"Majd amikor az asszonyok megrémülve a földre szegezték tekintetüket, az angyalok így szóltak hozzájuk: mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt." (Lk. 24: 5-6a)

       Apró gyermek voltam még: érdeklődő és vidám. Hosszú téli esték sorjáztak egymás után igazi nagy hóval, hideggel és hagyományokkal, szokásokkal. Sokat éneklő öreg és fiatalokkal, akik fontak és szőttek a télben, pedig esténként csak 2 órára adtak áramot hiszen az "átkos" korszakát éltük. A szövőszék hosszú gerendáján volt a helyem, hogy a lehulló pálcákat összeszedjem és segítsek mint gyermek. Nagyanyám kredencének polcán egy különös kopott tenyérnyi nagyságú könyvre lettem figyelmes. A kezembe vettem: Jézus élete... Nagyanyám észre vette és meglátta, hogy a "gyermek hozzányúlt" a "könyvhöz".

Komoly hangon csak ennyit szólt: "Nagyon vigyázz rá...úgy mint az életedre!"

Éreztem és tudtam, hogy családom asszonyainak nagyon fontos a Jézus élete. Aztán másnap délelőtt egy szuszra szinte az egész kiskönyvet kiolvastam. Amikor odaértem, hogy Jézust keresztre feszítették a Golgotán, erős felindultságom közepette könnyek szöktek a szemembe... Pillanatokig a torkomat szorongatta egy elmondhatatlan érzés... Erőtlenül lapoztam a következő oldalra. Azon az oldalon olvastam az asszonyokról, akik a holtak között keresték az élőt. De Ő nem volt ott, mert már feltámadt! A szívemet elmondhatatlan öröm töltötte el. Fájdalmamból egy gyönyörű örömbe érkeztem. Azóta is ezt az örömet akarom átélni és megosztani minden Húsvét ünnepében!

Örvendjünk Mindnyájan!...mert feltámadt az Úr és Ő él! Ámen.

"Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét." (Ézs. 57,15b)

Miért van az, hogy többet foglalkozunk a jövővel, mint a jelennel? Sokszor azzal töltjük el jelenünket, hogy a jövőt fürkésszük, kutatjuk. Lázas keresésben, a  miért és a hogyan nyomasztó, elepesztő terhe alatt, oly kevéssé tudjuk megélni a most pillanatait. 

Ma reggel, Isten bocsássa meg nekem, de nem az érdekel, hogy miért lakik az Úr a magasságban és a szentségben, hogy hogyan lehetséges egyszerre mindenütt ott lenni. Olyan dolgok ezek, melyeknek megismerése Isten akaratából még nem érkezett el. Inkább azért adok hálát, hogy most érzem és tudom, hogy velem lakik. Ma reggel ott volt a szobában az ágyam mellett, amikor felébredtem, most itt van mellettem a reggeli teendőm végzése közben. Ott volt mindig, amikor az életem terhei alatt elaléltam. És valóban megelevenített, felüdített, megerősített. Tudom, hogy mindig így lesz velem és ez a világosság nagyszombat sötétségét, szomorúságát, félelmét, de életem minden szomorúságát és félelmét is szétoszlatja. Ámen.

"Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik Pilátus: Ímhol az ember!" (Jn. 19,5)

Isten népe felnőtt. Látják már mi az igazság. A gyermeki hit eltűnt, mint a délibáb, mert viharfelhő takarta el a napot. Nincs itt erő, hatalom, csak az ember, akit meg lehet verni, ki lehet gúnyolni, azt tehet vele a világ hatalma, amit csak akar. Nem ő dönt mi legyen, róla, nélküle és felette döntenek. Egy ember, egy marék por, ennyi és nem több.

Pilátus ma is ezt mondja: Íme az ember!  Mindig ezt mondja. De nem ez a fontos, ez az ő látása és ez az ő önként vállalt szerepe. A fontos, hogy te mit látsz. Látod-e az erőt, a hatalmat, amely Isten Fiáé ma is? Én azt látom, hogy nincs veszve minden. Látok meggyógyult embereket, látok igazi barátságokat, látok sok szeretetet, látom, hogy Valaki, akit egykor csak embernek hittek és kivégeztek, ma él és kézben tartja családom, gyülekezetem, egyházam és népem sorsát. Azt tesz, amit akar, mert övé a hatalom a mennyben, de a földön is. Lehet, hogy gyermeknek néznek ezért sokan, de bevallom, szeretek gyermek lenni. Isten gyermeke. Ámen.

"És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek." (Lk. 22,15)

Reggelenként nem csak a családunk ébred velünk. Velünk ébred a Kívánság is, mint egy olyan kényúr, aki elemi erővel forgatja fel sokszor a mindennapjainkat, de akár az egész életünket. Megdöbbentő, hogy mennyire nem tudunk ellenállni neki még a legkisebb dolgokban sem. Csak figyelj befelé s most is ott találod, amint azt mondja: a tied lehet! És valóban a mienk lehet sok minden, ami e világban pillanatnyi örömet, eredményt, sikert és sok minden mást jelent. De a mienk lehet sok el nem múló erőt adó találkozás is, Jézussal és egymással.

Kívánva kívánta és kívánva kívánja Jézus, hogy az övéivel legyen és az övéi együtt legyenek. Ez is egy kívánság. Jó lenne megtanulni irányítani a kívánságot életünkben. Adjon Isten erőt nekünk ahhoz, hogy ne a kívánság uralkodjon rajtunk, hanem mi uralkodjunk rajta. Ne csak Jézus fokozott vágya legyen, hogy velünk legyen, hanem a mienk is, mind a hétköznapokban, mind  az ünnepeken. Ámen.

"Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, a ki szól;" (Zsid. 12,25a)

Ha egy expedíció tagjai el akarják érni céljukat és el szeretnék kerülni a veszélyeket, amelyek egy idegen, ismeretlen vidéken várnának rájuk, akkor idegenvezetőt fogadnak maguk mellé. Olyat, aki már megjárta az utat, amelyen a kitűzött célhoz el lehet érni. Olyat, aki ismeri a veszélyforrásokat, amelyek akár az ember életét is veszélyeztethetik. Az idegenvezető szava jelenti számukra az expedíció sikerét, de az életet is.

Egyre ismeretlenebb a világ. Sokszor az ismerős is ismeretlenné válik.  Egyre elveszettebbnek érzi magát az ember az életben. Sok kiszámíthatatlan, előre nem látható veszély ólálkodik körülöttünk. Vigyázzunk, hogy meg ne vessük azt az Istent, aki az ismeretlent is ismeri. Hadd legyen ma ajkunkon könyörgés gyanánt az ének: "Akaratod nekem, mutasd meg szüntelen, Ne rejtsd el, Mesterem, tetszésedet! Vezérelj így magad, mutasd meg utadat! Idegen tájakon jár gyermeked." (MRÉ 449,3)Ámen.

"Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét?" (1Kor. 1,20)

A gyerekek igen sokszor tudják kihozni a sodrukból a szülőket, nevelőiket, a felnőtteket, amikor valamit el akarnak magyarázni nekik, ők meg azt hajtogatják: tudom, tudom. Ilyenkor kihasználva nagyobb bölcsességünket, olyat kérdezünk vagy olyan feladat elé állítjuk őket, amelyek meghaladják tudásukat és képességeiket. Azért tesszük, hogy belássák határaikat, tudatára ébredjenek annak, hogy szükségük van ránk. Ránk, akik javukat akarjuk.

Igen sokszor vagyunk mi is ilyen tudálékos gyermekei Istennek. Elbizakodunk, többet gondolunk magunkról, mint akik valójában vagyunk. Köszönöm Istennek, hogy ezen a reggelen a helyemre tett és behatárolta életemet, képességeimet. Igyekszem minden erőmmel, hogy úgy tudjam átélni ezt a napot is, mint aki belátta: bolond vagyok, ha nem Isten szavára hallgatok! Ámen.

"És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát." (Kol. 3,23-24)

Egy újabb nap, egy újabb hét köszöntött reánk. Gondolataimban már sorakoznak a teendők. Kinek mivel tartozom, milyen kötelességeim vannak szeretteim, barátaim, ismerőseim felé. Felelősség.  S ahogy a domb mögül felkelő nap fénye, az ablakon át szemembe süt, és szinte szemem világát veszi, eszembe jutnak azok az embertársaim is, akikkel szembenézni épp oly kellemetlen, sértő s majdnem elviselhetetlen, mint a napkorongba tekinteni. Velük mi legyen? Hozzájuk hogyan viszonyuljak?

Milyen jó, hogy Isten szava megváltoztatja teendőim irányát. Nem az emberekhez kell szabjam cselekedeteimet. Megnyugtató. Minden tettem, szavam és gondolatom az Úr felé kell irányuljon. Neki kell megfelelnem, s ha neki megfeleltem biztosan a legjobb szülő, társ, gyermek, barát és ellenség lehetek ma is. Ámen.

 

 

"Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban." (Zsolt, 119,14)

Ma reggel inkább aludtam volna még, mint hogy felkeljek. Kilépve a meleg házból arra gondoltam, inkább örülnék már a tavaszi melegnek, mint a fagyos reggeleknek. Ha dolgozni kell, sokszor inkább pihennék. Ha valaki megmondja, mit kell tennem, inkább annak örvendenék, ha magam dönthetném el, hogyan éljem életemet, mi legyen fontos számomra, miért dolgozzak, miért hozzak áldozatot. Inkább. A szabad választás vágya kísértő árnyékként sompolyog velem.

Virágvasárnap reggele van. Jézus az Olajfák hegyének lejtőjén ereszkedik be Jeruzsálembe. Kezdődik a passió útja. Biztos ő is inkább szeretett volna más útra lépni. A Gecsemáné kertben érezni életében a kísértő gondolat nyomasztó súlyát: "Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár." De nem lehetett, mert ő is Isten útjában gyönyörködik inkább, mint egy világi király útjában. E világ sokfajta gazdagsága gyönyörködtet, de Isten is ígér olyat, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív meg nem gondolt. Mindkettőhöz vezet út. Segítsen Isten, hogy a pillanatnyi gyönyörűsége helyett tudjuk az örökkétartó örömet választani. Ámen.

"Mikor pedig Jézus már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak." (Lk. 19,37)

     A szokottnál is hidegebb, szeles, "nemszeretem" szombat ígérkezik. Máris eszembe jut, mennyi mindent kell elintézzek még ma. Pedig kimenni sincs kedvem a házból...

     "Jézus már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez..." - hiszen most is közeledik. Holnap Virágvasárnap. És nekem az időjárás a fontos? Vagy éppen a napi politika? Gazdaság, sport, egészség, szórakozás? Tanítványok egész sokasága készül fennhangon dícsérni Istent, hát én kimaradhatok? Van, lehet ma bármi fontosabb, mint az ünnepre való készülés?

     Milyen egyszerű utat mutat az ige a készülődéshez: dícsérni Istent a csodákért, amiket láttunk. Már tudom, hogy ma szép napom lesz: sorba veszem mindazt, amiért hálás lehetek, ami szép és jó csak volt az életemben. Kitart bőven egész napra... Ámen.

"Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére." (1Tim. 2,4)

     "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Tamási Áron fogalmazta meg ilyen szívbemarkoló nemes-egyszerűn a választ az emberi élet alapkérdésére. És mindannyiunk előtt megjelenik egy valós vagy elképzelt otthon, valós vagy elképzelt családdal, ahol és akikkel valóban boldogan lehet élni.

     Látunk mégis megannyi Ábelt: helyét kereső, el- és kivándorló, ki- és elváló fiatalt. Látunk megfáradt, megroskadt, keresést feladó középkorút. Látunk reményvesztett, már semmit sem váró időst. Mert az otthon talán felépült, minden belekerült, ami boltban kapható, mert a család is megvan, csak mégis valami hiányzik...

     Ott van az otthonunk, ahol igazságban és békében élhetünk. Nem a mások által kimondott igazságban és nem a hatalmak által teremtett békében. Belül, bennünk kell Isten akarata szerint felvirradjon az igazság napja, Jézus Krisztus. És akkor otthonunk a föld és otthonunk a menny. Ámen.

"Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé. Ettek és jóllaktak mindnyájan." (Lk. 9,16-17a)

     A kenyérkérdés az ókor óta meghatározza az egész emberiség életét. József történelmet írt azzal, hogy elegendő készletet raktározott Egyiptomban a hét bő esztendőben. A pusztai vándorlás elején zendüléshez vezetett a kenyér hiánya. "Kenyeret és cirkuszt a népnek" - ez volt a római birodalom vezérelve. Országok, földrészek, népek sorsát határozta meg a kenyér.

    Azután jött valaki, aki kiment a pusztába, negyven napig böjtölt, és amikor megéhezett és az ördög megkísértette őt, tudott így válaszolni: "Nem csak kenyérrel él az ember..." Nincs is jelentősége sehol az evangéliumokban annak, hogy Jézus és tanítványai hol és mit esznek, kivéve ha rítushoz köthető, vagy - mint a ma reggeli igében - a tanítást szolgálja. 

     Sem üzletláncok, sem élelmiszergyárak nincsenek tulajdonában a mi Urunknak, és mégis megvendégel ötezer embert. Hogy talán kétezer év után megértsük, ha az ég madaraira gondot visel az Úr, gyermekeit sem hagyja éhen veszni... Ámen.

"Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek?" (Ézs. 8,19a)

     Mint a játék a tűzzel, vagy csiklandósoknak a tollpihével való simogatás, olyan ingerlően kacagtató, gyerekes, szemet gyönyörködtető és veszélyes minden, ami a jövendőmondással kapcsolatos. Az ötöslottótól a vizsgatételig igen széles skálán hasznosítanánk szívesen, ha megbízhatónak tudnánk. Hiszen még így is belopakodik észrevétlenül mindennapjainkba: ez vagy az megmondta előre, megírta a horoszkóp, Nostradamus megjósolta, benne van a Bibliában...

     Nem mondja a Szentírás, hogy lehetetlen a jövőbe tekinteni. Ezzel szemben több helyen figyelmezteti a hívőt: ne tegye! Hiszen Isten gondviselő szeretetét kérdőjelezi meg minden jövőt faggató szándék. Márpedig ha készakarva kivonjuk magunkat Isten kegyelméből akár csak egyetlen pillanatra is, ki vagy mi tarthat meg bennünket? Hogy mit hoz a mai nap? Minden javunkra lesz, ha Istent szeretjük. Forduljunk bizalommal hozzá, ő megmutatja a jövőnket valahányszor üdvösségünk szempontjából szükséges. Ámen.

"A pusztában is láttad, hogy úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogyan fiát viszi az ember." (5Móz. 1,31a)

     Középiskolás koromban tanultam meg Goethe Erlkönig c. versét. Páratlan szépséggel írja le a gyermekét karjaiban hordó édesapa és a lázas látomást látó gyermek párbeszédét. A történet vége ott a halál. És mégis az édesapa tartása, küzdelme, fájdalma ragadott meg már akkor a versben, amikor még nem tudtam, milyen édesapának lenni.

     Talán mindannyiunknak van ilyen emléke, amikor édesapja erős karjaiban tökéletes biztonságban érezhette magát. És hosszú évek múltán is, maga az emlék biztonságérzettel tölt el. És nyilván van, aki megélhette már azt a felemelő érzést, hogy egy gyermek teljes bizalommal adja át magát az erős karoknak.

     A mi Urunk édesapaként hord minket karjaiban. Teljes biztonságban vagyunk ma is. Hiszen ő valóban megvéd minden veszedelemtől. Ámen.

"Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!" (Zsolt. 39,5)

     Az utóbbi napokban többször szembesültem a halál kérlelhetetlenségével. Egyik fiatal ismerősömet alattomos kór, másikat fatális tévedés vitte el, pár napja fiatalokért imádkozunk, akik autóbalesetet szenvedtek, s egyikük meghalt...

      Nem tudja a XXI. század helyén kezelni a halált. Kerülgetjük, elhallgatjuk, lenézzük, s a legkevésbé várjuk és nézünk szembe vele. Kórházak steril levegője, vigasztalanra meszelt falai az utolsó képek sok ember számára - mintha az elnyújtott percnek mindennél nagyobb értéke lenne.

     "Bolond, még az éjjel elkérik a te lelkedet!" - ez a válasz a zsoltárban elhangzott kérésre. Nincs több időnk, legfeljebb a ma. Ma kell úgy rendezzem életem, hogy bűnbánatom, megtérésem ne maradjon holnapra. S ha holnap reggel is felébredek, adjak hálát Istennek kegyelméért. Ámen.

"Mert én, az Úr, vagyok a te gyógyítód." (2Móz. 15,26b)

Olvasunk, hallunk néha orvosokról, akik őszinte alázattal vallják, hogy tudományuk véges és az igazi gyógyítónak csupán szerény szolgái. Tudunk esetekről, amikor az orvosok lemondtak a betegről, s az csodálatos módon mégis meggyógyult. Tudjuk, hogy van egy áldott orvosunk. A betegségek mégis fenyegető árnyként kísérik végig életünket. A halál előszobájának tekintjük az orvosi várót, kórtermet. A szülők szíve összeszorul, ha a gyermek csak elköhögi magát. Igyekszünk kivédeni minden ésszerű - és sokszor értelmetlen módon is a lehetséges veszélyeket. A háziorvosunk telefonszáma elmentve, felírva, a segélyhívó számát a kisgyermek is megtanulja.

Nem egy bizonyságtételt hallottam már halálból visszatért emberektől, akik elmondták, hogy előtte értelmetlen, haszontalan, vagy éppen káros volt az életük. A betegség és a gyógyulás késztette őket tartalmas életre. Próbáljunk meg úgy gondolni betegségeinkre, mint áldott lehetőségekre az Istennel való kapcsolat elmélyítésére. Az A, B, C, D... vitaminok mellett egy-egy igekapszulával, imakúrával is óvjuk egészségünket. Ma akár gyógyfürdőzhetünk is :) Ámen.

"Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?" (Lk 24,26)

 

Ezeket a szavakat már a feltámadott Úr Jézus mondja a szomorú és csalódott emmausi tanítványoknak. A találkozás és a beszélgetés, a felismerés hogy Ő él nagy örömet hozott a tanítványok szívébe. Addig azonban lelkileg hosszú az út.

A szenvedésben, az örökös rosszban még a hitetlen is megérez valami magasabbra emelő vonást. Sokszor megtörténik, hogy éppen a megrendülés, a fájdalom fordítja tekintetünket az Ég felé. Megsejtjük azt, amit eddig szinte nem is láttunk: nincs más segítség, csak Isten. Vágyakozni kezdünk Isten szabadítására. Ezért mondhatja a bizonyságtévő: "Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből..." (Ésa 38,17). Az apostol is megosztja ezt a gondolatot: "... a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk." (2Kor 4,17).

Ha pedig megértem, hogy Krisztus szenvedése és halála minőségileg más, hogy az váltságot és üdvösséget munkáló szenvedés és halál, akkor tudom a legnagyobb kísértéseimben is, hogy "az én Uram, a Krisztus, az Ő kimondhatatlan gyötrelmével, fájdalmával és rettegéseivel, melyeket lelkében a keresztfán és azelőtt is elszenvedett, engem a pokol rettegéseitől és gyötrelmétől szabadított meg." (Heid.Káté 44) Igen, Ő szabadított meg ezektől. Áldott légy Urunk! Ámen. 

"Ha a bűnöket számon tartod Uram,

Uram, ki marad meg akkor?"

(Zsolt. 130,3)

Megmaradás - ezt az örökkévalósághoz tartozó fogalmat, mint sokminden mást, szintén lehoztuk a földre. Megmaradni fiak és unokák által, megmaradni népként a nagy nemzetek között, megmaradni kisebbségben - változatai annak az örökös vágynak, hogy megint szép legyen a nevünk. Az izraelita azért figyelt oda az ifjú nemzedékre, mert hite szerint Isten ígéretei bennük teljesednek be. Azért, mert ígéret hordozói. Földieken túlmutató isteni kegyelem és megváltás előhírnökei. Legnagyobb ellenségük nem a nagyhatalom, nem az elnyomó, nem a külső kényszer, hanem az önpusztító és népet pusztító bűn, amely kárhozatra ítéli őket, hogyha nem találnak egy "kegyelmes Istent" (Luther).

A megmaradás kétséges abban a mélységben, ahol a zsoltáros van. Csak egyetlen helyes mozdulat marad: fölfele. Mózes fölemelte karjait, és győzött a nép (Ex 17). Amikor belefáradt ebbe a mozdulatba, akkor mások siettek a segítségére. A sötét, kilátástalan helyzetben fent keresték a megtartatást.

Ugyanúgy a vártán az őrök a hajnalhasadást, a világosság győzelmét várták. Már van egy bizonyos átmenet, de tele vannak várakozással: jönnie kell a reggelnek. Jöhet egy jobb kor..., de jönnie kell a kárhozat ijesztő határhelyzetében annak, amit Ravasz László így fogalmazott meg:...kivirult az örökkévalóság misztikus rózsája, és a kegyelem elnyelte a bűnt, a világosság a sötétséget. Ennélkül senki sem marad meg. A legnagyszerűbb dolog az, hogy a hajnal nem egyéni, hanem közösségi ajándék. Ezért gerjedezik a mi szívünk valahányszor egy nemzedék megérzi az örökkévaló ünnepet. Az igazi ünnep ajándék és kegyelem. Az igazi ünnep alázat és bűnbánat. Az igazi ünnep hálaadás: mindezideig megsegített az Úr! Ámen. 

"Boldog ember az, aki az Urat féli, sok örömet talál parancsolataiban." (Zsoltár 112,1)

      Kevés öröm és kevés boldogság jellemzi a ma emberét. Boldog vagy-e? Jó helyen keresed-e a boldogságot? E zsoltárversben a boldogság egy nagyon fontos lépcsője áll előttünk. Hosszú utat tett meg az ember, amíg a boldogság ilyen nagyszerű megtapasztalására eljutott,  és amíg földi vágyai letisztultak. A vallásos gondolkodás fejlődési szakaszaiban világosan kimutatható, hogy a földiek birtoklását, a gazdagságot, a külső békességet - mint a boldogság kézzelfogható jeleit - fölváltja a mennyei dolgok birtoklásának boldogsága iránti vágy. Megszületik a hitbeli élmény: a boldogság maga Isten. Benne mindent bír a hívő ember. A házi áldás találóan megállapítja: ...hol Isten, ott szükség nincsen.

      Az első zsoltár parafrázisa áll előttünk. Az istenfélelem és Isten akaratának cselekvése igazán boldoggá teszi az embert. Jézusban teljesedik be,  és Jézusban éri el igazi célját az ember boldogság iránti vágya, mert benne jelent meg a mennyek országa. Jézusban birtokolhatjuk mindazt, amit Isten kegyelme ajándékozott az embernek.

      Boldognak szeretne látni téged ma is. Olyannak, mint aki azért vagy boldog, mert teremtő, gondviselő, kegyelmes és megváltó Istened van. Minden egyéb egyedül ebben a tényben nyer megoldást. Ámen.

"Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal." (Lk. 8,15)

     A magvető példázatát Jézus értelmezésében olvashatjuk a Szentírásban. Világos, érthető magyarázatot adott a tanítványoknak és nekünk. Sokszor éppen ez lep meg bennünket, az egyenes és érthető beszéd. Miért? Nem csupán azért, mert máshoz vagyunk szokva. Mark Twain íróról jegyezték föl, hogy barátja elpanaszolta neki, hogy nem sok hasznát veszi a Bibliának, mert sok érthetetlen rész van benne. Az író azt felelte: "Tudod, engem az érthetetlen bibliai helyek nem nyugtalanítanak annyira. Sokkal inkább azzal van gondom, amit megértek...". Az ige természete az, hogy tükörként előttem áll, és megvizsgál. Olvasom az igét, de engem olvas az ige. Például rákérdez a napi igékre, mert volt magvetés. Úgy-e nem volt hiábavaló?

     Én voltam-e az a jó föld, amely befogadtam az igét, meg is tartottam azt és gyümölcsöt teremtem? Jakab apostol is figyelmeztet: "Az igének pedig megtartói legyetek, ne csak hallgatói, megcsalván magatokat!" (Jak. 1,22) Ugyanazt a gondolatot találjuk továbbá János apostol Jelenésekről írt könyvében: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e próféciának beszédeit, és megtartják azokat ... mert az idő közel van." (Jel. 1,3) Segíts Urunk, hogy gyümölcstermő életünk legyen! Ámen.

"Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett." (Zsolt. 32,1)

     Számos történet arról számol be, hogy Jézus meggyógyította a sántákat, vakokat, azokat, akik tehetetlenűl, betegen feküdtek ágyaikhoz kötve. Sok esetben arról is olvasunk, hogy a bűneik alól való feloldozásnak egyenes eredménye az lett, hogy testi egészségüket is visszanyerték (Mt. 9, Mk. 2, Lk. 5). Ezekben a történetekben világossá válik, hogy Jézusnak hatalma van arra, hogy bűnbocsánatot adjon. A keresztáldozat erejének kézzelfogható jelei ezek. Az új nap számomra a kegyelem új ideje - boldogság lenne megtapasztalni, hogy a megvallott bűneimet Isten elveszi tőlem, és én tiszta lappal indulhatok.

     Amíg nem nyerünk bűnbocsánatot, addig naponta nyomaszt bűneink terhe, hiába is takargatjuk. Egyre nő a súlyuk, a vád egyre hangosabb. Mert a bűn élet- és világpusztító elem. Hogyha nem kérünk azokra bocsánatot, akkor rámegy az életünk, testi és lelki egészségünk, békességünk.

     A legnagyobb felfedezése az alázatos, bűnbánó embernek az, hogy Isten bűnbocsátó Isten akar lenni. Az ember mellett van, hogy megválthassa. Ezért lényeges, amit a zsoltár 5. versében olvasunk: "...bűnömet bevallottam, s te elvetted bűneimnek terhét!" Keressük, és találjuk meg ezt a nagy boldogságot! Ámen.

"De én hozzád imádkozom, Uram,  a kegyelem idején, Istenem. Nagy szeretettel hallgass meg, hűségesen segíts meg!" (Zsolt. 69,14)

 

Csodálatos dolog megtapasztalnom azt a mai reggelen is, hogy megkegyelmezett ember vagyok. Megtartott az Úr, pedig sohasem érdemlem. A kegyelem ideje olyan drága idő, melyben a hálaadás első helyet kell elfoglaljon az életünkben. "Az életet egyetlen alapérzéssel lehet boldogan leélni - pedig erre gondolnak legkevésbé az emberek - a hála érzésével." (Ravasz László)

A baj és a szükség idején marad "az egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten." Az imádkozó pedig csak Isten ígéreteire támaszkodhat. A szenvedő Szolgának a fájdalom útján eszébe jutnak Isten csodálatos ígéretei, és ezek visszhangoznak lelkében: ...jókedvem napján én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek, megtartalak.(Ézs. 49,8). Milyen jó, hogy közel van az Úr, szívünkben van az ige. És milyen jó, hogy ma is rátámaszkodhatunk erre a nagy szeretetre és hűségre, mert nála van a szabadítás. Tarts meg minket, Istenünk! Ámen.

"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." (Zsid 11,1)
 

A hitnek talán legszebb meghatározása áll előttünk ebben a bibliai versben. Sokunknak kedvenc igéje, mert valóságos erő árad belőle. Hit által van a megigazulásunk a Krisztusban, (Róm 5,1) akit hit fejedelmének nevez az Írás (Zsid 12,2). Így hát törekszünk arra, hogy ezt a kegyelmet elnyerhessük. A gyönyörű hangzás mögött csodálatos képi világ tárul föl előttünk: reménység, bizalom, meggyőződés, láthatatlan. Ezek mind, mind megérintik a lelkünket. A hit tehát ún. borítékolt bizalom, meggyőződés és reménység a láthatatlan, örökkévaló dolgok felől.

Mire vonatkozik a mi reménységünk? Mert kicsiny hit, kis reménységgel csak a földet súrolja, nem jut messze. De még ebben az esetben is igaz, amit Vaclav Havel fogalmazott meg: "A reménység nem optimizmus. Nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van függetlenül attól, hogy hogyan végződik."  A dolgok értelme mindig valami magasabbra mutat, és a hit tudja, hogy minden jól végződik. Azért nézünk a láthatatlanokra, mert azok örökkévalók, mert minden mértéket meghaladó nagy és örök dicsőség (2Kor4,17) az igazi hit és reménység tárgya. Kérjük hát a tanítványokkal együtt: Uram, növeljed a mi hitünket! (Lk 17,5) Ámen.

"Mert ahogyan Isten igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz." (Róm. 3,26b)

        Egyházunk dogmái (dogma = tan, tanítás) közül sajátosan reformátori a megigazulás tana. Luther lelki ébredésének kérdése az volt hogy: hogyan találok egy irgalmas Istent? A választ pedig éppen a Római levélben találta meg: Kegyelemből hit által. Jézus Krisztus által. Ő az aki "megigazít". Ezen a hiten, illetve ennek az elfogadásán és lelki békéjén, örömén múlik a református keresztyén ember belső harmóniája.

Más felekezetűek közül sokan a mi református vallásunkat túl egyszerűnek titulálják, mert cicoma nélküli és olyan "lecsupaszított". De mi ennek a vádnak csak örülhetünk, mert csak a lényeg maradt meg számunkra: a megigazító Krisztus. Ő vele, Ő általa és Ő benne. Ezt az csodás lelkületet pedig feladni önmagunk ellen való fordulás volna.

Hadd legyen a hétvége reggelén ez az Ige és ennek tanítása a mi igazságunk. Ámen.

"Pál így szólt: De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsiknek és nagyoknak." (ApCsel. 26,22a)

       „Itt állok, másként nem tehetek.” Luther mondta ezt a wormsi Birodalmi Gyűlésen, V. Károly német-római császárral farkasszemet nézve. Mondatával azt fejezte ki, hogy nincs más akarat, amely őt onnan meghátrálásra, elmozdulásra bírná. Ezzel a magatartásával Luther bizonyságot tett "kicsiknek és nagyoknak" egyaránt. Ezért Isten megsegítette és megtartotta őt .

    Pál apostol bizonyságtétele egy mély, de megfogalmazható egyszerűségét adja vissza a hit magatartásának: "nem szégyelli a Krisztus evangéliumát", sőt bárhol kiállva bizonyságot tesz az Élőről. 

      Az jut eszembe e mai napi Ige kapcsán, hogy a hétköznap embere szintén szerény alázattal vallhatja: Isten megsegített mind e mai napig... Így sokunk önvallomásává válhat ez az igeszakasz. De hányan tehetik még hozzá mindazt, amit Pál elmondhatott... "itt állok és bizonyságot teszek kicsiknek és nagyoknak."? Ma is imádkozzunk azért, hogy egyre többen tehessék ezt. Ámen.

"Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait!"(Jel. 14,7b)

     Gyermekkorom megválaszolatlan kérdését juttatja eszembe a mai Ige. Értettem azt, hogy Isten teremtette a földet és mindent, ami a világban van, na de a mennyet is teremtenie kellett? Ha pedig a jó Isten teremtette a mennyet, nos akkor hol lakott Ő addig, amíg azt megteremtette, hiszen számomra egyértelmű volt, hogy a kezdetek kezdetétől ott lakhat és onnan irányít mindent.

        Természetesen gyermekkorom elteltével ez a buta gondolatébredés egész más megvilágításba került. Azóta sokkal többet foglalkoztat maga az Ige...a teremtés elképesztő ténye, hiszen közben emberileg azt is látom és hallom, amikor a "teremtmény" így fogalmaz: A pénzemből és a vagyonomból egy kisebb mennyországot teremtettem magamnak! Ilyenkor egy parányi derű villan át lelkemen, mint egy válasz:...na de meddig tart ez a kis mennyország? Mert amit Isten teremtett az "visszavonásáig (?)" meg is marad, tehát örök érvényű! Úgyhogy éppen ezért még a megfogalmazás szintjén is vigyáznunk kell szavainkkal, hogy mit imádunk a múló idő múló világában... mert a "teljességet" teremtő Istenünk vonatkozásában már nem a mit, hanem a kit imádjunk formára vált a kérdés. Nyilván "azt", aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait... azaz "AZT", aki teremtette, megalkotta és azóta is szeretetével fenntartja és igazgatja a "teljességet". Ámen.

"Ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan."    (1Jn. 3,18)

   A közelmúltban egy keresztyén politikus újrafogalmazta azt, amitől a teológia elméleti professzorai már nagyon rég óva intik a keresztyénséget: ...ne csak szóval szeressünk már, hanem a tettek mezeje csábítson a szeretetben...

   Azt olvastam egy tanulmányban, hogy a szeretetnek lassan külön teológiája kelt életre, amelyben mennyiségileg halmozni lehet a "témát" és persze szokták is. Még szerencse, hogy ebben az értelemben a szeretet a maga himnusza szerint hosszú tűrő és kegyes... Beszélni, írni róla egyáltalán nem nehéz. De alkalmazni és hagyni, hogy cselekedjen bennünk és általunk... nos...az volna az ő saját természete. Példája Krisztus. Ellenpéldája pedig a fő gonosz: a Sátán. Az ember valahol középen szeretné magát látni kettejük között. Persze ez a helyzet lehet akár a szolgáló szeretet fokmérője is. Ha közelebb volna az ember Krisztushoz a szeretet cselekedeteivel... az volna az ideális. Tehát van tennivalónk! Ebben az értelemben senki sem mondhatja magát közülünk "munkanélkülinek". Nos...ezen a napon is fedezzük fel a szeretetet cselekedeteinkben! Ámen.

"Azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad." (Ézs. 29,14)

          Kis nemzetnek lenni és bizonyos értelemben pedig elnyomásban, jogtalanságban élni a múltban avagy a jelenben, sorstalanságot jelent. Mert a kis nemzet kis embere hatványozottabban érzi azt, hogy elbánnak vele és kiszolgáltatottá vált. Ehhez még csak egy plusz hatvány a jelen társadalmi berendezkedés "demokráciájában" a kissebbségi sors, amelyben ijesztő jövőt vetít elénk a demográfiai mutató. De bármit vázolunk is vagy modellezünk ezzel kapcsolatosan...nos a múlt tapasztalata nem engedi meg, hogy erről pozitív képet kapjunk.

Nem úgy azonban Isten népének jövőképe!

Már rég tudjuk, hogy ahol a demokrácia helyett a theokrácia teljesedik ki, ott a jelen és a jövő új értelmezést nyer. 

        A mai Igében Isten ígéretet tett népének: csodálkozni fog népe az Ő bánásmódján! A hívő ember és társadalma pedig ebben nem kételkedhet! Persze ezen lehet "bölcsködni"... és lehet "értelmeset" mondani, de a lényeget tekintve teljesen felesleges, mert Isten úgy bánik mindenkori népével, hogy az bizony csodálkozni fog! Ámen.

"Jézus Krisztus mondja: "Az Isten országa közöttetek van!" (Lk. 17,21b)

Károli Gáspár fordítása szerint: Az Isten országa ti bennetek van... 

         Lehet vitatkozni, de nem érdemes. A hely és állapot örökös dilemmája lenne úgy a kérdés.  Pedig Jézusnak egyáltalán nem az volt a célja, hogy szavaival és beszédével az érthetetlenség ködébe burkolózzon, hanem éppen ellenkezőleg: egyszerű, tiszta és közérthető legyen tanítása. Végül is ne feledjük, hogy minden példázata Isten országát igyekszik érthetőbbé és szerethetőbbé tenni hallgatóságában.

        Persze Isten országába az út elsősorban a hit kapuján át vezet, de az csak az első kapu. Nem tisztem azonban az, hogy miközben Jézus Krisztus igyekszik mindnyájunk számára elérhetővé tenni Isten országát, addig pedig én akadályokkal fenyegessek bárkit. Sokkal inkább annak örömét osztom meg, amit Heidelbergi Káténk ebből személyes életérzésként megfogalmaz:.."hogy mivel már e mostani életemben is szívemben érzem az örök élet kezdetét, ez élet után oly tökéletes boldogságom lesz, amilyent soha szem nem látott, fül nem hallott, sem emberi szív meg nem gondolt, amelyben Istent mindörökké magasztalom."(H.K 58.) Ámen.

"Itt vagyok, itt vagyok!- mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül a nevemet." (Ézs. 65,1b)

Itt vagyok,

ragyogok,

mint a fekete szurok! (gyermekmondóka)

       Nemrég a televízió egyik dalos műsorában egy sármos fiatalember egy szépséges vak lányt vezetett duett-partneréül a színpadra. A lány nem láhatta partnerét, de mindvégig hallhatta őt, és mellette állva, vezettetve, teljesen rábízhatta magát, közös énekük sok szívet meghatott.

Isten a mai napi igén keresztül  szól a lelki vakságban szenvedőkhöz, vagy az éppen  tőle elpártoltakhoz azért, hogy hangját hallva nyugalommal bátorítson:.. ő maga nem távolodott el! 

Elképzelhetjük - vagy magunk előtt láthatjuk - azt az életszerű hétköznapi helyzetet, amint éppen figyelmünket elvonja valaki, vagy valami történés, és sodródnánk tehetetlenül az árral, amikor meghalljuk Istenünk figyelmünket felkeltő szavát: Itt vagyok, itt vagyok! Szinte felüdít a gondolat...pedig még csak nem is volt időnk hozzá kiáltani, és sokszor akár neve kimondása is egyféle segítség a szívünkben! 

Nos... a mai napon is jó érzést kelt bennünk azzal mennyei jó Atyánk, hogy emlékeztet: Itt van...velünk van, nincs távol tőlünk...még attól sem, aki nem hívta segítségül az Ő nevét! Ámen.

"... szárnyaid árnyékába menekülök, a míg elvonulnak a veszedelmek." (Zsolt. 57,2b)

Nem mindig a győzelem jut nekünk. Voltak, vannak és lesznek vesztett csatáink. Mi csak a háború kimenetelében vagyunk biztosak. Tudjuk, hogy győz Krisztus és "ellenségeit mind lábai alá veti". Addig azonban meg kell tanulnunk élni és túlélni élethelyzetekben.

Dávidnak királyi széket ígért az Úr, de Saul haragja elől még menekülnie kell. Egy barlang biztonságában találjuk, ami védettséget biztosít számára. Jó búvóhely, így túl lehet élni. Gondolod? Talán Saulnak nincsenek bátor katonái, akik fáklyával kezükben felkutathatnák a legsötétebb barlang legmélyebb zugát is? Talán biztonságot jelenthet ezen a világon bármi számunkra, ha a gonosz, bukott angyal el akarna veszteni? Dávid tudta a választ. Csak az Úr volt képes őt elrejteni, s így megvédeni. Ő az, aki szárnyainak árnyékában úgy rejti el Dávidot, és úgy rejt el téged, hogy a veszedelem kutató tekintete ne lásson meg. Vigyáznod kell, hogy miben és kiben látod megmenekülésed lehetőségét! Ámen.

"A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel!" (Filem. 1,25)

Reggelenként, ha a napi feladataink körül járnak gondolataink, eszünkbe jutnak a tegnap történései, a múlt eseményei is. A sikeres tetteink ösztönzőleg hatnak ránk, s mintegy felvéve azok fonalát tovább végezzük ugyanúgy, mint eddig, hiszen célunk helyesen, azaz Isten szerint élni, a ránk bízottak javát szolgálni. Vannak azonban olyan múltbéli, kísértő dolgaink, amelyekről tudjuk helytelenek, rosszak voltak. Mit tegyünk? Bánjuk! Mire számítsunk? Lesz-e hibánknak, mulasztásunknak, bűnünknek büntetése? Olyan lelki nyomás ez, amit nagyon nehezen viselünk. 

A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelmére van szükségünk, ami megszünteti a lelkünkben feszülő nyomást. Kegyelemére, egy új esélyre, amit nem szabad eljátszanunk.  Kegyelmére, ami azt jelenti: mégis..., mégis szeret. Ez a kegyelem legyen ma velünk! Ámen.