2014. augusztus 31., vasárnap


"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róm. 8,28)


Gyönyörű bizonyságtétel van az egész bibliai részben. Nem véletlen, hogy nagyon sok ember, köztük fejedelmek választottak vezérigét ezek közül. Akik Krisztusban vannak, akiket a Lélek vezérel, azoknak szól az egész fejezet. Az apostol biztos ismerete és szívbéli bizodalma ez. Először meghökkent a kijelentés, mert azt tudjuk, hogy az élet szép javai, az öröm, a boldogság, és minden tökéletes, igaz ajándék a mennyből száll alá. Azt viszont nehezen tudjuk elfogadni, hogy javunkra válhat bármi azok közül a kellemetlen, sőt rossz dolgok közül, melyek szintén ott vannak életünkben.
A meggyógyult király szenvedése után megfogalmazta, hogy még a keserűség is javára vált. Itt pedig hangsúlyozza, hogy Krisztusban akkora Istenünk szeretete, hogy semmi sem szakaszthat el tőle. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből, erődből, és tudni fogod, hogy minden  javadra szolgál. Ezért adjunk ma hálát a gyülekezet közösségében. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése