2013. február 28., csütörtök

"Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanúsítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen." (Zsid. 6,11)

Kívánságaink legtöbbször rövidtávra szóló kívánságok és nagyon sokszor önzőek. Ha túl is tudunk lépni az énünk határán, akkor is egy szűkebb közösségnek az életére nézve használjuk. Ne is beszéljünk arról, hogy nem csak jókat tudunk kívánni. Ha bántás, sérelem ér minket, kívánságunk a nekünk rosszat okozók felé kimerítheti az emberi gonoszság gazdag tárházát.

Minket, Krisztust követő embereket, ez az ige megtanít kívánni. Kívánni mindenki másnak a keresztyén reménység beteljesedését, az örök életet. Kívánni azt, hogy mindenkinek sikerüljön úgy igyekezni, hogy egykor együtt állhassunk az élet Ura előtt, mint megkegyelmezett bűnösök.

Kívánságaink elérése érdekében azonban tenni is szoktunk. Ha igazi kívánságról van szó, mindent elkövetünk, hogy megvalósuljon. Igyekezzünk hát ma is, hogy úgy éljünk segítve mindenkit körülöttünk, hogy mindannyiunk reménysége beteljesedjen. És imádkozzunk, hogy ebben az igyekezetben mindvégig kitarthassunk! Ámen.

2013. február 27., szerda

"...mert az Isten megvidámítá őket nagy örömmel, sőt az asszonyok és gyermekek is vigadának; és Jeruzsálemnek öröme nagy messze hallatott." (Neh. 12,43)

Sok gondunk és nehézségünk van naponta.  A munka, a betegség, a gyász és egyéb nyavalyáink úgy el tudnak keseríteni, hogy végtelen örömtelenségnek látjuk az emberi életet. Van úgy, hogy olyan lelkiállapotba jut az ember, hogy elérhetetlennek, lehetetlennek érzi, hogy átélje az öröm állapotát. Van úgy, hogy rossz helyen keressük vagy rossz dologban hisszük az öröm forrását. Mindent megteszünk, hogy elérjünk egy helyre, egy alkalomra, ahol úgy gondoljuk örömben lesz ott részünk. Mindent elkövetünk, hogy egy tárgyat megszerezzünk, kerüljön bármibe és bármennyibe, mert meg vagyunk győződve, hogy sok örömöt fog szerezni nekünk. Aztán csalódunk, mert belátjuk, hogy örömhajszolásunk csak részben hozza meg, ha egyáltalán meghozza, a kívánt eredményt.

Az öröm forrása nem e világban található. Az öröm forrása kizárólag Isten. Ő az aki adja az örömet. Nem mindig akkor és úgy, ahogy mi elvárjuk. De várhatjuk, kérhetjük, mert lesz mindig öröm is az életünkben. Isten szavát követve mi is kimondhatjuk majd életünkben Keresztelő János megállapítását: "Ez az én örömem immár betelt." (Jn. 3,29) Ámen.


2013. február 26., kedd

"Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel." (Mik. 6,8)

Isten sokféleképpen szólít meg minket. Ma reggel, amikor hozzánk szól embernek nevez, földből valónak hív. Megérezhetjük ebből, hogy tulajdonképpen kik is vagyunk. Mert néha elrugaszkodunk a valóságtól és többet gondolunk magukról, mint amennyik valójában vagyunk. Mert "isa, por es homou vogymuk", állapítja meg az első magyar nyelvű szövegemlékünk is. Ezt nem szabad elfelejtenünk. De azt sem, hogy azzal, hogy közel jön hozzánk és megszólít minket az Úr, találkozik a menny a földdel, az élet maga, a halálra valóval.

Elmondja a titkot, ami az életet jelentheti számunkra. Nem kér sokat tőlünk. Mi azonban, mivel ezt a keveset sem tudjuk vagy akarjuk teljesíteni túlbonyolítjuk. Kérhetne többet is, de csak annyit kér: élj törvénye szerint! Jézus Krisztus ezt pedig két parancsolatban, érthetően, feketén-fehéren, világosan, egyszerűen foglalja össze nekünk: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat." (Lk. 10,27) Csak ennyi! Ettől függ az életed. Ámen.

2013. február 25., hétfő

"És hozzá menvén, felkölték őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszűnének, és lőn csendesség." (Lk. 8,24)

Életemben egyszer, tíz évvel ezelőtt, éltem át olyan vihart, amikor eluralkodott rajtam a rettegés. A természet ereje beszökött a völgybe és olyan eszement tombolásba kezdett, hogy a háromágú, száz éves diófa ágait úgy pödörte meg, mint az ember teszi három cirokszállal. Lelki viharok sűrűbben csapnak le ránk. A félelem és rettegés ilyenkor legalább olyan nagy, ha nem nagyobb, mint a természet erejét átélve.

A tanítványok a tengeri viharban Jézushoz fordultak. Ez a mi lehetőségünk is, akár természeti jelenséggel állunk szemeben, akár lelki vagy egzisztenciális orkán erejű megpróbáltatás dühöng életünkben. Eleink tudták ezt a lehetőséget és éltek vele. Ha égiháború volt így énekeltek: "Bár dördül ég és föld remeg, Hitünk nem rendül tőle meg...Mi állunk és nem reszketünk, Isten kezében életünk.", ha lelki baj érte őket így fordultak életük Urához: "Bár ez a föld siralomvölgy S tövissel nőtt, Mégis édes itt élnünk. Óh, mert Uram, szent tetszésed szerint Téged, Itt imádunk s dicsérünk." Forduljunk mi is a mi Krisztusunkhoz, és megszűnnek a viharok, lesz csendesség életünkben. Ámen.

2013. február 24., vasárnap

"Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek..." (Jn. 15,16a)

Nehezen tudunk kilépni az emberi bölcsesség hatóköréből. Mint mágnes vonz minket az a gondolat, hogy mi döntünk, mi választunk, mi vagyunk a jó és gonosz tudói. Néha euforikus hangulatunk lesz ettől és az emberi ész piedesztáljáról boldog magabiztossággal nézzük mindazt, amit elértünk, megvalósítottunk. Néha a legnagyobb lelki mélységeket járjuk meg, ha rádöbbenünk, már megint helytelen volt a döntés, a választás.

Most is, amikor Isten igéjében a segítséget keressük, talán megbújik bennünk az alattomos gondolat: milyen jó, hogy Jézust választottuk. Így jó úton vagyunk és mások számára, a magunk választotta életvitellel, sok örömöt szerzünk. Figyelmesek vagyunk, türelmesek vagyunk, segítőkészek vagyunk, megbocsátók vagyunk..., és ez mind helyes. Csak tudnunk kell, hogy mindez nem a mi érdemünk, hanem Krisztus kiválasztó kegyelmének eredménye. Ő választott ki engem, téged, minket, hogy a Kertész kezének munkája által másoknak, az életet tápláló gyümölcsöket megteremjük. Ámen.

2013. február 23., szombat

"Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg." (Ézs. 43,2)

      Megnéztem a maga idején az Avatár c. filmet. Nem méltatni, vagy kritizálni akarom, hanem egy dolgot kiemelni: megmutatja, hogy a technika mellett van más útja is a civilizáció fejlődésének. 
      Számos történet mondja el az Ó- és Újszövetségben egyaránt, hogy a hívő ember mellé odaáll az Úr, és a leglehetetlenebb vagy kilátástalanabb helyzetben is segít. Vízben is, tűzben is. Világszerte kutatják a megújuló és még kihasználatlan energiaforrásokat. Közben itt van "kéznél" egy kifogyhatatlan: Isten ereje. Csak valami - számomra megmagyarázhatatlan és mégis elfogadott, megszokott - kifacsart gondolkodással könnyebb az embernek csónakot, hajót, hidat építeni, tűzálló öltözetet készíteni, mint hinni és imádkozni.
     Tüzön-vizen át: az együvétartozás, barátság, feltétel nélküli odaadás jelképe. Isten kijelentette és bizonyította, hogy velünk van tüzön-vizen keresztül. Fogadjuk már el Őt, éljünk vele és általa! Ámen.

2013. február 22., péntek

"Lelkünk megmenekült, mint a madár a madarász tőréből. A tőr összetört, és mi megmenekültünk." (Zsolt. 124,7)

         Előfordul, hogy valamit nagyon szeretnék, és mégsem sikerül. Indulnék valahova, de utolsó percben valami megakadályoz, vagy késleltet. Ilyenkor azt mondom: Uram, te tudod, hogy mitől óvtál most meg.
         Vannak veszélyek, amiket nem érzékelünk, nem veszünk róluk tudomást. Olyan is van, hogy rádöbbenünk: ez a helyzet veszélyes is lehetett volna (pl. egy perccel azelőtt mi voltunk a baleset helyszínén). És vannak veszélyek, amik végigkísérnek egész életünkben, tudnunk kell együttélni velük.
         Az ige egy olyan veszélyről beszél, amiből megmenekültünk. Átéltük a rettenetet, a hiábavaló vergődést, és megszabadultunk. Többé már nem kell félnünk, a veszélyforrás megszűnt. Mint emlék, mint figyelmeztetés, tanulság bennünk él: vigyázzunk akkor is, ha soha többé nem eshet meg velünk. Mert a lelkünk csak szabadon szállva dícsérheti az Urat. Ámen.

2013. február 21., csütörtök

"Az Úrral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek." (Zsolt. 34,3)

        Próbálom felidézni, hogy tegnap vajon hányszor "dicsekedett az Úrral a lelkem". Valamennyire megnyugtat, hogy volt ilyen, az már kevésbé, hogy alig... Nem lett volna rá okom? Dehogynem, kimondottan jó napom volt.
        Keresem az okát, hogy miért olyan kevés az Istenről szóló örömteli beszéd mindennapjainkban. Egyet rögtön megnevez az ige: mert annak az alázatosak örülnek. Márpedig jószerivel csak az alázatos, aki támogatásra szorul, gyengének érzi magát, akin már átgázoltak, aki előtt nehezen nyílnak meg az ajtók. És látom magamat, hogy vagy magam is közéjük tartozom, vagy mert éppen jól mennek dolgaim, észre sem veszem őket. Úgy érzem, nagy lelki töltés kell ahhoz, hogy az ember az alázatosakra odafigyeljen. Nem kötelességszerűen, nem hivatásából fakadóan, hanem magától értetődő módon. Pedig mennyi ember várja, hogy nyomorult, kiszolgáltatott, semmibevett állapotában valaki reményt adjon, Isten kegyelmét "eldicsekedje". Ma biztosan odafigyelek erre. Ámen.

2013. február 20., szerda

"Isten így szól: "...nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom." (Ézs. 57,16a)

       Szinte naponta próbálom elképzelni, milyen a végtelen. Akár térben, akár időben. Az egyik nyitott: tiszta éjszakákon belepillanthatunk az égbolton, a másik zárt: csak a pillanatot tudjuk érzékelni.
       Túl a földi kereteken a végtelen átjárható. Nincsenek áttörhetetlen korlátok. Isten előtt ezer esztendő egyetlen perc. És Ő üzeni nekünk: nem perel örökké és nem haragszik végtelenül. Ő, aki ha csak egy percre megfeledkezne rólunk, ezer esztendeig bűnhődnénk. Nekünk, akik a legkisebb bántást is évekig tudjuk magunkban hurcolni. Olyan könnyen kimondjuk: "soha többé", vagy "mindörökké" - a pillanat felelőtlenségével. Igazából felfogni sem tudjuk, mekkora kegyelem, hogy Isten a megbocsátást és a feloldozást a mi időnkhöz igazítja. De legalább próbáljunk meg köszönetet mondani érte. Ámen.

2013. február 19., kedd

"Hiszen apraja-nagyja mind nyerészkedésre adta magát, prófétája, papja mind hamisságot művel. Népem romlását úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! - de nincs békesség!" (Jer. 6,13-14)

         Ahogy elindítottam a böngészőt, két hír köszönt vissza tegnapról a képernyőn: a szabadkai magyarverésről és a székely zászlóról szóló. Nem is figyeltem oda rájuk, már nem friss, nem új, nem megrázó, csakhogy jött a mai ige és alaposan elgondolkodtat: mi van, ha hamis a világról alkotott képem? Ha már belémivódott, hogy meg se rendüljek, el se csodálkozzak, szavamat ne hallassam, kezem fel ne emeljem, csak mondogassam: békesség, békesség... Pedig tudom, nincs békesség.
         Sánta Ferenc teszi fel a kérdést A hetedik pecsét című könyvében: bűnös-e a fáraó a rabszolgák halálában, ha egyszer őt arra nevelték, hogy élet-halál ura legyen? Kapunk rá választ, de egyáltalán nem biztos, hogy megnyugtat. Így vagyok ezzel a jeremiási ítélettel: érzem az igazságát, ezer példával tudom alátámasztani napjainkból, tudom, mit tehetek ellene és mit tehetnek mások, csak közben azt is ijesztően pontosan tudom, hogy holnap reggel és  minden belátható reggelen ugyanezzel a súllyal fog nehezedni rám. Része vagyok ennek a hamis világnak, akarva-akaratlanul. És gyenge vagyok testben és lélekben, hogy megváltoztassam. Ma reggel nincs feloldozás, csak bűnbánat és a remény: ha ma tisztábban látunk, holnap talán majd tisztábban cselekszünk. Ámen.

2013. február 18., hétfő

"Istenem, ne maradj csendben, ne hallgass, és ne légy tétlen, Istenem! Hiszen háborognak ellenségeid, gyűlölőid fenn hordják fejüket." (Zsolt. 83,2-3)


      Túlzás lenne azt állítanom,  hogy hétfő reggel lévén buzog bennem a tenni akarás, vagy ezer dolognak szeretnék nekiugrani egyszerre, de miközben kortyolgatom  a kávét, gondolataimban szépen sorjáznak az elvégzendő feladatok. Jórészt csak rám várnak és egyedül kell elvégezzem, de olyan is van, ami mástól is függ. Egy pillanatra visszagondolok a múlt hétre: volt amit egyedül hanyagoltam el, és volt amit közösen nem tettünk meg. És bizony kifogás és hárítás is kerül mindig az el nem végzett feladatok mellé.
      Ebben a zsoltárból előtörő kétségbeesett kiáltásban az emberi tehetetlenség hangja szólal meg. Mindegy, hogy mi az oka, rettenetes érzés azt gondolni, hogy Isten se segít. A magány végső állomása, amikor azt gondolja az ember, hogy Isten nem lát, nem hall, nem cselekszik. Hiszen ma reggel is Ő irányít minden porszemet is. Minden dolgunkban, feladatunkban biztosan segít. Ámen.

2013. február 17., vasárnap

"Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát." (Zsid. 12,1b)

      Lelki szemeim előtt már ott a terített asztal. Üres kézzel kell odaállanom, hogy a kenyeret és a bort elvehessem. Táska sem lesz nálam, a zsebeimet sincs miért megpakolnom. Miért vinnék magammal bármiféle fölösleges terhet? Ha csak nincs valami a múltból - legyen az a tegnap, vagy akár sok évtized - amit csak ott tudok letenni végleg...  
      Tegyük le a bennünket megkörnyékező bűnt... Naponta megkörnyékeznek mindenfélével. Ami csak a szemem elé kerül, vagy érzékszerveim hatósugarába, minden megkörnyékez. De ha látok is egy szép szelet tortát, érzem az illatát, sőt még bíztatnak is, hogy vegyem el, azért még nem kötelező megennem. Mondhatok nemet. Ahogy a bűnre is bármikor.
       Teher nélkül, nem belegabalyodva a körénk szőtt bűnhálóba már csak egy feladatunk van: állhatatossággal megfutni pályánkat. Vigyázat: a pálya mellett mindenféle csecsebecse, kacat, feltétlenül szükségesnek látszó holmi kínálja magát, hogy aztán újra jól lehúzza zsebünket. Velünk együtt futnak a bűnök, hogy folyamatosan megkörnyékezzenek. Ne hagyjuk magunkat, a pálya végén várnak ránk! Ámen.

2013. február 16., szombat

"Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet és bocsásd meg minden vétkemet!" (Zsolt. 25,18)
A böjti bűnbánat nagyhetében ezt az Igét olvasni és ezen gondolkozni nem lehet véletlen. Még akkor sem ha tudom azt, hogy ez az Ige nem közvetlenül a böjtről szól, nos akkor is gondolatban megjelenik előttem a tépelődő ember, aki úgymond böjtöl. Tudtommal vidékünkön a hétköznapi ember számára a böjtölés azt jelenti, hogy nem lehet zsíros ételeket enni és ezzel tulajdonképpen el is van intézve a kérdés. Így és ebben a formában éppen ezért azt gondolom erről a böjtölésről, hogy értelmetlen. Csupán egyféle vallásos csomagba burkolt diéta. Ha valakinek erre van szüksége, ettől nem gondolom azt, hogy ezzel lényegében közelebb kerül Istenhez...
Attól viszont biztos hogy igen, ha őszintén feltárja imádságában önmagát az Úr Isten előtt és bűneit nem titkolva mély megbánással szívében könyörög Istenhez bűneinek bocsánatáért. Ugyanakkor szívében ott van az elhatározás is a tiszta és hit teljes élet folytatására. És lám csak: kezdheti az ember rögtön Istenhez közeledését a mai napi Igének imádságos sorával! Ámen.

2013. február 15., péntek

"Jézus ezt kérdezte a tanítványoktól: "Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben?" "Semmiben"-válaszolták." (Lk. 22,35)
A mai tanítványok esetleg a mobiltelefont, a laptoppot és a szolgálati autót jegyeznék meg szerényen, ....na persze csak a Júdások. Ám a tréfát félre téve mégsem a mai modern élet komfortosságát nélkülöző világkép felé kell most nekünk visszatekintenünk annak ellenére, hogy első olvasatra a mai Igénk ezt sugallja. A lényeg és a hangsúly sokkal inkább az "elküldtelek"-en azaz a küldetésen van. Mert mi is kell a küldetéshez?  Elvileg külső megjelenésre semmi különös, belsőleg viszont a szívben az alázatos szeretet, a feltétel nélküli teljes hit és az evangélium boldog öröme. Ez az "eszköztár" viszont kellően bőséges az evangélium hirdetésének biztosításához.
El kell jutnunk addig Krisztusunk szolgálatának "magas" iskolájában, hogy amikor Ő megkérdez minket a ránk bízott evangélium hirdetésével kapcsolatosan, hogy volt-e hiányunk valamiben amíg az Ő küldetésében jártunk, nos akkor mi is tudjuk majd könnyű szívvel őszintén azt válaszolni jókedvűen hogy: semmiben Uram!
Ámen.

2013. február 14., csütörtök

"Gyászukat örömre fordítom."(Jer. 31,13b)
Véleményem szerint nincs olyan lelkipásztor, aki szereti a temetési szolgálatot. Azért van ez így, mert az emberi lélek fájdalmának mélységeivel szembesülni, a veszteséggel megküzdve abban a Szentlélek Isten vigasztalását érvényre juttatni nagy feladat. De még ennél is többről van itt szó a mai Igében. Kollektív gyászról, azaz közösségi gyászról, amely Isten ígérete szerint örömmé lesz! Azt gondolom, hogy a kollektív gyász gondolatánál óhatatlanul köszön vissza bennünk Himnuszunk melankolikus "megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt" hangulata, a tipikus magyar depresszív lelkiállapot. Statisztikai felmérések szerint Európa népei közül a magyar a legszomorúbb, azaz a legboldogtalanabb nép, de egész földünket tekintve is sajnos elég előkelő helyet foglalunk el a népek mezőnyében. Nos, talán ezért is kellően találó számunkra Istennek a mai Igében való ígérete.
Lassan a böjti időszakba érkezünk. A böjt vége Krisztusunk feltámadásának ünnepe a Húsvét, az Ő diadalának megünneplése. Isten az Ő népének Krisztus diadalát ajándékozza. Nekünk magyaroknak viszont azt kell magunkban eldöntenünk, hogy Isten népe vagyunk-e még vagy sem? Erre a kérdésre kell nekünk közösségileg, ám mégis személyes válaszokat adnunk! Ámen.

2013. február 13., szerda

"Jézus Krisztus mondja: "Higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok és amit kértek megkapjátok és meg is adatik nektek!" (Mt. 11,24)
Az ima ereje, avagy Isten hatalmának megnyilvánulása található a mai napi igénkben. Itt helyet kaphatna számos bizonyságtétel és beszámoló arról, hogy hogyan és hányszor... azaz, hogy milyen formában is valósult meg  mindaz, amit Istentől olykor-olykor kértünk. Talán nem is véletlen, hogy a hívő ember számára Isten egyféle próbaeszközként is adta a Tőle való kérés imalehetőségét. 
Végül is elferdítve és lecsupaszítva a tanítást: Kérni, kunyerálni mindenki tud!...Na de nem az ám a kérdés csupán, hogy mit kérünk! ...ámbár a legtöbben éppen emiatt csalódnak és válnak kishitüekké vagy éppen hitetlenekké!  A valódi kérdés az imakérésben Jézus Krisztusunk tanítása szerint az, hogy hogyan kérünk. Ugyanis itt Jézus arra tanít meg minket, hogy hittel kérjünk. És azt is tudjuk, hogy amit az Ő nevében hittel kérünk, azt a mi jó Atyánk meg is hallgatja! 
Ne feledjük: A mai tanítás nem a három kívánság keresztyén változata! Én ugyanis a magam imádságában egyféle örömsóhajként teszem hozzá kéréseimhez: Legyen meg a Te akaratod! Ámen.

2013. február 12., kedd

"Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítlak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell." (Ézs. 48,17)
Fejlett tudományok, letisztult ismeretek, átértelmezett világ ... szóval van kapaszkodója az emberiségnek és látszólag büszke is elért eredményeire. Még a hétköznap embere is saját tapasztalatainak bölcsességétől így fogalmaz: Engem megtanított a nagybetűs élet arra... Tehát nem Isten, hanem a nagybetűs élet... Önhittség és nagyképűség ez a javából, amely megszámlálhatatlan esetben tévútra vezette már az embert, az egész emberiséget. Mintha csak állandóan a szállóigévé röppent: "Minden szabad nékem, de nem minden használ, minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá"(1Kor. 6,12) furán értelmezett csökönyössége lenne a meghatározó.
Isten a mai Igében a Tízparancsolat első parancsolatából ismert kijelentésének magasztossága által arra hívja fel a figyelmünket, hogy Ő éppen arra tanít meg minket ami valóban javunkra válik, hiszen Ő maga a legfőbb jó tulajdonosa, ezért nem tévutakra, hanem arra az útra vezet - az örök élet útja ez - amelyen járnunk kell. Ámen.

2013. február 11., hétfő

"Hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól!" (2Thessz. 3,3)
Ezt az Igét olvasva nem kerülheti el figyelmünket a mai napon Istenünk hűsége. Valahogy és valamiért kíváncsivá tesz a szó... hűség... Ez a legtöbb ember számára csupán egy elv. Mások számára pedig ismeretlen fogalom... A házastársak között egyféle törékeny és ingatag kapcsolati tényező. Sokszor ezen áll vagy bukik maga a házasság. A lexikonban azonban ez áll róla: állandó, tudatos, szeretettel való ragaszkodás azokhoz, kikhez kötelezettségeink csatolnak bennünket! Egyike a romantikus vezéreszméknek, amely ellentétben áll az erkölcstelenséggel! 
Ezek után: Nosza..., nesze neked mai "modern" társadalom...
Ám ismét olvasva mégis felemelően ragad meg a gondolat: "Hűséges az Úr...", azaz állandó és tudatos szeretetével ragaszkodik hozzánk! Ő nem hagy el és nem csap be. Sőt... megerősít és megőriz a gonosztól! Olyan üzenet ez, amelyre szükségünk van egy állhatatlan és nyíltan incselkedő világban. Ámen.


2013. február 10., vasárnap

"Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!" (2Móz. 33,15)
Az üzleti életben jó tárgyaló partnernek lenni komoly előny és szakmai erény. Megfelelő hangnemben érvényesíteni a szándékot pedig kész siker. Mózes tudott beszélni Istennel. Nem csak azért, mert személyes kiváltsága volt az, hogy láthatta és hallhatta, hanem azért is, mert mint céltudatos tárgyaló partner kieszközölhette Tőle a leglényegesebbet: azt, hogy Isten arca vele és népével folytassa az utat. Isten arcának jelenléte pedig garancia és megnyugvás az ő kegyelmére és személyes gondviselő jelenlétére. 
Mi is éppen ezt a nyugalmat és garanciát szeretnénk: azt, hogy Ő velünk jöjjön életünk útján és személyes gondviselő jelenlétével kísérjen bennünket. Mert tudjuk hogy Nélküle az egész út céltalan és veszélyes. Ezért hát beszéljünk ma is a mi Urunkkal arról, hogy  Neki kell minket vinnie tovább ! Ámen.

2013. február 9., szombat

"Hasonlóképpen vette a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik." (Lk.22,20)

Mennyire ellentétes hullámhosszon működünk mi emberek Istennel szemben. Mi csak azért is szeretjük visszaadni amit kaptunk, mi csak azért is elvárjuk, hogy a másik kérjen bocsánatot, mi csak azért is első és legfontosabb helyen magunkat látjuk.

Isten csak azért is meg akar bocsátani, csak azért is szeretni akar, csak azért is minket tart a legfontosabbnak. Még Fiának sem kedvez. Vérét kell adnia értünk. Ez a Fiú, ott ül egy asztalnál Mátéval, a volt kapernaumi vámszedővel, Zebedeus fiaival, a versengőkkel, Péterrel, a leendő tagadóval, Júdással, az árulóval és egy új szövetséget ajánl fel, ahelyett, hogy "befejezné velük", hisz a régit sem tartották meg. Aki elfogadja e szövetséget, annak hagynia kell, hogy Isten a maga hullámhosszára hangolja, hogy csak azért is szeressen, megbocsásson, másokért éljen. Néha elhangol a világ minket, de van Krisztusunk, aki ilyenkor visszaállítsa életünket a szeretet Isten-i frekvenciájára. Ámen.

2013. február 8., péntek

"Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, a ki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Áldott az a férfi, a ki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr;" (Jer. 17, 5.7)

Az Istenbe vetett bizalom megléte vagy hiánya két ellentétes csoportba osztja az emberi életet. Vannak áldottak és vannak átkozottak. Mindkét csoportba tartozó emberre hatnak az élet nehézségei. Az különbözteti meg őket egymástól, hogy miként élik életüket, hogy fogadják megpróbáltatásaikat és hogyan tekintenek a jövendőre.

Az emberekben, emberi erőben  bízók élete száraz. Mindig van valami, ami megszárítja az ilyen ember arcán a mosolyt, az igazi életkedvet és "nem látja, hogy jó következik". Ha az Istenben bízó emberre nézel az élet perzselő hevében is ott csillog arcán az életkedv, mint az üde, zöld levél a fán. Nem retteg és nem fél, bármilyen nehézség is köszöntsön reá, hanem élete gyümölcsével táplálja a reá bízottakat. Ezt az Úr mondja, ő így lát minket. Azért mondja, hogy magunkra ismerve levonjuk a következtetéseket. Ámen.




2013. február 7., csütörtök

"Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erőtelenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejéből ti nálatok." (2Kor. 13,4)

Az emberi tudomány növekedésével a vitorlás hajókat felváltották a gőzhajók, majd a dízelmotoros hajók. Ezek gyorsabbak voltak, hiszen nem voltak kiszolgáltatva a széljárás kiszámíthatatlanságának. Egyre többen voltak, akik nem  a vitorlás hajókat választották, ha utazni akartak. Egyszer egy vitorlás hajó és egy gőzhajó egyszerre indult útnak a Csendes óceánon, ugyanabba a kikötőbe. Induláskor a gőzhajó legénysége gúnyolódva kívánt jó utat a vitorlás legénységének, mondván: "A kikötőben bevárunk titeket!" Már csak néhány tengeri mérföld volt hátra, amikor a vitorlás legénysége elhajózott a gőzhajó mellett és beért a kikötőbe. A gőzhajón elfogyott a szén.

Manapság is kevesen bízzák rá magukat a Szentlélek szelére, irányítására. "A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született." (Jn. 3,8) Bízzuk rá magunkat Isten Lelkének vezetésére, hogy megérkezhessünk az örök élet kikötőjébe. Ámen.

2013. február 6., szerda

"Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te fundáltad." (Zsolt. 89,12)

Igen szükséges eltanulni vagy újra tanulni, amit a zsoltáros megfogalmaz. Tied Uram az ég s a föld. Nem is nehéz ezt kimondani. Legyen a tied a föld és az ég. Sokan egyetértenek ezzel. De legyen elég ennyi.
A birtoklás kísértése az egyik legnagyobb fegyvere a Gonosznak. Első szavaink között ott szerepel: enyém. Később is foggal, körömmel igyekszünk megtartani azt ami: az enyém. Enyém a ház, enyém az autó, enyém a hely az asztal mellett, enyém az irányítás, de enyém a társ, a gyermek, a barát... Enyém, nem a tied, de semmiképp nem az övé. Ma már a birtokos névmások többes számú alakját nem szívesen használja az ember. Miért lenne valami vagy valaki a mienk, tietek vagy az övék? Legyen vagy bárcsak lenne minden az enyém.

Vigyázz, hogy ne te akard elosztani, hogy ki mit birtokoljon. Sokkal inkább köszönd meg ma is mindazt, amivel Isten gazdagítja az életedet. Tudd, hogy e világon minden az Övé, az Övék, a Szentháromság egy Istené. Ámen.


2013. február 5., kedd

"Az Úrnak kegyelmességét hadd énekeljem örökké! Nemzetségről nemzetségre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal!" (Zsolt. 89,2)

Népi énekeink, népdalaink, zsoltáraink, dicséreteink fogantatása és születése Isten csodájaként valósult meg eleink életében. Mindaz, ami élő valóságként, elodázhatatlan igazságként megszületett lelkükben, megzsongatta belső hangszerüket és elemi erővel feltörve a hangszálak rezgésén át látta meg a napvilágot. Olyan örökséget hagytak így ránk, mely becsesebb minden drágagyöngynél.

A minket betöltő és bennünk élő gondolatok, tapasztalatok, melyek ajkainkon törnek elő, vajon milyen örökséget biztosítanak majd gyermekeinknek, unokáinknak? A zsoltáros szavai, éneke, így több ezer év után is valami kellemes borzongást idéznek elő bennem, ahogy olvasom szavait. Megtapasztalta életében az Úr kegyelmét, hűségét és ezt nem csak megélte valami szent egoizmussal, hanem rám hagyta, ránk hagyta, önmagát osztva ezzel szét. Segítsen minket az Isten, hogy Istenről bennünk élő megtapasztalásaink szülessenek ma is másokat bátorító szavakká, énekekké ha kell. Kapcsolódjunk be mi is a nemzetségről-nemzetségre Istent dicsőítők kórusába. Ámen.




2013. február 4., hétfő

"Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem." (Lk. 8,46)

Nagyon kevés hely van ma már a Földön, ahol nincs elektromos energia. Mint idegpályák milliárdjai hálózzák be az emberi élettereket. Hasznossága vitathatatlan. Ez az erő fényt hoz otthonainkba, gépeket hoz működésbe, segíti a közlekedést, a kommunikációt, elengedhetetlen része a gyógyítás folyamatának, része az emberi újjáélesztéseknek. Nem látjuk, mégis van. Nem vitatjuk, használjuk.

Az az erő, amelyről ma Jézus beszél szintén behálózza életünket és nincs hely ahol ne lenne. Az asszony, aki gyógyulni szeretett volna meg kellett keresse Jézust, hogy megérinthesse. Nekünk nem kell keresnünk, mert Ő mindig, mindenütt ott van, ahol lelki és szellemi világosságra vágynak, ahol a mindennapi munkához kell az erő, ahol le akarják győzni az emberek az egymás között feszülő lelki távolságokat, ahol megszűnt a kommunikáció, ahol gyógyulni vágynak vagy megérezték életükben az újjászületés szükségességét. Bár nem látjuk ezt az erőt sem, mégis sokan vitatják, hogy van. Te ne vitasd, használd. Ámen.

2013. február 3., vasárnap

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?" (Mt. 6,26)

Daniel Quinn Izmael című könyvében arról ír, hogy társadalmunk minden problémájának gyökere a mezőgazdasági forradalom. Míg az ember nem tudta mennyit birtokol, mennyi van csűrjeiben, addig nem aggodalmaskodott: nem biztos, hogy elég lesz vagy biztos, hogy nem lesz elég. Ott volt számára az Isten adta természet minden adottságával és abból élt. Több ideje volt magára, családtagjaira, emberi kapcsolataira. Manapság már állandóan vetünk és aratunk, befektetünk és bevételezünk, számolunk és sokszor aggodalmaskodunk. Közben elmegyünk egymás mellett, elélünk egymás mellett és amint egy nem is régi felmérés adataiból kiderül, az emberek legnagyobb hányada öreg korában, mulandóságával szembenézve azt sajnálja, hogy nem foglalkozott többet családjával és saját lelki életével. 

Tekintsünk fel, mondja Jézus. Emeljük ki fejünket a munka és aggodalmaskodás jármából és lássuk meg az ég madarainak példáját, és azon túl a gondviselő Istent. A tisztességes munka és az egészséges önbizalmon túl, hagyjuk, hogy Isten eltartson minket testiekben és lelkiekben egyaránt. Jézus szavait továbbgondolva: tudjunk különbek lenni azoknál! Ámen.



2013. február 2., szombat

"Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki." Lk.20,38

Amióta csak a régészet letűnt korok tárgyi emlékeit kutatja, azóta kerülnek elő szimbólumok, melyek túlmutatnak a földi életen. Vannak egészen sajátos, csak egy-egy korra, népre jellemző ábrázolások, és vannak az egész földön fellelhető, évezredeken át megjelenő jelképek. Mindig is voltak átjárók a kúltúrák között, és mivel a halálon túli élet nem köthető tapasztalathoz, így ősidőktől kezdve változik, csiszolódik a másvilágról alkotott kép. A Szentírás is egy átjáró, rajta keresztül egy irányba: Istentől felénk áramlik az üzenet. Az imádság viszi a másik irányba az üzenetet. És tudjuk jól, van egyszeri átlépésünk ide a születéssel, és egyszeri átlépésünk oda, a halállal. A Szentírás nem kényeztet el bennünket a másvilágról szóló részletes leírásokkal. De épp eleget közöl ahhoz, hogy a keresztyén ember akár minden háborúságában és üldöztetésében is vígasztalást találjon abban. Mai ígénk a legfontosabbat közli velünk abból, amit tudnunk kell: a holtak élnek. Így ez az előttünk álló nap is az örökkévalóság része. Ámen.

2013. február 1., péntek

"Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak." (Ézs. 5,21)

"Bizony, bizony... Mennyien vannak körülöttünk, akik bölcseknek és okosnak képzelik magukat. Mindenbe beleszólnak, mindenről van véleményük, mindent mindenkinél jobban tudnak. Amikor az ember megpróbálja felvilágosítani őket, megsértődnek. Ha észérvekkel próbáljuk meggyőzni őket, vita helyett veszekedni kezdenek. Persze, hogy egy csomó kellemetlenségük támad, sőt káruk származik a fafejűségükből. Köszönöm Uram, hogy én nem tartozom közéjük!" - gondolta a farizeus, majd sietősen távozott a templomból. Észre sem vette a félhomályban meghúzódó Jézust...
Azt mondják, a mi Urunk az eszet osztotta el legigazságosabban a világon, mert szinte mindenki elégedett azzal, amit kapott. Köszönjük meg mi is, ma is, csak ne ilyen farizeus-módra. Ámen.