladt el mások segítségéért), hanem életét kockáztatva kimentette őket a szinte biztos halálból. Az egész falu róla beszélt... így a szüleim is. Egy hős volt. És kiderült az is, hogy szüleim révén közeli rokonom is... Sokáig mardosott a szégyen és bántott a lelkiismeretem vele szemben...

A mai ige arról számol be, hogy Jézus Krisztus az Úr értünk szenvedett szolgája. Ő az, aki elől sokan eltakarják arcukat, megvetik Őt és nem törődnek vele, sőt semmibe veszik. Pedig Ő mindnyájunk örök életének hőse... A tanulság ezért a következő: Soha ne takarjuk el arcunkat Jézus Krisztus elől, mert általa kegyelmes Istenünk arca tekint reánk. Ámen.

"Legyen bátor az ország egész népe - így szól az Úr - és dolgozzatok, mert én veletek vagyok!" (Hag. 2,4)

Istenünknek ez a biztatása és bátorítása, még mindig társítható önmagunkban az esztendő elejének igei lendületéhez. De talán még inkább érthető és jelentőségének fontossága, még inkább kitűnik akkor, ha lényeges szavakat cserélünk ki belőle az ellentéteikre, például: a bátor helyett legyen a gyáva, a dolgozzatok helyett a lustálkodjatok és a veletek vagyok helyett pedig a nálam nélkül avagy istentelenül kifejezéseket helyezzük. Így összerakva pedig a mondatot így hangzana: Legyen gyáva az ország népe és lustálkodjatok, mert istentelenek vagytok!

Bizony így érthető a mi szép magyar nyelvünkön az, hogy bármely rész is ez utóbbi átírásból ha igazzá válik egy nép avagy nemzet életében, az akkor nagyon nagy szégyen, elvitathatatlanul megalázó és  lealacsonyító. 

Adja azt a minket szerető irgalmas Isten, hogy mi magyarok örökké értsük a mennyei biztatást és bátorítást nemzetünk felemelkedésére és hitünk üdvözítésére! Ámen.

"Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!" (Zsolt. 25,20.)

Ha valami kész tények elé állíthatja az embert, nos az a kiszolgáltatottsága! Éppen ezért ódzkodik is tőle kézzel-lábbal minden emberfia, mégis aki számára elkerülhetetlen, annak bizony bele kell törődnie. Lehetne ez a gondolat ebben a témában az ember legbölcsebb végszava és mégis úgy tűnik, hogy a keresztyén lélek másként szemléli e helyzetet. Világharag avagy Istennel való perlekedés helyett inkább felajánlja magát Istennek, hogy Ő rendelkezzék sorsával és annak irányításával. 

Dávid király, mai igénk megfogalmazója, ebben az imádságában mint egy önkéntes száműzetésben fogalmaz így, és mégis felemelő, ahogy méltóságát őrizve fohászkodik. Nem érezhető szavaiban gyáva kétségbeesés, sem lealacsonyító meghunyászkodás inkább őszinte és egyszerű szavak általi teljes önátadás történik. Egyféle példa még az imádságban is. Nem hiába Jézus Krisztusunk nemzetségtáblájában is méltó helyen szerepel az Ő neve és személyisége. Adja Istenünk, hogy mi magunk is fohászunkban méltósággal és teljes nyugalommal merjük bármikor Reá bízni magunkat! Ámen.

"Jézus mondta: Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."(Jn. 10,10b.)

Köszöntések egész sora özönlik felénk és tőlünk szeretteink és ismerőseink címzői- és címzettjeiként. Egy újabb esztendőt köszöntünk vele és általa, közben pedig várjuk majd jókívánságaink valóra válását. Valahogy e hömpölygő jókívánságok hullámai között talán ezért is szól ma hozzánk az is, aki a legfontosabbat biztosítja számunkra: az életet és a békességet! Ő pedig nem más, mint a mi Urunk Jézus Krisztus!

Nincs is hálásabb és felemelőbb szolgálat, mint az Ő nevével és ígéretével indítani el az új esztendőt! Mert kívánhatunk mi sok jót és sok fontosat egymásnak, de az új esztendő első napján Tőle hallani és olvasni azt, hogy Ő a mi érdekünkbe jött azért, hogy nekünk életünk és bőségünk legyen... nos ez egészen csodálatos kezdet! Szívünk megtelhet az öröm evangéliumi csodás lendületével, hiszen erre majd nap mint nap szükségünk lehet ebben az esztendőben is. Adja számunkra a minden kegyelemnek szent Istene, hogy az örök életnek bőséges forrása, a mi Urunk Jézus Krisztus áldja és szentelje meg életünket az Ő drága békéjével önmagunkban, családjainkban, közösségeinkben, egyházunkban és nemzetünkben! Ez legyen a mi újévi ajándékunk. Ámen.

Itt ragadom meg a lehetőséget és Istentől megáldott, békés, boldog új esztendőt kívánok e blogot író szolgatársaimmal együtt minden kedves olvasónknak az Úr 2014-ik esztendejében is!

Tisztelettel és baráti köszöntéssel:

Simon Attila    Tamásváraljai

Szatmári Elemér    Pusztadaróci

Képíró Gyula   Lázári

Bancea Gábor    Sepsiszentgyörgyi    

                                                            református lelkipásztorok.