2012. december 31., hétfő



"A mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket." (2Thessz 2,16-17)

Különös módon szólal meg ma reggel az íge. A mi Istenünk szeretetéről múlt időben beszél. Nyilván nem azért, mert Isten most nem szeret minket, hanem azért, hogy figyelmünket a múlt felé irányítsa.
Egy társaságban egy ember viccet mesélt. Mindenki nagyot nevetett. Elmondta még egyszer, már kevesebben nevettek. Aztán még egyszer, és még sokszor, míg végül már mindenki bosszankodott. Akkor azt mondta: Furcsák vagytok, hogy nem tudtok ugyanazon a dolgon többször nevetni, pedig máskor egy dologért mennyit siránkoztok
Ma visszanézünk az elmúlt esztendőre. Ha úgy érezzük, olyasmi történt, ami miatt síránkoznunk kell, halljuk meg az ígét: Isten szeretett minket. Ott és akkor, amikor a fájdalom született. És már akkor vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg. De ha maradt még bennetek tüske, szálka, méreg, genny, fájdalom, hát most vigasztalja meg a ti szíveteket. Hogy az új esztendőt félelem és fájdalom nélkül, tisztán kezdhessük. Ámen.

Istentől áldott, boldog új évet kívánunk!
Simon Attila
Szatmári Elemér

2012. december 30., vasárnap



"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat." (Jak 1,22)

A látszat korában élünk, amikor mindenekelőtt a szemünkön keresztül csapnak be bennünket és csapjuk be magunkat. Kenyérnek látszó élelmiszeripari terméket vásárolunk, tartósnak látszó - valójában a garancia idejét alig túlélő – használati cikkek miatt bosszankodunk, gyermekeink a való élet helyett szívesebben ülnek a virtuális világ bűvkörében.

Évszázadokkal ezelőtt gyökerezett meg nyelvünkben a “képmutató” kifejezés. Tudomásom szerint épp az egyház ludas a létrejöttében, mivel egy időben divattá lett képekben bemutatni az evangélium tanításait, miközben az egyház sem követte azokat.

Lássuk be, a mai ember számára Isten országa éppen úgy virtuális valóságként jelenhet meg, mint a televízió vagy internet által mutatott kép. Épp elégszer ér az a vád bennünket, hogy egyházként vagy egyháztagokként becsapjuk az embereket. Ma reggeli igénk nagyon praktikus megoldást kínál: ne csapjuk be magunkat. Nyilván, ha magunkkal szemben tisztességesek vagyunk, nagyobb eséllyel járunk el becsületesen másokkal is. Már csak azt kell eldöntenünk, melyiket tartjuk magunkra és embertársainkra nézve hasznosabbnak: az igének cselekvését, vagy a látszat fenntartását? Remélem, ma segít az ige jól döntenünk. Ámen.

2012. december 29., szombat

"Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak." (Ef. 4,29)

Isten egy világot teremtett az Ő szavával, mi pedig, ha úgy szólalunk meg, egy világot vagyunk képesek összetörni a másik emberben. Sőt, az emberi beszéd arra is alkalmas, hogy családok, közösségek vagy egy egész nép életét tönkretegye. Jakab apostol szemléltetése egyszerű, de nagyon hatásos, amikor azt írja az emberi beszéddel kapcsolatosan:" Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!" (Jak. 3,5) Emberi életek, közösségek jövendője éghet porrá, ha nem tartjuk féken nyelvünket, ha a szavak tüzét pusztításra használjuk, akarva vagy akaratlanul. Lehet másra is. A szavaink tüze ugyanis melegíthet is, világíthat is.

Egy kedves szó erősítheti, alátámaszthatja a másik ember reménységét, önbecsülését, hitét, jövőlátását. A szeretettel megfogalmazott tanácsok fényükkel megvilágíthatják a másik ember útját, holnapját, jövendőjét.  Az ilyen beszédek mellé, amelyek fényt és meleget árasztanak, odagyűlnek az emberek, mint a hideg téli napokon, a kályha tüze mellé. Így szólaljunk meg, ha beszélni akarunk, és hallgassunk, ha nem így akarunk megszólalni. Ámen.


2012. december 28., péntek

"Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, a milyenek vagyunk mi is ti irántatok; Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, a mikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben." (1Thessz. 3,12-13)

Régen a vízimalmok segítségével őrölték a búzát, hogy a lisztből kenyeret süthessenek és így legyen biztosítva az élet, a jövendő. A víz hajtotta a hatalmas kereket, hogy az mozgásba hozza a malomköveket, melyeknek szétzúzó ereje, jó minőségű lisztet őrölt. A víz volt a kulcs, a megoldás.

Igénk is hasonló dologról beszél. Csak itt a szeretet a kulcs, a megoldás és a földi jövő helyett az örök jövendő elérése a cél. Hogyan lesz ma erőm Isten szerint élni az emberek között? Tudok-e majd Istennek megfelelően cselekedni? Hallhatod: ha lesz benned elegendő szeretet, akkor igen, ha sikerül ma is, holnap is és ezután mindig szeretni Isten és felebarátainkat, akkor lesz erőnk az isteni mérce szerint gondolkodni, beszélni, cselekedni. Bátorító, de lesz-e elég szeretetem?

Pál az Úrtól kéri a szeretet bőségét mások életébe, én is csatlakozom hozzá, tedd ezt te is. Ámen.






2012. december 27., csütörtök

"Óh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságainkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk." (Ézs. 64,8)


Ma reggel már ezernyi teendő, megannyi megoldásra váró feladat és sok gond és nyomorúság gondolatával ébredtem. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Visszaállva a napok pászmájába, szembesülünk a zsoltáros sóhajának igazságával: az esztendők nagyobb része nyomorúság és fáradtság. Miért nem lehetséges, hogy ezek elmúljanak? Miért kell újra és újra arra ébredni, hogy tengernyi feladat és teher, ami nekünk jut? Ézsaiás is majdnem erről beszél. Majdnem.

Istenhez fordulásakor ugyanis tudja, hogy ez szükséges része az ember életének. Engedetlenségeinknek, mulasztásainknak, bűneinknek eredménye kell legyen. Csak azt kéri, hogy az Úr Isten enyhítse az ember büntetését. Ne haragudjon annyira és ne örökre emlékezzen a bűneinkre. Az egyetlen indoka az, hogy az Ő népe vagyunk. Hát éppen ezért edz bennünket. Azért szükséges a próbatételek sorozata, hogy az Ő népe maradhassunk. Áldott lehetőség azonban, hogy hozzá fordulhatunk, amikor túl nehéz az élet, mégpedig azzal a reménységgel, hogy ő meghallgat minket. Ámen.

2012. december 26., szerda

"A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott." (Lk. 2,20)

A nyáj nem maradhatott tovább őrizet nélkül. Vissza kellett menni a pásztoroknak, hogy munkás kezükbe véve pásztorbotjukat legeltessék a nyájat, dolgozzanak a családjukért, éljék végig a mindennapok küzdelmes óráit, csendes pihenéseit, örömteli alkalmait. Na nem ugyanúgy, mint eddig. Istent dicsérik mindazért, amit átélhettek. Mindazért, amit látniuk engedett és mindazért, amit hallhattak. Fontos, szükséges volt számukra amiben részük lehetett, hisz ezért dicsőítik Istent.

Remélem mindnyájan így térhetünk vissza az ünnepről a magunk mindennapi életéhez. A feladataink nem várhatnak, nem sokára fel kell venni a munka fonalát. Ha fontos és szükséges volt, amit ezen az ünnepen láttunk és hallottunk, akkor ne felejtsük el Istent dicsérni, hogy mindazok, amik velünk történhettek, megtörténtek. A jövőre nézve pedig, ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a pásztorok pontosan azt látták és hallották, amit nekik Isten megüzent. Hallottuk, hogy a Betlehemben értünk megszületett gyermeket "Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Mt. 1,23) Ez is pontosan így lesz, s amikor megtapasztalod dicsérd és dicsőítsd majd Istent, a hozzád hasonló pásztorokkal együtt. Ámen.

2012. december 25., kedd

"És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lk. 2,10-11)

A tegnap este az ünnep megérkezése, a találkozások, az egymás megajándékozása sok sok örömet szerzett az embereknek. Sokunk igyekezete célt ért, a rengeteg pénz, energia, munka meghozta gyümölcsét. Örült a gyermek az ajándéknak, a fenyőfának, örült a társ a figyelmességnek, örült a szülő kiről nem feledkezett el gyermeke, örült a testvér, a barát, a rokon a találkozásoknak, a beszélgetéseknek, az együttléteknek. 

Az öröm sokaké lett. Sokaké, de nem mindenkié. Mi csak ennyire vagyunk képesek, Istennel ellentétben, aki olyan örömöt hirdetett és adott, ami " az egész nép öröme". Mindaz, amit mi adhatunk az véges és sokszor csak ideig óráig ad örömet és csak e földi létre vonatkozik.

Isten azonban a betlehemi Gyermekben mindent nekünk adott, és mindenkinek adta, aki nem beszorított tenyérrel, hanem kitárt karokkal elfogadja a szabadítás ajándékát. Legyünk mi is angyalok, hírvivők, akik a karácsony üzenetével minden ember felé örömet közvetítünk. Ámen.






2012. december 24., hétfő

"A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!" (Fil. 4,5)

Lassan mindennel elkészültünk. Tiszta a házunk, tiszta az ünnepi ruhánk, fényben, díszben pompáznak a fenyőfák, az ajándékok a helyükön, elkészültek a vendégváró ételek, érkezőben a vendégek, szeretteink, barátaink, akikkel meg akarjuk osztani ünnepünket, örömünket.

Isten szava pedig, advent utolsó napján, az ünnep tornácán állva azzal biztat, hogy az Úr is közel van, érkezik. Ő jön, hogy betöltse tartalommal a megtisztított házban, tiszta ruhában, fenyőfák köré álló, együtt ünneplők ünnepét, örömét. Jön, érkezik az Úr Krisztus. Ő is velünk, közöttünk akar lenni.

Hogyan talál meg minket? Sikerül-e az ige figyelmeztetését  komolyan venni és lelkünket lecsendesíteni? Le tudunk-e vetkezni minden háborúságot, haragot, gyűlölködést, irigységet, és mindent ami felkavarja lelkünket? Tudunk-e, mint csendes vizű patak belefolyni az ünneplésbe, és együtt örülni minden emberrel az érkező Úrnak?  Ámen.

2012. december 23., vasárnap

"...megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;" (Kol. 1,13)


Hosszú volt az éjszaka, de lassan világosodik, szűnik a sötétség, és ez jó érzéssel tölt el. Körvonalazódnak az ismerős tárgyak, épületek. Jó látni, mindazt ami körülvesz, ami az enyém, a mienk. Jó látni, hogy hova lépek, amikor dolgaim után nézek. Nagyon fontos az életünkben a világosság. 

Istennek a teremtéskor a legelső szava ez: legyen világosság. Azonban nem a Nap fénye árasztotta el a világot, nem a csillagok milliárdjainak világossága adta a fényt, hisz ezeket csak később teremti az Úr. Az Isten fénye ragyogott fel.  A világosság, amiben minden tisztán látszik és ami mindennek az éltetője. Aztán megjelent a sötétség és hatalmát egyre inkább kiterjesztette a világ felett. Elkezdődött az engedetlenség, istentelenség, nagyravágyás, árulás, közömbösség, gyilkosság, hatalmi harc ideje. Sokáig úgy látszott az emberiség soha nem jut ismét a fényre. Isten azonban másként döntött, mondja e reggeli ige. Jó érzés hallani, jó látni és tudni szeret minket az Isten. A sötétségnek és mindennek, ami hozzá tartozik már nincs hatalma azok felett, akikre kiáradt az Isten fénye, a Krisztus világossága, az Ige világossága. Ebben a fényben másként látjuk a mai napot, az ünnepet, a jövendőnket. Istennek legyen hála ezért! Ámen.




2012. december 22., szombat



"Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait." (1Kor 4,1)

Mit jelent nekünk ez a két kifejezés: “Krisztus szolgái” és “Isten titkainak sáfárai”? Kit, kiket látunk e szavak mögött? Rég letűnt korok mélyéről előtűnt homályos körvonalú emberi alakok? Misztikus ködben lebegő egykori nagyok? Fanatikus megszállotjai egy eszmének, akik még a mai világban is kitartanak idejétmúlt tanítások mellett? Szimpatikus bolondok, akikre szükség van néha? “Ők”? “Mi”? “Én”?

A ma reggeli igének kulcskérdése, hogy honnan nézem Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait? Biztonságos távolságból, bizalmas közelségből, vagy pedig magam is közéjük tartozónak vallom magam? Mert ez határozza meg pillanatnyi, vagy akár hosszútávú feladataimat, gondolataimat, érzelmeimet. Amikor Pál apostol e két titulust kéri ki magának és szolgatársainak, nem elkülönülni akar, hanem értelmet és célt adni mindannyiunk életének: Akik vele együtt szolgáknak és sáfároknak érezzük magunkat, szolgáljunk és sáfárkodjunk hűséggel. Akik még kívűlről néznek, a Megváltót és az Urat lássák rajtunk keresztül. Ámen.

2012. december 21., péntek



"Jézus mondta: "A Pártfogó, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek." (Jn 14,26)

Hát elértük ezt is. A legrövidebb nappal köszönt ránk az évben. Innentől minden reggel egy picivel hamarabb virrad, míg majd az évkör  szemközti oldalán hat hónap múlva a teljes erejében pompázó Nap ismét elkezdi visszavonulását a világ teremtése óta fennálló rend szerint. Mert tetszett Istennek, hogy égitesteket teremtsen, meghatározóit ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. Ember nem tudja, hogy a teremtés óta hányszor járta meg pályáját a föld, hány év, világhónap, világév teljesedett ki és indult újra. Azt sem tudjuk, hogy mióta kutatja az emberiség a csillagok járását. A Gilgámes-eposz szerint már az özönvíz idején ismerték a csillagok járását. Jézus születését napkeleten bölcsek jövendőlték meg. A maják pedig világnaptárt készítettek…

Ünnepek, napok, esztendők meghatározzák az életünket. Alkalmazkodnunk kell az évszakok változásához, készülünk egy-egy jeles napra, folyamosan foglalkoztat az idő múlása. Sokszor úgy érezzük, tehetetlen rabok, parányi porszemek vagyunk a világmindenség forgatagában, kiszolgáltatva a könyörtelen rendnek, vagy éppen  a sors pillanatnyi játékának. A kételkedő, hitevesztett, magára maradt embernek nincs is más kapaszkodója, mint az őt körülvevő világ. De mi Isten gyermekei vagyunk. Jézus tanítványai. Tudjuk, hogy napnak járása, csillagok állása Isten akarata szerint van. És azoknak, akik Őt szeretik, minden javukra van. Ma is valami új kezdődik el. Bízd újra életed Krisztusra! Ámen.

2012. december 20., csütörtök



"Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök." (Zsolt 127,1b)

Ma reggeli lelki eledelünk egy, már szállóigévé lett bibliai mondás. Későbbi korban az akkori hadviseléshez igazítva Cromwel angol hadvezér – akinek történelmi megítélése nagyon változatos – így fogalmazta meg e mondás lényegét: “Bízzatok Istenben és tartsátok szárazon a puskaport”. Különös, ahogy az Istenbe vetett hit és a hadviselés egybekapcsolódik. Gyermekkorom kedvenc olvasmánya, az Egri csillagok szerint a törökök “Allah akbár!”, a magyarok pedig “Jézus, Jézus!” kiáltással rontottak egymásnak.

Harci zajtól mentes, nyugodt, békés életet élhetünk, ha csak valami kellemetlen esemény fel nem kavarja ezt a nyugalmat. Nincsenek várfalak, a Tűzoltótorony erkélyén is csak kiváncsiskodók nézelődnek. Nincs állandó készültség valamilyen fenyegető ellenség ellen. És bizony, mint annyiszor a történelemben, a jóléti társadalom elpuhult. A hivatásos őrök még tessék-lássék ellátják feladatukat, de a polgároknak már csak alig-alig jut eszükbe Isten nevét segítségül hívni. Elhisszük, hogy nincs ellenség? Hogy az anyagi biztonság mindent megold életünkben? Ha igen, akkor már megkötözve, tehetetlenül vergődünk az elmúlás sötét kamrájában. Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! Ámen.