„Az én Istenem fénysugarat küld nekem a sötétbe.” (Zsolt 18,29b)

     Olyan jó, hogy kimondhatjuk: "én Istenem"! Ahogy egy nagy családban, akármennyi testvér között bármelyik gyermek mondhatja, hogy "édesanyám". Nincs ebben kizárás, a többiek távol tartása, nem kell legyen benne semmi irigység, akaratosság, egyszerűen az enyém is lehet anélkül, hogy mások joga, szüksége sérülne. Megváltónk úgy tanított imádkozni, hogy abban a "mi", a közösség tagja, része szólaljon meg. Vannak azonban helyzetek, állapotok, amikor egyedül érezhetjük magunkat. Jellemzően ilyen a sötétség, bármi legyen is az okozója. Sötétben elvész számunkra a másik ember, érzékszerveink becsapnak, nem működnek a bevált kapcsolati lehetőségek. De működik az imádság, és annak nyomán fénysugár oszlatja szét a sötétséget. Bármi történjék is, Isten ma is figyel ránk! Ámen.