"A mi Urunk Jézus
Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök
vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti
szíveteket." (2Thessz 2,16-17)
Különös módon szólal meg ma reggel az íge. A mi Istenünk
szeretetéről múlt időben beszél. Nyilván nem azért, mert Isten most nem szeret
minket, hanem azért, hogy figyelmünket a múlt felé irányítsa.
Egy társaságban egy ember viccet mesélt. Mindenki nagyot
nevetett. Elmondta még egyszer, már kevesebben nevettek. Aztán még egyszer, és
még sokszor, míg végül már mindenki bosszankodott. Akkor azt mondta: Furcsák
vagytok, hogy nem tudtok ugyanazon a dolgon többször nevetni, pedig máskor egy
dologért mennyit siránkoztok…
Ma
visszanézünk az elmúlt esztendőre. Ha úgy érezzük, olyasmi történt, ami miatt
síránkoznunk kell, halljuk meg az ígét: Isten szeretett minket. Ott és akkor,
amikor a fájdalom született. És már akkor vigasztalással és jó reménységgel
ajándékozott meg. De ha maradt még bennetek tüske, szálka, méreg, genny,
fájdalom, hát most vigasztalja meg a ti szíveteket. Hogy az új esztendőt
félelem és fájdalom nélkül, tisztán kezdhessük. Ámen.
Istentől
áldott, boldog új évet kívánunk!
Simon Attila
Szatmári
Elemér