"Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok, bensőm háborog, vergődik bennem a szívem, mert nagyon engedetlen voltam." (JerSir. 1,20a)

 Mint édesanyja szoknyája  mellé épp az anyai szigor elől bújó kisgyermek, úgy menekül a lelkiimerettől gyötört ember Isten színe elé. Aki azelőtt egy óvatlan pillanatban azt hitte, kijátszható az atyai féltő tekintet, már semmi másra nem vágyik, csak feloldozásra. Higgyük el, nem színjáték a nyomorúság, belső háborgás és vergődés felemlegetése, hogy a büntetés mértékét csökkentse: bármilyen büntetés feloldozást jelent az engedetlenségére ráébredő léleknek. Milyen jó annak, akiben tisztán megszólal a lelkiismeret! Nem kell az engedetlenséget hazugsággal leplezni, sunyin továbbjátszani az ártatlant, tehetetlenül nézni a következményeket. Ahogy egy apró bacilus átveheti az irányítást az egész szervezetünk felett, megbetegítve azt, úgy tud uralkodni rajtunk egy apró engedetlenség, ha immunrendszerünk, a lelkiismeret meg nem szólal. Figyeljünk rá, erősítsük imádságokkal. Ámen.