"Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt." (Kol. 3,9)

     "Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém." - Az első jegyzett hazugság az emberiség történelméből. A bűneset első hangos megnyilvánulása. A hazugság egyidős az emberiséggel. És nem mentség, hogy a kígyó kezdte... Az sem, hogy de a tízparancsolatban nincs is benne, hogy ne hazudjunk, mert a hamis tanúbizonyság mást jelent... Hazugság van ezerféle, magyarázatunk és kifogásunk rá ugyanannyi.

     Egyetlen kérdésre kell saját magunknak válaszolnunk: levetkőztük a régi embert, vagy sem? Ha igen, nincs helye a hazugságnak. Ha nem, akkor van mit javítanunk ma is.

     "Én még őszinte ember voltam..." - mondja József Attila. "Ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.!” - tanít Jézus. 

     Nézzünk egy-egy kisgyermek szemébe, ott láthatjuk az utat a mennyek országába. Ámen.

"Azért nagyon vigyázzatok magatokra, és szeressétek Isteneteket, az Urat!" (Józs. 23,11)

     Ahogy az igét elolvastam, az volt az érzésem, hogy az autóban ülök indulásra készen, és a szüleim mondják még mintegy utolsó figyelmeztetésként a fenti szavakat, hogy biztosan megmaradjanak, fülembe csengjenek sokáig. Józsué is mintegy búcsúképpen mondja a népnek, kevéssel halála előtt. Benne van az aggódás a még "kiskorú" nép miatt, akinek végleg el kell engednie a kezét, noha úgy érzi, még fogni kellene, irányítani, tanítani. Nem tudja még minden helyzetben, mi a helyes döntés. Nem ismeri a buktatókat, próbákat, kísértéseket. Hajlamos gyermeki lélekkel, óvatlanul szembemenni veszedelmekkel. De van egy gondviselője, örök segítője, akire számíthat: Isten, akit csak szeretni kell.

     Valaki ma reggel útra bocsát minket. Aggódással, szeretettel. Szavai maradjanak meg lelkünkben. Mutassuk ma meg Isten iránti szeretetünket, hogy megérezhessük, Ő mennyire szeret minket. Ámen.

"Ne ejts rémületbe engem, légy oltalmam a veszedelem napján!" (Jer. 17,17)

Elég könnyen ki tudjuk mondani, hogy mi is bűnös emberek vagyunk, de gyakran elsiklunk az Isten igazsága mellett, hogy ő a bűnt büntetés nélkül nem hagyhatja. Amikor pedig a megérdemelt büntetés alkalma ránk köszönt megrémülünk. Mi lesz most velünk? - kérdezzük s közben a kiszolgáltatottság keserű érzése elemi erővel tombol bennünk.

Jeremiás is egyfajta kiszolgáltatottságról beszél. Az Isten előtti kiszolgáltatottságról. Arra kéri Urát, hogy segítsen neki a veszedelem napján nem rettegni a hatalmas Istentől, hanem ellenkezőleg, az oltalom, a védelem, a segítség forrását látni Benne. "Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak." (Jób. 5,18) Nem elveszíteni akar, hanem megtartani, a büntetések, a próbák, a gondok által is. Akár büntetésben vagy, akár nem, ezt az egy mondatos imádságot meg kell tanulni, és kérni kell az Atyát, hogy szava és Szentlelke által felkészítsen minket arra a felismerésre, hogy ő nem akarja a bűnös halálát, hanem inkább azt, hogy megtérjen és éljen. Ámen.

"A te hatalmaddal beteljesítetted, a mint e mai napon megtetszik." (1Kir. 8,24b)

Egy gyerekkori emlék villant meg bennem. Édesapámmal kapáltuk a kukoricát és én már nagyon belefáradtam a munkába, de ő csak mondogatta, hogy mindjárt befejezzük, mindjárt a végére érünk. Közben meg besegített az én soromba is, hogy jobban haladjak. Amikor végre a végére értünk a munkának, nem csak megkönnyebbülés és öröm volt bennem, hanem az a tudat is, hogy jó apám bátorítása és segítsége nélkül nem tudtam volna végigcsinálni.

Fáradságos életünk, munkánk közben éppen az ad erőt nekünk, hogy végére érjünk egy nehéz élethelyzetnek vagy akár egy hét nehézségeinek, hogy tudjuk, mert megtapasztaltuk azt, amit ebben az imádságban Salamon megfogalmaz. Emlékezzünk. Milyen sokszor éltük már át annak a valóságát, hogy amit Isten ígért nekünk az megvalósult. Megvalósult, mert az ő hatalma által velünk, mellettünk volt. Szavával bátorított és ha kellett "besegített", hogy a munkánk, nehézségünk, gondjaink sorának vége legyen. Ezekre a napokra gondolva, Isten gondviselő szeretetébe fogózva lépjünk tovább életünk útján. Ámen.

"Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok." (Lk. 21,28)

Érdekes, hogy mennyire ellentmondásosan tudunk viselkedni az idővel kapcsolatosan. Hol azon szomorkodunk, kesergünk, hogy milyen gyorsan telnek a napok, hol azért türelmetlenkedünk, mert még nem érkezett el valaminek az ideje. Éppen ezért, hol a múltban élünk, hol a jövőbe repülünk, legalábbis gondolatban, érzéseink szárnyán, lelkiállapot szintjén. Igazából ritkán sikerül a jelen megelégedettségében vagy türelmében élni. Pedig Isten szava, a Szentírás szerint "mindennek rendelt ideje van." (Préd. 3,1)

Jézus is többször figyelmezteti türelmetlen tanítványait, hogy vannak dolgok, események, amelyeknek még nem jött el az ideje. Tanítványi, gyermeki, keresztyéni legfőbb váradalmunk, hogy e földi élet, legtöbbször nyomorúságos állapota oldódjon végre fel az örökkévaló béke örömében. Ez is el fog érkezni, olvassuk. Lesznek jelek, amelyek jelzik majd Krisztus váltságot hozó érkezését. Addig azonban a mindenkori jelenben tegyük a dolgunkat Isten szava vezetése szerint. Ma is. Ámen.

"Aki engem lát, azt látja, a ki küldött engem." (Jn. 12,45)

Általában kicsi gyermekek esetében, de felnőtt korban is megtörténik, hogy megállapítják: olyan mint az édesapja vagy édesanyja. Hordozzuk szüleink vagy akár nagyszüleink vonásait. Azonban nem csak arcvonásaink, testalkatunk vagy testtartásunk mutat hasonlóságot elődeinkével, hanem gondolkodásunk, habitusunk, erényeink vagy éppen hibáink is jelzik, hogy kiktől származunk.

Jézus azonban, nem hasonlít az Atyára, hanem ő ugyanolyan, jobban mondva Ő és az Atya egy. Az akarata pedig nem más, mint amit főpapi imádságában kér az Atyától: "Mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk:" (Jn. 17,21)

Isten az embert, engem és téged, az ő képére teremtette. Azonban nem a külső jegyek, hanem a belülről fakadó isteni lényeg, a szeretet kell ezt láttassa mások számára. Igyekezzünk hát ma is, hogy úgy tudjunk szeretni mindenkit, hogy az emberek meglássák rajtunk, hogy mi Isten gyermekei vagyunk, egyek a szeretetben. Ámen.

"Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre." (Lk. 15,7)

Az este egy nagyon jó film záróakkordja megható, örömet okozó gondolatokat szült bennem. Egy fiút mostoha apja minden apróbb vagy nagyobb hibáiért hét, övvel rámért ütéssel büntetett. Az édesanyja számolta az ütéseket. Megharagudott az egész világra, édesanyját is meggyűlölte, tizennégy évesen megszökött, bűnöző lett és később felnőve mostoha apját hét lövéssel megölte. Halálraítélték. Utolsó napjain, miközben kivégzésére várt, Isten angyalokat küldött hozzá, hogy megmentsék. Közbenjárásukra megtudta, hogy mostoha apja, hibáiért húsz ütést rótt ki büntetésként, de édesanyja minden alkalommal tizenhármat magára vállalt. Kivégzése előtti utolsó szavai ezek voltak: Tudom mit tettél értem anya. Köszönöm. Bocsáss meg nekem. Szeretlek. Édesanyja, fia halála után, a kérdésre, hogy mik voltak utolsó szavai a kivégzett fiának, ezt válaszolta örömkönnyek között: A legszebb szavak, amit egy anya hallhat.

Előbb vagy utóbb, de még ebben az életben, minden embernek el kellene mondania: Tudom, mit tettél értem Krisztusom. Bocsáss meg nekem Atyám. Szeretlek. Ezek a szavak okozzák a mi Atyánknak az Ő országában a legnagyobb örömet. A kilencvenkilenc juh előbb, a századik később, de eljutott arra a felismerésre, hogy Jézus a jó pásztor, aki átvezeti az övéit az örök öröm országába. Ámen. 

"Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved..." (Ézs. 7,4a)

Szólhat nekünk is a bátorítás, de az is lehet, hogy Isten választott embereként nekünk kell így bátorítanunk valakit, aki az állandóan kísértő döntés szorításában évődik: az erős Isten vagy a világi erő legyen a választás.

Akház királynak üzeni ezt az Úr a prófétán keresztül, akinek sok körülményt kellett figyelembe vennie. Nagy volt a nyomás rajta. Rosszul döntött. Istenünk tudja, hogy nekünk is sok körülménnyel kell számolnunk, a ránk nehezedő nyomás sokszor szinte a földbe sulykol... Ezért kell óvatosan, nyugodtan végiggondolnunk: van-e értelme félnünk, kell-e reszkessen a szívünk, amikor velünk van az Uraknak Ura, az erős Isten?

Ha könnyű lenne a döntés, akkor nem lett volna annyi bukás már az emberi történelem palettáján. Nem szabad a keresztyénségünk Olimposzán állva könnyelmű választ adnunk most magunkban, hanem sokkal inkább kérnünk kell Jézust, mint egykor a tanítványok: "Növeljed a mi hitünket." (Lk. 17,5) Ámen.

"Mert a ki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, a miképen Isten is a magáéitól." (Zsid. 4,10)

A régi parasztházak beosztása szerint volt egy szoba, ahol laktak, ahonnan dolgozni indultak, ahol pihentek munka közben, ahol étkeztek, s ahová este pihenni tértek a nehéz munkanap után. Volt egy úgynevezett "tisztaszoba" is, amelyet tisztán tartottak, ahol minden a legnagyobb rendben volt elhelyezve és ahová csak különleges ünnepi alkalmakkor mentek be. Egy megközelítés szerint a templomot jelképezte, ahol a legnagyobb Rend és Tisztaság uralkodik.

A vasárnap, a nyugalom napja, az életünk tisztaszobája. Ünnepnap, hisz minden vasárnap Krisztus feltámadására emlékezünk, ami a mi feltámadásunk biztos záloga. Az egyik szobából, a hat napi munka helyéről és idejéből ki kell lépnünk, és be kell lépnünk a másikba, a nyugalom napján, hogy Isten mellett meglássuk és megtanuljuk életünk külső és belső rendjét és tisztaságát. Ámen.

"Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!" (Zsolt. 139,17)

Kevés emberi sors van, amelyben ne vetődött volna fel, mint klasszikus kérdés: Vajon mit akar Isten tőlem?...velem? ...Vajon mik velem a szándékai? Természetesen idő közben e kérdésekre az emberek válaszokat kapnak, olyanokat amelyeket elfogadnak és olyanokat is, amelyek ellen lázadoznak. Ám a lényeg az, hogy a felismerés után a sorsokban nem a vak véletlenszerűséget, hanem éppen Isten szándékát fedezi fel az ember. Sokan szemére is vetik Istennek, hogy jól elbánt velük bizonyos élethelyzeteik kapcsán. De hála azért, akadnak szép számmal olyanok is, akik többé kevésbé elégedettként sorsukkal hálásak neki mindenért. Ez utóbbi kategória a lelkes, hívő keresztyén ember, akinek lelki magatartása példás és követendő.

A mai hétvégi reggelen mi is visszagondolhatunk a velünk kapcsolatos eseményekre, történésekre. Felfedezhetjük bennük Istenünk szerető szándékát és jóságát. De mindenképpen biztató számunkra az, hogy Istenünk drága szándékainak száma hatalmas! Ámen.

"Isten így szól: Harmat leszek Izraelnek: virágzik majd, mint a liliom." (Hós. 14,6)

     Napok óta esős- nyirkos időnk van, azaz borongós, felhős, szeles ősz köszöntött be. Erre már sokan így fogalmaznak: itt a nemszeretem idő, pedig a nyár hőségében szintúgy panaszkodó hangnemben szóltak, hogy már elegük lett a melegből, a tikkasztó hőségből... Szóval erről bárkinek a régi elégedetlenséget idéző klasszikus nótasor jut eszébe: (Kecskebéka felmászott a fűzfára...) "Így sem volt jó, úgy sem volt jó / Sehogyan sem volt az jó...!" Hát bizony így vagyunk mi sokszor az időjárással, de a legtöbb esetben életünk dolgainak többségével is....

       Isten a mai reggelen azonban egy csodálatos ígérettel indít napi utunknak. Az Ő ígéretében pedig a mennyei teljesség igényessége és áldása egyaránt megtalálható. Egy költőinek tűnő természeti pillanat etüdjét ragadja meg, hogy kifejezze az ő gondoskodó jóságát és az ő szeretetének oltalmát.

Hinnünk kell abban, hogy ennél a csodánál nagyobb áldásra nincs is szükségünk. Ámen.

"Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát." (Zsolt. 116,1)

Egy őszinte vallomást olvasunk ki a mai igéből. Nekem pedig erről anyai nagyanyám jut eszembe, akinek időskori életét az keserítette meg, hogy fia akiért rajongott, élete delén saját családja helyett alkoholistaként az italozásnak szentelte magát. Ez az alkoholizmus nagyanyámat hihetetlen mértékben bántotta, hiszen ő maga soha, férje nagyapám pedig a betegsége miatt szintén soha egy korty italt sem fogyasztottak. Nagyanyám tehetetlenül és keserűen szemlélte azt, hogy fia nap mint nap addig járt kelt a faluban míg kora délutánra már "módosult állapotba" került természetesen meg nem hallgatva soha az érte esdeklő anyai szót.

Szegény nagyanyám ezért nagyon sokat imádkozott. Nap mint nap bevonult keserű csendjében az ő kis tiszta szobájába és elmondása szerint különösen azért könyörgött a jó Istenhez, hogy fia nagybátyám utálja meg az italt és kezdhessen új életet. 

Egy téli napon nagybátyámat mentőautó szállította kórházba. Kiderült, hogy a pálinkafőző épületében szinte belefúlt az italba és hihetetlen mértékű alkoholmérgezéssel szállították be élet-halál között a kórházba. Alig tudták valahogy életben tartani, de nagyanyám aznap amíg szinte mindenki nagybátyámért aggódott diadalmasan kijelentette: ... lássátok meg!...én nagyon szeretem a jó Istent, mert nemhiába imádkoztam hozzá annyit, mert lássátok hogy meghallgatta a könyörgésemet! És igaza lett nagyanyámnak, mert nagybátyám felépülése után többé rá se bírt nézni az italra, mert rosszul lett már a szagától is ha megérezte! 

Isten valóban meghallgatja könyörgésünket! Csupán a Hozzá ragaszkodó szeretetünk és hitünk maradjon meg a szívünkben. Ámen.

"Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyünk magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot az üdvösség reménységét." (1Thessz. 5,8)

Rólunk van szó, még akkor is ha közben tudjuk, hogy eredetileg a szalonikiek a levél címzettjei, hiszen az evangélium, azaz Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétel által válnak Pál apostol levelei egyetemes értelemben hitünk épülésére, gyarapodására. Közben pedig tanít az apostol arra, hogy miként mutatkozzon meg életünkön Krisztus evangéliuma, azaz hogyan és honnan válik így egyértelművé Isten Fiának jelenléte mindennapjainkban. Mert nem kétséges az, hogy sokszor az uralkodónak tűnő sötét társadalmi viszonyok között Isten gyermekeinek, azaz az ige szerint, a nappal fiainak józansága ellensúlyozza a hit, a szeretet és a reménység jelenlétét a mai világ szörnyűségei között. Ebben pedig nekünk személy szerint is jól jön a biztatás és bátorítás, mert érezzük azt, hogy van ami és aki ellen küzdenünk, mind egyénileg, mind pedig közösségileg..., mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, akit elnyeljen... (1Pét. 5,8).

Tehát "küzdelemre hív az élet" és ezért a hitbeli józanság tiszta és szép erénye a mai keresztyén ember egyik tiszteletet kiváltó, elismerést hozó védjegye. Ámen.

"Akkor majd tisztává teszem a népek ajkát, mindnyájan az Úr nevét hívják segítségül, és őt tisztelik egy akarattal." (Sof. 3,9).

Mézédes szavak és csókok, áldások és jókívánságok, kedves köszöntések vagy akár meghitt dallamok könyörgések, imák és magasztaló zsoltárok... ezek mind az emberi ajkakon át jutnak céljaikba. Otromba szavak, átkok és gyilkos fenyegetések, ócska hazugságok és professzionális káromkodások, uniformisba öltöztetett nyelvrontó szleng ...ezek is mind-mind az emberi ajkak termékei... Talán mondanom sem kell, hiszen tudjuk, hogy Isten látja és hallja is ez utóbbiakat is... Sokan éppen azt felejtik el viselkedéseik ordináréjában és beszédeik avagy megnyilvánulásaik közönségességében, hogy nem csupán ember, azaz emberek, hanem éppen a szent és igaz Isten előtt szólnak és beszélnek ocsmányul, embertelenül... Nem kivétel ez alól sokszor, az önmagát hívő keresztyénnek tartó mai ember sem és ez az ami aggodalomra ad okot, mind a hitélet, mind pedig a jövő társadalmának alakulásában...

Örömünkre és bátorításunkra, a mai Ige tanulsága szerint, ez ellen lép fel és cselekszik az Úr az Ő nevével, hiszen szándéka szerint megtisztítja népe ajkát azért, hogy őt tisztelhessék egy akarattal. Ámen.

"Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket?" (Lk. 18,7)

Fogas kérdések ezek. Jézus Krisztus a hamis bíróról vett példázatából származnak. Abból, amely példázat arról szól, hogy mindig imádkozni kell és meg nem restülni.

Reményik Sándor egyik jól ismert verse így kezdődik: "Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,|Amíg ver, mindörökre nyugtalan.|De mindörökké nyughatatlanul, |Istentől mégis Békessége van. |Nyugalma nincs, de Békessége van. |Békesség Istentől..."

Tökéletesen ismert érzés az isteni igazságszolgáltatás miatti türelmetlenség bennünk. Néha ettől érezzük magunkat igazán kiváltságosnak. S ha kevés a hit, akkor hamar elmúlik a türelem. Ha pedig bölcs és érett hitünk van, akkor ráérünk egy életen át a megbocsátásra várakozni. Mert bizony erre kell nekünk várakozni: a megbocsátásra. Jézus pedig ebben tökéletes példát ad. De addig is imádkoznunk kell ...szorgalmasan. Hogy meddig? ... Csak addig, amíg élünk és hiszünk. Tehát,...amíg létezünk! Ámen.

"Bárcsak rám hallgatna népem!" (Zsolt. 81,14a)

Az ég Urának sóhaja változatlan. Korokat és emberi generációkat helyez és nevez meg Isten iránti engedetlenség ősi bűnével. Végül is az ember minden korban bután állt e dologhoz, ahhoz ami számára üdvös ügy volt. Éspedig arra, hogy kire is hallgasson? Kinek az útmutatását és tanácsát fogadja el? És ki vezetheti őt bölcsen és megfontoltam bölcsőtől a koporsóig?

Nyilván Isten választott népénél ez a kérdés nem szabadna kérdés legyen...és mégiscsak lám-lám mi fogalmazódik meg...

Ez egy örök dilemma mintegy mindenkori pubertás közösségi betegség. Az, hogy Isten népe a saját útját akarja járni nem is lenne nagy baj, csupán attól válik azzá, hogy ezen az úton még Istentől is függetleníteni szándékszik magát. És minden innen ered. Pedig hát megtanulhatta volna múltban és jelenben, hogy nem vezetett semmi jóra az Isten nélküli élet, avagy jövő és boldogulás...

A jelen nagy döntése is ettől teszi függővé az ember világának boldog jövendőjét. Ha Istenre hallgat az Ő népe, akkor "megalázná az ő ellenségeit,... örökkévaló volna az ő idejük,  ...és megelégítené őt java búzával, és sziklából folyó mézzel töltené be őt...". Tehát ne legyen ez már kérdés a hívő ember számára, hogy kire is hallgat a jövendőben! Ámen.

"Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök." (Gal 3,29)

     Nagyon sokszor úgy tűnik, hogy az őskeresztyénség korának főkérdései nem a mi kérdéseink. Kicsoda Ábrahám? Mi közünk van hozzá? Egyáltalán érzékeljük-e a későbbi törvényvallás lényegét? Mit segít ez ma rajtunk? Ilyen és hasonló kérdések jogosan felmerülhetnek, de nem mentesítenek a folyamatos keresés parancsa alól. Attól, hogy a Lélek vezetésével találjuk meg a szimbólumok jelentését, hogy naponta legyen vezetés és lelki kenyér.

     Ábrahám a törvény előtt volt. Pál szerint 43o évvel a törvény keletkezése előtt (Gal 3,17). Azzal érvel, hogy nem a törvény tette igazzá őt Isten előtt. A Krisztusra nézve adta neki Isten az ígéretet, mégpedig hitből. Azért, mert hitt. Amikor Jézus a zsidók hitetlenségével szembesül, szintén Ábrahámmal érvel: Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat. Látta és örült... mielőtt Ábrahám lett, én vagyok (Jn 8,56.58.). Minek örült Ábrahám? Annak, hogy Krisztusban új világrend jön majd. Egy olyan világ, ahol a hit lesz az üdvösség valutája. Ilyen egyszerű: hiszed-e, hogy Krisztus által van az üdvösség? Itt nem számít származás, előjog, társadalmi rang. Itt csak egy valami számít: hiszed-e? Higgy, és nyerd el az ígéretet! Ez legyen a boldogság számodra. Ámen.  

"Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál!" (5Móz 4,9)

     Az egyiptomi szabadulás, a pusztai vándorlás, a pusztában megélt isteni vezetés, mély nyomokat hagytak a vándorló nép életében. A sínai szövetségkötés pedig olyan Isten-élmény volt az ott lévők számára, hogy biztosra mondható, egyhamar nem felejtették el. Érezhették a kiválasztás kiváltságát. Mózes szerint nincs olyan nemzet, melyhez olyan közel lenne Isten, és amelynek ilyen törvénye lenne (7. és 8. versek). Akkor miért olyan fontos az állandó bíztatás? Ne feledd!

     Akár a jólét, akár a körülmények alakulása, akár az öregség vagy netán betegség elfordítják az ember filgyelmét az igazán lényeges dolgokról. Arról, hogy szabadító és megtartó Istenünk van. Forrás mellett ülve szomjazik a lelkünk, mert elfelejtjük, hogy milyen csodák voltak és vannak a saját életünkben is. Tehetetlenség, hitetlenség és hálátlanság jellemzi az Istentől elhidegült embert. Ez pedig nagyon szomorú dolog.

     Tekints vissza az útra, és készítsd el a szabadulások, csodák jegyzékét. Meglátod, sokkal több van, mint gondolnád. Adj hálát a jó Istennek, hogy ma is vezetni akar, hogy ma is szabadító Isten ő a Krisztus által. Ámen.

"Bűneinket Krisztus maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg." (1Pét 2,24)

 

Az ismert ézsaiási idézetet (Ézsa 53) gyakran használja az Újszövetség, amikor a Krisztusban való megváltásról beszél. A szerecseny komornyiknak Filep ez alapján prédikál, és ez az ige ébreszti fel benne a hitet, hogy megkeresztelkedjen (ApCsel 8). Pálnak is kedvenc témája. Azt is mondhatnánk, hogy a megváltás nagy gondolatát, a helyettes engesztelő áldozatot semmi más nem fejezi ki jobban, mint ez az ige. Aztán ez visszhangzik: amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Nehéz nekünk megérteni a fordított időiség kérdését. Még nem is voltunk, de már Krisztus felvitte bűneinket a fára.

Nagyszerű tanítás arról, hogy az ő akkori győzelme, ereje naponta győzelemre segít. Nagy vigasztalás, hogy nincs olyan mélység, nincs olyan szenvedés, amiben előttünk ne járt volna. Az emberi bűnös testet halálával és feltámadásával dicsőítette meg. Megtörte a bűn és betegség titokzatos kapcsolatát, és a hit lett az az ajándék, az a különös érzékszerv, amivel erről tudomást szereztünk. Ez a fordulat pedig arra ösztönöz, hogy ezentúl az igazságnak éljünk. A mi gyógyulásunk (testi, lelki) is általa van. Hála legyen! Ámen.

"Nem a nagy sereg segíti a győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst." (Zsolt 33,16)

     Miközben milliók imádkoznak a világbékéért, és miközben a hívő keresztyének testvéri együttérzéssel segítik  a szükségben lévőket, menekülteket, aközben a hatalmasok háborút kiáltanak. Hinnünk kell, hogy az emberi jó szándék és szeretet győzni fog. Ez a reménység csak azért fogalmazódhat meg, mert mi hisszük, hogy a lényeges dolgok nem tőlünk függnek. Milyen bátorítás azt tudni, amit ez a zsoltár elmond egy előző versben (Zsolt 33,10): az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait. Eszembe jut a Zakariás által mondott ige: Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel, azt mondja a Seregeknek Ura (Zak 4,6).

     Imádkozzatok a világ békességéért bizalommal, mert a történelem Ura most is őrködik teremtményei fölött, a teremtett világ fölött. Bárhogy is lesz, semmi nem történik az Ő akaratán kívűl.

     A puszta fizikai erő, a katonai erő fitogtatása, a politikai hatalom mind viszonylagos (relatív) dolgok. Változóak. Az Úr nem változik. Ezért legyen e zsoltár utolsó verse a mi imádságunk: Legyen, Uram a te kegyelmed rajtunk, miképpen bíztunk te benned! Ámen. 

„Így szólt Jézus: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok – megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”   

(Jn 8,31b-32)

Ebben csak az a furcsa, hogy az ember mindig szabadnak képzeli magát. Nem így van? Pedig igen... Mit akarnak engem folyton megszabadítani? Ezt a büszke kérdést intézzük azok irányába, akik az igazi szabadságra tesznek utalást. Én szabad vagyok! Vagy mégsem? Ez a kérdés nem arra való, hogy a kételkedést táplálja, hanem arra, hogy újból szembenézzünk a jézusi igazsággal és önmagunkkal.

Akkor vagyok tanítvány, ha megtartom a jézusi igéket. Ez nagyon világos.  Jézus azt mondta a vétkezőnek: Eredj el, és többé ne vétkezzél! Ha folyton visszaesek vétkeimbe, ha folyton elkövetem ugyanazokat a hibákat, akkor bocsánat, nem vagyok Jézus tanítványa, és nem vagyok szabad. Az Ő erejével győzni lehet, még önmagam fölött is. Ő mondta: Én vagyok az igazság ... tehát Ő szabadíthat meg. Igazán szabadnak lenni azt is jelenti, hogy szabad vagyok elismerni, hogy nem vagyok igazán szabad. Ebből az őszinteségből, bűnvallásból aztán áldás származik: már nem akarok egyedül harcolni, mert megtanulom, hogy csak Jézusban van erőm mindenre. A szabadság alázattal kezdődik, hogy győzelem, öröm és hála legyen a gyümölcse.  Ámen.

 

 

"Jertek, csatlakozzunk az Úrhoz örök szövetséggel, amely nem megy feledésbe!" (Jer 50,5b)

Csatlakozni és csalatkozni (...) - e szavakat ugyanazok a betűk alkotják, és mégis mekkora különbség van a kettő között. Pedig a kettő együtt igaz a földi viszonyok között. Csatlakozás egy csoporthoz, párthoz, eszméhez, divathoz, korszellemhez csalatkozást, csalódást eredményeznek. Az ad acta latin kifejezés arra utal, hogy valamit hozzácsatolunk egy dokumentumhoz. Nos, szerződéseink csak utólagos adalékokkal működnek :) act aditional, és az a közös bennük, hogy egyik sem örökérvényű. Általában mindegyik határidőhöz kötött. Fel sem lehet mérni, hogy hány ezer bírósági per folyik naponta ezek miatt és a határidő lejárta miatti késedelmi kamatokért.

Megszoktuk, hogy "égi" viszonylatban minden másképpen működik. A szolgaságból megszabadult nép immár fel tudja mérni eddigi hiábavaló próbálkozásait. Végre a saját bőrén is megtapasztalta (mert sajnos csak akkor kapunk észbe), hogy "nincs más út, csak az Isten útja", és újból keresni kezdi az Urat. Jó, hogyha eddig eljutottunk. Mégjobb, hogyha a helyes irányba indulunk el végre. Lépünk is, csatlakozunk is. Jézus mondja: kövess engem, és követjük is, önmagunkat megtagadva (bár ez a legnehezebb harc) felvesszük kiszabott keresztjeinket. Mert ez más szövetség, ez a szeretetnek szövetsége. Isten harcolt értünk, és győzött a Krisztusban. És ez örökérvényű - áldott legyen az Úr! Nincs ad acta - csak a szeretet! Ámen. 

"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pét 5,7)

A napokban olvastam egy érdekes szóösszetételt. Azt sugallja, hogy a mi magyar nyelvünk csodával határos: gond-old meg jól. Nem szeretnék spekulálni a képletekkel, csupán csak annyit akarok érzékeltetni, hogy a gondolkodás közelebb visz a gond, a probléma megoldásához. Ez így is van. Ebből az is következik, hogy a higgadt, mély gondolat csodákra képes. Hol járnak a mi gondolataink ha gondok vettek körül? Nos, a keresztyén embernek a "gondoldkodás" sokkal könnyebb, mert tudja, hogy nincs egyedül. Nincs olyan gond, amit az Úr Jézusnak nem kellett volna átélnie a földi életében a születéstől a keresztfáig.

Sok gondja lehet az Úrnak, mert a kegyesek a saját gondjaikat mind-mind rábízzák. De mind elbírja, mert Mindenható és mert szeretetének ez a következménye: gondot visel rólunk. Gyönyörű ez a szó is, amit más nyelv nem képes így visszaadni: Gondviselés. Mindig eszembe jut Ábrahám és Izsák esete. Amikor a fiú megkérdezi, hogy hol van az áldozati bárány, akkor Ábrahám a héber szöveg szerint azt mondja: az Úr látja. Károli így fordít: Isten majd gondoskodik arról. A történet végén a Jehova jihrét így fordítja: az Úr hegyén a gondviselés. Látja az Úr a gondjainkat, látja törődésünket, látja alázatunkat, bíznunk kell abban, hogy gondot visel rólunk! Ma ezért adjunk hálát a templomban. Ámen.

 

"Pál így szólt: Krisztus által hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát, és mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz." (ApCsel 13, 38b-39)

A hívők alkalmassága nem önmaguktól van, hanem a Krisztustól, aki megerősíti őket a szolgálatban. Pál Krisztus által hirdeti, amit hirdet. Ezért az első ismertetőjegye az igaz Krisztus-követőnek az, hogyha a legfőbb címe nem az oklevelekben van, hanem a Krisztusban, aki életének, gondolatainak, cselekedeteinek egyetlen védjegye. Úgy-e nehéz ezt megtenni, amikor már saját ügyességeinkkel, alkalmasságunkkal, okleveleinkkel, címeinkkel, technikánkkal dicsekedhetnénk a világban. Pedig az Úrtól van minden előrelépés.

Éppen arra készülünk a következő héttől, hogy a gyülekezetünkben a képzések rendjén Pál apostol személyével foglalkozzunk. Azért roppant érdekes, mert Pál egy kitűnően képzett farizeus, aki a Tóra alapján áll, de akit megragadott Krisztus szeretete. Ha úgy tetszik, első kézből tanulhatunk tőle. Pál a farizeusi, mondhatnánk szigorúan mózesi talajon állva értelmezi a Krisztus- és egyházjelenséget.

Kicsoda igazul meg Isten előtt? Aki hisz abban, hogy a mégis fennálló emberi gyarlóságot Krisztus áldozata elfedezi (H.Káté), aki hisz a Krisztus általi megváltásban. Krisztus által hirdetjük most is a bűnök bocsánatát. Hidd el, hogy bűneid általa megbocsáttattak. Ez a szabadság! Eredj el békességgel, és többé ne vétkezzél! Ámen.

„Az Úr irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja.” (Zsolt 37,23-24)

Különös érzékenység jellemzi az izraelita kegyességet. Közmondásokat sorakoztat föl, aztán példabeszédeket, tanító verseket, majd arra is képes volt, hogy a világmindenséget sürítse rövid költeményekbe. Érdekes darab a 37. zsoltár: itt igazából nem Isten szól, mint a próféták által, nem is az ember szól Istenről, mint a himnuszokban (Ravasz László), hanem az ember az emberhez. Na, és itt álljunk meg egy percre. Milyen a mai keresztyén ember kommunikációja kifele? A zsoltárban a tapasztaltabb, az idősebb, a bölcsebb, a megtért szól arról másoknak, hogy milyen a helyes, a boldog, a jó élet. Ideális esetben nálunk a hívő, a kegyes, a megtért ember beszél a többi emberhez. Miért jó, és miért üdvös Isten útján járni? Talán kevés a bizonyságtevő, vagy az van, hogy nincs tekintélyük, vagy nem hiteles a bizonyságtételük.

Felüdülés lenne másoknak beszélni arról, hogy ha Isten útján járunk, akkor biztonságban vagyunk. Mert olyankor Ő irányít. Az autópályákon van ún. Highway Security szolgálat. De 100 kilóméterre talán csak egy jármű van. Nem így van a hívők esetében. Mindannyian oltalom alatt vagyunk. Ezt kellene szívből megérteni. Annál is inkább, mert nem a megtett távolságra, hanem a lépteinkre is Ő vigyáz. Lépjünk ma hittel az általa megadott úton, félelem nélkül! Ámen.

"Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet - senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn. 14,6)

Az ismerős bibliai rész üzenetét sokszor elismételjük. Kívülről tudjuk. Talán éppen ezért siklunk el fölötte. Most talán célravezetőbb, hogyha az apróbb részletekre is figyelünk. Engem most az ragadott meg, hogy Jézus válaszolt. Veletek vagyok minden napon... megszólítható, beszélget velünk, kikérdez, akár az emmausi tanítványokat. Miért jártok szomorú ábrázattal? Kevés iróniával, látva hiábavaló küszködésünket megkérdez: Fiaim, van-e valami ennivalótok? Nem eszme, nem kifaragott feszület, hanem a feltámadott, élő Jézus Krisztus. Jézus nem csupán válaszolt, de Ő maga lett a válasz: Isten válasza. Évezredes próféciák benne nyertek értelmet. Immánuel - velünk az Isten! Ő a válasz Simeon karjaiban. Ő már békességet nyert, mert látta benne az üdvösséget.

Lübeckben van egy Krisztus szobor amelynek a talapzatára érdekes üzenet van írva: Ti útnak neveztek, és nem jártok rajtam, igazságnak, és nem hallgattok rám, életnek neveztek, és nem éltek általam. Vajon így van ez? Ma Ő kérdez minket. Mit felelünk neki? Uram, kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad! Ámen. 

"Dánielnek pedig azt mondta a király: Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, királyok ura." (Dán. 2,47)

A babiloni írástudók és a híres tudományuk nem elegendő ahhoz, hogy a titkokat megfejtsék. A több ezer "isten és bálvány" némaságukkal elárulják tehetetlenségüket. Mindezek mellett a nagy király kénytelen elismerni, hogy a Dániel Istene a Mindenható Isten. Pedig még nem látta a nagyobb csodákat: Dánielék megmenekülnek a tüzes kemencéből és az oroszlánok verméből. Akkor is megismétlődik a különös hitvallás: Áldott ezeknek Istene, mert nincs más Isten, aki így megszabadíthasson. (Dán 3,28.29)

Hamis istenek, tehetetlen bálványok és pöffeszkedő kiskirályok világát éljük ma is. Az ember szinte semmit nem változott. Egy gondolkodó azt írta: az ember az egek erősségeivel kezében, de a poklok ürességével szívében áll a XXI. század kapujában. Valóban félelmetes és veszélyes vállalkozás az egész föld és az emberiség élete, hogyha nem őrizne a Teremtő és Gondviselő Isten. Péter hitvallása füleinkbe cseng: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia! Ez legyen az erősségünk. Ezért adjunk ma hálát. Ő az istenek Istene, királyok Királya. Ámen.

"Vajon az angyalok nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?" (Zsid. 1,14)

      Szerencsére nálunk Erdélyben még az éjjeliőr is tudja (ő tudja a legjobban), hogy az őrangyalok ellátják feladataikat. Valahogy nem kell ehhez Káté, meg hitvallás, egyszerűen a közösségi tudatban dereng valami igazság, hogy néha tudtunkon kívül, a dolgok mégis jóirányt vesznek. Valahogy úgy, mint a 127. zsoltárban: szerelmesének álmában ád eleget, vagy ahogy Ady fogalmazna: kivonta kardját, megelőzött...Tény az, hogy tapasztalataink azt mutatják: ha valaki nem őriz, ha valaki nem lép közbe, akkor életünk nagyon ingoványos talajon járna. Az angyalok szolgáló lelkek, és segítenek bennünket. Ez a tuti!

      Milyen alakban jelennek meg? Beszéltem én angyalokkal? Találkoztam velük? Na, nem abban a kategóriában, hogy angyal volt az illető, hanem észrevettem-e, hogy Isten küldte hozzám. Ne feledjük, hogy Ábrahámhoz három férfi érkezett, ő megvendégelte őket, és utólag kiderült, hogy angyalok voltak. A Biblia tanít, amikor a vendégszeretetre utal, hogy egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégeltek meg (Zsid. 13,2). Látni kell, és érezni kell, hogy a világunk sokkal több annál, amit mi látunk, eszünk, iszunk, érzünk. A Gondviselés lehetővé teszi, hogy angyalokkal találkozzunk naponta. Na, ez a nagy dolog, amiért ma is hálát adhatunk. Ámen.

"Az Úr pedig azt mondta: megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam kiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat."  (2Móz. 3,7) 

     Rögtön az jut eszembe, hogy mondhat bárki bármit, de az a lényeges, hogy mit mond az Úr. Régen jövendőmondók, jósok nyúlták le az egyszerű ember pénzét, ma a modern pogányság éppúgy áldozatot hoz a bálványoknak. Jaj, mit mond a horoszkóp, jaj, mit mond a tanácsadóm, jaj, mit mond a főnököm - kb. ezek az alternatívák. Érdekel még valakit, hogy mit mond az Úr? Bibliai időkben szokás volt elmenni egy szentélybe, hogy valaki "megkérdezze az Urat". Ez az egyik nagyon fontos dolog, amit én visszavezetnék, ha lehet. Erre kevesebb a "lájk", mert ki tudja, elbírjuk-e hordozni azt, amit az Úr mond.

     Pedig világos, hogy nincs olyan segítségünk, aki ténylegesen számít. Én is panaszkodtam sanyargatás, fájdalom, probléma ügyben. Meghallgattak, de nem értettek meg. Ahogy elkezdtem a beszédet, a második mondatnál mások fájdalmát és panaszait kellett végighallgatnom. Van valaki, aki ismer annyira, hogy számontartja fájdalmainkat, meghallgatja kiáltásunkat. A Mindenható Isten. A bizalom nagyon fontos dolog. Építs a múltra: tényleg megszabadította az imádkozó népet. Téged is megszabadít, csak bízzál benne. Ámen.

"Vigyázzatok, testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon az élő Istentől." (Zsid. 3,12)

     Templomba készülök, és elgondolom, hogy az évek során statisztikailag kimutathatóan nagyon sokan elszakadtak a keresztyén egyháztól. Vajon Istentől is elszakadtak? Sokan állítják, hogy nem, csupán a hivatalos egyháztól szakadtak el. Ezt már csak azért sem fogadhatom el, mert tudom, hogy az igazi hit az Isten- és emberszeretet függvényében értelmezhető csupán. Létezik egyéni hit, de egyedül csak  a közösség próbaiskolájában. Ha testvéremet nem szeretem, nem állíthatom, hogy Istent szerető ember vagyok. Hol vagy Isten népe?

     Érdekes és drámai örökség az emberé: van szabad akarata, eldöntheti, hogy hová csatlakozik, és azt is, hogy honnan akar kilépni, de ugyanakkor ifjúságától fogva gonosz a szívének gondolata (Gen 8,21). Ma figyelmeztet az apostol féltő szeretettel: Ne legyen hitetlen és gonosz szíved! Ne szakadj el az élő Istentől! Elsősorban azért, mert Ő az életünk forrása. Letagadott szomjúságunk csak erősebben gyötör, vesztünket okozza, ha nem indulunk ma el a jó pásztor szavára. Ma is csendes vizekhez terelget. Kövessük Őt! Ámen.