"Pál írja: Tudjuk..., hogy választottak vagytok. Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is."(1Thessz. 1,4-5a)

    Az evangélium úttörő szakaszának idején szinte biztos, hogy Pál apostol rendkívül örült volna a mai modern kommunikációs csúcstechnikának. Egy gyors e-mail váltás az új gyülekezetekkel, vagy netalán egy Skype konferencia lehetősége, ...persze  mobil használat tökéletes lefedettséggel... szóval mindaz, ami ma már az információ gyors áradásának tökéletes és megbízható lehetősége. Sőt ...ugye ma nem kell több ezer kilométert sem gyalogolni a hegyes sziklás infrastuktúra nélküli utakon, vagy pedig az akkor igen kockázatos hajóra szállás helyett egy olcsó charter repülőjárattal még az utazási idő is hihetetlenül lerövidülhetne... Persze az is igaz, hogy akkor elmaradt volna a személyes találkozás varázsa, a Krisztustól kapott megbízás örömének "személyes kisugárzása", az evangélium szívörömének megtapasztalása amely a Szentlélek Isten erejének csodája, az ami bizonyságot és teljességet áraszt...

     Márpedig nagyon fontos Krisztus evangéliumának hozzánk való üzenete: ..."választottak vagytok!"

A mai ember önbecsülésének és saját értékítéletének válságában Krisztus evangéliumának üzenete még ma is felbecsülhetetlen: Krisztusom által az én Istenem számára a legfontosabb vagyok! Bizony nem rossz ezzel a tudattal a mai napon sem belevetni magunkat dolgaink tengerébe... Ámen.

"Ne légy kemény szívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben."(5Móz. 15,7b)

     A gazdasági világhatalmak számára kitűnő szlogenné válhatna a mai ige, de tapasztalatból tudjuk mindnyájan, hogy mennyit is ér egy-egy szlogen. Mózes korában viszont ez egy tökéletes szociális szabály volt, amely egy jóravaló és erős társadalmat igyekezett létrehozni, mint utólag kiderül nem kevés sikerrel. Az egyén és társadalmának gazdasági szintje és a hozzá tartozó erkölcsi felelősség viszont szervesen összetartozik és ebben mindössze az tűnhet fel mindnyájunk számára, hogy mindezt Isten hívja életre bennünk!

    Ettől fogva azonban senki sem mondhatja Krisztus-követőként, hogy nem érdekel a másik helyzete és sorsa hiszen Isten Igéje egyértelműen jelzi: felelősséggel tartozol "testvéred" iránt.

Kell nekünk újra és újra e szabály fejünkre olvasása, hiszen komoly problémája a mai embernek az érzéketlen, rátarti, fösvény lelkület, amelyből Istenünk segítségével fokozatosan ki lehet és ki kell gyógyulni. Ámen.

"Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele." (1Thessz. 5,9-10)

Napok óta gyönyörű napsütéses, kellemesen meleg reggelekre ébredtem. Egyenesen rosszul esett ma reggel a borús eget látni. Kedvemet szegte. Hasonló az érzés ahhoz, mint amikor az élet napos oldalán járva egyszer csak egy rossz hír, egy alattomosan rám köszönő esemény a félelem palástjával eltakarja előlem a napot, a fényt.

Gyerekkoromban sokszor hallottam az öregektől, ha vihar támadt, ha mennydörgött az ég, hogy olyankor haragszik az Úr. Bevallom, így utólag, hogy jó volt felnőni úgy, hogy tudatosult bennem: Isten tud haragudni rám. Haragszik, ha nem a szerinte való jót cselekszi teremtménye. Még jobb tudni azonban azt, hogy nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget, az örök életet a minket megváltott Krisztus által. Bár csak haragot érdemlünk, mi mégis kegyelmet kaphatunk. Ez az a belső fény és világosság, ami utat mutat, jó kedvre derít a viharban is. Ma és mindenkor ezért ne feledjünk el hálát adni a mi Istenünknek. Ámen.

"Ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket." (Zsid. 6,12)

A legújabb kutatások szerint a lustaság lehet örökletes is, és inkább a tudatalattihoz kapcsolható, nem egy tudatos döntés eredménye. Itt Jézus szavaira is hivatkoznak, aki így figyelmeztette tanítványait: "jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen." (Mt. 26,41b) A rest ember igazából nem is tudja, nem érzékeli, hogy elhanyagolja feladatait. Lehetséges.

Én azonban inkább Adlerrel értek egyet, aki szerint a lustaságot stratégiaként alkalmazzuk. Inkább nem teszek semmit, nehogy vesztes legyek. Minden szolgálatnak, minden cselekedetnek, amelyet végzünk, van célja. De vannak, akik inkább nem tesznek semmit, mert félnek attól, hogy nem érik el céljukat. Számunkra a legfőbb célok Isten ígéreteinek elnyerése, megtapasztalása: segítség, biztonság, jó-lét, nyugalom, boldogság, örök élet. Ne legyünk restek ezekért tenni, hisz vannak, akik ebben is előttünk jártak. Nekik sikerült, nekünk is sikerülhet. Ámen.

"Meg vagyok győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig." (Fil. 1,6)

Naponta megújul bennünk az a szándék, hogy Isten drága üzenetét meghalljuk. Úgy megszokja az ember, mint azt, hogy testét táplálja. Létszükségletté válik, hisz megtapasztaljuk, mit jelent, amikor naponkénti lelki erőfeszítéseinkben a mennyei táplálék erőt ad. Erőt ad azon az úton járni, melyet Istenünk simít lábunk alá, és bármilyen nehéz is legyen, tudjuk, amit mai napi ószövetségi igénk mond: "Az Úrnak minden útja igaz, és minden tette jóságos." (Zsolt 145,17)

Örömmel tölt el, hogy ma is vannak, akik az Isten útján járnak, akik naponként létszükségletnek érzik, hogy Isten asztaláról is táplálkozzanak. Jó tudni, hogy ennek a tápláléknak erejével ma is sokak lábnyoma mentén élet, szeretet, reménység terem. Én pedig csatlakozva Pálhoz, azt mondom nektek: én is meg vagyok győződve, hogy aki elkezdte bennetek a jó dolgot, el is végzi a Krisztus napjáig. Istenünknek ez a munkája erősítsen mindnyájunkat az életszolgálatunkban. Ámen.

Jézus így szólt hozzájuk: Mit féltek ti kicsinyhitűek! (Mt 8,26a)

      Ha az élet tengere már nemcsak morajlik, hanem "szilaj hullámokat vet pusztító ereje" akkor az ember szíve megtelik félelemmel. Nagyapám mesélte a Don-kanyari ütközetről, hogy a láp mocsarába csalt magyar hadsereg a nagy ütközet hajnalán a befagyott Don jegét zúzó tankok hangától és a másik oldalról megszólaló sztálin-orgonák (36 csövű ágyuk) pusztításától halálfélelemmel imádkoztak csak hogy élve megszabaduljanak. Fiam...az maga volt a Pokol! mesélte nagyapám. Sohsem éreztem akkora félelmet! Azt hittem hogy mindnyájan odaveszünk. De ő mégis életben maradt, könnyebb sérülés és fogság után négy év múlva hazatérhetett...

    Jézus tanítványai is megrémültek ("Hullámok ha rémítenek, mérhetetlen víz felett") a viharos tó vizén hajózva miközben Mesterük nyugodtan szunyókált, pedig ugye Mester velük volt...

Édesapám a gyáva embert gyámoltalannak nevezte és folyton arra biztatott hogy "olyan" ne legyek.

Jézus mondatából azonban arra következtetek, hogy a félelem bére a kicsinyhitűség... 

Jó azt tudni, hogy Aki a halál felett, illetve a pokol felett is diadalmat aratott és ezt a diadalt meg is akarta osztani mindenkori tanítványaival, nos Ő biztat és Ő nyugtatott meg! Halált és Pokolt megvető bátorsága sugárzik felénk. Vele, általa és mellette alaptalan és indokolatlan a hívő ember félelme.

Ezt pedig ma is jó magunkban hordozni! Ámen.

"Gondolt ránk megaláztatásunkban, mert örökké tart szeretete."(Zsolt 126,23)

Számtalanszor eljátsztam már képzeletben azzal a gondolattal hogy mi történne akkor, ha a múlt egy jelentős és komoly személyisége összetalálkozna egy mai modern szintén komoly és felelős személyiséggel. Jómagam kíváncsi volnék beszédeikre és beszédtémáikra. Érzem és tudom, hogy szinte azonnal a szép, verettes régi ám annál szebb magyar nyelvezet a múlt magyar nyelvének patináját hozná ismét csak felszínre. Erre jó példa lehet a mai igénknek Károli Gáspár fordításában való olvasata is. Ott így hangzik: "Aki megemlékezett rólunk alacsonyságunkban; mert örökkévaló az ő kegyelme".

Megakad szemünk a "megaláztatás-alacsonyság" kifejező párhuzamán. Érzékeljük azt, hogy a lelki frusztráció ilyen formában való leírása kellően érzékelteti a mai ember, avagy a mindenkori ember visszatérő problémáját. Ugyanis a megaláztatást, a lealacsonyítást az ember lelki halálos kórként viseli szívteherként. Ezt az Igét olvasva viszont azt az üzenetet kapjuk Istenünktől, hogy Ő gondol ránk és megemlékezik rólunk megalázott-lealacsonyított helyzetünkben. Felemelő azt tudatosítanunk magunkban, hogy a megemlékezés kifejezésében benne található az a többlet, hogy a szívben őrzött emlék örökre tart, tehát Istenünk szívében örökké tart az Ő irántunk érzett kegyelme és szeretete. Ez a tudat pedig hitünk és bele vetett bizalmunk örömében a megaláztatás mélységéből a mennyei magasságig emel. Nos ezt a biztatást vigyük magunkkal a mai napon is. Ámen.

"Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk." (Zsid. 2,1)

Tegnap hosszú autósor torlódott fel egy baleset miatt, amikor gyermekeinkért mentünk az iskolába. Feleségem az autóban maradt, én pedig gyalog indultam tovább, mert késésben voltunk, s nem tudtuk meddig kell várakozni. A baleset helyszínén megkérdeztem mi történt, s valaki azt mondta, hogy az autós figyelmetlen volt s aláfutott a traktor alá. 

Mennyi figyelmetlenségünk okoz "baleseteket" az életünk során. Meggondolatlan voltam, s olyan mondat hagyta el a számat, amivel megbántottam szerettemet, felebarátomat. Kapkodó voltam és elszalasztottam a lehetőséget, hogy segítsek, megbocsássak, gondoskodjak, szeressek. Figyelmetlen voltam, mert csak magammal törődtem.

Hanyag eleganciával fogadtam, amikor Isten megszólított, irányt szabott gondolataimnak, érzéseimnek, beszédemnek, cselekedetemnek. Igen, jól látja Isten, hogy el tudjuk nézni az Ige útjelző tábláit életünk sokszor eszeveszett kapkodásában. Ezért kell megköszönnünk, hogy arra figyelmeztet: még jobban figyeljünk szavára, hogy életünk el ne sodródjon mellőle. Ámen.

"Közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek." (3Móz. 26,12)

Nem akármilyen biztatással kezdhetjük e heti pászmánkat. Isten közöttünk fog járni. Nem is akárhogyan, hiszen azt mondja népeként tekint reánk, akiknek jóléte tőle függ majd.

Mátyás király meséi jutnak eszembe, aki álruhában sokszor járt népe között, hogy igazságával tartsa rendbe népe mindennapjait. Gondja volt a szegényre, az elesettre, a kiszolgáltatottra, az elnyomottra, a nincstelenre, de megbüntette a gazdagságától elvakultat, a nyomorgatót, a fennhéjázó, büszke, magának való embert. Tettei nyomán jólét és béke termett népe körében, és amikor felfedte magát, népe felismerte benne igazságos, szerető királyát.

Mi ettől sokkal jobbra számíthatunk, hisz nem egy földi király, hanem égnek és földnek, életnek és halálnak, a mindenségnek Királya jár közöttünk. Felismerjük, majd mi is, amikor tettei nyomán jólét és békesség terem életünkben. Hála - ez az, amit érzek. Bátran indulok. Ámen.

"Gondol ránk az Úr, és megáld minket." (Zsolt. 115,12a)

Az elmúlt heti munkánk során sok mindenre kellett gondolnunk. Gondolnunk kellett arra, hogy legyen mit ennünk, legyen mibe öltözzünk, legyen elég üzemanyag az autónkban, legyen meg a gyermeknek a házi feladat, legyen megoldás egy betegségre, legyen minderre elég pénz, elegendő erő, és napestig sorolhatnánk. Mindannyiunknak a magunk életében sok mindenre kellett gondolnunk. Közben nem egyszer megbújt bennünk a kérdés is: sikerül-e minden gondolati gondunkat a gyakorlatban megoldani? Ha sikerült, azért volt mert megáldott az Úr. Ha nem, hát annak oka volt.

Gondol ránk, de áldását csak akkor osztja, ha mi is gondolunk rá. Ne felejtsünk hát el mindennapjainkban az Úrra is gondolni, arra, hogy neki mi jár és ő mit vár el tőlünk. Ma se felejtsük el, hogy mire adta nekünk a nyugalom napját. Ámen. 

Jézus így válaszolt nekik: "...Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." (Lk 7,22-23)

     Próbálom felidézni magamban korunk gyógyító erőit, és óhatatlanul az a kép kerül elő, ahogy Mózes áll a fáraó előtt, egymás után adja jelét Istentől kapott hatalmának, de az egyiptomi papok is ugyanazokat a jeleket teszik, így nem hisznek Mózes küldetésében. Ha ma bemegyünk egy kórházba, vagy csak leülünk egy beteg ágya mellé, vagy egy gyógyulttal beszélgetünk, nem derül ki egyértelműen, hogy Jézus a gyógyító. XY orvos, adott készítmény, beavatkozás legalább annyira fontos, ha egyáltalán fölmerül Jézus neve.

     Épp tegnap beszélgettünk barátaimmal arról, hogy mi a megengedett az orvoslásban, és arra jutottunk, hogy gyakorlatilag minden, ami hasznos lehet, csak mindent Jézus nevében kell felhasználni. Természetes, hogy a világ leutánozza Jézus gyógyításait, és sajnos az is természetes, hogy nagyon sokan beérik az utánzattal. Pedig itt nem kell súlyos árral megfizetni az eredetiséget, sőt: ma is egyetlen feltétele van, a hit. Hadd lehessünk ma az ige szerint boldogok. Ámen.

"A süketet ne ócsárold, a vak elé gáncsot ne vess! Félj Istenedtől!" (3Móz 19,14a-b)

     Alapvető emberi tulajdonság, hogy képesek vagyunk megkeresni és kihasználni a mások gyengéit, hibáit, fogyatkozásait. Gyermekek csúfolódásaiban, felnőttek rosszindulatában, mindennapi apró ügyeskedésben, gáncsoskodásban érhető tetten ez a szeretetlen, lélekölő hajlam.

     Hogy mennyire súlyos a mindenkori helyzet, azt az Isten haragjára való hivatkozás mutatja. Mintha érvelés és rábeszélés hiábavaló lenne, az ige egyenesen Istenre mutat: ő a pártfogója minden süketnek és vaknak. Ne tévesszen meg senkit korunk álságos magatartása, hogy egyrészt a süketeket siketeknek, másrészt a vakokat látássérülteknek nevezi, vagy hogy támogatással lehet hallókészülékhez és kiképzett kutyákhoz jutni: attól még a bank elvisz mindent, ha valaki süket volt és vak a szerződéskötéskor, attól még a magatehetetlen magzatnak nincs joga az élethez, ha mások úgy döntenek, és sorolhatnám korunk példáit... Úgy hát gyermeki bizalommal, de: félj Istenedtől! Ámen.

 "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." Ezért bizakodva mondjuk: "Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?" (Zsid 13,5b-6)

     A hívő embernek biztatás, a hitetlennek fenyegetés a ma reggeli ige. Előbbi a kegyelem, a segítség, a kitartás végtelen tárházát találja benne, utóbbi a kolonc, számonkérés, büntetés lehetőségét. Vagy akár úgy is nézhetjük, hogy a hívő ember számára tiszta, világos üzenet, a hitetlennek pedig kritikára méltó szöveg.

     Egyszerűnek tűnik a kérdés: bizakodással tölt el ma a tudat, hogy velem van az Úr? Mielőtt rávágnánk rutinosan, hogy "persze, természetesen", még egy kérdés jön: és miben fog ma megnyilvánulni ez az együttlét vele? Ki ellen, vagy ki mellett fogunk kiállni, ki mellé fogunk leülni, mi mindent fogunk mondani csak azért, mert "velem van az Úr, nem félek"? Jusson majd eszünkbe este visszanézni, és adja Isten, hogy hálát adhassunk a mai napért. Ámen.

"Amikor kiáltottam, meghallgattál engem, bátorítottál, lelkembe erőt öntöttél!" (Zsolt. 138,3)

Milyen nagyszerű lenne, hogyha ezt tapasztalnánk meg  az emberekkel való kapcsolatainkban is. Ámde a földi valóság szinte semmit nem változott ahhoz a helyzethez képest, amit a 38 éve beteg embernél panaszként olvasunk:...nincs emberem...aki segítsen.  Egy egy nagyvárosban sokkal több a magányos ember, mint az egyenlítő őserdőiben. Valami nagyon elromlott: nincs emberem.  Néha velem is ez a helyzet, nincs időm meghallgatni a másikat, nincs energiám. Jézus példája ma is előttem áll: emberszámba vette a beteget, segített neki, lelkébe erőt öntött, és betegségéből is meggyógyította. Mert az ilyen odafordulás gyógyító hatással van a másikra.

Önsajnálat helyett, ha én megtapasztalom, hogy az egyedül  hűséges Isten meghallgatott, bátorított és lelkembe erőt öntött, akkor e világi defektus nálam egyre inkább megszűnik. Magányom elszáll, mint a pára, én magam pedig Isten  gyermekeként áldás lehetek mások számára. Lesz fülem és szívem ma meghallgatni mások segélykiáltását, lesz egy bátorító szavam másokhoz, és mivel erőt nyertem az egyedül hűséges Istentől, örömmel "erőt öntök" szeretteim, embertársaim lelkébe. Csak higgyek Istenben, és ebből merítsem az önbizalmam. Meglesz. Ámen. 

"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel - azt mondja a Seregeknek Ura!" (Zak. 4,6b)

     A jó, a szép, a tiszta, az igaz és az üdvösséges dolgok születésének ez az egyetlen magyarázata: Isten cselekszik az Ő Lelke által. A bibliai igék mindig pontosan akkor hangzanak el, amikor szükségünk van rá. Az első találkozás viszont, amikor egy ige mélyen megérint, azért lényeges, mert erről az érintettségről talán hosszú évtizedek után derül ki, hogy a jövőre nézve is áldássá válik. Engem is megérintett ez az ige közel húsz éve. Biztosan ott volt a szívemben, és néha halványabban, néha határozottabban, de mindig velem volt. A fogságból visszatérők új életet akarnak kezdeni, eljött az ideje az újjáépítésnek, és így a lerombolt jeruzsálemi templom újjáépítésének is. Ki segít ebben? Mi a fontos?

     Az emberek, a külső körülmények, a hatalom és a befolyás csupán eszközök az újjáépítésben. A csoda Isten Lelke által válik lehetségessé. Így erősít ma minket, akik új templomot építünk. Így erősít meg téged a mai napon. Téged, aki valami nemes, valami szép és jó dolog felépítésén fáradozol. Bármi is az, hogyha az Úr dicsőségére van, bátran kezdjél hozzá, mert az Ő Lelkével beteljesíti, és megáldja azt! Ámen.

"Mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk." (Róm. 14,8)

     Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? Az, hogy mind testestől mind lelkestől, akár élek, akár halok... Hosszú évek óta figyelem a konfirmációi előkészítőre járó gyermekeken, hogy a Káté első kérdését mennyire megtanulják és megjegyzik. Nyilvánvalóan több ez a kezdeti buzgóságnál és lelkesedésnél: emberi életünk egyik alaptételét rögzítik magukban.

     A keresztyén embernek vigasztalás, a hitetlennek nyűg, a más vallásúaknak pedig akár fenyegetés is lehet ez az ige. Sőt, bárki közülünk akár napjában többször is megélheti vigasztalásként, nyűgként, fenyegetésként az Istenhez való feltétlen tartozást a szerint, ahogy éppen gondolatai vagy cselekedetei Isten közelében, vagy ellenében tartják. Hadd legyen ezen a reggelen feltétlen biztatás mindannyiunknak, hogy semmi sem szakaszthat el minket Isten szeretetétől. Erősítsen, bátorítson, segítsen dolgainkban. Ámen.

"Fordítsd el tekintetemet, hogy ne nézzek hiábavalóságra!" (Zsolt 119,37a)

     Gyermekkoromban, ha valami félelmetes dolgot láttam a tévében, bebújtam az asztal alá. Mai napig megtörténik, hogy filmnézés közben behunyom a szemem, míg az adott jelenet véget ér. Máskor pedig épp ellenkezőleg: belefeledkezem valamilyen látványba. Mintha minden más megszűnne körülöttem, csak az az egy fontos, amit a szemem lát.

     Próbálom felidézni magamban, hogy a mögöttünk álló hétből hány kép kapcsolódik emlékeimben az istendicsérethez. Bizony szánalmasan kevés... Annál több kép tolakszik elő akaratosan, amit nem is tudom, hova tegyek, de biztos lesz dolga velük az én Uramnak, míg fejemben rendet rak. Érzem együtt a zsoltárossal gyengeségemet, tehetetlenségemet a hiábavalóságok elkerülésére. Érzem ugyanakkor azt is, hogy mennyei Atyám szelíden, de határozottan fordítja ma tekintetemet maga felé. Ámen.

"A szeretet nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal." (1Kor. 13,6)

  Emberi gyarlóság örülni mások szerencsétlenségének. Sokszor bevallás nélkül annyira élvezzük a kárörömet, hogy mérgesek vagyunk, ha megfosztanak ettől az élvezettől. A "negyed órára sztár lehetek" világában divattá vált a hamisságnak igazságként való feltüntetése és az afölött való örvendezés. Az újság akkor fogy, a TV csatorna akkor népszerű, hogyha lejáratunk valakit, ha a kárörömet "csipszes tálban" kínáljuk föl. És lásd, van öröm... káröröm. Ez nem a szeretet világa. Pál mondja ugyanott: ... ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok. Lehet ezt úgy is parafrazálni, hogy semmi ember vagyok, mégcsak nem is senki, hanem egy semmi. A semmi pedig, mint a nulla, kívül kerek, belül üres. Ilyen vagyok, ha a hamisságnak hódolok, akár titokban is.

     A szeretet az igazságban gyönyörködik. Az egész Újszövetségben érezhető a szép, a jó, az igazságos, a szent iránti érzékenység. Milyen dolog sírni az igazságért, ahogy a gyermek teszi, hogyha becsapva érzi magát? A világ azt mondja, hogy gyenge vagy, pedig inkább azt jelenti, hogy van érzés benned. Akkor is ha férfi vagy. Akkor pedig van még remény. A szeretet semmi rosszban nem vesz részt, és nem gyönyörködik abban. Az igazság a keresztyénség szíve azóta, hogy Jézus kijelentette magáról:...én vagyok az Igazság...(Jn 14). Annak örüljek ma, hogyha a Jézus szerinti igazságot győzedelmeskedni látom, mert olyankor győz bennem a szeretet. Ámen.  

"Így szólt Jézus tanítványaihoz: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!"

(Mk. 16,15)

Add tovább! Ezt az egyszerűnek tűnő parancsot kapják a tanítványok. Gyerekjáték...mondhatnánk. Hiszen játszodják is a gyerekek, mintha a továbbadás művészete a génjeikben lenne. Egy gyerekcsoport "unatkozik" valahol, amíg az egyik a másikra üt, és azt mondja: add tovább! Ettől a perctől kezdve izgalmassá válik az élet, sőt nagyon komoly dologgá. A legfontosabb kérdése az lesz mindenkinek, hogy tovább tudja-e adni, vagy rajta marad az ütés. (Ravasz L.)

Az evangéliumot kell továbbadni, az örömhírt. Tudnál-e örülni a jóhírnek, hogyha megtartod magadnak, és nem osztod meg azokkal, akik melletted vannak? A megosztott öröm kettős öröm, sokszoros öröm. Olyan a természete, mint a szeretetnek. Garai Gábor verssorai jutnak eszembe: ... a szeretetet szét kell osztani, mert természete szerint oszthatatlan, mikor már másnak nem jut, magadnak sem marad belőle! Az örömhírrel, evangéliummal is így van. Van-e ma jóhíred mások számára?

Mikor az Úr Jézus a megváltás isteni művét elindította, nem tett mást, mint valakinek fülébe súgott egy titkot, és azt mondta: add tovább! "Amit a fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek!" (Mt 10). Krisztus egyháza a bizonyságtételben él, és a benne megjelent üdvösség hirdetésében. Hogy gyerekjáték-e, ki-ki döntse el! Volt alkalmam végig kanyarogni autóbusszal a Makedóniai hegyeken, és eszembe jutott Pál apostol, aki az apostolok szekerén vitte el az örömhírt oda, ahová az irodához szokott lábaink nem vinnének el, vagy legalábbis messze nem jutnánk. Ma viszont egyetlen gombnyomással, isteni kegyelem folytán, mi is résztvehetünk az evangélium terjesztésében. Oszd meg az örömet, add tovább!   Immánuel - velünk az Isten! Ámen.

"Uram, szenvedek! Segíts rajtam!" (Ézs. 38,14)

Nagyon sok ember imádsága, sóhajtása lehet ez a vallomás. Először is el kell mondanom egy imát, hogy Isten akarata szerint gyógyuljanak meg a betegek.

Ha nem lenne több följegyzés a Szentírásban egy-egy eseményről, akkor most nem értenénk teljesen a halálosan beteg Ezékiás királynak az imádságát (2Kir 20). Ám, ami fontos, azt megőrizte a gondviselés. Ez pedig fontos. Ezékiás uralkodása alatt lelki és erkölcsi értelemben épül és gyógyul a nép. Az asszírok ostrom alá veszik a szent várost, de csoda folytán abbahagyják az ostromot, mivel a táborban pestis járvány üti föl a fejét. A nép megmenekül, de a király maga is megbetegszik. Pontosan úgy, mint Hunyadi János, aki Nándorfehérvárnál legyőzte a törököket, de ő maga pestisben meghalt.

Ezékiás azonban Istenre bízta magát, arccal a fal felé fordult, könyörgött és keserves sírással imádkozott. Ézsaiás följegyezte a halálosan beteg ember imádságát: ...szemeim a magasságba meredtek. Uram, szenvedek! Segíts rajtam!

Milliók imádsága lehetne ez, akik ebben az órában is szenvednek. Amikor Jézus a földön járt, ugyan nem gyógyított meg minden beteget, de már jelezte azt a régi igazságot, amit a Szentírás tanít: ...én vagyok az Úr, a te gyógyítód! (2Móz 15,26). Ebben rejlik minden szenvedőnek a reménysége. Ezékiás erősen hitt ebben, és el tudta mondani bizalommal: ...Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! (Ésa 38,16). Nyert is még tizenöt évet Isten kegyelméből. Áldott legyen az Úrnak neve! Ámen.

"Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik meg a szív." (Zsid 13,9a)

     Minden bizonnyal megdöbbentő eredménye lenne egy olyan felmérésnek, amely azt vizsgálná, hogy minden napi életünket milyen arányban határozza meg Isten szava szemben az idegen tanításokkal. Ez utóbbiak ugyanis rendszerint észrevétlenül épülnek be a tudatunkba, máskor zavarba ejtő tényként tálalva. ("Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" - nem, nem ezt mondta, de mire észre vehette volna ősanyánk a csapdát, már rajtavesztett.)

     Ma reggeli igénk szembeállítja az idegen tanításokat Isten kegyelmével. Amazok elbizonytalanítanak, gyengévé tesznek, ez megerősít. Korunk fő halálozási okai között szerepel a szívinfarktus. Utánanézhetünk a pontos orvosi leírásának. Megelőzhetjük egészséges életmóddal, és elfogadhatjuk, hogy kegyelemmel erősödik a szív. Ebben is, ma is dönteni fogunk. Imádkozzunk, hogy ne idegen tanítások vezessenek. Ámen.

"Gyökerezzetek meg és épüljetek fel Krisztus Jézusban, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb." (Kol 2,7)

     Első pillantásra zavarba ejtő lehet a kép, amit az ige mutat: gyökerezés és épülés. A szerves és szervetlen anyagok a tudatunkban másként viselkednek: építkezni legfeljebb halott fával lehet, az épületnek meg alapot vetünk. Talán nem árt, ha hagyjuk magunkat ma reggel egy kicsit más irányba vitetni az ige által, mint amire olyan könnyen rááll a lábunk.

     Fejlődésről, növekedésről, gyümölcstermésről hallunk, a kép tehát a növényvilágból vett. És nem is áll olyan messze tőlünk: a modern ember tudatosan építi be szervezetébe a vitaminokat, ásványi anyagokat, mindenféle összetevőket. Az apostol nem tesz mást, mint a tudatos lelki táplálkozásra hívja fel a figyelmünket: a Krisztusban való gyökerezés, lelki házunk benne való építése, a folyamatos hit általi erősítés hozza meg a hálaadás bő termését. Kora tavaszi nap ígérkezik: a gyökerekből indul az élet a rügyek felé. Kérjük Istent, segítsen a majdani bő terméshez. Ámen.

"Isten kezében van minden élőnek a léte." (Jób 12,10)

 

Amikor Isten az égő csipkebokorban megjelent Mózesnek, így mutatkozott be: Vagyok, aki vagyok! Az Örök Létező megszólalt azért, hogy minden létező felfedezhesse életének nagy titkát. Minden élőnek a léte erre az egy tényre vezethető vissza: minden élet a Teremtő ajándéka.

Az autonóm ember megromlott állapotában sokszor kiszakítja magát Isten kezéből, és úgy gondolja, hogy a saját kezébe veszi önnön sorsát. A hal kiugorhat a partra, hogyha börtönének érzi a vizet, de elpusztul, hogyha ezt teszi. A vízben él, mozog, és van. Sok ember megpróbál függetlenedni a Teremtőtől, de ez a vesztüket jelentheti. Így tett a tékozló fiú, és így tesznek azok is, akik Jakab szerint (Jak 4,13-16) elbizakodva Isten nélkül akarnak boldogulni. Tudniuk kellene, hogy az élet pára, mely rövid ideig látszik, aztán eltűnik. Ezért kellene így szóljanak: Ha az Úr akarja, és élünk, ezt és ezt fogjuk cselekedni!

Milyen nagyszerű dolog, hogy saját életemet, szeretteim életét, gyülekezetem életét az Ő hatalmas kezében tudhatom. E hitbeli tapasztalat dicsőítő költeménnyé válik a zsoltáros ajkán (Zsoltár 139). Milyen nagyszerű, hogy éppen a szenvedő Jób emlékeztet bennünket erre az igazságra: Isten kezében vagyunk...

Hálát adok ezért, és ma egy mosolyt küldök a Teremtőmnek: köszönöm Uram! Bartalis János verssorai jutnak az eszembe: "Jött minden... jött villámcsapás, tenger, fergeteg, éhség, szomjúság, bújdosás, kínszenvedés, Krisztus hét szenvedése... minden. Nagy bajomban mindig csak azt mondom: Isten kezében vagyunk, és ott vagyunk a legjobb helyen!" Ámen.

"Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre."  (1Pét 1,3)

 

Nem véletlen, hogy az újjászületés vasárnapján, vagy fehérvasárnapon Péter első leveléből szól az ige. Ennek a vasárnapnak nevét (Quasi modo geniti) az ő leveléből, az 1 Pét 2,2 verséből vették: ... mint újszülött csecsemők, a tiszta és hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek... A keleti keresztyének Tamás - vasárnapnak nevezik, jelezve ezzel azt, hogy a húsvét utáni nyolcadik napon a kételkedő Tamás is új hitet nyer, és megvallja Krisztus emberi és isteni természetét. 

 

A húsvéti evangélium, az üres sír ténye, a feltámadott Krisztus megjelenései egy nagyon fontos üzenetet közvetítenek nekünk: az élet győz, Isten szeretete nagyobb az enyészetnél és hatalmasabb a halálnál. Krisztus feltámadt!

Az ünnep elmúltával ez a húsvéti hit és ez az élő reménység lesz a mi mindennapi lelki kenyerünk és erőforrásunk. Ebből élünk. Áldjuk ezért Istent, aki újjászült bennünket erre az élő reménységre! Ámen.

"Krisztus előbb volt mindennél, és minden ő benne áll fenn." (Kol 1,17)

       A képzelet a legjobb időutazó jármű és mégis azt érzi az ember, hogy kifogy belőle az üzemanyag ha a teremtés előtti korba szeretne vele eljutni. Pedig ez a jármű a történelem különböző korszakaiba számos tudóst, régészt, történészt és a segítségükkel pedig másokat is eljuttatott már. Ám ez az "út" amely a teremtés előtti korhoz vezetne azonban már nem a történészeké, hanem sokkal inkább a hívő keresztyén ember útja.

      Pál apostol bizonyságtétele az előbbi út megtételén kívül a Szentháromságtan egyik szép és ékes bibliai Igéje is, amely nyugvó pontra helyezi bennünk Isten Fiának Jézus Krisztusnak származását.

Azon túl, hogy múltba tekintő szakaszként olvassuk csupán, itt az apostol hozzáad tanításához egy rendkívül lényeges adalékot: ...és minden ő benne áll fenn. 

      A "minden" birtoklójaként Krisztusban számunkra hitünk bizodalmának áldott forrása csörgedez. Belőle meríteni avagy hozzá kapcsolódni egyszerre múlt, jelen és jövő. Építsünk tehát szívünkben erre a gondolatra a mai napon is! Ámen

"De én, az Úr, vagyok a te Istened. Nem ismerhetsz rajtam kívül Istent, nincs más szabadító, csak én."(Hós. 13,4)

     Mintha egy jó ízű veszekedés kellős közepén találnánk az Urat a mai reggeli Ige alapján. A nép, mint egy ember, úgy villantja meg hűtlenségéből fakadó bűnét az Úr előtt. Ő pedig ezért tekintéllyel és hatalommal helyre kívánja tenni a renitenskedő bűnöst. Joggal érzékeljük azt, hogy a szeretet nevelésének hangja nyomja el az Ő kijelentésében az emberi ellenszegülést. 

      Könnyen kitalálható a múlt és a jelen emberi bűne ebből a prófétai szóból (...nem ismerhetsz rajtam kívül Istent...). Ilyenkor a mai emberek közül sokan visszakérdeznek: Uram....és mi a helyzet a pénzzel?... vagy a kedvteléseinkkel?... vagy önmagunk imádatával?... vagy minden mással, ami egyszer csak a lelki rangsorunkban eléd furakodik?

    Isten azonban egyértelművé teszi a lényeget: ...nincs más szabadító, csak én. És ez után a gondolat után az ember gyors száguldással az emlékeiben járva belátja, hogy ez így volt....és ez mindörökre így lesz.

Ő a szabadítónk... az Úr, a mi Istenünk, akit Jézus Krisztusnak hívunk! Ennek tudatában legyen szép a mai napunk is. Ámen.

"Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos!" (Ésa 12,4b-c)

      A mai modern korban a hírek terjednek pillanatok alatt. Képi és írott anyag jelenik meg azonnal szinte mindenről: világhálón, televízióban és rádióban na és az újságokban. Hozzá is szoktunk rendesen ahhoz, hogy az információ rendelkezésünkre áll, ezért akár utólag is vissza kereshető minden érdekes esemény... illetve az arról szóló tudósítás. Ennek a világnak pedig az eseménytára kellően és bőven változatos.

     Éppen ezért szinte elképzelhetetlen ma számunkra az, hogy a leglényegesebb információk mindössze szájról szájra szárnyra kelve járják be a világot. Pedig Isten a múltban éppen ezt a jól bevált csatornát működtette prófétái által, és minden kétséget kizárva, tökéletesen működött. Talán azért mert az "információ" vagy ahogy ezt még ma is nevezzük "Isten szava" avagy üzenetei nemcsak az ajkakon pihentek, hanem szívből szívbe szálltak és hitből hitbe jutottak.

      Ma is ez a mi Istenünk célja, hogy szabadítása szívből-szívbe, hitből-hitbe jusson, és ha ezt bárki valami oknál fogva elfeledi, nos akkor emlékeztet, hogy számunkra neve is magasztos!

A mai reggelen is erre emlékeztet. Hála ezért Neki! Ámen.

"Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem!"(Zsolt. 13,6b)

      A hálás életérzés jó kedvre derítheti az embert. A bibliában akad erre példa, gondoljunk csak a legklasszikusabbra, Miriám hálaénekére, aki boldogan énekelt és táncolt az Úrnak, mert az megszabadította népét a fáraó seregétől. Dávid is jó szívvel énekelt az Úrnak, lanttal kísérve énekét.

Ma pedig már az ének, azaz az éneklés szerves és kihagyhatatlan része az istentiszteleti szertartásainknak. Ezek szövegeikben és dallamaikban sajátosan hordozzák és juttatják kifejezésre Isten iránti életérzéseinket. A húsvéti énekeink pedig, amelyek a napokban még ajkainkról csendülhettek fel, a győztes Krisztusról és a mi örömünkről szóltak. Egyedi örömkifejezésként hat otthonunkban ezeket énekelni, mert olyan, mint egy dallamos imádság részünkről. 

     Íme a mai ember múltból hozott eszköze, amely Istenével, Urával újra összekapcsolja. Jó dolog tehát az Úrról, önmagunkról, de még inkább nagyszerű dolog az Úrnak énekelni hiszen nem kétséges: jót tett velünk... Azt gondolom, hogy jó kedvében senkit sem kell biztatni az éneklésre... 

Egy régi, szakrális, de annál inkább sokunk által jól ismert énekszöveget írok le a mai ige gondolatainak végére, amely bennem mindig ugyanazt fejezi ki: Hallelujah! Ámen.

"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem!"(Fil. 4,13)

Papi jelmondatként ismertem meg a mai igét. Teológiai hallgatóként jó barátomnak, illetve szobatársamnak is ez volt a kedvenc igéje. Tetszett nekem az, hogy van aki "saját igét" választ önmaga számára... én még sem tettem meg. Azóta már többször is elgondolkoztam ezen az igeszakaszon. Sajátos kijelentésnek hat Pál apostoltól, ennek ellenére mégis jó lehet ezt így kijelenteni.

    Sokszor hivatkozom manapság arra, hogy azért nem teszek meg dolgokat, mert nincs hozzá erőm.  Aztán mégis valahogy túl kell lennem a kihívásokon. Nem is értem hogy történt, történik... Egyszer csak túl  vagyok rajta.  Honnan az erő a kivitelezéshez? Biztosan felülről... pedig Pál nem ezt tanítja, hanem azt, hogy Krisztusban, azaz "belülről".

      Valahogy tetten kell érnünk önmagunkban belső erőforrásunkat... hiszen igencsak boldogító érzés lehet a feltámadott Krisztus erejét megtapasztalni. Mert az mindenre elégséges erő! Ezzel az erővel áldjon a mai napon is meg bennünket a Krisztus! Ámen.

"Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!" (2Kor 9,15)

   Húsvéthétfő. Ez már önmagában is kettős tartalommal bíró nap. Egyfelől az ünnep, amely még mindig Krisztus feltámadásának tartalmas üzenetével épül bele az emberi lélekbe, másfelől viszont itt van a hagyomány, helyesebben szólva a szokás, amely megosztja az ünneplőket. A férfiak nagy része szereti a locsolódást, a hölgyek nagy része pedig egyenesen iszonyodik tőle. A "dolog" pikantériája pedig az, hogy mindenki igyekszik jó arcot vágni mind ehhez.

      Talán éppen ezért a mai nap nagy kérdése lehet ünnepünk megélésében az, hogy hálás-e a szívünk mindazért amit Istenünk ajándékozott mindnyájunk számára?

  Ne feledjük: A Húsvétunk örömünnep. A legnagyobb öröm ünnepe. Krisztus feltámadt és azzal legyőzte a halált. Mi pedig Őt követve ennek a legnagyobb örömnek vagyunk a részesei. Igyekezzünk a mai nap is ennek örömében kifejezni önmagunkat ... nők-férfiak... hívők-ateisták ... hálásak-hálátlanok...

Ámen.