"Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről... És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma." (Jób. 2,11.13) 

A szónak, a beszédnek nagyon nagy fontosságot tulajdonítunk. Valóban nagy dolog, hogy szavakba tudjuk önteni érzéseinket, tanácsot tudunk adni, irányt tudunk mutatni, figyelmeztethetünk, s ha kell dorgálhatunk. Az a baj, hogy sokszor nem vesszük észre, hogy tudnunk kell hallgatni is. Vannak olyan élethelyzetek, amikor az emberi beszéd nem segít, sőt többet árt, mint használ. Jób barátai is talán többet segítettek akkor, amikor hallgattak, mint amikor beszélni kezdtek. Néha csak annyi kell, hogy ott legyünk a beteg mellett, a haldokló mellett, az elkeseredett, magányos, e világ próbáitól félő ember mellett. Gyermekeim sokszor mondják: apa gyere ide. Miért? - kérdezem meg gondolkodás nélkül. Nincs semmi, csak legyél itt - mondják. Nagy feladat egy gyors telefonbeszélgetés, a villámposta, egy pár szó erejéig megállok megoldás helyett, ott lenni a másik ember mellett. Legyünk ott, ahol szükség van ránk ma is. Ámen.