2014. október 27., hétfő

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát." (Mt.7,21)"

     Ádámmal és Évával kezdődött a képmutatás, amikor elrejtőztek Isten színe elől, és próbálták eltitkolni, ami történt. Rögtön utána Kain tett úgy, mintha nem lett volna köze Ábel halálához. És azóta minden korban, minden emberben ott van a késztetés, hogy másnak mutassa magát, mint aki valójában. Emberek között ideig-óráig működik is. Nem látunk bele egymás lelkébe, csak külső jegyek, és főleg jól hangzó szavak alapján ítélünk. A politika és a piacgazdaság is erre épül. Na de Krisztus elé odaállni áhítatos képpel és szavakkal, közben pedig egészen mást gondolni és cselekedni, nagy és fölösleges butaság. Legyen helyette inkább egy pillnatnyi őszinte bűnbánat, hogy abból indulhasson ez a hét. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése